Állattartókat segítő az állategészségügyi támogatásokat fizet ki az MVH
Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint.
Hírlevél
Nem akarsz lemaradni a mezőgazdaság cikkeiről? Add meg az e-mail címed, és mi elküldjük neked a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélreAz egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint.
Az őszi káposztarepce hozamának emelkedése párhuzamos a hibridnemesítés fejlődésével.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az agrárium irányítása továbbra is a minisztérium feladata lesz.
A piaci szereplők többsége pozitívan ítéli meg, hogy az élő- és félsertés áfakulcsa januártól 27-ről 5 százalékra csökkent.
A mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók szakmai ismereteinek bővítése érdekében igényelhették a támogatást.
Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) ez év július 1-31. között.
Az iskolagyümölcs-program, valamint a magyar alma népszerűsítésére indult rendezvénysorozat egyes állomásain kóstoltatás után a helyszínen, valamint online is lehet szavazni Magyarország kedvenc almafajtájára.
Gyorsabb, kényelmesebb és költséghatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Csaknem kétezren regisztráltak május 1-je óta a turista állami horgászjegy (TUHIR) rendszerében, amely most modern, letisztult arculatot kapott.
Félmilliárd forintos kárt okozott a május közepén Magyarország felett átvonult Yvette nevű ciklon a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelésében lévő állami erdőkben.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
This website uses Google Analytics to collect anonymous information such as the number of visitors to the site, and the most popular pages.
Keeping this cookie enabled helps us to improve our website.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.