A Mezőföld Tamási környéki birtokain már az 1800-as években is termeltek exportra, a Montenuovo birtokon például vetőmagot. Sokáig a borsó elsődleges növény volt, míg a szintén jól termő cukorrépát a kocsisok hordták a tetszetős, emeletes vasútállomásra.
A tábla szinten jól kiépített kisvasúttal, egy guruló vagont egy lóval be tudtak szállítani.
Három történelmi család földjére is léphetnénk, ha most körbejárnánk a közeli portákat, hiszen míg Fornád az Esterházyaké volt, Fürged határa a Montenuovo családé, addig a martincai rész a Széchenyieké.
A főurak nem rivalizáltak egymással, inkább házasodtak.
Az államosítás előtti utolsó birtokos, Széchenyi Gyula felesége Esterházy Bernadett volt. Itt élt Manninger G. Adolf gazdatiszt, aki Magyarországon elsőként alkalmazta a szántás nélküli sekély művelést
. A főurak megbecsülték a tisztelettudó cselédséget, például amikor a rendszerváltás után Széchenyi Gyula kárpótlást kapott egykori földjeiért, felkereste fiatalkori kocsisát, s átadott neki 3 millió forintot.
Emlékezett rá, egy korosztályba tartoztak, gondolta, megérdemli.
Ez a főúri „kapcsolat” jelentett-e többletet a gazdálkodásban? Hogyne – mondja Pájtli József, – Fornádon mindig magas színvonalú, intelligens gazdálkodás folyt.
A cselédség ezt tanulta meg, akik szerettek szolgálni, ezért is volt sikeres az állami gazdaság is, csak ugye más urakat szolgáltak.
A szolgálathoz annyira hozzánevelődtek az itteniek, hogy a fürgedi első kárpótláskor visszamaradt 60 hektár föld, nem mert senki önállósulni, vállalkozni.
Errefelé természetesnek tartották, mindenki azt tette, amit a főnökök mondtak.
Az állami gazdaság igazgatója jó lokálpatriótaként 33 éven át töltötte be hivatalát, s mindvégig megmaradt pusztai embernek, noha épített házat Tamásiban, de sosem költözött be a városba, itt rendezkedett be a munkásoknak emelt házak szomszédságában.
Pájtli József a közeli Szakcson élő szüleire gondolva fogadta el a növényvédő mérnöki állást az állami gazdaságban, ahol – egészen az állami gazdaság utolsó napjáig – a növénytermesztés mellett jelentős állattenyésztés volt.
Kétszer tízezer férőhelyes hízó sertéstelepet működtettek annak megfelelő kocaállománnyal, 1200 egyedből állt a tehenészet, s a növendék borjak mellett 1000 hízó marhát is gondoztak.
E telepeknek mára csak a nyomai maradtak. A kilencvenes évek elején privatizálták a gazdaságot, az 5800 hektárból 3000 elment kárpótlásba.
Így az alapok porladtak el, oda lett az 1000 embernek kenyeret adó gazdaság, ahol Európában is ritkaságszámba menő módon többek között 151 hektáron komlót is termesztettek.
Jó állapotú földeken
Pájtli József németországi fogorvos barátjával és annak kárpótlással kapott földjeihez másoktól bérelt, összesen 120 hektár művelésével vágott bele az önálló vállalkozásba.
Többen kérdezték tőle a privatizáció idején, te mit csinálsz ezután, s akkor úgy gondolta, ugyanazt, mint addig.
Növényvédelmi mérnökként szolgáltat, kereskedik, s aki kéri, szaktanáccsal szolgál.
Az 1992-es induláskor előre kifizették az éves bérletet, a hektáronként 13 ezer forintot, hogy mint utólag kiderült, extraprofitot elérve olajtököt termeszszenek a jó állapotú földeken, gabona utáni vetésben egy német cégnek.
A tök termesztését a trágya hiánya törte derékba, hiszen akkorra már kiürültek az istállók.
Ha nincs állat, nincs szervestrágyázás.
Az állami gazdaságban mindig fontos ügy volt a szerves trágyázás, amelyhez érlelt marha és sertéstrágyát használtak.
Ez utóbbit főleg magas foszfortartalma miatt.
A jó vetésszerkezet lehetővé tette, hogy az előző évben trágyázott földeken akár 1000 hektár területen borsót termesszenek külföldi vevőknek.
A tökmag jól fizetett, de ennél is több jövedelmet hozott a kereskedelem.
Jött az újabb ötlet, az adók helyett forgassák vissza a pénzt a termelésbe. Kombájnt vettek.
Pájtli József azt mondja, soha nem fejleszti gépállományát, ha a közeli gazdák gépeit bérelve, szolgáltatásaikat igénybe véve művelhette volna a földjeit.
Egy év után német barátja visszatért a fogorvosi szék mellé, s rátestálta, mint egy örökséget alkalmazottját és az öreg, 10-20 hektárnyi répaműveléshez szoktatott traktorát.
E csotrogánnyal az idő múlásával pedig már nem 20, hanem 500 hektárt szántogattak a fornádi határban, amelynek fülsiketítő zaját és zakatolását szinte máig hallja az ember.
Pájtli József folyamatosan fejlesztve a gazdaságát, mára 700 hektárt művel, igazgat, mert mint mondja, ő a cég logisztikáját és a növényvédelmet tartja kézben, a munka többi részét képzett, szakmáját jól értő munkatársaira bízza, a gazdasági ügyeket pedig közgazdász felesége igazgatja, gondozza.
A cég mai telephelyén 2003-ban építette fel a négy 1000 tonnás silót, melyeket később egy 3600 tonnás síktárolóval bővített. Fenntart egy 257 tonnás előtárolót, amivel fogadja a beérkező termést.
A szárítót és a puffer tárolót egy automatikus vezérlés irányítja.
A fejlesztésekhez részben hitelt vett fel, s éppen jókor állították a szárítót üzembe, fogadhatták az intervenciós gabonát.
„Sokan azt mondják, a magyar gazdák túlgépesítették magukat. Hát ez nem így van! – állítja.
A növénytermesztés egy kampány.
Egy-másfél hónap, legfeljebb két hónap alatt el kell végezni a munkát.
Jó barátom, Mikó Feri is kérdezte régebben, miért kell neked a nagy szárító?
Mondtam, olyan berendezést szeretnék, amely befogadja egy kombájn napi teljesítményét, hogy fajtánként külön-külön tárolhassam a búzafajtákat, amelyeket a későbbi igény szerint tudjam kezelni.
Abban az időben vetőmagot termeltem, még volt rá igény. Azóta sok minden megváltozott.
De változatlanul a legégetőbb baj Magyarországon a tőkefelhalmozás hiánya.
Sajnos elmaradt a tőke konszolidáció a mezőgazdaságban is, inkább tőkekivonás történt.
Egy gazdálkodó máig kényszerhelyzetbe kerül, ha forrásokért a bankoknál kötelezi el magát.
A termelés jövedelmezősége alacsony, ebből kellene fizetni a banki hitelt.
A magyar mezőgazdaság másik jelentős hátránya, hogy a keresleti oldalon eltűntek a hazai élelmiszer-feldolgozók.
Sokszor külföldre kell értékesíteni a terményt, ahol a drága szállítás miatt versenyhátrányban vagyunk más országok termelőivel.
Vasúton fuvarozunk, meg közúton a távoli feldolgozó üzemekbe, csakhogy 200 kilométernek akkora a tarifája, mint a 11 ezer kilométeres hajóútnak.
Fornádon jól termett öntözés nélkül is a zöldborsó, a csemegekukorica.
A nagyatádi konzervgyárat eljátszották, a fehérvári hűtőházat eladták, s nem tudták megmondani, hogy az áruért mikor és ki fog fizetni.
Most a borsó és a csemegekukorica helyett gabonát tudok csak termelni, melynek szintén bizonytalan a piaca.
Termelünk őszi mákot, öt évből 2-3 szokott jó lenni.
Előveteménynek jó, kivéve tavaly, mert az aratás után a nap kiégette a talajfelszínt.
A búza fontos növényünk. Ragaszkodom a rövid tenyészidejű szegedi fajtákhoz, mert az itteni éghajlaton biztonsággal tudják hozni a potenciális termőképességüket.
A közép és a késő érésű fajtákat Péter-Pál után aratják, s amint harangoztak, Mezőföld e részén megjön az aszály és kényszerérett lesz a termés, ha pedig csapadékot kap, támad a fuzárium.”
A szántás előnyei
Pájtli József alapvető műveletnek tartja a szántást.
Mondja, ha optimális időben végzi, a szármaradványból tápanyag lesz.
A szár lebomlik, abból kórokozó és kártevő nem tud kijönni.
A szárazság miatt országszerte nem lehetett 2011 nyarán-őszén szántani, a kukoricamoly áttelelt a szárban.
A moly ellen nem lehet eredményesen védekezni, mert folyamatos a támadása.
A molykártétel és a hatalmas hőség hatására terjedt tavaly az aflatoxin fertőzés országszerte.
Nyíltan fogalmaz a jövőt illetően. „Most átvesszük a sávos művelést, de tiltják a GMO kukoricát.
Mi lesz a mollyal? Értelmetlen a teljes GMO tiltás, mert vannak olyan irányai is ennek a nemesítésnek, melyek hasznosak és biztonságossá teszik a termelést.
Szükségünk lenne például a nitrogénhasznosító gén, a szárazságtűrő gén, a hidegtűrő gén nyújtotta tulajdonságokra.
Előre borítékolható, ha gyors ütemben áttérünk a talajforgatás nélküli talajművelésre, új kórokozók és kártevők fognak megjelenni.
Komoly fertőzés várható, ami ellen kemikáliákkal nem tudunk, nem lehet hatékonyan védekezni.
A neonikotinoidos csávázószerek tiltásával kockázatossá teszik jövőtől kezdve a napraforgó, a kukorica és a repce termesztését. Volt olyan esztendő, hogy Tamási környékén háromszor vetették a napraforgót, mert a barkó rendre megette a kikelő növényt. Pájtli József emlékeztet rá, hogy 25 Celsius fok felett a barkó nemcsak mászik, hanem repül is, s ha csak annyit rág ki a permetszerrel kezelt napraforgóból, amitől elpusztul, addigra már elrágta a növényt.”
„Ha valaki egyoldalúan egy fajta kultúrát gondoz, s nincs a területének megfelelő gépi kapacitása, akkor nem biztos, hogy élhet a nálunk alkalmazott szántási módszerrel.
A mindenkori szántás idejét nem én döntöm el, hanem a kollégáim.
Ha a talaj alkalmatlan a munkára, megvárjuk az esőt.
Iregszemcse határában az egyik területet errefelé üveghegynek hívják.
Agyagos, emiatt mindössze egyetlen napon szántható, különben nem bírunk vele.
Magyarországon a grúbberezés a sláger.
Én elsősorban tarlóhántásra használom.
Fölfordítja a tarlót, a gyökerek a levegőbe néznek. Jó talajművelő eszköz, de jól kell használni.
Nálunk autópálya simaságúak a táblák, ha vetés előtt állunk, azonnal lezárjuk a felületet.
Minden kultúrában az a jó, ha előkészítjük a talajt.
A máknál fontos, hogy ülepedett legyen, a kukoricánál lezárással megőrizzük a talaj nedvességét.
A búzánál tavasszal hengerezünk, ami felér egy fejtrágyázással.”
„Idén elkövettem egy hibát, a napraforgónál úgy véltem, elég lesz az addigi csapadék, illetve ha a baktériumos kezeléssel egy kombinációban életet keltünk a talajban.
A baktérium trágyát a vetés előtt két héttel dolgoztam be a jobb hatás miatt – ez kiválóan sikerült, de mégis kiszáradt a magágy a vetésig.
A kezelést követően beütött az áprilisi nagy aszály, amely kivette a vizet a talaj felső rétegeiből és föléleszteni a talajéletet akkor lehet, ha megfelelő a talaj állapota, így nehezen indult a napraforgó kelése.
Fontos a nagy gépteljesítmény, hogy rövid idő alatt elvégezhető legyen a munka.
Nálam elkülönítve vannak a gépek, az egyiknek csak a talajlazítás a feladata, a betakarító gépeket is úgy választottuk meg, hogy 7-10 nap alatt levágjuk a gabonát.”
Pájtli József az összes szármaradványt beszántja a talajba.
Ettől ritkán tér el, de például tavaly az egyik táblán átlagosan 12 tonna kukoricát törtek le.
A tábla fölső részén 2 tonnát arattak, az alsó részén 14 fölöttit.
Itt soknak látta a szár mennyiségét, ezért egy részét elvitték róla.
Úgy vélte, ha nincs elég nedvesség, ekkora szármennyiséggel nem tud mit kezdeni a bedolgozáskor, de a baktériumos kezeléssel sem birkózik meg vele.
Legyen életerős
A tápanyagokat gondosan kiválogatja, arra törekszik, hogy serkentse a gyökér növekedését, a fejlődő növény életerős legyen, hiszen akkor jobban elviseli a stresszhelyzeteket, illetve a különböző kezelésekkel eredményesen átsegítheti a nehéz napokon. Például folyékony műtrágyát használ, amelyben 16 százalék a nitrogén, 16 százalék a foszfor.
A készítmény tartalmazhat többek között rezet vagy magnéziumot.
A búza ősszel gyakran felveszi teljes nitrogén igényének 50 százalékát a bokrosodásig, ezzel szemben a foszfornak a kalászolás előtt van jelentősége.
Németországban ismerte meg a keserűsó előnyeit.
A még zöld pelyvára permetezve a só elősegíti a magnézium felvételét, így, amikor a gyökértől fölfelé leáll a tápanyagforgalom, mégis erősítéshez juthat a kalászban lévő mag.
Úgy tartja, a cink hiánya talajaink egyik legnagyobb problémája.
A cink a gyökérzónában elősegíti a tápanyagok felvételét.
Vetés előtt, vagy a vetéskor kell kijuttatni.
A növény fiatal korában lényegében eldől, hogy milyen termést hoz.
Az is tanulságos, hogy idén április elején fölösleges volt szilárd formában kiszórni a műtrágyát, semmit nem ért, mert a nagymennyiségű hó a tömörített talajt tovább tömörítette.
A korábban szórt műtrágya annyi nedvességet kapott, hogy az olvadó hó kimosta a sekélyen gyökeresedő búza alól, ezért később folyékony készítményekkel pótolta a hiányzó tápanyagokat.
A búza termésének minőségét és mennyiségét a felvehető foszforszint is meghatározza, ezért pótolni kell, ahol a meszes talaj lekötötte.
Jó termést ígér
A takarmánykukorica a szárazság ellenére is augusztus utolsó hetében még viszonylag jó termést ígér.
Pájtli József szerint a kukorica optimális vetésideje Szent György hete.
A kukorica kálium és nitrogénigényes, a foszfor sem maradhat el, de érdemes ügyelni a felvehető magnéziumra és cinkre is. Idén virágzás előtt két héttel még bórt is permetezett a levélre, hogy növelje a termékenyülés esélyét.
Ellenpéldát is említ, 2007-ben a vetőgép csúcsát képtelenek voltak a talajba fúrni a szárazság miatt.
Megvárták az esőt, végül május 15-én vetettek 75 ezres tőszámmal.
Az optimálisnak tartott időben vetett táblákon 3,2 tonnát törtek, a későin 9,6 tonnát hektáronként!
Mi volt különbség oka? Míg a késői vetés virágzása elkerülte a hőséget, addig a korait megviselte.
De azt se felejtsük el, noha az utóbbi években nem volt májusi fagy, de pár éve végig söpörte az országot.
Ha élnénk például a hidegtűrő gén adta lehetőséggel, akár bátrabban nyúlhatnánk a hosszabb érésidejű fajtákhoz.
„Minden nap kint vagyok a területen, tudom, mikor milyen igénye van a növénynek.
Tavaly 11-szer permeteztem a búzát, tápláltam, védekeztem a gombák és a rovarok ellen.
Kiváló minőségű gabona termett. Egy jó karban tartott növény kevésbé fogékony a betegségre.
Szememben a fuzárium is egy gyengültségi parazita, de a rovar is főként ott támad, ahol satnya a növény.
Fontos és döntő kérdés a prevenció.
Amikor megjelenik az első fertőzés, használni kell egy hatékony és tartamhatással bíró készítményt.
Sajnos a számos tiltással, szerkivonással már csak a légycsapó marad a kezünkben, főként, a neonikotinoidok tiltásával.
Nem volt gond a foszforsav-észterekkel sem, tudtunk vele dolgozni.
Az a baj, hogy felhígult a szakma, a képzés népi oktatássá fajult, nincs gyakorlati képzés.
A mi korosztályunk nagyüzemben kezdte, nyilván hibáztunk valamennyien, de a kárunkból tanultunk.
Ezért máig kipróbálom az egyes kukoricafajtákat nagyüzemi kísérletben.
Rendre az egyik nagy cég fajtáit választom, közte 6-8 olyan fajtát, amelyeket akár becsukott szemmel is felvállalok.”
Ismeri az igényeket
Mondják, Pájtli Jóska drágán gazdálkodik, mert megad a növénynek mindent.
„Nem – mondja határozottan, – csak optimális időben próbálom kijuttatni azokat a készítményeket, amelyekre szüksége van.
A búzának két fejlődési szakasza van, amikor nem tudja normálisan ellátni magát a gyökéren keresztül.
Szárazságban, vagy amikor nagyon intenzív a növekedése.
Hiába van ott a magnézium, nem tudja felvenni.
Keserűsóval permetezve, csodák csodája, a búza átvészeli a nehéz időszakot.
Én az érése előtti időszakban is kezelem.
Stresszhelyzetben a növény arra törekszik, hogy utódot hozzon létre.
Ezt egy véletlen kísérlet igazolta, a Reglon átsodródott a kukoricára, egy terület épen maradt.
Húsz százalékkal több termést törtünk a reglonos részen, mert a növény a genetatív növekedésből átment generatív fejlődésbe. Most is ez a baj, a száraz időben a még fejletlen növény megpróbál gyorsan utódot hozni.
Azt pedig tudomásul kell venni, nálunk a 300-400 FAO számú fajtákat szabad vetni.
A rövid és a hosszú fajták kockázatosak. Habár vannak ott is jó fajták.
Lényeg, mennyire tűri a sűrítést, és milyen a vízháztartása a növénynek.”
Napraforgóból idén nem sokat vetett, mert kizsigerelő és gyomnövénynek titulálja.
Évekre kiszívja a vizet a talajból, az óhatatlanul szétszórt magja pedig több évben gyomosítja a területet.
De nem kedveli a repcét sem, már évekkel ezelőtt száműzte.
„Mikó Feri is abbahagyta, noha valamikor arattam neki 4,4 tonnás termést.
A repce az egyik leginkább tápigényes növény. Mindenből magas dózist kíván.
Az anyagok ára megnőtt, a fizetsége meg bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
A szeptember eleji vetéskor a magágynak egyenletesnek és kellően nedvesnek kell lennie, de ha most kinézünk a határra, most biztosan nem szabad vetni.
Fura egy növény amúgy is, januárban már fej trágyázni kellene.
Annak idején Mikó Feri a repce becőszúnyog ellen háromszor is védekezett.
Miért is? A szomszéd területén kibontott egy becőt, nyüzsögtek benne a lárvák.
Túl sok a repce esetében a ha, sőt a szárormányos is megtámadja.
A repceellenességem másik oka, hogy megint kitalálták, mégsem kell annyit bekeverni belőle az üzemanyagokba.
Ez máris leverte az árakat. Nem a mi környékünk növénye, Vas, Zala, Somogy megyébe való, ahol több a csapadék.
Én nem tudok sörárpát sem termelni, mert magas lesz a fehérjetartalma.
A szójával kétszer is próbálkoztam, a szóját sem tartom egyszerű növénynek.
Kontinensünk kiöregedett.
Azokban az országokban, ahol évszázadok alatt logisztikailag fölépítették az agráriumot, ott működik a gazdaság, ahol lerabolták, kifosztották, rosszul vezették ott nem, ezért összefogással és a szakmaiság erősítésével lehetne túljutni a bajokon. „Itt járt nálam pár éve a bajor agrárgazdasági kutató intézet vezetője, ő mondta, borítékolja, 2020-ban nagyüzemi gazdálkodás lesz Németországban, mert félő, hogy az agráriumban dolgozó fiatalok nem tudnak majd megnősülni, családot alapítani, mert társuk nem vállalja az ő életformájukat.
Ez legyen az ő gondjuk, csakhogy számos komoly cégnél nálunk sincs utánpótlás.”
Fia, Péter végighallgatta a beszélgetésünket, nyílt titok, előbb-utóbb átveszi a családi gazdaság irányítását, közgazdász és mezőgazdasági mérnök ő is, korábban az agrárkutatóban az olajos magok agrárpiaci elemzésében jeleskedett.
„Igen, apu fejében születnek meg a gondolatok, ötletek, de az anyu teremti meg hozzá a hátteret, írja pályázatokat, tárgyal a bankokkal, kiszámolja az ötletek költségeit” – enged bepillantást a családi munkamegosztásba.
S ha már a család szóba került, ide kívánkozik, lánya, Éva növényvédő kertészmérnök, egyetemen tanít, készül doktori címe megszerzésére.
![a_mosz_szerint_a_magyar_mezogazdasag_termelesi_potencialja_alatt_teljesit_00[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2019/08/a_mosz_szerint_a_magyar_mezogazdasag_termelesi_potencialja_alatt_teljesit_001-375x251.jpg)
