Kombájnos bérek: legenda a félmilliós gépkezelői fizetés

Traktoros, kombájnos, szerelő – egy jó gépkezelő mindenhez ért. Univerzális tudását másképp honorálják az oroszág egyik és másik felén, másra számíthat, ha kisgazdaságban vagy ha nagyüzemben kap állást. Körkérdésünk nyomán kijelenthető: a félmilliós vagy azt meghaladó bérek városi legendák, az aratási csúcs idején hazavitt fizetésért pedig véres verítékcseppek hullanak. Továbbá, a jó szakember ritka, mint a fehér holló.

Van olyan, hogy a munka dandárjában egy-egy hónapra 600 ezret keres az ember, de nézzük inkább, mi az, amit hosszú távon biztosan nyújtani tudnak a magyar agrárvállalkozások a dolgozóiknak. És persze az is érdekes, mit várnak érte cserébe. Körkérdésünk nyomán kijelenthető: a félmilliós vagy azt meghaladó bérek városi legendák, továbbá a jó szakember ritka, mint a fehér holló

Verseny az iparral

„Hogy mit várunk el az állásra pályázótól? Már semmit, csak azt, hogy jelentkezzen, a többi kiderül itt” – mondja egy 2500 hektáros Fejér megyei nagygazdaság vezetője, Csóri Csaba, aki pedig mindent megtesz, hogy elsőként szálljon ringbe a frissen végzett mezőgazdasági gépszerelőkért, gépkezelőkért. A Helianthus Kft. gyakorlati helyszínként működik két közeli mezőgazdasági szakközépiskola számára is, mindkettővel kiváló kapcsolatokat ápolnak. Ám a mostani 12 végzős tanuló közül valójában csak kettő akart a szakmában maradni, azok is otthon, a családi gazdaságban, míg 10 másik jobb híján választotta ezt a sulit, ahol egy középfokú oktatásról szóló papírt szerezhet – meséli tapasztalatait a cégvezető. Szerinte a mezőgazdaság végnapjai most jönnek el, amikor a fiatalok nem akarnak szárítókezelőnek vagy gépszerelőnek, traktorosnak menni. Pedig kezdőként, vidéken nem a legrosszabb ajánlat havi 250 ezer nettót keresni, ami néhány év gyakorlattal 445 ezer forintra növelhető. Átlagban számoljunk 350 ezer nettóval. Mégis egy hónapja keresnek traktorost – hiába. Ugyanez áll a kombájnosokra, szárítósokra is. Most öregszik ki a szakma, és nincs, aki átvegye a helyüket a gép mellett.

„Tény, hogy egy kombájnos aratás idején fél 7-kor kezd, és este 8-kor megy haza, de december közepétől január végig egy napot sem kell munkával töltenie. Már most tartok tőle, mi lesz, ha megépül a szomszéd faluban, Iváncsán Közép-Európa legnagyobb lítiumgyára. Úgy tudom, 2500 főt fog elszívni a munkaerőpiacról. Már a15 km-re fekvő Hankook gyár miatt is veszítettünk el dolgozókat. Igaz, volt, aki visszatért később, mert rájött, hogy ott az ember csak egy darab, itt meg személyként kezeljük.”

Az ország keleti szélén, a román határtól 15 km-re, Hajdú-Bihar megyében már csak 1500-2000 forint a nettó órabér, havi bontásban mintegy 300 ezret visznek haza a gépkezelők. Itt is erős konkurenciát jelentett a helyi autóipar és az építőipar a munkaerőpiacon, a konjunktúra idején napi 25-30 ezer forintot tudott kínálni a segédmunkásoknak is. Ez mostantól nem így lesz, vélekedik az elért cégvezető: „Azt gondolom, hogy a háború és a recesszió meg fogja oldani a munkaerő-gondjainkat… Számos olyan iparág kerül bajba, amelyik eddig rengeteg embert szívott fel. Máris látszik a változás a munkaerőpiacon. Az elmúlt hónapokban egyre több értelmes, tanulékony ember jelentkezik nálam, és egész más a hangnem is, amiben beszélnek. Persze, nem dőlhetünk hátra, szemléletváltásra van szükség a munkaadói oldalon is. Nem minden a pénz, fontos a jó munkahelyi légkör és az egyéb juttatások.” Az ezer hektár feletti cégek gyakran kapnak lehetőséget „tanulmányutakra”, jellemzően az inputanyag-forgalmazók jutalmazzák így a nagyobb megrendeléseket. Az elért gazdaságban a cégvezető ezeket a lehetőségeket a munkatársainak passzolja tovább. „Ha elmehetnek az USA-ba két hétre, szakmát is tanulnak, világot is látnak, kikapcsolódnak. Életre szóló élmény, sose felejtik el. Nálam az átlagéletkor 41 év. Aki kiöregszik, helyette már nem veszek fel másik embert, a gépek pótolják.”

Érdektelen fiatalok

Dinnyetermesztő régióban, szintén a román határ közvetlen közelében dolgozik Krecs Árpád több cége is. Összesen 22 gépkezelőt foglalkoztat az ismert Békés megyei szakember. Nem rejti véka alá véleményét a magyar szakképzésről: „Ez nem oktatás. Amikor én gyerek voltam, egy hét elméletet egy hét gyakorlat követett. A 3 év alatt ki lehetett szűrni, hogy kit érdekel egyáltalán a traktor. Most olyan végzősök jönnek ki hozzánk, akik – amikor az ország első, 150 milliót érő, hevederes Claas Lexion kombájnja kihajt a telepről – a fejüket sem emelik fel a telefonból…” Nyilván óriási kockázat ilyen emberanyagot ráengedni a 6070 milliós traktorokra, pedig muszáj, hiszen korábban csak MTZ-t láttak a gyerekek. Az üzem kell hogy vállalja a betanítás minden nyűgét (ember, idő) és kockázatát (gép), holott itt senki nem pedagógus, úgy hiányzik nekik ez a feladat, mint púp a hátukra. „Nem tudom, hogy fogom így megoldani az utánpótlást, pedig a géppark egyre bővül. A tavalyi pályázat nyomán most érkezik egy rakodó, egy 500 lóerős traktor és egy Claas kombájn. Van olyan gépkezelőnk, aki tizenéve itt van már, de a zöme csak jön-megy. Főként aratáskor. Nálunk 4-5 hét a nyári betakarítás, amit ember híján végig bírni kell, nincs hétvége. Én is végigcsinálom velük mind az 5 hetet. A nettó órabér 1400–2500 forint között szór, attól függően, hogy milyen régóta van itt az ember, és mennyire komoly munkát lehet rábízni. Átlagnak mondhatunk 340 ezer nettót. Ha csak a pótost tudja elhúzni, nyilván nem kap annyit, mintha a kombájnt kezeli. Van némi prémium karácsonykor, de ez sem jó megoldás, mert két nap múlva elfelejtik, inkább az órabért emeljük. Nem tartom jó ötletnek az utaztatást vagy egyéb kirívó jutalmakat sem, mivel feszültséget szül a dolgozók között.”

Jász-Nagykun-Szolnok megyében úgy véli az elért gazdaságvezető, hogy ha nagy jutalmakat nem is, de a folyamatos, apró juttatásokat hálásan veszik az emberek, segítségnek érzékelik, amit viszonozni illik. „Nem tudok sokat adni, bruttó 300-400 ezer forintot, vagyis átlagban nettó 234 ezer forintot. Emellett munkaruhát, téli tűzifát biztosítok, ha gépi munkára van szükségük a háztartásban, jövünk, segítünk. Fontos, hogy érezzék, hogy ott vagyok velük a munkában is, nemcsak kiosztom a feladatot. A derékhad ötvenes, tapasztalt emberekből áll. Meg szoktam kérdezni a véleményüket, és előfordul, hogy eszerint módosítok például a talajmunkára kiküldendő munkagépen. Egyetlen fiatalom van, muszáj szerezni egy másikat, de ez nagyon nehéz feladat…”

Nyerő lehet egy kisgazdaság

A nagy mezőgazdasági cégeknél mindig feszítettebb a munka, és mindig személytelenebbek a körülmények, mint a kisebbeknél – vélekedik egy Borsod megyei 270 hektáros üzem vezetője. Már csak a munkacsúcsok hossza miatt is kellemesebb egy kis cégnél dolgozni: négy nap alatt vége egy vetésnek vagy aratásnak, nem másfél hónapig tart az őrület. „Három gépkezelőnk van. Egyikük több mint 10 éve dolgozik itt, eredetileg mezőőr volt targoncás vizsgával, de beletanult a mezőgazdaságba. A másik 6 éve van itt, huszonévesen, az iskola után érkezett, itt gyakorolta be a szakmát. A harmadik magától jelentkezett, miután felmondott az előző munkahelyén. Mindhárman helyiek, könnyű bejárniuk, és hosszú távon számíthatok rájuk” – sorolja a gazdaságvezető. Szerinte is nagyon fontos, hogy emberszámba vegyék a dolgozókat, hogy normálisan elszámolják a túlórákat, télen is bejelentett állásuk legyen, és a magánéleti igényeikre is tekintettel kell lenni: „Nem lehet kétszer egymás után bekérni őket hétvégére.” A Miskolc közeli gazdaságban a nettó órabér 1500 forint, havi szinten nagyjából 250 ezer forint, amit a túlórák vihetnek fel 300 ezerre.

A modern gép megrostál

Bács-Kiskun megyében, a Duna partján egy precíziós technikákat alkalmazó nagygazdaságba futunk bele. A saját 1400 hektárjuk mellett még vagy 600-at bérmunkában megművelnek. 12 traktoruk van, az egyik 600 LE-s, és még a válság előtt vettek új permetezőt, kombájnt, vetőgépet. A cégvezető éppen a modern gépparkot és a precíziós gazdálkodásból eredő szakmai kihívást tartja a cég legnagyobb vonzerejének a munkaerőpiacon. „Aki ide jön, az tudja, hogy szakmailag sokat kap. Itt nemcsak robotkormány van, megtanulhatja az applikációs térképek kezelését is, a mezőgazdasági gépkezelés csúcsával találkozik a jelentkező. Egy biztos, ma már a pénznél is fontosabb szempont a munkaidő kiszámíthatósága és a munkavégzés körülményei. A túlórapénz már keveseket motivál. Amikor három egymást követő hétvégén dolgozni kell, az már nagyon fáj. És aratáskor ez van. Ha el akarom kerülni, hogy emiatt mondjanak fel, akkor több embert kell váltott műszakban foglalkoztatnom. Nekik pedig el kell fogadniuk, hogy évszakonként sokat mozog a bérük. Így is kijön a havi 350-400 ezer nettó átlagban.”

Ennek ellenére itt is van fluktuáció, de ezt egy traktoros-kombájnos esetében nem veszi nagyon zokon a cégvezető. „Ma már könnyen váltanak az emberek, pedig szállást is adok az érkezőknek. Sokan néhány év után hazamennek, de mindig érkeznek újak. Nagyobb probléma egy vezetői állást betölteni, nálunk ilyen a kiöregedő növényorvos kolléga pozíciója. Míg egy traktoros 1-2 év alatt beleun egy munkakörbe, addig egy vezetőnek ennyi idő kell a betanuláshoz. Ezért hosszú időn át számítunk rá, és fontos, hogy helybéli legyen. Ilyet nehezebb vidéken találni, egy nagyváros kulturális közelsége könnyít a dolgon.” A modern gépek csak a fiatalok számára jelentenek vonzerőt, ahogy frissül a géppark, úgy mond le a cégvezető egyre inkább az öregebb kollégákról. Mivel az utánpótlás gyér, a kieső munkaerőt legtöbbször a lóerők pótolják. Ezt erősíti meg egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cég egyik ötvenes éveiben járó középvezetője. Szerinte a végzősök sem a növényekhez, sem a gépekhez nem értenek, csak a kijelzőkön pötyögnek. Igazi gépész ember csak elvétve akad köztük, jellemzően olyan, akinek a szülei is a mezőgazdaságban dolgoztak. „Pedig szükség lenne rájuk, mert ez modern technológia nekünk már sok” – ismeri el az „öreg”. Ami a fizetést illeti, a Nyírségben igazán kedvezőtlen helyzetben vannak a helyiek. A döntő többség szakmunkás minimálbéren teng, ami bruttó 260 ezer forintot jelent, azaz nettó 173 ezer forint havonta. „Mindenki ennyit kap, akár 20 éve dolgozik itt, akár egy hónapja, ha az öntözőszivattyú mellett ücsörög, vagy a kombájnt kezeli. Növelni csak túlórával lehet az összeget. 12-14 órákat dolgozunk, nem láttam felnőni a gyerekeimet… Mostanra kiöltek belőlünk minden motivációt…” – mondja a mintegy 20 főt foglalkoztató cég dolgozója. A helyzet különösen rossz, mióta tulajdonosváltás történt a gazdaságban. „A fiatalember inkább tulajdonos, mint vezető…Nemigen látjuk, nem érezzük, hogy foglalkozna a gazdaság ügyeivel. Korábban még megkaptuk a 13. havi fizetést karácsonyra, de tavaly egy zsák szaloncukorral és fél liter pálinkával küldtek haza minket…”

Az „öreg” azt mondja, sok hasonló gazdaságot tud mondani a környékben. Igaz, a munkaerő minősége is csapnivaló: „Hajnalban 100 ember jött el címerezni, ebből 15 még nem látott kukoricát. Aki a térségben marad, az jobbára selejt, egyik cégtől a másikhoz vándorol, egy-két hónap alatt mindent megun.”

Fiatalok helyett lóerők

Zala megyében, a szlovén határtól alig 25 km-re gazdálkodik következő interjúalanyunk. Az 1100 hektárt művelő gazdaság dolgozói állományának korösszetétele vegyes, itt is a fiatalokat a nehezebb megtartani. A géppark teljesen alkalmas a precíziós munkavégzésre, a munkavállalók már kevésbé, talán három emberre merné rábízni a szakmai vezető azokat a gépeket, amelyekre most nyertek támogatást. „Már meg is érkezett az önjáró permetező és kombájn, jövőre érkezik a traktor és a rakodó. Elégedett vagyok a gépeinkkel, korszerűek, pontosak és kényelmes munkavégzést tesznek lehetővé. Inkább az a probléma, hogy már túl sok is bennük az elektronika az embereim képességeihez mérten…” A kvalifikált munkaerő megszerzése egyre nagyobb kihívást jelent. Folyamatosan foglalkoztatnak 3-4 gyakornokot, hátha akad közöttük egy, aki beválik. A tapasztalat az, hogy 8 emberből egynek lehet egyáltalán felajánlani az állást. Azok a harmincasok, akik megmaradtak a cégnél, gazdálkodók fiai, ismerik a mezőgazdasági munkát, a munkacsúcsokkal járó terhelést is. Szeretik a jó gépeket, igénylik a jó hangulatú munkahelyi közösséget és a 2000–2400 forintos órabért. Ez 4–4,5 millió nettót jelent egy évben, havi bontásban számolhatunk átlag 350 ezer nettóval. Az idén nyugdíjba ment két kolléga közül csak az egyiket tudták mostanra pótolni, a másikat nem. A kieső munkaerőt a gazdaságvezető több lóerővel igyekszik helyettesíteni.

Baranya megyében egy nagyobb gazdaság vezetője úgy véli, hogy éppen a munkavállalók életkora miatt van – egyelőre – kellemes helyzetben. „Régi csapattal dolgozom. Az emberek már abban az életkorban vannak, amikor nem szívesen ugrálnak. Ide születtek, világ életükben itt dolgoztak, most már nyugdíjba is innen fognak menni. Emelgetek a béreken, de egy olyan univerzális pozícióért, mint a gépkezelő – aki, ha kell, traktoron ül, ha kell, kombájnon, ha kell, szerel – nettó 300 ezret fizetek, de ezt megkapja télen-nyáron, akár van munka, akár nem. Úgy számolom, még van 10 évem rá, hogy kitaláljam, mi lesz akkor, ha ők nyugdíjba mennek.” Érdekes módon nem aggódnak a munkaerő miatt a nyugati országszélen sem. Itt az elért kisgazdaságban (a nagygazdaságok Győr-Moson-Sopronban egyébként sem jellemzőek) a traktorosok nettó 300 ezret keresnek átlagban, míg a kombájnos bérmunkában dolgozik, egy hektár levágásért kap nettó 2500 forintot.

Gönczi Krisztina