A tisztítás hatása a gabonamagvak mikotoxin-szennyezettségére

A takarmány-alapanyagok, így a gabonamagvak a termőterületen gyakran szennyeződnek a penészgombák által termelt mikotoxinokkal. Ennek mértéke a betakarításkor általában még nem ismert, ugyanakkor a takarmánygyártás befejezése után mennyiségük már nem csökkenthető.

Fontos a tisztítás

Célszerűnek tűnik emiatt már a szárítást követően, a betárolás vagy a takarmánygyártás megkezdése előtt olyan tisztítási műveletet beiktatni, amellyel a mikotoxin-szennyezettség mértéke csökkenthető. A tisztítás szakszerű elvégzésével, annak megfelelő végrehajtása esetén a mikotoxin-szennyezettség a gazdasági állatok számára az EU-ban meghatározott javaslati vagy aflatoxin B1 esetében a kötelező határérték alá csökkenthető. A gabonamagvak tisztításának már a betárolás előtt is van jelentősége, mert ennek során eltávolíthatók az idegen anyagok, így például növényi maradványok vagy a por. Mikotoxinokat vagy gombaspórákat a növényi maradványok is tartalmazhatnak, de a porrészecskék felszínén spórák, sőt kis mennyiségben mikotoxinok is előfordulhatnak. A porrészecskéknek a tárolókban és a takarmányüzemekben dolgozók egészségvédelme szempontjából van jelentősége, mert amennyiben nem tartják be a munkavédelmi előírásokat, azaz a munkavégzés során nem viselnek pormaszkot, akkor a mikotoxinok belégzése akár súlyos egészségkárosodást is előidézhet. A penészek spórái a tárolás során – az adott penészgombafaj környezeti igényeitől függően – a gabona gombafertőzéséhez, majd mikotoxin-termeléshez vezethetnek. A legtöbb Fusarium penész számára a nagyobb nedvességtartalom és a hűvösebb környezet kedvező, így ezek tárolóterekben általában nem folytatnak metabolizmust, így a mikotoxin-termelés esélye is kicsi.

Az Aspergillus és Penicillium penészek ugyanakkor kisebb nedvességtartalom esetén is képesek aktív metabolizmusra és mikotoxin-termelésre, ezek számára a meleg környezet különösen kedvező, így nagyobb az esélye a tárolás során bekövetkező mikotoxin-termelésnek. Különösen igaz ez a tárolóterek belső tereiben, ahol jól jelzik a penészek aktivitását a „forró pontok”. Ezeket a betárolt termény átszellőztetésével, átforgatásával lehet ugyan csökkenteni, de célszerűbb azt tisztítással megelőzni. A tisztítási műveletek közül csak a mechanikai tisztítási eljárásokat tárgyaljuk, mert ezek terjedtek el a takarmányipar gyakorlatában. Ezek közül a legrégebbi, de leginkább munkaerő-igényes, ezért nagyüzemi körülmények között nem megvalósítható eljárás a kézi válogatás. Ennek során a kisméretű, elszíneződött, sérült, léha szemeket szemrevételezéssel válogatják ki. Amennyiben ugyanis a szemeken ilyen eltérések tapasztalhatók, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy az adott gabonamag mikotoxinnal szennyezett, az ilyen elváltozásokat ugyanis főképp penészgomba-fertőzés idézi elő. A módszer hatékonysága a válogatást végző gyakorlottságának függvénye, de ideális esetben a mikotoxin-szennyezettség akár 90%-kal is csökkenthető.

A módszer nagyüzemi változata az optikai válogatás. Ennek során a szemek szín vagy méret alapján válogathatók. Aflatoxinnal szenynyezett szemek esetében alkalmazzák például a fluoreszcens válogatást, mert azok zöldes-sárga színnel fluoreszkálnak, így ennek alapján kiválogathatók. Az eljárás azonban nagy energiájú lézeres gerjesztést igényel, ami költségnövelő tényező, így gabonamagvak esetében csak ritkán alkalmazzák.

A másik, napjainkban már szintén csak kisüzemi körülmények között alkalmazott válogatási módszer a nedves (úsztatásos) válogatás. Ennek során a gabonamagvakat fajsúly alapján szelektálják, mert a penészgombákkal fertőzött magvak fajsúlya kisebb, mint az egészséges szemeké. Úsztatáskor így azok a víz felszínére kerülnek, ahonnan könnyen eltávolíthatók. A módszer hatékonysága a mikotoxin-szennyezettség csökkentésére rendkívül eltérő (32–78%), és függ az adott mikotoxintól is, ráadásul ezt követően ismételt szárítást kell végrehajtani, ami nagyüzemi körülmények között nehezen megvalósítható, miközben energiaigényes is.

Nagyüzemi tisztítás során a folyamatot gépesítették, és folyamatos üzemmódban alkalmazzák. A leginkább általánosan alkalmazott eljárás a levegőbefújásos szeparátorok, a sziták, a fajsúlyszeparátorok és a magvak mérete alapján válogató ún. cilinderes szeparátorok használata.

A levegőbefújásos szeparátorok súly alapján választják szét a magvakat. Ennek során eltávolítják az egészséges magvaknál kisebb súlyú szennyeződéseket, így a növényi maradványokat vagy a port, továbbá a kisebb súlyú, léha magvakat. Ennek hatékonysága a mikotoxin-szennyezettség csökkentésére rendkívül eltérő (2,3–100%), és a megfigyelések szerint a hatékonyságot a termőterület, valamint az adott fajta vagy fajtaváltozat is befolyásolhatja. A mechanikai tisztítási eljárások során azonban számolni kell veszteségekkel is, mert a tisztítás során eltávolított magvakkal csökken a tétel súlya. Ennek mértéke az egyes eljárások során eltérő, átlagosan 8%, de függ az adott tétel penészgomba-fertőzöttségétől és a gabonamagtól is. A veszteséget azonban kompenzálja, hogy a mikotoxin-szennyezettség csökkenésével az adott gabonamag takarmányértéke nő, csökken a mikotoxin-terhelésből eredő állategészségügyi problémák aránya, tehát végeredményben javul az állati termék előállításának a hatékonysága. Az egyéb, a mikotoxin-szennyezettség csökkentésére irányuló műveletek a takarmányipar mellett főképp a malomiparban terjedtek el. Az egyik ilyen módszer a maghéj mechanikai eltávolítása, amely azon a megfigyelésen alapul, hogy a mikotoxinok főképp a maghéjban és közvetlenül alatta akkumulálódnak. A maghéj, azaz a korpa eltávolításával a mag mikotoxin-tartalma csökken, a korpában viszont nő. A maghéj eltávolításának hatékonysága a mikotoxin-szennyezettség tekintetében nagymértékben függ a folyamat időtartamától. Hosszabb ideig tartó héjeltávolítási művelet során jelentősebb mértékben csökken ugyan a mikotoxin-szennyezettség, de lényegesen nagyobb lesz a veszteség is.

Az őrlés során eltávolításra kerül a maghéj, majd a koptatás során a további rétegek. Ilyen eljárást a takarmányipar is alkalmaz, de azt is tekintetbe kell venni, hogy az egyes őrlési frakciók mikotoxin-tartalma rendkívül eltérő lehet. Értelemszerűen a legnagyobb a korpában, és legkisebb a nagy keményítőtartalmú finomlisztben. Az egyes tisztítási műveletek hatékonysága mikotoxinonként és gabonamagvanként is eltérő, amelyre vonatkozóan néhány értéket az 1. táblázatban mutatunk be. A szennyezettség csökkenésének mértéke a kiindulási szennyezettség arányában van megadva.

A fent felsorolt módszerek hatékonyságát tehát természetesen befolyásolja a gabonamagvak kiindulási mikotoxin-szennyezettsége, ezért a leginkább kézenfekvő megoldás a penészfertőzött, szemmel láthatóan károsodott szemeket nagy arányban tartalmazó, ezért feltehetően nagy mikotoxin-szenynyezettséggel rendelkező tételek visszautasítása.

Mézes Miklós