DuPont Pioneer Portfólió Farm rendezvény Jánoshalmán
Újdonság volt rögtön az elsők között a P9175 Optimum® AQUAmax® – FAO 330, mely egy korai FAO 300-as hibrid az Optimum® AQUAmax® termékkörből.
Hírlevél
Nem akarsz lemaradni a mezőgazdaság cikkeiről? Add meg az e-mail címed, és mi elküldjük neked a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélreÚjdonság volt rögtön az elsők között a P9175 Optimum® AQUAmax® – FAO 330, mely egy korai FAO 300-as hibrid az Optimum® AQUAmax® termékkörből.
Az idén is több száz látogató érkezett 2013. szeptember 5-én Martonvásárra, hogy megtekintse a 2013-as kukorica-fajtabemutatót.
Tolna megyében a vetésterület több mint felén elvégzett betakarítás után 6-6,2 tonna a kukorica termésátlaga.
Mikor egy somogyi és egy kiskunhalasi beszélget, különösen a mezőgazdaságról, hamar találni közös témát, főleg amikor gépvásárlásra, javításra, alkatrészbeszerzésre terelődik a szó.
Az idén várhatóan mintegy 6,7 millió tonna kukorica terem az országban, 2 millió tonnával több a tavalyinál.
Mintegy 40 százalékkal lehet több idén a kukoricatermés a tavalyinál Magyarországon a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) becslése szerint.
Dr. Mikó Péter 2010 óta gazdálkodik Mélykúton, Bács-Kiskun megye déli részén.
Az eddigi eredmények és a termésbecslések szerint a kukorica hektáronkénti átlaghozama eléri az 5,65 tonnát Zala megyében, amely a térségben közepes eredménynek számít.
Az Optimum® AQUAmax® hibridek az elmúlt évtizedek, tudatos és szakszerű nemesítési folyamatának eredménye
Szemléletváltás a tömegtakarmány termesztésben – a tömegtakarmány kultúrák diverzifikálásaMottó: föld ne álljon üresen!