Újdonságok az AGROmashEXPO-n
A STOLL homlokrakodók terén is történtek újítások, fejlesztések.
Hírlevél
Nem akarsz lemaradni a mezőgazdaság cikkeiről? Add meg az e-mail címed, és mi elküldjük neked a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélreA STOLL homlokrakodók terén is történtek újítások, fejlesztések.
„Az Invest megalakulása óta, vagyis gyakorlatilag 10 éve tart ez a kitűnő partneri viszony közöttünk és a Duna Mg. Zrt. között”
Az Agro-Alfa szakembereire lehetett számítani a kertészeti és állattenyésztési gépek és technológiák beruházásaival kapcsolatban is.
A 2013-as kereskedelmi évet kiemelkedő sikerekkel záró HABI Kft. a jövőbe tekintve.
Az „ezüsteső” legnagyobb mennyiségben a Claas Harsewinkel-i konstruktőreit „öntözte”, hiszen a 33 ezüstérem majdnem egyötödét (6 darabot) ők kapták meg.
A tavalyi, 2012-13-as vadászati évben a teljes ágazati bevétel 20,3 milliárd forint volt, amiből a vadhúsból származó összeg 5,3 milliárd forintot tett ki, ez utóbbi először haladta meg a külföldi bérvadászatból származó bevételeket.
Magyarország továbbra sem tartja aktuálisnak a magyar-osztrák agrárminiszteri találkozót.
Megkezdődött az Európai Unió támogatását élvező Komplex Tisza-tó projekt keretén belül az ország egyik legjelentősebb mesterséges vízügyi létesítménye.
Miközben a vadállománynak kedvezett az eddigi enyhe tél, a vadgazdálkodók esetében felemás a helyzet, kevesebbe került a vad etetése, mint egy hidegebb-havasabb időszakban.
Az oktatásra költött pénz hosszú távú beruházás, megtérülése csak években vagy évtizedekben mérhető a hallgatónak, a szülői háttérnek és a társadalomnak egyaránt.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
This website uses Google Analytics to collect anonymous information such as the number of visitors to the site, and the most popular pages.
Keeping this cookie enabled helps us to improve our website.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.