fbpx

Most szóljon, mit gondol a gazdaságátadásról, támogatásról!

Írta: Kohout Zoltán - 2025 június 19.

Az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című pályázati felhívást. A várhatóan 10 milliárd forint keretösszegű támogatás kapcsán együttműködésenként legalább 4 millió forint, legfeljebb 20 millió forint igényelhető, amely üzemméretenként és árbevételenként változhat.

generációváltás
Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán

A támogatás igényelhető a gazdaságátadási szerződés megkötésére a gazdaságátvevővel, a gazdaság átruházására és az átadó gazdálkodásának szabályos lezárását szolgáló tevékenységek elvégzésére. Támogatási kérelmet a gazdaságátadási együttműködésben részt vevő gazdaságátadó nyújthat be. A tervek szerint a kérelmek benyújtására 2025. augusztus 27-től lesz lehetőség.

A kérelmet akkor lehet benyújtani, ha a kedvezményezett gazdaságátadó elérte, vagy a művelet befejezésének idejére eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. Az átadni tervezett gazdaságnak a támogatási kérelem benyújtásakor legalább 10 ezer euró STÉ üzemmérettel vagy legalább 10 ezer euró összegű mezőgazdasági árbevétellel kell rendelkeznie. Az együttműködő gazdaságátvevő tagnak szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie. Az átadni kívánt gazdaságban a gazdaság átadását megelőzően 10 évig mezőgazdasági termelő tevékenységet kell folytatni.

A gazdaságátadónak a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkeznie kell gazdaságátadási szándéknyilatkozattal. Kizáró ok, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőzően már gazdaságátadási szerződés került benyújtásra az illetékes kormányhivatalhoz, amelynek elbírálása a felhívás megjelenésekor folyamatban van.

Elvárások:

* Együttműködési művelettervet kell készíteni.

* Gazdaságátadási szándéknyilatkozattal kell rendelkezni.

* Gazdaságátadási szaktanácsadóval, VTE támogató egységgel vagy a falugazdásszal kell együttműködni.

* A Támogatói Okirat megszerzése után igazolni kell, hogy gazdaságátadási szerződés benyújtásra került.

A gazdaság átadó és a gazdaságátvevő köteles gazdaságátadási mentorkapcsolatot kialakítani.

Az egységes MAGOSZ álláspont kialakítása érdekében az észrevételeket a [email protected] e-mail címre várják legkésőbb 2025. június 22-ig. A tervezet elérhető a következő linken: Gazdaságátadási együttműködés támogatása. A MAGOSZ jelezte: az elkövetkező hetekben a szervezet minden vármegyében tájékoztató előadást tart a gazdaságátadásról, annak jogszabályi és pályázati tudnivalóiról.

Forrás: MAGOSZ