fbpx

Hozamnövekedés és környezettudatosság

Írta: - 2018 március 12.

A 20 éve indult, mára 30 főt foglalkoztató Malagrow Kft. január 26-án, az AGROmashEXPO-n tartott sajtótájékoztatót, melyen Prem Warrior, a Valagro cégcsoport globális értékesítési igazgatója is prezentált, aki a Valagro előtt a Bill Gates és Melinda Gates Foundation Mezőgazdasági divíziójának senior regionális tanácsadójaként dolgozott. Nevéhez több mint 70 szakmai publikáció, 30 lezárt mezőgazdasági készítménnyel kapcsolatos szabadalom kötődik.

A kft-t anno Malatinszki György, a cég ügyvezető igazgatója kezdte el építeni, majd testvérei, ahogy befejezték tanulmányaikat, csatlakoztak a vállalkozáshoz, amit a mai napig a három fiútestvér vezet. A folyamatos és dinamikus növekedés ellenére is igyekeznek megtartani a vállalat bensőséges, családias hangulatát és eszméit. A főként mezőgazdasági üzletággal foglalkozó Malagrow Kft. napjainkra komoly piaci szereplője lett a hulladékgazdálkodási szegmensnek is, a szelektívhulladék-kezelés területén nyújt kimagasló eredményeket.

A globális biostimulátor-trendek piaci kihívásai, általános piaci helyzete

Prem Warrior elődadásában felhívta a figyelmet arra a paradoxonra, hogy a föld népesedése rohamosan nő, ugyanakkor a föld agrártermelésének üteme inkább lassul. Ahhoz, hogy ennek a kihívásnak megfeleljünk, óriási beruházásokra van szükség.

A konvencionális mezőgazdasági megoldások (vetőmag+növényvédőszerek+NPK-műtrágyák) további növelésével nem tudjuk elérni a kívánt célt. Valami más komplexebb megoldás szükséges. Kiemelte, hogy milyen fontos a komplex gondolkodás és megoldás, melyben nem elég csak egy-egy termék. Rávilágított továbbá arra is, hogy egy valódi biostimulátor előállítása ma mennyi munka, idő és pénz. Ebben a Valagro missziója és hitvallása: a világ élelmezése sem tisztán természetes úton, sem tisztán kemikáliákkal nem megoldható meg, hiszen az élő környezet fenntarthatósága elengedhetetlen. A Valagro egy olyan köztes, harmadik útban hisz, ahol a különböző tudományágak együttműködéséből egy olyan egészen új megoldás születik, amely a természet igényeit is figyelembe veszi.

Bemutatkozott a YieldON

A Malagrow Kft. technológiai fejlesztő munkatársa, Balogh Ernő, egy a világon egyedülálló kutatás-termékfejlesztési platform útján prezentálta legújabb terméküket, a YieldON, szántóföldre specializált biostimulátor működését.

Ki ne szeretne szignifikáns hozamnövekedést elérni? A YieldON különböző növényélettani folyamatok szabályozásával növeli a tápanyagok felvételét, szállítását, a sejtosztódás intenzitását, valamint segíti az olajsav-bioszintézist és a transzport folyamatokat. Ennek köszönhetően pedig szignifikánsan emelkednek a hozamok és javulnak a szemek beltartalmi értékei. Bizonyítja ezt az a számos Magyarországon elvégzett kísérleti eredmény is, melyet a YieldON-nal kapcsolatban, az utóbbi években kisparcellán és üzemi körülmények között végzett közösen a Malagrow Kft. a Valagro-val.

Környezettudatos gondolkodás

Végül egy ígéretes környezettudatos program koncepcióját is megismerhettük, melyet az idei év során fog elindítani a vállalat.

A lombtrágyapiacon évek óta fennálló probléma, hogy a gazdák nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott, üres csomagolóanyagokkal. Erre ad választ a program, melynek lényege, hogy a Valagro-készítményeket használó termelőknek lehetősége lesz a felhasznált készítmények üres csomagolóanyagait leadni az ország több pontján működő átvételi pontokon annak érdekében, hogy ezek szakszerű, környezetkímélő módon kerüljenek megsemmisítésre, illetve újrahasznosításra − mondta Erdélyi Krisztina, a Malagrow Kft. marketing vezetője.

A környezetvédelemben és hulladékgazdálkodásban elhivatott környezettudatos gazdálkodókat az összegyűjtött és leadott üres Valagro-s csomagolóanyagok után a cég vásárlási utalvánnyal jutalmazza.

Összeállította: Kalmár Nárcisz