Aratás után mivel trágyázzunk?

A bevezetőben említett K-igényes növényeknél, melyek K-igénye olykor meghaladja a N-igényét (mennyiségét tekintve) komoly hozam- és minőségveszteséggel kell számolnunk, ha nem juttatunk ki a nitrogén mellett kálium-trágyát. Vegyük sorra a fent említett növényeket.

A repcének kevéssé elágazó, mélyre nyúló karógyökere van, ezért fontos, hogy a feltalaj könnyen átjárható legyen számára, valamint a tápanyag-ellátottság a talaj mélyebb rétegeiben is biztosított legyen.

A növény igényeihez igazodó trágyázás jó hatással van a magképződésre és a termésre.

A repcénél a termést az őszi trágyázással alapozzuk meg.

A kálium növeli a szemek olajtartalmát, javítja a szárszilárdságot és a fagyállóságot.

Igaz, hogy a repce a tápanyagok egy részét (hektáronként 70-80 kg N és 100-120 kg K2O) már ősszel, a téli vegetációs nyugalmi szakasz beállta előtt felveszi, de a tápanyag igénye a tavaszi vegetációkezdet és a teljes virágzás közötti rövid időszakban a legnagyobb.

Nagy termés esetén a tenyészidő alatt összesen felvett kálium mennyisége hektáronként a 300-350 kg K2O ható-anyagot is elérheti.

A repce kevésbé érzékeny a kloridra, ezért ősszel és tavasszal is jól használhatóak a klorid-kötésű műtrágyák.

Igaz, hogy a betakarított terméssel (magvak) aránylag kevés kálium távozik a talajból, azonban a növény a szár- és levélképzéshez igen nagy mennyiségű, 140-180 kg/ha K2O hatóanyagnak megfelelő káliumtrágyát igényel.

A betakarításkor (repceszalma) visszamaradt kálium nagy része a vetésforgóban marad és tovább hasznosul – leggyakrabban az utána következő őszi búza számára, tehát befektetésünk tovább kamatozik.

 

 

 

A kukorica a címerhányás előtti 14 napban és azután mintegy 25-30 napig szemlátomást sokat nő, így ebben az időszakban sok tápanyagra van szüksége.

Ezalatt az 5-6 hét alatt veszi fel az összes szükséges tápanyagnak kb. háromnegyed részét.

A trágyázást ehhez a nagy tápanyag-felvételhez kell igazítani.

A kukoricának tavasszal, továbbá különösen hideg időjárás esetén és hideg talajokon, a rossz felvételi viszonyok miatt, nagy a foszfor szükséglete.

 

A foszfor elősegíti a gyökérnövekedést, gyorsítja a fejlődést és elősegíti a szemképződést.

A kukoricának a keményítőképzéshez sok káliumra van szüksége, a káliumfelvétel már a címerhányás idején elérheti a maximumot.

A fő növekedési szakaszban maximálisan 12 kg K2O-nak megfelelő káliumot vehet fel hektáronként és naponként.

A káliumhiány ebben az időszakban károsodáshoz vezet, mely később nem korrigálható.

A jó K-ellátás a termés mennyisége és minősége szempontjából egyaránt fontos, mivel fokozza a fotoszintetikus aktivitást, a fehérje- és szénhidrátszintézist.

Javítja a növények vízháztartását, csökkenti a növények vízleadását (transzspiráció) és fokozza a vízfelvételt.

Növeli a kukorica szárszilárdságát és a gombás betegségekkel szembeni rezisztenciát.

A kálium növeli a hideggel szembeni ellenállóságot, javítja a szárszilárdságot, elősegíti a csövek kialakulását.

A jó káliumellátás a hibridek megfelelő kiválasztásával csökkenti a szárrothadás veszélyét.

A káliumhiány gyakran kötött, káliumfixálásra hajlamos talajokon figyelhető meg.

A kukorica jó magnézium ellátást igényel. Laza, magnéziumhiányos talajokon magnézium-tartalmú műtrágyák használata javasolt.

A K:Mg arány ne legyen nagyobb, mint 3:1. Káliumban gazdag talajokon a káliumtúlsúly okozhat magnéziumhiányt és indokolhatja a Mg trágyázást.

A Mg szükséglet 2/3-át a kukorica 4-6 hét alatt veszi fel, a sorok záródása és a virágzás közötti időben, ezért már a kezdetekkor gondoskodnunk kell a magnézium pótlásáról.

A Mg hiány tipikus megjelenési formája a csökkent klorofill-képződés következtében kialakuló ún. „tigris csíkozottság”:

 

A nitrogénellátást a termés szintjéhez kell igazítani.

A környezetkímélő gazdálkodás megkíván-ja, hogy csak a P- és K-műtrágyát adjuk ki ősszel, a nitrogénadagot pedig tavasszal.

A nitrát-kimosódás veszélye esetén az adagot meg kell osztani a vetés és a 4-5 leveles állapot idejére.

A kukorica gyors növekedése következtében, az intenzív fejlődés szakaszában cinkhiány léphet fel.

A cinkhiány a 6-12 leveles állapotban alkalmazott cink-tartalmú levéltrágyázásával kiküszöbölhető.

A talajban felhalmozódó foszfor túlsúlya szintén indukálhat cink-felvételi problémákat, ebben az esetben a növény jelzi és levéltrágyázással beavatkozhatunk.

A napraforgó általában a mérsékelt nitrogén-, bőséges kálium-, megfelelő foszfor, magnézium és kénellátásra reagál kedvezően.

Az optimális nitrogénellátást meghálálja, de a nitrogénfelesleg kedvezőtlen, mert csökkenti az olajtartalmat és fokozza a betegségekkel szembeni fogékonyságot, mivel a sejtfalak fellazulnak és a kórokozók, kártevők könnyebben áthatolnak rajta.

A termés mennyiségét és az olajtartalmat a kiegyenlített foszfor- és káliumellátás kedvezően befolyásolja.

A kálium növeli az ezerszemtömeget és kedvezően befolyásolja az olajtartalmat.

Kísérleti tapasztalatok alapján nitrogénszegény és mérsékelt foszfortrágyázás mellett bőséges káliumellátás javasolható.

A foszfor- és káliumtrágyákat ősszel, a nitrogéntrágyát tavasszal kell kiadni.

Savanyú, magnéziumszegény talajokon a mész- és magnéziumtrágyázás is szükséges.

Magnézium pótlásával a termés- és az olajtartalom is növelhető.