fbpx

Idén is igényelhető az anyajuhok utáni kiegészítő támogatás

Írta: Csomor Zsolt - 2019 március 20.

A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is kiegészítő támogatásként, termeléstől elválasztva, történelmi bázis alapján igénybe vehető a kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh támogatás.

anyajuh

A kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh kiegészítő támogatás jogszabályi hátterét az Európai mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet adja.

A kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó, anyajuh utáni kiegészítő támogatás esetén a mezőgazdasági termelő támogatási jogosultsága az egyéni történelmi bázisa alapján kerül meghatározásra, így ez a kiegészítő támogatás csak a termeléshez kötött anyajuhtartás-támogatás megállapításához alapul szolgáló jogosult állatlétszámig vehető igénybe.

A mezőgazdasági termelő az egyéni történelmi bázisa alapján az agrártámogatások 2018. évi mértékének megállapításáról szóló 31/2018. (X. 15.) AM rendeletben, azaz a Mérték rendeletben meghatározott mértékű támogatásra jogosult, melynek összege az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 24. §-a alapján összesen legfeljebb 408.706.200 Ft, történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 2.837 Ft.

A támogatási jogcím esetén támogatásra abban az esetben jogosult az ügyfél, ha a tárgyévre vonatkozóan legalább 1 hektár támogatható területtel rendelkezik, és a TIR-ben állattartóként van nyilvántartva.

A 2019. évre vonatkozó elektronikus kérelmek benyújtását megelőzően érdemes a MÁK honlapján elérhető, a 2019-es támogatási év termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás-támogatás igényléséről szóló 2/2019. (I. 22.) számú MÁK közleményének áttekintése.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász-hálózatán keresztül segíti a gazdálkodókat a kérelmek benyújtásában.