fbpx

Felével kevesebb a barack a kisvejkei gyümölcstermesztő szövetkezetnél

Írta: - 2014 július 16.

Felével kevesebb a barack a kisvejkei gyümölcstermesztő szövetkezetnélSzekszárd, 2014. július 15., kedd (MTI) – A tavalyihoz képest mintegy felével kevesebb kajszibarack termett az idén Tolna megye legnagyobb kajsziültetvényén működő kisvejkei Danubia-Frucht Szövetkezetnél – közölte a szövetkezet elnöke az MTI-vel.

A völgységi szövetkezet 320 hektáros ültetvényén, ahol a héten a kései fajtákat szedik, hektáronként 10-12 tonnás terméssel számolnak – mondta Szénási Tibor. A csökkenés oka a csapadékos virágzási időszak, és az is, hogy tavaly kimagasló volt a termés és extenzív ültetvényeken két egymást követő évben nincs nagy hozama a kajszinak – tette hozzá.

A kisvejkei barack nagy részét Ausztriában értékesítik, étkezési és ipari célra egyaránt. A korai fajtákat kilogrammonként 300 forintért adták el, majd az ár a mennyiség növekedésével a múlt héten 150-200 forintra csökkent.

A több mint 400 hektáron gazdálkodó szövetkezet elnöke beszámolt arról is, hogy a 40 hektáros meggyültetvényen hektáronként a közepesnél jobb, 12-15 tonna gyümölcs termett, amit viszonylag alacsony áron – kilogrammonként 70-130 forintért – sikerült értékesíteni. A meggyet külföldön étkezési célra, a hazai piacon konzervipari feldolgozásra adták el.

A 60 tagú szövetkezet 2012-ben 96 millió, 2013-ban 141 millió forint árbevételt ért el, hárommillió forintos adózott eredmény, majd 700 ezer forint veszteség mellett.

A szervezet elnöke az idei várható árbevételről nem nyilatkozott, azt azonban megjegyezte: a fő termék esetében nem számítottak ekkora terméskiesésre.

MTI 2014. július 15.