Első látásra ellentmondásos, hogy az egyre romló időjárási viszonyok ellenére kitartásra biztatják a kukoricatermesztőket. A termőterület bő 1 millióról 750 ezer hektár alá zuhant pár év alatt, és minden évben gazdaságok tucatjait kell kárenyhítési támogatással segíteni. Ugyanakkor a kukorica kulcsnövény, amire jelentős feldolgozóipar épült. A vízutánpótlási próbálkozásokon múlik, hogy exportőrből kiszolgáltatott importőrökké válunk-e ezen a téren is.
A kárenyhítés, a vízprogram csak mérsékli a veszteséget
A 2025-ös szezon fájdalmasan emlékeztette az ágazatot: a klíma szélsőségei nem epizódok, hanem új norma. A nyári periódusban tapasztalt csapadékhiány és a felszíni vizek gyenge utánpótlása térségek sorában szárította ki a talajokat; a legnagyobb kitettség idén is a kapásokat érte, mindenekelőtt a kukoricát és a napraforgót. Noha a kárenyhítési és vízvisszatartási lépések mérsékelni tudták a terméskiesést, a vízhiány továbbra is rendszerszintű kockázat: az állami jelzések szerint az aszálybejelentések zöme a Dél-Alföldre koncentrálódott, és a kárbejelentések mintegy 80 százaléka e két kultúrát érintette. A kárenyhítési alap 2025-ös feltöltése, valamint a biztosítási fedezet bővülése – uniós hozzájárulással – javította a gazdák védettségét a kifizetések 2025. márciusi ütemezésével.
Az állam vízzel, a gazdák új agrotechnikával kell válaszoljanak
A kárdinamika ugyan kedvezőbb képet mutat, mint a 2022-es extrém száraz évben, de a hidrológiai háttér továbbra is sérülékeny. A hazai vízfolyásokon ritkák a jelentősebb árhullámok, és aszályos időszakban a folyóvízi utánpótlás is elmarad a szokásostól. Ez nemcsak a felszíni készletekhez kötött öntözést teszi kiszámíthatatlanná, hanem a talajvíz-kapcsolt rendszerek teljesítményét is korlátozza. A 2022-es rekordok óta folyamatos a figyelmeztetés: a meteorológiai aszály rendre hidrológiai aszállyal párosul, ami tartós vízhiányt eredményez a mezőgazdasági tájban.
Ebben a környezetben az állami aszályvédelmi csomag hangsúlya a víz megtartásán van: a gyorsan végrehajtható vízvisszatartási beruházások (belvíz- és csapadékvíz-tározás, tájléptékű retenció, meder- és tározóüzemeltetés) kiemelt kezelést kaptak kormányhatározatban is, a vízügyi igazgatóságok kijelölt végrehajtói szerepével. A cél világos: „egy csepp vizet se veszítsünk”, azaz a csapadékot a lehető leghosszabban a vízgyűjtőn tartsuk, és csak a szükséges mértékben vezessük le.
A termelői oldalon mindehhez technológiai alkalmazkodás társul. A talajnedvesség-megőrzést segítő, kevesebb forgatással járó művelési módok, a takarónövények, a táblaszintű vízvezetés- és vízvisszatartás-fejlesztések, valamint a célzott öntözés – ahol a vízkészlet engedi – már nem plusz hozamnövelő elemek, hanem a túlélés eszközei. Szakmai konszenzus, hogy a retenciós kapacitások bővítése (kisebb tározók, vizes élőhelyek, tájléptékű vízlelassítás) érdemben mérsékli a hozamingadozást, miközben a biodiverzitást is erősíti.
Van életképes recept
Piaci oldalról az év közepes gabonaképet hozott: a tél és a tavasz vízhiánya a hozamok plafonját korán kijelölte, a kapásoknál pedig a nyári stressz döntötte el a végeredményt. A szakmai szervezetek szerint a kukoricaterület csökkenése és a szerkezet óvatos átrendeződése – több őszi növény, alternatív fehérjenövények – racionális válasz a kockázatokra. A malomipari és takarmánypiaci belső kereslet átmenetileg támaszt adhat. Ám a tartósan életképes pálya a stabil hozam-minőség párosa: víz, fajtaválasztás, talajkímélő technológiák és input-precizitás együtt.
De „minek is erőltetjük…?”
– hangzik el a kérdés a mezőgazdasági nyilvánosságban, szakmai fórumokon és online kommentekben, a kukoricát illetően. A kukorica azonban továbbra is a hazai agrárpolitika egyik kulcsnövénye: a takarmány-, bioetanol- és keményítőipar alapanyaga (nemrég még fontos exporttermék is volt). A termelés fenntartása nemcsak gazdasági, hanem ellátásbiztonsági kérdés is, fontos az önellátás megőrzése és az importfüggőség elkerülése. A termelési realitás azonban mást mutat: 2022 óta a kukorica az aszály legnagyobb vesztese, a vetésterület 1 millió hektárról 700–750 ezerre csökkent, és a hozam sok térségben a nyereséghatár alá esett. A növény vízigényes, miközben az öntözési infrastruktúra fejlesztése lassú, így a támogatások inkább az ipari feldolgozási igényeket szolgálják, mintsem az ökológiai adottságokat. A kormány rövid távon a gazdák likviditását és a feldolgozóipart védi, hosszabb távon pedig az „alkalmazkodásra” épít, de konkrét kukoricakiváltási program továbbra sincs. A szakmai szervezetek szerint a hangsúly eltolódott: gyorsabb klímaalkalmazkodásra, vetésszerkezeti diverzifikálásra és víztakarékos növények támogatására lenne szükség – sok termelő már most ebbe az irányba lép.
Tudástár Agrárágazat
Vízvisszatartás – a klímaalkalmazkodás kulcseleme
A vízvisszatartás a mezőgazdasági aszálykezelés egyik legfontosabb stratégiája: célja, hogy a lehulló csapadék minél tovább a vízgyűjtőn maradjon, és ne távozzon el gyors lefolyással. A tájléptékű retenciós rendszerek – kisebb tározók, vizes élőhelyek, csatornák és mederrekonstrukciók – nemcsak az öntözést teszik fenntarthatóbbá, hanem a talajnedvességet is javítják. Az állami vízvisszatartási program és a gazdák agrotechnikai alkalmazkodása (takarónövények, forgatás nélküli művelés, célzott öntözés) együtt csökkenti a hozamingadozást és erősíti az ökológiai stabilitást a kukoricatermesztésben.
