E cikk írásakor, június első hetében már túl vagyunk a húsvéti árakat letörő száj- és körömfájás okozta sokkon. A juhászok tudják ugyan, hogy a veszély nem múlt el, de optimistán készülnek az év hátralévő ünnepeire, a Ferragostóra és a karácsonyra, hiszen továbbra is keresleti a piac. A felvásárlók már korántsem ilyen derűsek, szerintük szakadék felé menetel az ágazat. A megoldás az adatalapú termelésre való átállás lehetne.
Másoknál drasztikusan nőtt a bárányok ára
Húsvét idején a meghatározó juhtenyésztő nemzetek piacán a nehéz bárányok átlagára 8–34 százalékkal emelkedett a tavalyi áprilishoz képest a Bizottság adatai szerint. A spanyolok, franciák, olaszok 8–16 százalékkal kértek többet az állatokért, míg a románok, portugálok 30–34 százalékkal emelték az áraikat. Ezzel szemben a magyar árak 5 százalékkal csökkentek. A könnyű bárányok szűk piacán az olaszok 28 százalékkal magasabb árakat érvényesítettek, mint egy évvel korábban, a spanyolok csak egy enyhe, 5 százalékos emelést hajtottak végre, magyar árakat pedig nem tartalmaz az uniós adatgyűjtő rendszer. Pedig minden egyes eladó jószágra akadt vevő, csakhogy a reméltnél harmadával kisebb összegért. „Nincs nekünk semmi ráhatásunk a piacra, amikor kész van a bárány, el kell adni annyiért, amennyiért elviszik” – fakad ki ifjabb Kasza Sándor, aki Heves vármegyében 150%-os szaporulati rátával, szinkronizált elletéssel készül a fogyasztási csúcsokat hozó ünnepekre. A húsvét a nagy kínálat és kereslet időszaka, amire idén árnyat vetett a száj- és körömfájás kitörése. „Az olaszok mindent elvisznek, ez most sem volt kérdés, de nem mindegy, hogy mennyiért. Tavaly karácsonykor darabonként 60 ezerért vitték a bárányt, ami nagyon magas árszint volt, tavasszal 50–55 ezret reméltünk volna értük. Ehelyett minden egyes báránnyal 18 ezret vesztettünk az elvárásainkhoz képest” – mondja a juhász.
Amikor a hosszú távú kilátásokról kérdezem, Kasza Sándor nem rejti véka alá: ő az utolsó, aki a családban továbbvitte a juhászbotot. „Ma már nem vonzó, hogy ott kell lenni, amikor ellik a birka, amikor lesántul, amikor körmözünk vagy nyírunk. Ez az ágazat sosem lesz iparszerűen gépesíthető. Éppen ezért nem is hiszem, hogy sokkal jobban koncentrálódni tudna. Persze 50 év múlva is lesznek, akik birkát tartanak az országban, de egyre inkább olyan fiatalok, akik a városból menekülnek vidékre, és pár tucat állattal hobbiszerűen foglalkoznak.”
Ma ezer juhnál többet mindössze 31 gazdaság tart az országban a 6627-ből (forrás: Kukovics Sándor.)
A földrajzi közelségünkből élünk
Kasza Sándor azt mondja, ő egyelőre elboldogul a mintegy 600 anyajuhval. 30–40 hektárnyi szántón termel takarmányt, ezenfelül tápot, gyógyszert, gáz olajat, gépeket kell vásárolnia, de ha megvan a bárányonkénti 50–55 ezer forint, nem panaszkodik. A Ferragostóra már megellett az állomány harmada, a legtöbb bevételt pedig vélhetően most is a karácsony fogja hozni. „Kicsi a téli kínálat, még mi, magyarok sem vállaljuk mindannyian az őszi elletést. Rajtunk kívül csak egyetlen nemzet csinál hasonló minőségű tápos bárányokat, a spanyolok. Szerencsére ők messzebb vannak az olasz piactól, mint mi. A román bárány nagy versenytárs lehetne, mert rengeteg van belőle, de nagy méretű, és gyengébb minősége, plusz nem éri el 24 órán belül Olaszországot.”
A magyar bárány sajátos portéka, és drágának számít az európai piacon. Feltűnő módon meglódult a német bárányok ára is. Ezt a dormándi juhász az egyre növekvő belső muszlim kereslettel magyarázza. Európa juhállománya 2016 óta folyamatosan csökken (-17%), az arab közösség viszont nő, ami feszíti a piacot.
„A németeknek a belső piacra kell koncentrálniuk. Az olaszok egyébként meg sem vennék a német feketefejűt vagy a suffolkot, mert nem szeretik a tarka bőrű állatot. Ilyen szép fehér merinó báránya nemigen van másnak, csak nekünk!” – húzza ki magát a teljes magyar juhászat nevében Kasza Sándor. Sokkal kritikusabb a minőséget illetően a felvásárló. „Amikor 700 ezer anyától 500 ezer bárányt lehet eladni, akkor ez azt jelenti, hogy anyánként kevesebb mint egy bárányunk van, és annak a kategóriáját sem tudjuk az ünnepekhez igazítani. Hiába mondom, hogy több kis bárány kell, a tavalyi felhozatal bő harmada 30 kiló feletti volt. Szerintem most is túlterhelt lesz a piac nehéz báránnyal…” – jegyzi meg a Hód-Mezőgazda Zrt. juhüzletágának igazgatója, Kovács Imre, mivel szerinte a muszlim ünnepek naptári mozgásával nem számolunk eléggé. Az ártrendek alapján mindenesetre tartósabb az árnövekedés a nehéz, mint a könnyű bárányok piacán.
Hús formájában növelhető a szállítási távolság
A kibontakozó versenyképességi gondok mellett nem tud elmenni a hazai juhvágóhíd vezetője, Juhász Pál sem: „A spanyol bárány pont olyan jó minőségű, mint a miénk, és bár igaz, hogy messze van az olasz piactól, nem is célja, hogy lábon érje el. A spanyol bárányhús ma olcsóbban megvásárolható a Metro láncban, mint amennyiért a magyar bárányt oda tudnánk tenni. Az ír bárány is kitűnő minőségű, hiába idősebb. Hosszú évek óta nemesítik a hústípusokat, és nagyon jó húskihozatalú fajtákkal rendelkeznek. Az ír bárányhús a bécsi nagykereskedőnél ma kilónként 2–2,5 euróval olcsóbb, mint a miénk – ez hatalmas különbség.”
Kovács Imre, aki élő állatok kereskedelmével foglalkozik, komoly kockázatokat lát a bárányszállításban. „Szerintem nem vesszük elég komolyan a száj- és körömfájás járványt. Az olaszok mind a mai napig minden egyes báránytól vérmintát vesznek, és ha csak egyetlen szeropozitív állatot találnának, megsemmisítenék az egész szállítmányt. És ez vajon kinek a kára lenne? A kereskedők olyan kockázatokat vállaltak a járvány csúcsán, ami egy orosz ruletthez hasonló” – kezdi a másik oldal helyzetének bemutatását. A vérvétel és -vizsgálat költségét természetesen a beszállítókra terhelik a vevők. „Mondhatták volna az olaszok azt is, hogy vetessen vért a juhász, de ehhez valószínűleg kevés lett volna az apparátus az országban. Ha igazán elszabadult volna a pokol, vágókapacitásunk sem lett volna a helyzet kezelésére” – festi fel a legrosszabb opciót a kereskedő.
Kovács Imre aggasztónak tartja, hogy túl kevés az információ arról, hogyan terjedt a vírus, és miért csak a nagy létszámú tehenészetekben jelent meg. Úgy véli, nem dőlhetünk hátra, a száj- és körömfájás vírusa az első kitörés után hónapokkal is újra felbukkanhat. A közeli kilátásokat illetően pedig a bárányok minőségétől tart a leginkább: néhány kiváló juhászatot leszámítva sem az anyák szaporasága, sem a báránynevelő képességük, sem a bárányok mérete nem megfelelő a piaci igények tükrében. Szerinte a homogén és állandó kínálat hiánya az akadálya annak is, hogy nincs egy nagy juhvágóhidunk. Pedig a szépen darabolt csomagolt juhhúsra lenne igény. A hetesi vágóhídon (Somogy) szorongva fogadta a járvány kitöréséről szóló híreket Juhász Pál.
„Aggódtam az ágazat sorsa miatt. Aztán arra gondoltam, hogy ez rövid távon rengeteg munkát fog hozni nekünk, talán bírni se fogjuk” – emlékszik vissza. Végül a húsvéti árualap csökkentett áron, de gond nélkül elhagyta az országot, és a Kapos Ternero egészen kevés megbízást kapott osztrák és horvát bérvágásra, illetve a Hunlandtól olasz és horvát exportra. A munkát egyébként alig korlátozta a járvány, de három hétig szünetelt a bárányhúsexport Ausztriába. Hetesre nem érkezhetett állat a védő- és megfigyelési körzetekből. A hírek szerint mindössze 1200 vágóbárány szorult be a megfigyelési körzetbe. Az érintett juhászatok csak szavakban kaptak segítséget, sem eladni, sem levágatni nem tudták az állataikat. „Sajnos az agrárpolitika kevés figyelmet szentel az ágazatnak, és ez így van régóta. Hiába hozza az exportbevételt a juhászat, hiába tartósan keresleti a piac, nem becsülik eléggé. Pedig ha egy kormányprogram mögé állna, még megmenthető lenne. Maga a szakma erre már nem képes, jórészt kiöregedő, képzetlen emberekből áll, akik nem tudják megvédeni az érdekeiket, egymással sem fognak össze. Kritikán aluli a magyar szaporulati arány, és nincs minőségi munkaerő. A keresleti piac dacára folyamatos leépülésre számítok az ágazatban, ami leginkább a közepes méretű telepeket fogja érinteni. Lesz néhány iparszerű, több ezer anyás telep, ahol zárt tartásban, 180%-os szaporulati aránnyal dolgoznak majd, és lesznek kisgazdaságok, ahol az 50 birkából időnként levágnak néhányat az őstermelői piacra vagy a környékbeli éttermeknek” – jósolja a tapasztalt szakember.
(fotó: shutterstock.com)
Juhász Pál szerint már azzal sokat tehetnénk egy kiegyenlített árualap érdekében, ha minőséghez kötött, differenciált árazásra térnének át a felvásárlók. Ám keresleti piac idején senki nem érzi ennek szükségét. „Pedig ebből hamarosan baj lesz. Az exportpiacokra már most nehezebben jut el a magyar bárány, a kirívóan magas termelői árak miatt.” A járvány rávilágított arra is, hogy a feldolgozási kapacitás növelése nemcsak a hozzáadott érték itthon tartását biztosítaná, de alternatívát nyújtana az élőállatexporttal szemben is. Gyors fejlődés adatalapú gazdálkodással Sebők Mihály és családja a Pest vármegyei Törtelen egy korszerűsítést követő selejtezésen volt túl, amikor beütött a száj- és körömfájás.
„A nagymértékű szelekciót az tette lehetővé, hogy megvásároltunk egy Gallagher telepirányítási rendszert, amiben egy sor adatot tudunk rögzíteni a chippel jelölt állatokról. Míg 150–200 állatot egyed szinten átlát az ember, ezres állománynagyságnál már a mérésekre kell támaszkodni. Mi is rengeteget tanultunk a számokból. Korábban csak azt tudtuk, hogy hány bárányt választottunk le egy-egy anyajuhtól, ma viszont már azt is tudjuk, hogy milyen gyorsan neveli fel ezeket. A statisztikák nagy segítségünkre voltak a selejtezésben” – világítja meg a juhász. A megmaradt jó báránynevelő képességű anyáktól éppen idén akartak minél több jerkét tenyésztésbe állítani, ezért kevésbé bánták, hogy tavaly karácsonyhoz képest húsvétkor majd’ 700 forintot esett a vágóbárány kilónkénti ára. A mindennapok egyébként feszült készenlétben teltek a járvány idején, és nagyon ügyeltek rá, hogy egyetlen jármű se fordulhasson meg a telepen. Fertőtlenítőkapun keresztül, gyalog közlekedtek, a takarmányos autónak is kint kellett megállnia, saját rakodójukkal hordták be a raklapos árut.
„Most a Ferragostóra 580 anya alól fogjuk a bárányok egy részét értékesíteni. A darabonkénti 50–55 ezer forintos ár szerintem is reális elképzelés, bár ma nehéz bármit is mondani. Nagyon bízom az erős karácsonyi keresletben” – mondja a családfő. A gazdaság jövőjét illetően is optimista. „Unokaöcsém, Máté környezetgazdálkodási agrármérnökként végzett a gödöllői Szent István Egyetemen, azóta az állattenyésztési feladatok irányításában tevékenykedik a telepen. Legidősebb fiam, Misi pedig végzett agrármérnök, és jelenleg növényorvos hallgató, szintén Gödöllőn.”
A törteli példa azt mutatja, hogy igenis fejleszthető ez az exportorientált ágazat. Bármilyen termelési mutató, ha azt rendszeresen mérik, és a nyert információk alapján végeznek szelekciót, javítható. Az adatgyűjtés, tartás és takarmányozás technológiai hátterének megteremtésében, valamint a tudásátadás terén az államnak is szerepe van. Ehhez képest a juhászatokba eljutó támogatási pénzek 45 százaléka terület alaponjáró juttatás, a megpályázható pénzek – legyen ez Natura gyep vagy agrár-környezetgazdálkodás – 2–5 százalékos arányt képviselnek a kapott forrásokon belül. Az állattartó telepek fejlesztésére is kevesen pályáznak, amiben szerepe lehet annak, hogy a juhászatok 83 százalékát legfeljebb középfokú képzettséggel rendelkező szakemberek irányítják.
Gönczi Krisztina
