Az öntözés jelentősége szabadföldi zöldségtermesztésben

Hazánk földrajzi és természeti adottságait tekintve rendkívül szerencsés. Ezek az adottságok kiváló lehetőséget biztosítanak a mezőgazdaság, a zöldség- és gyümölcstermesztés számára. Az ágazat a rendszerváltás után a kezdeti nehézségeket maga mögött tudva, nagyjából az 1990-es évek közepétől fejlődésnek indult. Növekedett a termelés, bővült a piac és az ágazat GDP-n belüli részesedése is egyre nagyobb lett. Köszönhető ez részben annak is, hogy az Európai Unión belül ennek az ágazatnak nincsenek korlátozásai, és annak is, hogy a gazdáinknak egyre több lehetőségük volt, amikkel éltek is.

A fejlesztés sok lépésből állt, és sok lépcsőn keresztül valósult meg. Korszerűsítették a kertészeteket, az ültetvényrendszereket, különböző értéknövelő beruházások valósultak meg, amiknek köszönhetően a termés sokkal tervezhetőbb lett, és kevésbé volt kiszolgáltatva az időjárás körülményeinek, viszontagságainak, szeszélyeinek. Az új, korszerű technológiák révén várhatóan a piac még tovább fog bővülni, hiszen a Kárpát-medence által biztosított termőföld, vízmennyiség és annak térbeni eloszlása ezt lehetővé teszi. Nekünk csak pici odafigyeléssel egy kis segítséget kell ehhez nyújtanunk.

Öntözésnek azt az agrotechnikai eljárást nevezzük, amikor valamilyen műszaki berendezések segítségével különböző vízforrásokból származó öntözővizet juttatunk ki a termőterületre, a növények vízellátásának javítása érdekében. Az öntözés a szabadföldi zöldségtermesztésben a terméshozamok és a termésbiztonság növelésének alapfeltétele. Ennek ellenére hazánkban a szántóföldi zöldségtermő területnek alig a fele helyezkedik el öntözésre berendezett területen. A vízhiánytól kevésbé szenvedő zöldségnövényeket (zöldborsó, sárgarépa, dinnye, duggatott vöröshagyma stb.) túlnyomórészt öntözhetetlen területen termesztjük. A hazai szántóföldi zöldségtermesztésben tapasztalható rendkívül nagy évjáratonkénti termésátlag-ingadozások oka éppen az öntözés hiányával magyarázható. A zöldségnövények egy részénél (paprika, karfiol stb.) az optimális vízellátás hatására javul a termés minősége, fogyasztási értéke is. A tárolásra és ipari feldolgozásra kerülő zöldségnövények (fűszerpaprika, paradicsom stb.) bőséges vízellátása szárazanyag- és tárolhatóságcsökkentő hatású, szakszerű öntözéssel azonban a termésmennyiség és a minőség közötti észszerű összhang megteremthető. Az öntözés legfőbb célja tehát a víznek, mint növényi élettényezőnek a pótlása, és a termesztési céllal egyeztetett optimalizálása.

A zöldségnövények öntözésének biológiai és ökonómiai alapjait úgy kezdhetjük el meghatározni és megérteni, ha megfogalmazzuk, miért is van szükség öntözésre. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a víz maga a növényeink, így zöldségeink számára is az életet meghatározó tényező. A növényben a tápanyagok vízben oldódva érvényesülnek, szállítódnak. Hazánkban a csapadék mennyisége elegendő, de eloszlása már egyenlőtlen, így van, amikor a bőség okoz gondot, máskor a szűkösség. Ilyenkor vagy belvíz jelentkezik, vagy talajaszály, mindig van valami, ami miatt a gazdák egy percre sem tudnak megállni. Ma már minden esetben tudunk ezzel mit kezdeni, és tudjuk orvosolni az éppen fellépő aktuális helyzetet. Mikor a csapadék relatíve kevesebb, azaz a gazdasági növényeink, jelen esetben szabadföldön termesztett zöldségeink a fő tömeggyarapodási időszakban nem jutnak elegendő vízhez, akkor a termés mennyisége és minősége is alulmaradhat a tervezetthez vagy ahhoz képest, amit a fajta egyébként produkálni tudna. A termésbiztonságot és a minőséget megfelelő mennyiségű és minőségű vízellátással tudjuk elérni. Az öntözött területek nagysága Magyarországon nagyságrendileg 300 000 hektár. Ebből következik, hogy a vízkijuttatás, azaz az öntözés egyik fő célja a víz pótlása. Azonban nem csak e célból lehet alkalmazni az öntözést a zöldségtermesztés során. A vízpótlás mellett szükség lehet kelesztésre, beiszapolásra, frissítésre vagy porhanyításra. Nem ritka a párásítás vagy épp fagy elleni védekezés céljából alkalmazott esőztető öntözés, de arra is sok alkalommal van igény, hogy a megfelelő receptúra alapján gondosan előkészített tápoldatokat is ezen keresztül juttassák ki. Így a tápanyag-utánpótlás egyik elsődleges eszköze lehet az öntözés. Lássuk összefoglalva a célokat!

Vízpótlás céljai:

– Beiszapoló öntözés: a palánták kiültetésekor alkalmazzák. A talajszemcséknek a gyökerekhez, illetve a tápkockákhoz való tapadását segíti, ezzel jobb eredést és begyökerezést eredményez. Száraz talaj esetén a vízpótlás feladatát is betölti, de a beiszapolásra nedves talajba való palántázáskor is szükség lehet. A beiszapoló öntözés a teljes talajfelületre is kiterjedhet. Ilyenkor esőztető öntözőberendezésekkel 10–15 mm-es vízadagot juttatnak ki.

– Kelesztő öntözés: a magvetés után kiszáradó felső talajréteg vízzel telítését jelenti. Fedett területeken folyó palántaneveléskor a magvetéseket rendszeresen öntözni kell. Szabadföldi, állandó helyre vetett növények magvetéseit csak rendkívüli esetekben (aszályos, meleg időjárás) szabad kelesztő öntözésben részesíteni. Kötött talajon az öntözés talajcserepesítő, eliszapoló hatása a kelést akadályozza, de a nagy intenzitású öntözés a sekélyen elhelyezkedő apró magvakat el is moshatja. Kelesztő öntözés csak kis intenzitású szórófejekkel és kis vízadagokkal (5–10 mm) végezhető.

– Vízpótlás: a talaj vízhiányának megszüntetésére a tenyészidőszak folyamán végzett öntözéseket vízpótló öntözésnek nevezzük. Feladata a gyökérzettel átszőtt talajréteg létesítése, ezért a vízadagot a növények növekedésével arányosan növelni kell (20–40 mm).

– Frissítő öntözés: a növény lankadásának megszüntetése és a levelek hőmérsékletének csökkentése a cél, ehhez esőszerű öntözéssel kis öntözővízadagokat (2–4 mm) juttatunk a növényekre (részben a talaj felszínére). A növények a levelükre jutó vizet felveszik, és sejtjeik víztelített állapotba kerülnek. A zöldséghajtatásban a nagy vízfogyasztású növények (pl. uborka) termesztésekor – napfényben gazdag és hosszabb nappalú hajtatási időszakban – rendszeresen végeznek frissítő öntözést. Szántóföldi zöldségtermesztésben – az öntözőberendezések korlátozott volta miatt – nem alkalmazzák.

– Párásítás: a levegő páratartalmával szemben különösen igényes zöldségfajoknál (pl. csiperkegomba) naponként végzik. Az öntözővizet permetszerű elosztással a gombatermő felületre, utakra, esetleg a termesztőhely falára juttatják. A vízadag nagysága 1–2 mm.

– Feltöltő öntözés: vagy más néven nedvességtároló öntözés időszaka a tenyészidőn kívül van. Aszályos években – amikor az őszi és a téli csapadék is elmarad – a talaj víztartalékának feltöltésére tavasz kezdetén nagy adagú (100–120 mm) öntözést végeznek. Ilyenkor az öntözőberendezések kihasználatlanok, ami jó lehetőséget kínál a tárolóöntözéshez. Késő tavaszi szaporítású, vízigényes zöldségnövények (kukorica, uborka, paprika) előtt alkalmazható a legsikeresebben.

– Talajátmosás: a talaj túlzott sótartalmának a gyökérzónából való eltávolítására szolgál. Zöldség hajtatásban a nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyákkal való feltöltődés gyakran nagy sótartalomhoz vezet. Sóérzékeny növény (pl. saláta) számára talajátmosást kell végezni. Talajátmosó öntözés főként homokos és szerves anyagban gazdag, laza talajokon végezhető. A kimosáshoz nagy vízadag (150–200 mm) szükséges.

– Tápanyag-kijuttatás: vagy más néven trágyázó öntözés fogalmán a vízben oldható fejtrágyák öntözővízzel való kijuttatását és talajba mosását értjük. Tápoldatos öntözésnek is nevezik. Alkalmazásakor egyenletes a tápanyageloszlás, jobban hasznosul a vízben oldott tápanyag. A gyökérzóna átáztatásához szükséges vízadag nagysága 20–30 mm.

– Fagyvédelmi öntözés: a fűtés nélküli fóliás hajtatásban és a szabadföldi korai termesztésben van nagy jelentősége. E módszerrel a víz nagy fajhőjét, illetve a nedves talaj nagy hőkapacitását hasznosítjuk. Késő tavaszi fagyveszély idején a beöntözött talaj a napsütés hatására fölmelegszik, sok hőt tárol, amelynek éjszakai kisugárzásával mérsékli a levegő talaj menti rétegének lehűlését. Ilyenkor a kiszáradt felső talajréteg átnedvesítése a cél, ami 8–10 mm vízadaggal érhető el.

Az öntözővíz forrásait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy az lehet talajvíz, mesterséges csatornahálózatból származó víz vagy épp természetes forrásból származó víz. Az öntözéshez minden esetben az illetékes szakhatóságtól kell engedélyt kérni, akik azt bevizsgálás után engedélyezhetik, feltétel mellett engedélyezhetik vagy épp tilthatják. Ez utóbbi két esetben akár ellenőrzésre és szankcionálásra is számíthatunk. Az elutasításnak minden esetben megvan a maga oka, mint például az öntözésre használni kívánt víz összetétele vagy akár az öntözni kívánt talaj összetétele. A szakemberek a termőföldek és a vizeink védelméről szóló törvények értelmében kötelesek azokat megvédeni, így ha a vizsgálat olyan eredményt tár fel számukra, amely romláshoz vezethet, akkor adnak ki feltételhez kötött engedélyt vagy tiltó határozatot. Az összetétel tekintetében az ásványi sók relatív magas koncentrációja, például a nátriumsók magas koncentrációja károsan hathat. A Tiszántúlon előfordul, hogy 200 mg/l feletti sótartalmat is mérnek, ami öntözés tekintetében károsan hathat mind a talajra, mint a kultúrnövényeinkre. A víz keménységét a kalcium- és a magnéziumsók okozhatják. A kemény víz oldóképessége kisebb, és a levél felületén foltot hagy. Ebből következik nagy általánosságban, hogy a kevés kalciumot és magnéziumot tartalmazó úgynevezett lágy vizek alkalmasabbak az öntözésre. Természetesen ez növényfüggő. Minden zöldségfajtának megvan a saját maga szükséglete, amit ilyen esetben mindenképp figyelembe kell venni.

Fontosabb vízforrások és jellemzőik:

• Folyóvíz: lágyabb, legtöbbször iszapot is tartalmaz, hőmérséklete a tenyészidőszakban éghajlatunkra jellemzően változik. Öntözésre megfelelő.
• Patak- és forrásvíz: kisebb területek öntözésére alkalmas, általában nem szennyezett, hőmérséklete alacsony. Víztárolóba gyűjtve öntözésre megfelel.
• Ásott kútból származó víz: talajvízből nyeri a vizét, összetétele változatos, területegységenként igen eltérő lehet. Minden esetben érdemes bevizsgáltatni. Házi veteményeskertek öntözésére általánosan használt vízforrás. Sok esetben magas NO_з-tartalom jellemzi.
• Ártézi kutak: mélyfúrásúak, azaz a mélyben összegyűlő rétegvízből táplálkoznak. Meleg vizűek, ezért víztározókba gyűjtve és lehűlve alkalmasak öntözésre.
• Csőkút: sekélyebben elhelyezkedő rétegvízből és talajvízből nyeri a vizet, 10–50 m mélyből szivattyúval hozzák a felszínre. Egyes körzetekben magas lehet a sótartalma.
• Csapadékvíz: lágy víz, kellemes hőmérsékletű, káros sókat és szennyeződéseket nem tartalmaz. Öntözésre kiváló.

Nemcsak a forrását vagy az összetételét, hanem az öntözővíz egyéb paramétereit is szem előtt kell tartani. Nagyon fontos a víz hőmérséklete, hiszen a növények növekedését az igényüknél lényegesen hidegebb, illetve melegebb víz gátolhatja, viszont ha arra van szükség, a gyökérzóna mikrokörnyezetének hőmérsékletét is befolyásolhatjuk vele. Nyári időszakban, amikor a léghőmérséklet elérheti a 38-40 ^oC-ot, akkor a gyökérzónában is túl meleg lehet a talaj felső rétege. A fizika egyik alaptörvénye, hogy a párolgás hőelvonással jár, tehát ilyenkor egy jól megválasztott hőmérsékletű öntözővízzel és jól időzített öntözéssel segíteni tudjuk a növényeinket. Szükségük is van a zöldségeknek ilyen segítségre, mert sok esetben a zöldtömegük nem akkora, hogy megfelelő nagyságú árnyékot hozzanak létre, és ha a gyökérzónában túl meleg van számukra, akkor a felszívódás, a tápelemfelvétel szünetel. Ilyen esetben a növény nem tömegnövelésre vagy termésképzésre koncentrál, hanem túlélésre. Az öntözés időpontja szubjektív. Annak meghatározása területenként eltér, zöldségnövényeink sajátosságai által befolyásolt.

Általánosságban elmondható, hogy akkor szükséges öntözni, amikor a növény a legérzékenyebb a vízhiányra. Ezt kritikus időszaknak nevezzük. Ilyen kritikus időszak lehet a termésképzés, tömeggyarapodás, virágzás stb. Az öntözést akkor kezdjük el, amikor a gyökérzóna már elveszítette a hasznos vízkészletének 35-40%-át. Mivel a talajunk nem lobogtat nekünk táblát, hogy na, most tartok ott, hogy 35%-ot már elveszítettem, most kell engem öntözni, erre nekünk kell odafigyelnünk. Megállapítása a talaj elektromos ellenállásának vagy a vízpotenciáljának a mérésével lehetséges. A kapott értékek a talaj víztartalmának függvényében változnak. Az öntözővíz mennyisége ugyancsak egyedi mértéket jelöl, ez az úgynevezett öntözési norma, azaz az egyszeri alkalommal kijuttatott víz mennyisége mm-ben kifejezve. Az öntözővíz mennyiségét befolyásolja az öntözési cél, a gyökeresedési mélység, a talaj vízkapacitása. Általánosságban elmondható, hogy a vízpótló öntözés nagyságrendileg 20–60 mm.

Öntözés módjai, vízkijuttatási formák:

– Esőszerű öntözés: az öntözött terület 70-75%-át tudja lefedni, ez a legelterjedtebb módszer. Az öntözőrendszer felépítése szivattyúkból, különböző átmérőjű csővezetékekből, szerelvényekből, szórófejekből stb. áll. Ez egy úgynevezett felülről történő öntözés. Hátránya: szeles időben egyenlőtlen vízeloszlás. Meleg időben a párolgási veszteség nagy.

A berendezéseket helyhez kötöttségük, ill. telepítésük szerint csoportosítjuk:

• hordozható esőztető öntözőberendezés,
• félstabil (részben betelepített),
• stabil (teljesen betelepített),
• mozgó öntözőberendezés.

– Felületi öntözés: a talaj felszínén vezetik a vizet, a víz a lejtés irányában szabadon folyik. Ez lehet árasztó öntözés: a szikes altalajú rizstelepeket szokás így öntözni. Lehet sávos csörgedeztető, ami azt jelenti, hogy terelőgátak között kialakított barázdákba engedik ki az öntözővizet. Széles sortávú növényeknél alkalmazzák, és kevésbé rombolja a talaj szerkezetét.

– Altalajöntözés, ami azt jelenti, hogy a növény alatt fut az öntözésre használt cső. A csőből a kapillárisokon keresztül jut a víz a növényhez. A felszín alatt 1 m-re általában vízzáró réteg van. Az öntözőcsövek 60-90 cm mélységben helyezkednek el. Hátránya, hogy elszikesítheti a talajt.

– Csepegtető öntözés: egy korszerű, gazdaságos öntözési mód, amelynek segítségével kedvező vízfelhasználás oldható meg. A talaj nedvességtartalmát kedvező szinten tartja, ugyanakkor a szerkezetét nem rombolja. Kertészeti kultúrák termesztésénél, szabadföldi zöldségtermesztés során egyaránt elterjedt. A gyökérzónához közel a víz közvetlenül felvehető. Ehhez beépített műanyag csővezetékeket és különböző kiosztású csepegtetőelemeket használnak.

Sipos Nikolett