fbpx

Folytatódik a tokaji borvidék fejlesztése

Írta: - 2014 május 14.

Folytatódik a tokaji borvidék fejlesztéseTolcsva, 2014. május 13., kedd (MTI) – Heteken belül megkezdődik a tokaji borvidéken a termőhely-felmérés második szakasza, az elmúlt évben meghirdetett tokaji minőségi megújulás részeként tartó munka célja, hogy a borvidék minden parcelláján helyszíni vizsgálattal mérjék fel a szőlőültetvények állapotát, valamint a termőhelyek adottságait – közölte az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a termőhely-felmérés első szakaszában a cég ültetvényellenőrei 1100 hektár területen, 3800 parcellán már elvégezték a munkát, ahonnan az állami integrátori szerepet is betöltő társaság rendszeresen vásárol fel szőlőt a szüreti időszakban. A második fázisban a felmérést a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának közreműködésével a borvidék szőlőművelésbe bevont, illetve potenciálisan bevonható teljes területére, azaz mintegy 11 ezer hektárra terjesztik ki.

Tombor András, a kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke ezzel kapcsolatban közölte: az európai viszonylatban is egyedülállóan alapos és kiterjedt felmérés eredményeképpen egy olyan hatalmas adatbázis áll össze, amelyből térinformatikai módszerek segítségével minden felmért földdarabról több tucat féle szempont alapján lehet majd akár 20-szor 20 centiméter pontosságú térképeket készíteni.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a termőhely-felmérés csak az egyik eleme a Tokaj Kereskedőház Zrt. által meghirdetett „tokaji minőségi forradalomnak”, ennek részeként a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa a céggel együttműködve, még tavaly október végén módosította a borvidéki rendtartást, a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó előírások szigorításával erősítve meg a tokaji borok eredetvédelmét.

Az új rendtartás – egyebek mellett – az aszúbor készítését is újraszabályozta, garantálva, hogy a jövőben Tokaji Aszú néven csak prémium minőségű termékek készülhessenek ki a piacra a borvidékről. Szintén lényeges változtatás, hogy ez év július 31-től a Tokaji megnevezéssel forgalomba kerülő borokat kizárólag helyben lehet majd palackozni.

A cég azt is közölte, hogy a borvidék különleges adottságainak eddiginél jobb kihasználását szolgálja a társaságnál 2013 októberében megkezdett több mint kétéves beruházási program is. A költségek fedezésére tavaly szeptemberben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 1,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a társaságnál. Az összegből a vállalat egy 60 ezer hektoliteres hűthető tartálypark és borászati csarnok építését kezdte meg, idén egy új palackozóüzem, illetve készáruraktár készül el.

MTI 2014. május 13.