Kártevők elleni védekezés
Az ültetvényeken a betakarítás végeztével a termény eladásra, feldolgozásra vagy betárolásra került, és a gazdák év végi feladatai közé tartozik a növények felkészítése a télre. Ilyenkor törekvéseink a jövő évi növényvédelem előkészítésére, megkönnyítésére irányulhatnak.
Az ültetvények szemlézésével feltárhatunk hibákat, betegségek és kártevők gócpontját, amelyek felszámolásával a jövő évi kártételek mértékét tudjuk csökkenteni, vagy akár meg tudjuk előzni azokat. A kórokozók és kártevők általában a növény bizonyos részein, illetve lehullott növényi maradványokon is képesek átvészelni a téli időszakot. Ezért ezek a növényi részek fertőzési pontot jelentenek, legyen szó ágrészről, levélről, rügyről vagy fonnyadt gyümölcsmaradványról. A kórokozók és kártevők, ha az időjárás is kedvező számukra, ezekből a gócpontokból kiindulva fertőzik meg a növényeket. Ezeket a primer gócokat iktatjuk ki, ha a fertőzött növényi részeket eltávolítjuk az ültetvényből metszéssel vagy a lehullott lomb elhordásával. Erősebb fertőzés vagy kártétel esetén, illetve adott betegség okán akár az oltvány vagy tő teljes kivágása is szükséges lehet azért, hogy a betegség további nagymértékű terjedését gátoljuk.
A lemosó kezelést már talán senkinek nem kell bemutatni, szükségességét azonban nem lehet elégszer hangoztatni. Mind a kórokozók, mind a kártevők telelőképleteinek gyérítésére alkalmas növényvédelmi kezelés, mely olcsóbb is, mint a vegetáció során alkalmazott állománykezelés. Az ősz folyamán, tél végén esedékes lemosó permetezés alkalmával három fő hatóanyagot szoktunk alkalmazni: réz, kén és olaj. Nagy általánosságban a réz használható a legtöbb gombás betegség ellen, ez kontakt hatóanyag. A lisztharmat az, ami nem tartozik ebbe a körbe, ugyanis ellene a kéntartalmú szerek a hatásosak. Ebben az esetben az almát károsító gomba elleni védekezéssel célszerű megvárni a rügyfakadást, a gomba telelését ismerve. Így jogosan merülne fel a kérdés, hogy akkor miért használjunk ként is lemosó permetezéskor? Erre az a válasz, hogy a hatóanyag atkagyérítés céljából is alkalmazható, így szükséges. A harmadik pedig az olaj, ami a növényi részeken, repedések védelmében telelő kártevők és áttelelelőképleteik ellen használható. Az ültetvény kultúráit sorra véve nagy az átfedés a károsítószervezetek között. Többségük polifág kártevő, termesztett növényeink nagy részén előfordulhatnak. A következőkben azokat a gyakori előfordulású szervezeteket fogjuk részletesebben sorra venni, melyek jellemzően almatermésű és csonthéjas növényeinken előfordulnak.
Kétfoltos takácsatka (fotó: Takács Attila)
A takácsatkák jelenlétére már szinte minden évben számítani kell. Elszaporodásuknak feltételezett oka, hogy a konvencionális termesztés során gyakran alkalmazott széles hatásspektrumú készítmények a természetes ellenségeiket is gyérítik, valamint folyamatosan alacsony szinten tartják az egyedszámot, így lényegi védelmet nem nyújtanak ellenük. A hazai ültetvényekben leggyakrabban a piros gyümölcsfa-takácsatkával (Panonychus ulmi) és a közönséges vagy kétfoltos takácsatkával (Tetranychus urticae) találkozhatunk. A takácsatkák jelentősége abban rejlik, hogy polifág kártevőként rendkívül széles gazdanövénykörrel rendelkeznek. Esetükben több mint 280 növényfajt tudnak károsítani. Egyedszámuk gyors növekedésre képes, így rövid időn belül meglepő károkat tudnak okozni. Nem csak szabadföldön, hajtatásban is nagy problémák okozói lehetnek.
A takácsatkák rendkívül kicsik, gyakorlott szem szükséges ahhoz, hogy nagyító vagy mikroszkóp nélkül is észrevegyük őket. Az atkák szívogatásukkal károsítják kultúrnövényeinket. A kezdetben sárgulások figyelhetők meg a leveleken, de ezek növénytől függően halvány, ezüstös színezetűek is lehetnek. Jelenlétüket a leveleken képzett szövedék is jelezheti. A károsított növények visszamaradnak a fejlődésben, növekedésük lassabb vagy teljesen meg is áll. A szívogatás hatására nagy vízvesztést szenvednek a növények, mely, ha száraz, csapadékszegény idővel párosul, kezdetben a levelek száradását, de az egész növény pusztulását is okozhatja, főleg, ha fiatal egyedről van szó. Továbbá a gyengült növények fokozottan válnak érzékennyé más behatásoknak. Míg a piros gyümölcsfa-takácsatka tojás alakban vészeli át a téli időszakot, jellemzően a növények hajtásain, rügyek tövében, addig a kétfoltos takácsatka imágó alakban telel kéregrepedések védelmében. Tavasszal, ha az idő melegebbre fordul, a kéregrepedésekből előbújó atkák a rügyekből épp csak előjött leveleket azonnal károsítják. A piros gyümölcsfatakácsatka kelésének ideje párosul a növények serkenésével, ami nagyon érzékeny időszak a károsítás szempontjából. Ha ebben a korban éri az atkakártétel a fákat, a friss hajtások nem fejlődnek megfelelően, így sokkal kevesebb termés realizálódik majd. A kétfoltos takácsatka telelést követően már rögtön a levelekre rakja petéit. Fejlődése nem vesz igénybe 2 hetet. Az atkák számára optimális a meleg, 20 °C feletti hőmérséklet, reprodukciós képességeik ekkor a leggyorsabbak. Évente több, 4-8 nemzedékük is fejlődik, melyek természetes ellenségek hiányában mind nagyobb egyedszámot produkálnak.
Piros gyümölcsfa-takácsatka (forrás: www.edenkert.hu)
Eperfapajzstetű (fotó: Takács Attila)
A takácsatkák elleni védekezés egy részét a természetes ellenségeknek kellene végezniük. Felmérések szerint kezeletlen területen akár 1:1 arányban is lehetnek a fitofágok a ragadozó atkákkal. Érdemes szelektív növényvédő szereket alkalmazni annak érdekében, hogy egy ültetvényen belül a hasznos szervezetek felszaporodását segítsük. Több ragadozóatka-faj is hasznos és hatékony szervezetnek bizonyul a fitofág atkákkal szemben. Vannak olyanok, melyek főleg a kártevő szervezetek tojásait fogyasztják (Zetzellia mali), illetve vannak olyanok, melyek az imágókat és a mozgó lárvákat károsítják (Typhlodromus fajok). Emellett hasznos szolgálatot tehetnek a katicabogarak és a ragadozó poloskák is a takácsatkák elleni harcban.
Növényvédő szeres kezelést a takácsatkák egyedszámának megfelelően érdemes alkalmazni. Előző vegetációs erős fertőzést követően alapos lemosó kezeléssel érdemes zárni és kezdeni is a következő szezont. Tavasszal 50%-os kelés idejére érdemes időzíteni az első célzott kezelést, de csak indokolt esetben. Felszaporodás elején, ha 3-5 takácsatkát vagy ugyanennyi petét találunk 1 db levélen, védekezni kell. Lényeges pont a szerhasználat is. Sose széles hatásspektrumú készítményt használjunk! Mindig figyeljünk a szerrotációra is, mert az atkák rendkívül könnyen alakítanak ki rezisztenciát bizonyos készítményekkel szemben. Lemosó kezelés során a kén- és olajtartalmú készítmény megfelelő fedéssel történő kijuttatása nagyon hatékony lehet. Emellett a hatékony gyomirtás is elengedhetetlen, ugyanis sok gyomnövény is a kártevők gazdanövényei közé tartozik, így túlélési helyül szolgálhatnak számukra.
A következő széles körben elterjedt kártevők, melyek a korábbiakhoz hasonlóan szintén ültetvényeinkben, a kultúrnövényeken élnek, a pajzstetvek. A legelterjedtebb a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus), amely szobanövények gyakori károsítója is lehet. Ezek a polifág kártevők szívogatásukkal okozzák a fő problémát. Táplálkozásuk következményeképpen a növény visszamaradhat a fejlődésben, az erősen fertőzött részek elhalhatnak, de az is előfordul, hogy a teljes növény elpusztul. Alma esetében a károsítást gyümölcsön is végezhetik. A szívogatás hatására lázfoltnak is nevezett apró pöttyök alakulnak ki, melyek udvara pirosas, közepe világosabb. Ez a kár esztétikai problémát jelent, a termés veszít a piaci értékéből, de ízben és állagban nem okoz elváltozást. A pajzstetvek tömegesen lephetik el az ágakat, leveleket, hajtást és a törzset is. A kaliforniai pajzstetűnek évente két nemzedéke fejlődik, a telet lárva alakban vészeli át a növényeken, sötét színű pajzs védelme alatt. A hímek tavasszal kezdenek el repülni, a nőstény egyedek elevenszüléssel hozzák világra a fiatal lárvákat. Ez akár két hónapon keresztül is elhúzódhat. A még mozgó, fiatal lárvák a legérzékenyebbek. Vándorlásuk 2–24 óráig tart. Ezt követően megtelepednek a gazdanövény adott részein, és kezdetben fehér, majd egyre sötétedő pajzsot hoznak létre maguk körül. Ivari dimorfizmus is megfigyelhető. Míg a nőstény egyedek kerekebb formát öltenek, a hímek pajzsa inkább hosszúkás. A hím egyedek kifejlődéséhez nincs szükség két hétre, míg a nőstényeké akár 2025 napig is eltarthat. A következő nemzedékre a nyár második felétől lehet számítani.
Az agrotechnikai módszerek nagy hangsúlyt kapnak a kaliforniai pajzstetű elleni védekezés során. Mindenekelőtt kártevőmentes szaporítóanyagot kell vásárolni. A beteg vesszők, ágrészek eltávolításával csökkenthetjük az egyedszámot, és felszámolhatjuk a fertőzési gócokat. A jól szellőző koronaforma kialakítása elsődleges fontosságú, mert a mikroklíma így nem a károsító számára optimálisan alakul. Kémiai védekezésre több módon is lehetőségünk van. A tél végi áztató, olajos készítménnyel végzett lemosó kezeléssel a fiatal, áttelelő egyedek számát tudjuk gyéríteni. Indokolt esetben vegetációs időben is lehetőségünk van inszekticides kezelésre, melyet igazán hatékonyan a mozgó egyedek ellen tudunk elvégezni, ők a fiatal lárvák és a repülő hímek. Mindenképpen érdemes a rajzásdinamikát követve meghatározni a kezelések időpontját, mind hatás, mind költséghatékonysági szempontból. A pajzs védelmében már nehéz elérni a tetveket. A hímek egyedszámának csökkentésével megakadályozzuk a nőstények megtermékenyítését, melyek ennek hiányában elpusztulnak.
Kaliforniai pajzstetű okozta lázfolt (fotó: Kálmán Anna Léda)
Levélpirosító almalevéltetű (fotó: Takács Attila)
A legtöbb termesztett növényünk rendelkezik saját levéltetűfajjal, de vannak természetesen olyanok is, melyek nem teszik le a voksukat egy adott kultúra mellett, előszeretettel táplálkoznak több gazdanövényen. Az almát károsítja a zöld almalevéltetű (Aphis pomi) és a levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta). Őszibarackban a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) okozhat gondot. Cseresznyében és meggyben gyakran találkozhatunk a fekete cseresznye-levéltetűvel (Myzus cerasi). A levéltetvek a növényeket szívogatva károsítanak, de sokkal jelentősebb problémát okoznak vírusok terjesztésével. Vírustól függően a betegséget többféleképpen tudják terjeszteni. A levéltetvek háromféle módon tudnak részt venni a vírusterjesztésben: perzisztens, nemperzisztens, szemiperzisztens és propagatív módon. A perzisztens, más néven cirkulatív mód esetében a levéltetvek minél hosszabb ideig táplálkoznak a fertőzött növényen, annál jobban válnak maguk is fertőzővé. Az ilyen módon terjedő vírusok felvétele valamivel nehezebb, a floemben és a xylemben vannak jelen. A rovar táplálkozását követően el kell telnie egy úgynevezett inkubációs időnek, ami után a vektorszervezet tovább fogja tudni adni a vírust egy másik növénynek. Ez az idő addig tart, amíg a növénypatogén vírus a nyálmirigybe nem jut. Ebben az esetben az egyedek akár életük végéig megtartják fertőzőképességüket. A propagatív vírusok a cirkulatívok egy változataként vannak jelen. Esetükben a vektorszervezetben felszaporodik a vírus, gyakran meg is betegítheti azokat. Ezek az egyedek életük végéig képesek lesznek a fertőzésre, de akár utódaiknak is át tudják azt örökíteni. Nem perzisztens vírusátvitelről akkor beszélhetünk, ha a vektorszervezet már egy táplálkozást követően képes átvinni a kórokozót a szájszervére tapadva az egészséges növényre. Ebben az esetben nincs szükség hosszú idejű, többszöri táplálkozásra a fertőzött növényen, azonban a terjesztés sem lesz hosszú életű, mert a levéltetvek pár szívás után elvesztik ezt a lehetőséget. A perzisztens terjedéssel ellentétben ennél az esetnél a minél hosszabb táplálkozás fordított arányban áll a fertőzőképességgel, és a vektor szervezetében sem akkumulálódik a fertőzőanyag. A szemiperzisztens vírusok az előző két csoport között, átmenetként helyezkednek el, a vektorszervezet fertőzőképessége nem függ a táplálkozási idő hosszától. Ezek mechanikailag legtöbbször nehezebben terjeszthetők.
Zöld őszibarack-levéltetű (fotó: Lepres Luca)
Fekete cseresznye-levéltetű (fotó: Lepres Luca)
A levéltetvek nagy általánosságban többnemzedékesek, tojás alakban vészelik át a téli időszakot. Tavasszal, az idő melegebbre fordulásával lehet számítani a megjelenésükre. Rajzásdinamikájuk sárga ragacslappal jól követhető. Szívogatásuk hatására a levelek gyakran kanalasodnak, és vannak levéltetűfajok, melyek a lombozat elszíneződését (bepirosodás) is okozhatják. A táplálkozásuk során kiválasztott mézharmat ragacsos bevonatot képez a növényeken, melyet a hangyák is előszeretettel fogyasztanak. A mézharmaton korompenész is sűrűn kialakulhat, ami szembetűnő jelenség erős fertőzés esetén. A zárt lomb a levéltetvek számára is kedvező feltételeket biztosít, ezért a szellős lombkorona kialakítása ennél a kártevőnél is jó megoldás. A rajzásdinamikát megfigyelve kémiai védekezésre a vegetációs idő alatt is van lehetőségünk. Őszi, tél végi lemosó kezeléssel hatékonyan gyéríthetők az áttelelő képletek az ültetvényben. Emellett fontos a gyomszabályozás is, mert gyomnövényeink gyakran szolgálhatnak átmeneti táplálékforrásul a levéltetvek számára.
Kálmán Anna Léda
növényorvos
