Egy egész élet munkája és tapasztalata érlelte a sikereket

A hazai juhtenyésztés egyik legidősebb, legismertebb szakembere 70 év után is minden nap újat tanul

Január 6-án volt 60 éve, hogy Hudi János tizenéves fiúként, az általános iskola elvégzése után, egy nagy bőrönd váltás ruhával elhagyta a szülői házat, hogy juhásznak tanuljon a Somogy megyei Bőszénfán. Könnyek közt teltek az első napjai, míg rá nem jött, hogy tanulással űzheti el legjobban a honvágyát. Már akkor sem volt új neki a juhászat, de ha akkor azt mondják neki: az ország egyik legelismertebb, számos szakmai díjjal kitüntetett juhtenyésztője válik belőle, talán maga sem hitte volna. Egy különleges és példás életút következik.

Megdolgoztam érte

– A szüleim földműves, juhokat tartó emberek voltak. 1948-ban születtem Borotán, ötödik gyermekként, utána született még egy húgom és egy öcsém; a nagymamámmal együtt tízen ültünk az asztalnál. Abban az időben a nagybirtokosoktól kisajátított földeken gazdálkodtak a földművesek. Az apám, Hudi József is közéjük tartozott. Gyenge minőségű, homokos 8-10 kataszteri holdat művelt a két lovával, a juhainkat már ötéves koromtól kísérgettem – idézi a kezdeteket Hudi János. Az állatok iránti szeretete olyan erős volt, hogy kisiskolásként még a nyári szünetben is bárányokat legeltetett, méghozzá olyan felelősséggel és az állatok iránti figyelemmel, hogy az ő bárányai kondícióját már akkor sokan megcsodálták. Ezután, iskolai szünetekben az 1960ban megalakult Borotai TSZ-ben kospásztorkodott, majd hamarosan már a nyírást is rábízták. Egy ízben Pécs környékén 4-5 ezer forintot keresett, s amikor a hosszú „kiküldetés” után hazament Borotára, édesanyja sírva fakadt. – Azt kérdezte tőlem, „kisfiam, honnan van ez a sok pénz?” Mire azt válaszoltam neki: „Megdolgoztam érte, Édesanyám!”

Könnyek közt érlelt szorgalom

A szakma elsajátítását 60 éve, Bőszénfán kezdte meg a neves juhtenyésztő. Az akkor már a környékbeli tsz-ben is jól ismert tizenévest végül beiskolázták a Bőszénfán induló 3 éves tanfolyamra.

– Ahogy elkezdődött az iskola, néhány nap múlva őrületes honvágyam lett, hullottak a könnyeim. Már azon voltam, hogy hazamegyek, de végül úgy döntöttem, éjszaka felkelek, és a mellettünk lévő tanteremben nekilátok a tanulásnak. Az első ötösök úgy meghozták a kedvem a tanuláshoz, hogy mind a három évben én lettem az osztály egyedüli kitűnő tanulója. Ugyanez a szorgalom és a gyakorlati munkám eredményezte, hogy az évek során az ország ismert és elismert juhtenyésztője lettem, a szakmában elérhető összes kitüntetés birtokosa – mondja Hudi János. Az iskolában készült feljegyzéseit, naplóját, a legelőtérképeket máig őrzi (lásd nyitóképünkön!). A tanfolyam végén, amikor hazament, megmutatta bizonyítványát a szülőfalu iskolaigazgatójának.

– Az igazgató örült, gratulált, hogy az általános iskolát közepessel végeztem, de juhászként kitűnő lettem. A juhok gondozásával magyaráztam, hogy a kisiskolában csak közepes voltam… Aztán megmondtam neki, ezt szeretném csinálni egész életemben: a juhok tenyésztését.

Velős válasz a tsz-elnöknek

A fiatal szakember később, munka mellett a csurgói, majd a kaposvári technikumhoz tartozó szakmunkásképzőben folytatta tanulmányait. Ott a tekintélyes dr. Goóts József személyesen próbálta rávenni, hogy tanuljon tovább felsőfokon.

– De otthon apám nem volt kicsattanva az örömtől. Azt mondta, „elég volt a tanulásból, eredj, és fejd a birkákat! A tanulásból nincsen pénz…!” Így hát hiába kaptam vörös diplomát a szakmunkásképzőben, hiába írtak elismerő levelet apámnak a Földművelésügyi Minisztériumból, hogy ilyen fiút nevelt a mezőgazdaságnak, nem tanulhattam tovább.

Hudi János leszerelés után Harkakötönyben, egy 300-as vemhes juhfalkával kezdte meg a munkát.

– Választáskor nagyon szép bárányokat adtam át, feltűnt a vezetőknek a szakmai hozzáértésem és szeretetem. Tudták, hogy a juhinszemináláshoz is értek, sőt, a herceghalmi kutatóintézetnek különböző hízékonysági vizsgálatokban, a pecsenyebárány-előállítás előkészítésében, fajtakísérletben is részt vettem: angol Dorzet-Horn kosokkal termékenyítettem egykét falkát, majd szinte az egész állományt. Közben a segítségemmel vállaltunk hízóbárány-nevelést is. Ez egy kicsit azért is volt, hogy el tudjak csenni némi abrakot az anyajuhok számára. Átálltak a kétévenkénti háromszori elletésre, és a báránynevelésben több pénzt termeltek, mint a juhtejfejésben. Sok helyen ez nem jött be, mert ehhez egy kicsit több abrakot kellett volna adni az állatoknak.

– Nálam is csak a fondorlatom segített: én voltam az, aki minden évben teljesítettem 150 százalékot. Mondta is a tsz-elnök: „János, többet kerestél tavaly, mint én.”

Azt mondtam neki, „Lehet, de én négykor kelek, nem hétkor…!”

A gyarapodás évei

János közben a magánéletben is, illetve jó szakmai munkája révén anyagiakban is gyarapodott.

– 73-ban esküdtünk örök hűséget a feleségemmel. Rég ismertem már, mert mindig az ablakom előtt járt el dolgozni a kiskunhalasi Barneválba, de várnunk kellett a házassággal, mert olyan fiatal volt, hogy nem töltötte be a 18-at. Láttam, hogy nem egy elkényeztetett lány, ezért választottam őt. A sok-sok év bizonyította, nem tévedtem. Utána a tanyánkon a háziasszonyi feladatokon túl az ő feladata volt, amit szívesen végzett, a sertések és borjak nevelése. Szépen gyarapodtunk, például nekem volt először 1200-as Zsigulim, ami a harkakötönyi tanyavilágban nagy előrelépés volt – mondja a tenyésztő, aki a 80-as évektől él Kiskunhalason. Ismertsége és elismertsége is folyamatosan gyarapodott, szakmai berkekben is vezetőségi tagnak, Inokán tanácsi képviselőnek választották.

Megmondtam, ezt szeretném csinálni egész életemben: a juhok tenyésztését

Birkapörkölt-főzési tudományát pedig olyan nagyon dicsérték, hogy néha már zavarba hozták vele: „titkos” receptje az, hogy nem sok disznózsírral főzi, hanem a legjobb minőségű ürühúson hagy egy kis faggyút.

Időközben részt vett az inszeminálások elindításában, és jelentős sikerrel: annyi bárány előtte sohasem született százalékosan, mint akkor, amikor Erdélyi Zoltán egyéni juhásztól való kosokkal termékenyítettek.

– Választáskor emlegették a juhászok, hogy ezek a bárányok 2-3 kilóval nehezebbek lettek, mint előzőleg az ilyen idősek szoktak lenni.

Szakmai eredmények

Hudi János szakmai munkája már a 80-as években felkeltette a legmagasabb mezőgazdaság-irányítási fórumok figyelmét. 1982-ban a Mezőgazdaság Kiváló dolgozója lett, és a tsz-ben elvállalta a juhászat vezetését.

– Egy törzstenyészet megvalósítását tűztem ki célul. Ha törzstenyésztő valaki, mindig különb kell hogy legyen a tenyészjuha, mint a vásárlóké – vázolja ma is érvényes hitvallását a tenyésztő. A juhlétszám évről évre növekedett. Évente 1000 jerkét neveltek: egyharmadát a selejt anyák pótlására, kétharmadát az állomány növelésére. 1986-ban már több mint 6000es anyalétszámmal kezdték az évet. Hudi Jánosnak nem csak szakmai és személyzeti problémákkal kellett szembenéznie.

– Mikor elvállaltam a juhászat és a juhászok irányítását, ígéretet kaptam a tsztől, csak olyan költség terhelhető az ágazatra, amitől én tudok, és az utalványozásnál ott lesz az aláírásom. Történt egyszer, hogy a könyvelő elém tett egy bizonylatot, amin az szerepelt, a juhászat megetetett 450 mázsa búzát. Tudtam, hogy ez nem igaz, mert a búza mint abrak a legveszélyesebb, ha netán többet eszik belőle a jószág, biztos az elhullás. No, megyek az elnök elvtárshoz, hogy ez aztán mi. Ő azt mondta, nem jött ki a tervezett búzaátlag, és ha ezt nem adják hozzá, akkor nem lesz kiváló a tsz. A reagálásomat nem idézem, de ha nem állok a sarkamra, ezt a költséget az ágazatra terhelték volna. Végül ősszel megkaptuk kukoricában…

A tenyésztési fejlesztés egyik nagy és sikeres szakasza a – nyugati tanulmányutak mellett – Bulgáriában tett szakmai látogatás után valósult meg. Egy debreceni szakmai konferencia után a bulgáriai Sztara Zagora egyetem juhtenyésztést oktató tanára hívta meg Hudi Jánost és tsz-beli kollégáját, miközben János emlékezett rá, hogy a kaposvári főiskolán oktató dr. Lovas László is szakmai munkája középpontjába állította a jó minőségű gyapjút termelő trák merinói juhokat. – A következő évben vásároltunk 20 trák merinói tenyészkost, és pár hónap múlva ezekkel termékenyítettem meg a mintegy 5000-es anyajuhállományt. Nagyon sok munka volt, de megérte, mert az egykor 4 kilós gyapjúhozam 6 kilóra emelkedett az utód jerkebárányoknál.

Új idők

A 80-as évek derekán a kiskunhalasi juhászatnak sikerült függetlenednie a Gyapjúforgalmi Vállalattól, tovább javult a hatékonyság fürthosszfinomság és tisztaság szempontjából, és gazdaságilag is jövedelmező volt az egyébként hatalmas munka.

– A nyírás általában két hétig tartott, de megérte, mert csak a juhbundáért, egyetlen juh termeléséért kapott 1000 forint fedezte az állat egyéves takarmányköltségét. Olyan jól dolgoztunk, hogy 1988-ban 7600 anyajuh gyapjújának árbevétele 7,6 milliót ért, mi nyertük meg az akkori országos ágazati társulás termelési versenyét, ami 20 ezer forintot hozott a szövetkezetnek. Várpalotán vettem át borítékban, és oda akartam adni az elnöknek, Huri Bélának. De ő erre azt mondta: „János, ez a te érdemed, ez téged illet meg”. Jól esett, mert akkor 5300 forint volt az ágazatvezetői fizetés.

A téesz juhászata 1989-ben 13 milliós nyereséggel zárt – a többi alaptevékenység összesen nem produkált ennyit, emlékszik vissza Hudi János, hozzátéve, a jó eredmény és növekedés a rendszerváltás utáni években is folytatódott.

– Ennek ellenére az új elnök kiadatta velem az összes árutermelő juhot vállalkozásba, mint a 7000 állatot, csak úgy 500 törzsanya maradt a közösben. Azt mondta, hogy változik a politikai helyzet, és ezt követni kell. Ezzel lényegesen lecsökkent a munkám, hiszen szinte csak a törzstenyésztésre és a saját állományomra kellett összpontosítani. Részben ennek köszönhető, hogy amikor először 1989-ben tenyészkosokat vittünk az OMÉK-ra, első nekifutásra II. helyezést értünk el. Aztán a következő évben kiderült, amit én már előzőleg biztosra vettem: a juh nem egy eszköz vagy ingatlan. Ez egy olyan állatfaj, amelynél még a többi állathoz képest is fontosabb a tulajdonosi szemlélet és állatszeretetet. A vállalkozók (tisztelet a kivételnek) a bárányok árát nem a további állapot fenntartására, hanem egyéb dolgokra fordították. A juhok kondíciója visszaesett, így tehát a következő szaporulatnál ez már jelentkezett. Közben a gyapjú ára is zuhant. Két év elteltével az egykor gyönyörű juhállomány az arab piacon végezte – mondja ma is keserűen János.

A tsz 1993-ban átalakult kft.-vé, az 1000 példány körüli juhtörzsállomány, a közös gondozásban alkalmazott gondozók továbbra is az ő irányítása alatt maradtak. A szakmai sikerek eztán is érkeztek, Gödöllőn II. díjat nyertek az ott megtartott OMÉK-on. Hudi János 1993-ban megvásárolta a korábbi tsz-tanyát, és részaránytulajdonban jogosult 16 hektár területre, a tenyésztésbe állított jerkék után pedig jelentős állami támogatást kapott, amit a tanya fejlesztésére és további földterület megvásárlására fordított.

– Akkoriban sok külföldi látogató jött a tanyánkra a juhászatot megtekinteni, még Izlandról is. Egy svájci nyugdíjas mesélte, náluk legfeljebb 30 juhot és néhány tehenet tartanak egy-egy tanyán; nálunk közel 400 állat kellett a megélhetéshez.

Végre azt csináltam, amit szerettem volna

A ma legendás német feketefejű juhokkal először csak hobbiból kezdett foglalkozni. De aztán ezekre is egyre nagyobb érdeklődéssel tekintett:

– Arra ösztönöztek, hogy merinói állományomat csökkentsem, a feketefejűt a tenyésztési feltételeknek megfelelően növeljem. Ekkor már rendszeres látogatója voltam a tenyészállat-kiállításoknak. 1989-ben Kaposváron a feketefejű kosaim I. díjat kaptak, sőt, az enyém lett a legszebbnek járó elismerés is. Az a kos árverésen rekord áron, 143 ezer forintért kelt el. Akkor még a kft. magyar merinói kosaival is neveztem, s azok is – mind az 5 példány – I. díjasok lettek, és azok is elkeltek.

2000-től János megvált a kft.-től, és bár a jó emberi és szakmai viszony megmaradt, alkalmazott nélkül gondozta a saját állományát.

– Végre azt csináltam, amit mindig is szerettem volna. Gyerekkorom óta erősségem volt, hogy képes voltam megkülönböztetni és felismerni a juhokat. Régen a merinóiaknál, ha valamelyik bégetett a hodályban, meg mertem volna mutatni, melyik volt az. Életemben a legtöbb díjat és elismerést is ekkoriban vettem át. A kiállításokon a juhokból minden korosztály legalább egyszer, a kosom kétszer is a kiállítás legszebb díját nyerte el. Nagy megtiszteltetés és örömteli sikerélmény volt, amikor 2003-ban én kaptam meg az Év juhtenyésztője elismerést. Ez számomra azért is a legnagyobb elismerés, mert levélben a 300 körüli számú juhtenyésztő közül is sok rám szavazott. Azután szorgalmasan folytattam a tenyésztői munkát, de a 2000-es évek elején fokozatosan áttértem a német feketefejű tenyésztésére. Bár gyerekkoromtól a merinói fajtát kedveltem, a gyapjú jelentéktelen ára és a hústípusú juhok iránti kereslet mégis a biztosabb megélhetésre ösztönzött. 2007-ben megkaptam a magyar juhtenyésztők legelismertebb Schandl József-díját. Előtte, 2005-ben Hódmezővásárhelyen elnyertem a Juhtenyésztés nagydíját. Amit magyar juhtenyésztő elismerést és díjat megkaphat, én mindegyikből legalább egyet kiérdemeltem – mondja ma is szerény büszkeséggel János, aki 70 évesen az Agrárminisztériumtól megkapta az Életfa-kitüntetésbronz fokozatát.

– Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség volt a felterjesztő.

Hudi János ma anyajuhokat, 40 német feketefejű birkát tenyészt tanyáján.

– A koromnak megfelelően a juhállományomat is észszerűnek láttam csökkenteni. Amíg jó egészséggel rendelkezem, feladni nem akarom – mondja. Az állandó, sokszor külföldi vásárlóktól is érkező érdeklődés nyilván segít életben tartania szenvedélyét. Sokan arra is igyekeztek rávenni, írja meg az élettörténetét: ez 2022-ben kis kiadványban meg is történt.

– Nekem sikerült elérni, hogy jó takarmányozással, elkötelezett állatszeretettel, gondos és szakszerű tenyésztéssel nálam 110–130 kilósak azok a juhok, amelyek az eredeti tenyésztői környezetben 80–90 kilósak. A legfontosabb mégis az: igazán jó juhásszá válni, ahhoz aligha elég egyetlen élet. Nincs nap, hogy ne hozna valami újat az élet, mindig történik valami olyan, ami a többi állatfaj tenyésztésénél ritkábban fordul elő. Idén februárban, 27-én töltöm be a kettő hetest, betöltöm a 77. évemet – igaz, kicsit megromlott az egészségem, de annál nagyobb szakmaszeretettel, életkedvvel!

Kohout Zoltán

Fotók: Horizont Média Kft., Kohout Zoltán