fbpx

Baromfipiac: kevesebb a vágás, gyengék az árak és az export

Írta: Kohout Zoltán - 2020 október 12.

A tavaszi járvány-pánikvásárlások után nagyot esett a vágócsirke termelői ára, sőt, októberre érte el a legalacsonyabb szintet a tavalyi őszihez képest. Közben jelentősen csökkent a baromfiágazat exportja, és jócskán nőtt az import – még szerencse, hogy a kivitel összességében így is erős.

Idén eddig (élősúlyban) 430 ezer tonna baromfit vágtak le, ami 6 százalékkal kevesebb, mint tavaly szeptemberig. A vágócsirke 301 ezer tonnával (+5 százalék), a vágópulyka csaknem 67 ezer tonnával (+1,6 százalék) részesedett a termelésben.

 

 

Több csirke, kevesebb pulyka utazott

A csökkenés nemcsak a vágásban, hanem az ágazat exportjában is megjelent. A KSH adatait közlő NAIK AKI szerint a baromfihúsok exportja csaknem 13 százalékkal 112 ezer tonnára csökkent nyár közepéig (szintén tavalyhoz mérten). A csirkehús kivitele 2 százalékkal csaknem 72 ezer tonnára nőtt, míg a pulykahúsé jelentősen, 24 százalékkal mintegy 16 ezer tonnára csökkent. A főbb célpiacok Románia (18 ezer tonna), Ausztria (12 ezer tonna), Bulgária (11 ezer tonna), Szlovákia (10 ezer tonna), Ukrajna (10 ezer tonna), Németország (7 ezer tonna), Franciaország (6 ezer tonna), Csehország (4 ezer tonna), Svájc és az Egyesült Királyság (3-3 ezer tonna) voltak.

 

 

Romló mérleg, dőlt a lengyel áru…

A kivitel csökkenése azért is rontotta az ágazat külkereskedelmi mérlegét, mert közben a baromfihúsimport 12 százalékkal 44 ezer tonnára nőtt. Például sokkal több csirkehúst hoztunk be (17 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor), 32 ezer tonnát, s közben a pulykahús-behozatal minimálisan, 4 százalékkal 3,7 ezer tonnára csökkent. A legtöbb baromfihús – a sokszor bizonytalan minőséget produkáló – Lengyelországból (17 ezer tonna), Romániából (8 ezer tonna), Ausztriából (5 ezer tonna), Hollandiából (3 ezer tonna), Szlovákiából (3 ezer tonna) és Németországból (3 ezer tonna) érkezett.

 

 

Árak

Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 1,8 százalékkal 255 forint/kilogrammra csökkent – ez tavaly 265 volt –, míg a vágópulykáé 1,1 százalékkal 387 forint/kilogrammra emelkedett szeptember végéig. A csirkecomb feldolgozói értékesítési ára minimálisan (1 százalékkal 467 forint/kilogrammra) nőtt, míg a csirkemellé 6,2 százalékkal 1061 forint/kilogrammra csökkent (ez tavaly ilyenkor 1130 forint körül alakult.