Mint októberben megírtuk, egész sor adókönnyítést jelentett be a mezőgazdasági kormányzat. Az intézkedések érintik az erdő- és termőföld-tulajdont, a gépjárműadót, kedvezményt kapnak marhahúsok és a habzóbor. Az állam továbbá évekre előre vállalta az áfamentes értékhatár növelését…
Az Országgyűlés az elmúlt 10 napban mindezt két nagy adócsomagban is elfogadta a mezőgazdaságra vonatkozóan is jelentősen érintik. Többségében teherkönnyítések érkeztek – érdemes egyeztetni a könyvelővel, mert sok szabály módosult. A 2025. évi LXXXIII. törvény több területen egyszerűsítéseket és jogharmonizációs változásokat vezet be – írta meg a MezőHír.
Erdőadó: lezárul egy régóta húzódó anomália
Szeptemberben már módosították a helyi adókról szóló törvényt, amely megtiltja települési adó kivetését a termőföldekre. Egy kiskapu viszont maradt: az erdőként nyilvántartott terület nem számított termőföldnek, így elvileg adóztatható lett volna. A NAK többször jelezte a problémát, a most elfogadott szabály pedig rendezi: 2026-tól az erdők is teljesen kikerülnek a települési adó hatálya alól.
Bővül a gépjárműadó-mentesség
A mezőgazdasági vontatók, lassú járművek és pótkocsijaik eddig is adómentesek voltak. A módosítás ezt 2026-tól kiterjeszti a terményszállításra használt mezőgazdasági vontatók pótkocsijára is.
Egyszerűbb illetékmentes termőföldszerzés
A termőföld földműves általi vásárlása illetékmentes, ha legalább öt évig mező- vagy erdőgazdasági célra használják és nem idegenítik el. Gond volt viszont, hogy sok területre automatikusan telki szolgalom került, ami elvileg sérthette a mentesség feltételeit. A módosítás kimondja: az ilyen, törvény erejénél fogva létrejött szolgalom nem számít a mentesség megszegésének.
Bővül a marhahús kedvezményes áfaköre
A fél vagy negyedelt marha már eddig is 5%-os áfával volt adható. 2026-tól ez kiterjed a marhatőkehúsra és a belsőségekre is, ami az értékesítésbiztonságot hivatott erősíteni.
Adókedvezmény a kisüzemi habzóboroknak
A módosítás 50%-os jövedékiadó-kedvezményt vezet be, és engedélyezi a tartályos előállítást is saját szőlő vagy bor felhasználásával. A kedvezmény de minimis támogatásnak minősül, így más támogatásokkal kombinálható.
Évekre előre is vállalt adóengedményeket az állam
A 2025. évi LXXXIV. törvény több további könnyítést is bevezet a vállalkozók számára. Az alanyi áfamentesség értékhatára fokozatosan emelkedik: 2026-ban 20 millió forintra, 2027-ben 22 millió forintra, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő. Az átalányadózók számára kedvező változás, hogy a jelenlegi 40%-os elszámolható költséghányad két év alatt 50%-ra emelkedik, miközben a mező-, erdő- és vadgazdálkodóknál továbbra is megmarad a kiemelten kedvező 80%-os költséghányad.
A szociális hozzájárulási és a társadalombiztosítási járulékok szabályai 2026-tól egységes alapra kerülnek, és a vállalkozók negyedéves bevallási rendszerre állnak át. Emellett halasztásra kerül az üzemanyag jövedékiadó-emelése: a januárra tervezett tehernövekedés fél évvel csúszik, ugyanakkor az inflációkövető mechanizmus továbbra is érvényben marad.
(forrás: Agrárágazat, MezőHír)
Agrárágazat Tudástár: Agrár adócsomag 2026 – Az új jogszabályok több ponton könnyítik a gazdálkodók terheit. 2026-tól az erdők is kikerülnek a települési adó hatálya alól, bővül a gépjárműadó-mentesség a terményszállító pótkocsikra, és egyszerűbbé válik a termőföld illetékmentes vásárlása a törvény által létrejövő szolgalmak esetén. A marhatőkehús és belsőségek is 5%-os áfakulcs alá kerülnek, a kisüzemi habzóborok pedig 50% jövedékiadó-kedvezményt kapnak. Az alanyi áfahatár 2028-ig 24 millió forintra nő, és egységesedik a szocho–TB rendszer.

