fbpx

Rádióműsor nemzeti értékeink bemutatására

Írta: Csomor Zsolt - 2019 május 17.

„Mi, magyarok” címmel új, naponta jelentkező rádióműsor indult a Kossuth Rádióban, ami másfél perces részekben mutatja be a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, az ember és a természet által létrehozott értékeket feltalálóink, valamint kiemelkedő sportolóink életművét.

A spotsorozatban a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár elemei mellett a magyarsághoz köthető további találmányok, tudományos módszerek, sportteljesítmények is teret kapnak, megfelelő arányokat tartva a régmúlt eseményei és napjaink értékei között. A szerkesztők fő célja, hogy olyan közérthető, az ismereteinket bővítő műsorfolyamot hozzanak létre, ami nem csupán élményt nyújt hallgatóinak, de elősegíti nemzeti értékeink méltóbb helyre emelését a magyar köztudatban.

A műsorban történelmünkbe ágyazott értékeket is bemutatnak, mint például II. András keresztes hadjáratát, a magyar huszárságot vagy épp a Vizsolyi Bibliát. A magyar találmányokon keresztül pedig képet kaphatunk híres kreativitásunkról: a golyóstolltól kezdve a színes televízión és a számítógépen át egészen az üvegbetonig, olvasható az AM Sajtóiroda hírében.

CÍMKÉK hungarikum