A rezisztencia jelentősége a burgonyatermesztésben

Egy-egy ország burgonyatermesztésének fokmérője az elért termésátlagok mellett mindig az, hogy a jelentkező igényeket milyen mértékben és milyen minőségi színvonalon tudják a termelők kielégíteni.

A hazai burgonyatermesztés, -kereskedelem és -fogyasztás aktuális helyzetét az Agrárágazat 2017. februári számában tekintettük át, az akkor tett megállapításaink sajnos ma is érvényesek. A burgonyatermesztés elmúlt évtizedeire visszatekintve kijelenthetjük, hogy az ellátás szempontjából konszolidált időszakok és hullámvölgyek váltották egymást. Manapság a különféle médiumokban, a nyomtatott és elektronikus sajtóban egyre több szó esik a környezetbarát termesztési módokról, a biotermesztésről. A környezetbarát termesztési módon előállított termékek további terjedésének ma legfőbb akadálya azok ára, az ilyen célú termesztés legfontosabb feltétele pedig a rezisztens fajta. Cikkünkben ezúttal – terjedelmi okok miatt – csupán a főbb betegségekkel szembeni rezisztenciákkal kapcsolatos kérdéseket tekintjük át.

Régebben általános volt a vélekedés, miszerint: „a rezisztencia a fogyasztó számára nem jelent kereskedelmi értéket!” Mértékadó források szerint itt a legfőbb ideje annak, hogy félretegyük fenntartásainkat a rezisztens burgonyafajtákkal kapcsolatban. Az elmúlt évtizedek nemzetközi gyakorlata azt mutatja, hogy a termőképesség fokozását csupán másodlagos fontosságúnak tekintették a burgonyanemesítők, ugyanis az alaptudományok fejlődésével, a rezisztenciaforrások széleskörű feltárásával, legújabban pedig a génsebészeti eljárások birtokbavételével a növényfaj betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenálló képességének javítására fordították a legtöbb figyelmet. Sokan hajlamosak arra, hogy a burgonya betegségeinek kapcsán szinte kizárólag a vírusok okozta megbetegedésekre gondoljanak, de ennél lényegesen többről van szó.

Vírusok és fitoplazmák okozta betegségek

Ezen a téren az egyes országokban követett gyakorlat jelentős eltéréseket mutat. A burgonyanemesítők az észak-amerikai kontinensen egészen a legutóbbi időkig nem törekedtek fajtáik rezisztenciaszintjének fokozására.  Ezzel szemben a betegségekkel és kártevőkkel szembeni rezisztenciára egész Európában nagy figyelmet fordítottak, és ez a figyelem a környezetvédelmi szemlélet térhódításával a jövőben még inkább fokozódik. A vírusrezisztenciára nemesítés a múlt évszázad ötvenes éveiben indult meg, és eredményei a fajtafenntartásban, vetőgumó-szaporításban és az árutermesztésben egyaránt jelentősek. A világon mintegy 30 vírus és vírusszerű szervezet fertőzi a burgonyát; számuk Európában kb. 15, amelyből a kutatók 6 vírus kártételét tartják gazdaságilag jelentősnek. Ezek a következők: PLRV, PVY, PVM, PVX, PVA, PVS. Ezek mellett az utóbbi években ismételten kiterjedten károsító burgonya sztolbur betegséget (Potato stolbur phytoplasma) kell feltétlenül megemlítenünk.

A PVY^NTN törzsének kártétele BigRossa fajtán

A vírusrezisztenciára való nemesítés fontosságát az egyes országokban eltérően ítélik meg, aszerint, hogy az adott országban milyen mértékű a leromlás, és milyen hatékony a fajtafenntartási és vetőgumó-szaporítási rendszerük. Egyes észak- és nyugat-európai országokban és Kanadában, ahol a vektorszervezetek alacsony egyedszáma folytán a vírusok terjedése nem túl intenzív, továbbá jól működő vetőgumó-szaporítási rendszert alakítottak ki, valamint korszerű vizsgálati módszereket alkalmazó hatékony növényegészségügyi szolgálatot tartanak fenn, a vírusellenálló fajták előállítását nem erőltetik. A több éven keresztül vetőgumócsere nélkül termesztésben tartható rezisztens fajták előállítása és elterjesztése tulajdonképpen ezeknek az országoknak a kereskedelmi érdekeivel is ellentétes. (A világ nemzetközi vetőgumó-forgalmának mintegy 80-90%-át Hollandia, Kanada és az Egyesült Királyság bonyolítja le.) A közép-európai régióban viszont – így hazánkban is – fontos a rezisztens fajták előállítása és használata, mivel a vírusfogékony fajták fenntartása, szaporítása és termesztése kockázattal és gyakran jelentős gazdasági kárral jár.

Míg a korábbi évtizedekben a fő figyelem a burgonya levélsodródás vírusra (PLRV) irányult, ma a variábilisabb és ezért veszélyesebb burgonya Y-vírus (PVY) került az érdeklődés középpontjába. Előfordulása, jelentősége egész Európában növekvőben van. 1984ben publikálták először a PVY új, a gumón gyűrűs nekrózist okozó törzsének (PVY^NTN) előfordulását. Azóta a tünetet szinte egész Európából jelezték, kiváltója az esetek túlnyomó többségében a PVY^NTN, valamint kisebb részben a Tobacco Rattle Virus (TRV). A jelenség azért fontos, mivel a vírusok kártétele korábban kizárólag a leromlásban, tehát a termés mennyiségi csökkenésében jelentkezett. Az új kártételi forma viszont emellett a gumó minőségét is rontja. A helyzetet nehezíti, hogy ismeretes olyan fajta, amelynek lombja nem mutat tünetet, de gumóin határozottan jelentkezik. Az ilyen fajtákat lehetetlen szelektálni, ezért a termesztésben ezeket nem tartjuk kívánatosnak. A vírusellenálló fajták száma egyre gyarapodik, a rezisztens fajták előállításában nemzetközi összehasonlításban is kimagasló eredményeket ért el a PANNON Agrártudományi Egyetem Burgonyakutatási Osztálya. Az újabb fajták több esetben kombinált rezisztenciával rendelkeznek, hazánkban a többgenerációs Sárvári burgonyanemesítő dinasztia a közelmúltban több multirezisztens fajtát állított elő, ezek a következők; Sarpo Mira, Sárvári Borostyán, Sárvári Rózsa, Sárvári Piroska és Sárvári Rubinka. A PLRV-, PVY-,PVX-rezisztens fajták mellett újabban a PVM- és PVS-rezisztens fajták előállítása is sikeresen folyik. A vírusrezisztens fajták használata nemcsak a fajtafenntartási és vetőgumó-szaporítási tevékenységet teszi könnyebbé és biztonságosabbá, hanem a termelő számára lehetőséget ad vetőgumócsere nélküli többéves termesztésre. Ezáltal a több év viszonylatában lényegesen alacsonyabb szintre szoríthatók a termelés költségei.

Burgonyavész kórokozójának lombtünete provokációs kísérletben

Gombás eredetű betegségek

A burgonya gombás eredetű betegségei közül a burgonyavész (Phytophthora infestans) az, amely a legnagyobb jelentőségű. Járványos fellépésekor néhány nap alatt képes az egész növényállományt vagy a betárolt gumótételt megsemmisíteni. Az ellene való genetikai úton történő védekezést nehezíti, hogy több fiziológiai rassza ismeretes, és további új raszszok ivaros képződésének lehetősége is fennáll. Ezért itt az ún. szántóföldi-rezisztencia géneket is tartalmazó fajták előállítására helyeződött a hangsúly. Európában több ilyen fajta ismert: a hazai nemesítésű Sárvári fajták, valamint a keszthelyi White Lady mellett az újabb holland és német fajták között is találunk magas szintű fitoftóra-szántóföldirezisztenciával rendelkező fajtákat. Érdekes jelenség, hogy egyes fajtáknál a fitoftóra iránt nagyon fogékony gumó viszonylag jó lombrezisztenciával párosul.

A tárházakban gyakran találkozunk az ezüstfoltosság kórokozójának (Helminthosporium solani) kártételével. Előfordulásának gyakorisága és annak mértéke megdöbbentően magas. A kórokozó gazdasági jelentősége ugyan alárendelt, mivel a vetőgumó használati értékét egyáltalán nem vagy csak nagyon kis mértékben csökkenti, de a fogékony fajták piacképességét határozottan rontja. Az utóbbi években egyes holland nemesítőhelyeken ennek jelentőségét felismerve ezen a téren is megindult a nemesítői munka, ennek eredményére azonban még várnunk kell.

Bizonyos évjáratokban, különösen száraz, kemény talajból történő betakarítás után – jelentős a sebparazita fuzáriumfajok (Fusarium spp.) gumófertőzése. Az egyes fajták rezisztenciaszintje nagyon eltérő, teljesen ellenálló fajtát nem ismerünk. Kártétele oly módon csökkenthető, ha betakarítás előtt a gumósérülések megakadályozása céljából a száraz, röges talajú burgonyatáblát megöntözzük.

Az alternáriás (Alternaria solani) gumófertőzés elsősorban a száraz, meleg nyarakat követően alakul ki. Mivel tünete mindig szárazkorhadás formájában jelenik meg, és általában a gumók felszínén alakul ki, gazdasági jelentősége alárendelt a többi, a gumón nedvesrothadást okozó patogénekéhez képest. A kórokozók hajlamosító időjárás esetén a fogékony fajták (pl. Somogyi sárga kifli) lombján jelentős asszimilációsfelület-veszteséget is okozhatnak. Ez a betegség külön védekezést ritkán igényel, ugyanis a burgonyavész elleni kezelések az alternária ellen is hatásosak.

Chips próbasütés eredménye: balra sztolburral fertőzött;  jobbra egészséges gumóból készült chips

Baktériumos betegségek

A baktériumok közül elsősorban a Pectobacteriumfajok (korábbi nevezéktan szerint: Erwinia spp.) által okozott fekete tőrothadás (“feketelábúság”) kártételével találkozunk. Jelentőségük és veszélyük a csapadékos nyári, őszi időjárás függvényében változó, de mindenképpen kisebb veszélyt jelentenek nálunk, mint a párás atlanti klímájú nyugat-európai országokban. A kórokozóval szemben teljesen ellenálló fajtákról nem számolnak be a források, de közepesen ellenálló fajtákat már találunk az egyes országok fajtalistáin.

A baktériumok és gombák közötti átmenetet képező sugárgombás varasodás (Streptomyces spp.) kórokozója nagy károkat okozhat, előfordulási formáik (lapos; púpos; hálózatos és mély- var) közül különösen a leggyakoribb „lapos” és a viszonylag ritkább „mélyvar” kártétele jelentős. Közvetlen terméscsökkentő hatásuk ugyan nem számottevő, de jelentős minőségi károsítással a burgonyát teljesen piacképtelenné is tehetik. A hazánkban nagy területen termesztett Desirée, Kondor és Cleopatra fajták sajnos nagyon fogékonyak. Száraz évjáratokban ahol öntözésre nincs mód (Nógrád, Somogy, Szabolcs) gyakran teszik eladhatatlanná a megtermelt étkezési burgonyát. A sugárgombás varasodás elleni rezisztenciára nemesítést nehezíti, hogy a több Streptomyces fajba is sorolt kórokozónak ezideig már több mint 500 biotípusát identifikálták a kutatók és ezek a különböző termőhelyeken nagy változatossággal jelen is vannak. Tehát egy adott termőhelyen (a nemesítés helyén) élő sugárgomba-populációval szemben rezisztens fajta egy másik termőhelyen nagy valószínűséggel nem mutat kellő szintű rezisztenciát.

Egyebek mellett ezért is tartjuk fontosnak a burgonya növényfaj esetében a hazai ökológiai viszonyok között történő nemesítést.

Proksza Péter
OMMI témavezető