Kukoricaágazat: komoly bajban leszünk iparfejlesztés nélkül

Szakemberek arról, merre tart a kukorica piaca, hogy érdemes eladni, miért fontos a Duna és a feldolgozóipar

Mintha minden évben egyre kiszámíthatatlanabb viszonyokat hozna a kukoricabetakarítás utáni értékesítési szezon. Idén sem volt ez másképp – egy kis ízelítő az ellentmondásokból: például miközben globálisan az árak néha irreálisnak tűnő mértékben emelkednek, itthon még mindig csak alulról nézzük a 2012-es 65 ezer forintos tonnánkénti árat. Ráadásul a kínálat nagyobb, mint a kereslet, annak ellenére is, hogy Kína tágra nyitotta kukoricaimport-kvótáját, és ezzel világszerte felverte az árakat. Előttünk, magyarok előtt azonban nem csak az a kérdés áll most, hogy hogyan navigáljunk. Van itt egy fontosabb is: mi lesz termelőkkel és feldolgozókkal, ha a keleti konkurensek nekiállnak építkezni?

Tőkeerős szeszélyesség

Hol vannak már azok a viszonyok, mint mondjuk 10-15 éve, amikor kiszámíthatóbb volt a gabona-, különösen a kukoricakereskedés? A több részletben: vetés előtt, aratáskor történő értékesítés előnye többek közt az volt, hogy „szétterült” a kockázat is – a gazda akkor szerződött, amikor kedvező árakon tehette. Az EU-támogatások révén a helyzet megváltozott: a megerősödő gazdaságok már sokkal jobban bírják a ciklikusságot, bírják a kivárást. Több a tárolókapacitás, tőkeerősebbek a cégek – kockázatállóbb az ágazat, mint korábban. Ám a látszat ellenére ez nem mindig harmonizálja, hanem néha éppen hozzátesz a piac szeszélyességéhez. Különösen akkor, amikor valamilyen anomália – világjárvány vagy gazdaságpolitikai fordulat, például vámháború – még az időjárás kiszámíthatatlan hatásainál is erősebben avatkozik be.

Reng Zoltán

Kivárni vagy részletekben eladni?

A gazda ilyenkor azzal teszi a legjobbat önmagának, ha szorgosan és árgus figyelemmel követi a gazdasági híreket (nem a közösségi médiák hibbant hírözönét, hanem a valóban komoly szakmai forrásokat), és körültekintően mérlegel. Reng Zoltán (cégvezető, Hungrana) például úgy véli: a hiteles hírforrásokból kiolvasható, merre mennek a fő trendek, így megelőzhető a túlzott kivárás és az azt követő esetleges pánikszerű eladás is. – Jó stratégia az év során több fázisra osztani az értékesítést, mint régebben, így mérsékelhetők a kockázatok – teszi hozzá. Kérdésünkre válaszolva a szakember úgy véli: ma már elsősorban azok az integrátorok nyújtanak e téren hozzáadott értéket, amelyek nemcsak az eladásban, hanem más területen (vetőmag és input, technológia) is előmozdítják a gazdaságok eredményességét.

Több víz, gyorsabb berakodás kellene

A hazai gabonák, a kukorica értékesítését is nagyban befolyásolja ugyanakkor a logisztikai pályák fejlettsége, hozzáférhetősége – és a Dunát érintően sajnos már hozzátehetünk egy új jelzőt: kapacitása is. A vasút is fejlesztésre szorulna – mondta nemrég, a Portfolio Agrárszektor konferenciáján Bidló Gábor (ügyvezető-tulajdonos, Buda Gabona Kft.). Szerinte elemi érdekünk a vasúti kapacitások fejlesztése, és vele együtt a vagonrakás sebességének fokozása, különben a mostanihoz hasonló piaci helyzeteket nem tudjuk kihasználni. A Duna mint fő vízi szállítási útvonal még inkább aggasztó helyzetben van. Lapunk is visszatérően foglalkozik ezzel a mind súlyosabb problémával, hiszen – bár szakmai körökön kívül keveset beszélünk róla – óriási a jelentősége. Évente 300 milliárd forintot veszít a magyar mezőgazdaság amiatt, hogy a Dunán az évtizedekkel ezelőtti 300-ról immár 250 alá esett a hajózható napok száma. A visszatérő őszi szárazságok azzal is nehezítik a magyar gazdaságok exportérdekeit, hogy a nyáron, az ősz első felében aratott termény jó része ekkor hagyná el az országot nyugat vagy a Fekete-tenger felé.

Nyakunkon a keleti ipar

A másik aggasztó közeljövőbeni probléma a feldolgozóipar állapota. E szegmens versenyképességét, fejlesztését már két éve is a fő célként említette Gyuricza Csaba (főigazgató, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ). Úgy fogalmazott: szép, hogy exportőrök vagyunk búzában, kukoricában, szójában, de az a cél, hogy egyetlen mag ne hagyja el az országot alapanyagként. Más szóval: a feldolgozóipar fejlesztése, a nagyobb hozzáadottérték-növelés kell hogy a fő cél legyen. Reng Zoltán ehhez most azt teszi hozzá: a hazai agrárium egy nagy hányadának szinte a túlélése múlhat ezen. – Ma a hazai, például a kukoricafeldolgozóipar erejét az adja, hogy a gyárak közel vannak a termelőkhöz, relatíve olcsó az alapanyag-ellátás és a munkaerő, továbbá a legkorszerűbb műszaki és technológiaifeltételek adottak. Ám ha ez a technológiai fejlettség megvalósul például az ukrán, orosz feldolgozóiparban is, és ott még inkább adott az olcsóbb munkaerő, akkor leszünk csak igazán nagy bajban – int a szakember.

Gyuricza Csaba

Ez persze nemcsak a kukorica, hanem – a többi közt – a napraforgószegmens terén is feladvány. Makai Szabolcs (vezérigazgató, Talentis Agro Zrt.) az említett konferencián az állattenyésztést és a tejágazatot sújtó takarmányár-növekedés miatt nyíló árolló kapcsán azt mondta: fontos, hogy ne csak a hazai gabona fele hasznosuljon a határokon belül, hanem a másik feléből is itthon készítsünk nagyobb hozzáadott értékű termékeket. Ez csökkentené a kitettségünket a külpiacokkal szemben is.

Fejlesztés, támogatás – csak okosan!

A feldolgozóipar versenyképességéhez Reng Zoltán szerint az egyik út az volna, ha az agrártámogatások ezt a mainál koncentráltabb, közvetlenebb formában kvázi kikényszerítenék. – Az első lépés természetesen a termesztés hatékonyságának az előmozdítása. Jövedelmezőbb termesztéssel több alapanyag állítható elő jobb áron. De fontos, hogy a támogatás ne cash flow-problémákat kezeljen, hanem hozzájáruljon a hazai termény itthoni feldolgozásának lehetőségéhez. Ebben már tágabb, szállítói infrastrukturális és iparfejlesztési szempontok is vannak – mondja a hazai feldolgozóüzem irányítója. Ugyanakkor hozzáteszi: muszáj ebben egy egészséges mértéket tartani. – Ha ugyanis aránytalanul nagy feldolgozói bázis jönne létre pár év alatt, akkor az olyan nagy versenyt – és részben árversenyt – támasztana, ami eltüntetné a mostani előnyeinket: a kedvező árakat, költségeket.

E kérdéskör egy másik, érdekes fejezete az „új”, egyelőre a tömegtermelés szempontjából inkább alternatívnak számító növények, például a cirok integrálása a termesztésbe, feldolgozásba. Miközben a takarmányipar nagy reményeket fűz a klímaválság hatásai közepette jól termeszthető, ellenállóbb cirokhoz, a feldolgozóipar számára ez a növény egyelőre nem igazán kezelhető. – Vannak a világon itt-ott kis-közepes feldolgozók, ahol megvalósul a cirokalapú termékek gyártása, de a technológia még korai fázisában jár. A hazai alkohol-, etanol-, izocukorgyártás sem fogad ilyen alapanyagot. Hosszú és költséges fejlesztési, technológiai folyamat volna a cirokalapanyagokra való átállás, ami visszavetné a jelenlegi versenyképességünket – vélekedik Reng Zoltán.

Tiszta, saját üzemanyag – minden szféra jól járna vele

Ami azonban továbbra is nagy és még mindig kibontatlan távlatot biztosít a kukoricaszegmensnek, az a bioüzemanyag-gyártás. Mint nemrég az Agrárágazat honlapján megírtuk: a Farm Europe szerint az Európai Bizottságnak változtatnia kellene a növényi bioüzemanyagokkal szembeni folyamatos ellenállásán. Elsősorban azért, mert minden elemzés igazolta, hogy a bioüzemanyag-célú növénytermesztés nem járt gazdasági hátrányokkal (például áremelkedéssel), viszont mind a klímaváltozás elleni környezetvédelmi törekvésekben, mind a járulékos agráripari termelésben kedvező a hatása.

Az említett hazai feldolgozóipar majdnem 700 millió liter bioetanolt állít elő. A feldolgozási folyamatnak a mellékterméke is nagy érték: 600 ezer tonnányi, magas fehérjetartalmú, GMO-mentes takarmány kerül vissza az állattartásba. Ezzel az iparág a hazai kukoricatermesztés egyik fő felvásárlója: a 7-8 millió tonnás éves termés harmadára biztosít fix piacot a gazdáknak. A magyar állam év elejétől emelte az üzemanyagokba való bioetanol-bekeverés arányát. Ugyanakkor Reng Zoltán szerint ebben még nagy lehetőségek vannak, hiszen a környezetre nem káros, hazai alapanyagú, helyben vásárolt üzemanyag mind ökológiai, mind gazdasági értelemben előny. – Elég csak emlékeztetni, hogy az EU-ba is áramló például pálmaolaj-alapú termékeket erdőirtással állítják elő. Sokkal többet nyerünk, ha nem ilyen módszerekkel és nem távolról importáljuk az üzemanyagaink egy jó részét, hanem itthon termeljük meg, és nyújtunk ezzel biztos, jövedelmező piacot a saját gazdaságainknak.

Kohout Zoltán