fbpx

Valami új van születőben

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 23.

Lakossági hobbi gazdálkodótól a professzionális termelőig minden eszközt, szerszámot, alkatrészt beszerezhetünk egy helyről.

A-Z-ig bárkinek…

Hangzatos ilyen kijelentést tenni, vajon lehetséges ez? A választ és a megoldást a KRAMP hozta el Magyarországra első hazai franchise-boltjának megnyitásával. Az elsősorban alkatrész-nagykereskedelemmel foglalkozó, közel 70 éves holland cég piacvezető Európában a maga területén. A számok magukért beszélnek, hiszen 3000 munkatárssal, 40000 ügyféllel, 24 országban több ezer márkát képviselve vannak jelen. S akinek kiemelten fontos a környezet védelme, azok számára jóhírként szolgál, hogy a KRAMP hollandiai központja zéró energiafelvétellel, teljesen önellátóként üzemel. Üzletpolitikájuk nagyon meggyőző, az ügyfél mindig kiemelt figyelmet kap. A gyorsaság, a minőség, a korrektség a KRAMP üzleti megközelítésének alappillére. Ezt a stratégiát gondolta tovább, amikor a cég 2006-ban Lengyelországban saját kiskereskedelmi bolthálózat kiépítését kezdte meg, és 2012 óta franchise-koncepcióra alapozottan 162 üzlet megnyitására került sor.

Kecskeméten az első hazai bolt

A KRAMP Hungary életében mérföldkő a Kecskeméten kialakított üzlet átadása, a következő 5 évben 40-50 ilyen Franchise bolt megnyitását tervezik – tudtuk meg a hivatalos megnyitón Váradi Zoltántól, a KRAMP Hungary kereskedelmi és cégvezetőjétől. A kecskeméti üzlet ajtaján belépve azonnal szembetűnik, hogy a vásárlói tér mennyire átlátható, szellős, nem egy tolakodóan túlzsúfolt kép fogadja az oda betérőt. Az átadás során kiemelték, hogy ez az üzleti elrendezés jellemző egész Európában, így ha egy KRAMP boltban járunk, mindig ugyanazzal a kialakítással és árukészlettel találkozhatunk (függően attól, hogy kicsi, közepes, vagy nagy bolt kialakításáról van szó).

Nem csupán az üzletben fellelhető 4000-féle árucikk közül tudunk választani, ennél jóval szélesebb lehetőséget kínálnak számunkra. Egy hatalmas raktárbázis-hálózat áll rendelkezésre, több mint 500 ezres árukészlettel, több ezer márkával.

Legyen lakossági hobbigazdálkodó vagy professzionális termelő, minden egy helyen beszerezhető. A KRAMP-ra jellemzően igaz a szállítási gyorsaság, így amennyiben nem található meg a termék a helyi árukészleten, az a központi elosztó rendszerből másnapi szállítással megérkezik az ügyfél számára.

Ez most más

Magyarországon az első KRAMP franchise-boltot a Gazdaland Kft. fiatalos csapata indította útjára. Nagy Zsolt ügyvezetővel beszélgettünk a megnyitó apropóján, aki elmondta, az üzlet sem konkurencia, sem versenytárs nem kíván lenni mások mellett. Egy teljesen speciális értékesítési formát követve éppúgy szólnak a kecskeméti lakossághoz, hobbikertészkedőkhöz, mint a környező és távolabbi nagygazdákhoz, hiszen bárkit ki tudnak szolgálni. Mint ahogy a holland KRAMP cégnél az ügyfél az első, úgy a Gazdaland Kft. szintén a személyes kapcsolatokban hisz. A fiatal szakember sok éves agrártapasztalattal rendelkezik. Küldetésnek érzi egy olyan üzlet vezetését, ahol nem csupán értékesíteni szeretnének, hanem a vásárlókat tanáccsal is ellátni. Cél egy olyan üzlet kialakítása, ahova akkor is jó benézni, ha csak szakmai segítségre van szükség. Az pedig hab a tortán, hogy eközben minden eszközt és alkatrészt egy helyen tudunk beszerezni.

Hornyák Ildikó