Gyakran elfelejtett tápelem a zöldségtermesztésben

A három fő növényi tápanyagként emlegetett nitrogén, foszfor és kálium közül a foszfor az, amelynek hiánytünete a legtöbb zöldségfajon – eltérően a másik kettőtől – csak lassan fejlődik ki, soká válik felismerhetővé, más tápelemekétől biztosan megkülönböztethetővé. Ez részben abból is adódik, hogy egyes zöldségfélék nitrogénhez vagy káliumhoz viszonyított foszforigénye kisebb, másrészt abból is, hogy a paradicsom, fejes káposzta, karalábé, levélzöldségfélék, cékla, stb. sötétzöld, lilás, antociános levél és termés színe nagymértékben megnehezíti a foszforhiány felismerését. Sokáig a foszforhiányra csak abból lehet következtetni, hogy rossz a gyökérképzés, késik a virágzás, elmarad a terméskötés, fejletlen a palánta, ami természetesen más tápelem hiányának is velejárója lehet.

A foszfor a talajban a fent említett tápelemektől eltérő módon viselkedik, ebből adódóan a talajok feltöltése, az elfogyott foszfor pótlása is más technológiával, más módszerekkel, ütemezéssel történik.

Foszfor a talajban

A talajban található foszfor nagyobb része (talaj ásványi összetételétől függően 60-70%-a) ásványokhoz kötődve szervetlen formában van jelen, de nem elhanyagolható növénytáplálás szempontjából a szerves anyagok foszforkészlete sem, ami főleg a kertészeti talajokban számottevő. A talajban lejátszódó foszforkörforgalom összefüggésben van a foszfortartalmú ásványok bomlásával és oldódásával, ezek a folyamatok dinamikus egyensúlyi állapotot teremtenek a talajoldat foszfortartalma, azaz a növények által könnyen hasznosítható, és a szerves, valamint szervetlen részekhez kötődő, a növények számára nem vagy csak nehezen hasznosítható foszfor között.

A káliumtól eltérően, a bomlásból és oldódásból adódó foszforfeltáródás üteme és a felvehetővé vált foszfor mennyisége nincs szinkronban a növények foszforfelvételével, szerves és szervetlen foszfortartalmú trágyákkal szükséges a termesztőnek közbeavatkoznia. Különösen így van ez az intenzív kertészeti kultúrák esetében, ahol lényegesen nagyobb a foszforfelvétel üteme, mint a természetes úton képződő, könnyen felvehető, azaz a talajoldatban lévő foszfor.

Ismert a foszfor esetében is az úgynevezett relatív tápanyaghiány, amikor a talajban megfelelő a foszforkészlet, csak annak felvételét bizonyos környezeti tényezők gátolják (pl. hideg talaj, kedvezőtlen pH viszonyok, nem megfelelő tápanyagarány, szárazság, sekély gyökeresedés, stb.). Ezzel a jelenséggel a szabadföldi zöldségtermesztésben, főleg palántázás során gyakran lehet találkozni.

A talajban is jellegzetes módon viselkedik, több vonatkozásban eltér a nitrogéntől és a káliumtól. A foszfor erősen kötődik a talajrészecskék felületéhez, mozgása még kellően nedves talajban is minimális, nem képes „megkeresni” a gyökérzetet. Ezért ha túl mélyre vagy túl sekélyen helyezzük el, akkor vagy a fejlődés kezdetén, kelés, begyökeresedés idején kell hiányával számolnunk, vagy a tenyészidő későbbi szakaszában nem jutnak hozzá a növények.

Foszfor a növényben

A zöldségfélék foszforigénye fajtól függően (néhány zöldségféle esetében fajtától is függően) eltérő, ami értéket tovább módosít a termésmennyiség. Az 1. táblázatban néhány fontosabb zöldségnövény fajlagos foszforigénye és egy közepesnek mondható termésszint esetén a talajból felvett NPK mennyisége lett feltüntetve. Az adatokból látható, hogy foszforból lényegesen kevesebbet igényelnek a növények, mint nitrogénből vagy káliumból, egyes fajok esetében megközelítőleg annyit, mint magnéziumból, ugyanakkor nagyságrenddel többet, mint a mikroelemekből.

A levelekben mért foszfortartalom is jól tükrözi a nitrogén és káliumhoz viszonyított alacsonyabb igényt. Egészséges paprikanövény alsó, idősebb, de még funkcióképes levelében mért értékek:

nitrogén (N): 30-40 mg/g

foszfor (P): 3,5-4,5 mg/g

kálium (K): 40-50 mg/g

A növények foszforfelvételének üteme eltér a többi makroelemétől. A szárazanyag 25%-ának felhalmozásakor, már a foszforigény közel 75%-a felvételre kerül. Vagyis a termesztett lágyszárú növényeknél, így a zöldségfélék esetében is a foszforigény a tenyészidő elején jelentős. Hatására a gyökerek intenzívebben fejlődnek, főleg a tápanyagfelvételben meghatározó szerepet játszó hajszálgyökerek száma és elágazása növekszik meg a foszforral jól ellátott talajon.

Foszfortrágyázás gyakorlata a zöldségtermesztésben.

A hazai műtrágya felhasználás (70 kg/ha) más európai országokéval összevetve átlagosnak mondható. Kiemelkedő Hollandia (150 kg) Németország (125 kg/ha) és Lengyelország (110 kg/ha), viszonylag alacsony Lettországban, Észtországban és Romániában (30 kg/ha). Bíztatónak mondható, hogy a korábbi évekhez képest a nitrogén esetében 18%-os, a foszfor esetében 10%-os emelkedés van, (kálium stagnál), de még így is a foszfor és a kálium 20-30%-kal kevesebb, mint azt a talajok tápanyagszintje indokolná.

A foszfortrágyázás megtervezésekor a következőkre kell különösen figyelemmel lenni:

• lassan mozog a talajban, erősen kötődik a talajszemcsék felületéhez,
• a tenyészidő kezdetén igényli a növény nagyobb mennyiségben és
• a foszfortrágyáknak alacsony a sóindexe.

A foszfor esetében – abból adódóan, hogy jelentős mértékben kötődik a talajhoz, évente csak 5-7 cm-t halad lefelé – nem kell kimosódási veszteséggel számolni. Ez kétségtelen előny a nitrogénhez képest, ugyanakkor hátrány is, amennyiben ősszel, az alaptrágyázás idején, a szántást megelőzően nem került sor a foszfortrágyázásra, később a tenyészidőben nem vagy csak nagyon nehezen pótolható.

A zöldségfélék foszforigénye a tenyészidő elején jelentős, a mélyre szántott foszfort nem tudják hasznosítani. Ebből adódóan szükséges a foszfortrágya megosztása, nagyobb részét ősszel jutassuk ki (80-90%), kisebb mennyiséget az ültetés vagy a vetés alkalmával sekélyen, a gyökerek közelébe, starter formájában dolgozzuk a talajba (10-20%).

A foszfor trágyák sóindexe alacsony, ebből adódóan nincs vagy minimális a perzselő hatásuk, nem zavarják a gyökeresedést, a kelést. Szükség esetén nagyobb mennyiség is adható belőlük, az említett starterkezelésen kívül nem szükséges megosztásuk. (Tápoldatos termesztés alkalmával csökkenő mennyiségben, de fejtrágya formájában is adnak foszfort).

Leggyakrabban a foszforhiányt a palántanevelés alkalmával és újabban a konténeres termesztés során lehet megfigyelni (az itt gyakran használatos tőzeg erősen megköti), továbbá korai szabadföldi termesztésben a tenyészidő kezdetén (paradicsom, fejes saláta, káposztafélék).

Hiányát, a tünetek megjelenésekor, ellentétben más tápelemekkel, az említett okok miatt csak lassan és nehezen lehet pótolni. Kritikus esetben többszöri lombtrágyázással, vagy az intenzív zöldségtermesztésben használatos, magas foszfortartalmú karbamid-foszfát hatóanyagú tápoldatozó műtrágyákkal lehetséges orvosolni.

Dr. Terbe István