Az őszi búza és őszi árpa integrált növénytermesztésének rovartani problémái

Az Európai Unió 2009/128/EK irányelv előírása alapján 2014. január 01-től Magyarországon is minden gazdálkodónak kötelezően be kell tartani az integrált növényvédelemre (IPM) vonatkozó külön jogszabályban meghatározott előírásokat. Az Irányelv alapján bevezetendő integrált növényvédelemre vonatkozó kötelező előírásokat a 43/2010 FVM rendelet alapvető növényvédelmi kötelezettségként fogalmazza meg.

Magyarországon 2012-ben 179.000 ha-on vetettek őszi árpát. Vetésterülete évek óta hasonló, 170-200 ezer ha között változik.

Korábban takarmánynak termesztették, az utóbbi években azonban megnőtt a söripari felhasználása is.

A 2 soros őszi árpából jelenleg 33, a hatsorosból pedig 47 fajta vethető.

Az őszi árpában előforduló kártevő állatok szinte hasonlóak az őszi búzában előforduló kártevőkkel, a két szántóföldi kultúra növényvédelmi technológiája is szinte megegyezik.

 

 

Mezei pocok

A mezei rágcsálók közül a mezei pocok (Microtus arvalis) a legfontosabb kártevője az őszi árpának.

Egész évben károsít, nem alszik téli álmot, csoportosan, kolóniákban él.

Száraz időben rendkívül szapora, hajlamos a gyors felszaporodásra. Szinte valamennyi termesztett növényen károsít.

A kalászosokba már ősszel betelepülhet, és a járatai környékén a növényeket tövig rágja.

Legveszélyesebb időszak a kártétel szempontjából a keléstől a bokrosodásig terjedő időszak, ilyenkor nagyobb tőszám csökkenést is okozhat.

Védekezés akkor szükséges, ha a lakott járatok száma meghaladja ősszel az 2-3 db/100m2-t, tavasszal a 1-2 db/100m2-t.

A kártevő járatot készít, egy, a talajban található fészekhez több földközeli járat és lyuk tartozik.

A járatok környékén a növényzet kipusztul, a lyukak bejáratánál lerágott növénymaradványok találhatóak.

Éréskor a kalászokat lerágják a szalma száráról.

Az egyedsűrűséget leggyakrabban a lakott járatok számlálásával határozzuk meg, ennek alapján kell eldönteni a védekezés szükségességét.

 

A járatokat célszerű betaposni, és 1-2 nap elteltével elvégezni a számlálást.

A betelepedés, ill. a kártétel veszélye miatt célszerű a szomszédos évelő kultúrákban, gyepekben is felvételezni, ill. védekezni.

Agrotechnikai védekezés esetén a talajmunkák, különösen a mélyszántás komoly egyedszám csökkenést tud okozni.

Az ölyvek, rókák, baglyok, menyétek és borzok mind-mind természetes ellenségek, lehetőség szerint ezeknek a tevékenységét elő kell segíteni, pl. a ragadozó madarak számára T-alakú ülőfák kihelyezésével.

Kémiai úton kizárólag járatkezeléses eljárással védekezhetünk.

A csalétkes irtószer kijuttatása elsősorban csak akkor eredményes, ha a területen kevés zöld növényi rész van.

Ellenkező esetben a készítmény hatékonysága csökken, és nő a vadpusztulás veszélye.

A gázt fejlesztő szer használata után a járatokat be kell tömni.

Jelenleg a cink-foszfid hatóanyagú Arvalin-LR készítmény van engedélyezve, azonban csak évenként megújított ideiglenes meghosszabbítást kap a rendelkezésre bocsátott készlet erejéig.

Talajlakó és talajszinten károsító rovarok közül a legfontosabbak a drótférgek, a vetési bagolylepke és a gabonafutrinka.

A vetési bagolylepke (Agriotes segetis) egy polifág rovarfaj. A hernyók a fiatal növényeket a talaj közelében átrágják.

Egy hernyó több, szomszédos növényen is károsít, így foltszerűen jelentkező kárkép alakulhat ki.

Kétnemzedékes faj, a második nemzedék az őszi, kelő vetésekben okozhatja a nagyobb kárt.

 

 

 

Vetési bagolylepke hernyója

Az elhanyagolt, kigyomosodott tarló vonzza a lepkéket, a tojásrakás ilyen területeken történik.

A távelőrejelzés nehéz a faj labilis populációdinamikája miatt.

Fajspecifikus feromoncsapdával a rajzása jól követhető és a rajzáscsúcs utáni 10-14 napon várható a tömeges lárvakelés, a védekezést erre az időpontra célszerű időzíteni.

Már lárvákkal fertőzött területen a lárvák négyzetméterenkénti számát kell megállapítani, ha ez meghaladja a 2-3 hernyó/m2 értéket, akkor szükség lehet a védekezésre.

Agrotechnikai védekezés során a tarló gyommentesen tartása nagyon fontos a megelőzésben, valamint minden talajmunka csökkenti a talajban lévő hernyók, bábok számát.

Drótférgek (Elateridae), a pattanóbogarak lárvái, zömmel az Agriotes fajok közül kerülnek ki.

A gyökéren okozott kártétele csak a vegetációban jelentkezik, nyugalmi periódusban szünetel. 2-5 éves fejlődésűek.

Gabonafélékben manapság ritkán jelennek meg olyan egyedszámban, hogy védekezés váljon szükségessé.

A talajban zajló, többéves fejlődés miatt a talaj vizsgálatával megállapítható az egy négyzetméterre eső lárvaszám.

A táblán 0,5 vagy 1 m2-t szükséges átvizsgálni 2 ásónyom mélységben, hektáronként 2 mintaterületen.

Gépi mintavevő is használható. A búzacsomós csalogató módszer szerint a táblán átlósan haladva 20-100 méterenként 60 cm-es, egyenlő szárú háromszögeket kell kijelölni, és a háromszög csúcsaiba egy-egy evőkanál búzát kell elvetni.

A kikelő növények gyökerei pont 1 m2-ről csalogatják össze a lárvákat. Veszélyességi küszöb 3-5 db/m2.

A gabonafutrinkák (Zabrus tenebrioides) számottevő megjelenésére főleg az őszi kalászos előveteményű táblákon lehet számítani.

A fő kártevő a lárva (csócsároló), mely a leveleket károsítja szeptember végétől áprilisig, kezdetben árvakelésen, majd az új vetésben.

A lárva a leveleket a földalatti járatába húzza le, és ott az erek közötti részeket fogyasztja el.

A vetés foltosan pusztul. A lárvák tavasszal bábozódnak a talajban, az imágók május végétől jönnek elő és a kalászon, az érésben lévő szemeken károsítanak.

1 nemzedékes, a tojásrakás augusztus–szeptembertől a fagyokig, nyirkos helyeken, táplálék közelben történik.

Felszaporodásának kedvez a csapadékos – és ezáltal árvakeléses – nyár vége és az ez utáni meleg, enyhe, hosszú ősz, főként a középkötött és kötött talajtípusok esetében.

 

 

 

Gabonafutrinka

Nagyon száraz augusztus-szeptemberi időszak esetén tavaszra tolódik a fő kártételi időszak, míg az átlagosnál csapadékosabb nyár vége esetén a kártétel főleg ősszel jelentkezik.

A védekezési küszöb 3-5 db lárva/m2. A fejlett lárvák nagyobb kártételt okozhatnak.

Agrotechnikai oldalról nézve a gabonafutrinka kártétele a vetésváltással nagymértékben visszaesik.

Mivel az imágó csak olyan helyre rakja le petéit, ahol nyirkos a talaj (szalma alatt), illetve ahol zöld növények (gyomok, árvakelésű gabona) vannak, ezért a tarló tisztán, gyommentesen tartása a nyár végén, ősz elején igen fontos.

Gabonafélékben igen ritka a talajlakók elleni vegyszeres védekezés, a magas tőszám miatt a kártétel ritkán jelentős, azonban csávázásra, talajfertőtlenítésre és állománypermetezésre is van lehetőségünk a kultúrában engedélyezett hatóanyagokkal.

A talajfertőtlenítés kalászosokban nem bevett gyakorlat már, sokkal egyszerűbb az inszekticiddel csávázott vetőmag alkalmazása.

A veszélyeztetett területeken október elejétől rendszeres terület ellenőrzés szükséges, és a veszélyességi küszöb elérésekor állománykezelés válhat szükségessé.

A kezelés történhet rovarnövekedés gátlókkal, melyek az őszi, alacsony hőmérsékletre nem érzékenyek, viszont elsősorban csak a fiatal lárvák ellen érdemes használni.

A piretroidok rövid hatástartammal rendelkeznek, de nemcsak a fiatal lárvákra hatnak.

Permetezés esetén a kártevő félig rejtett életmódja miatt már egy 60-70%-os hatékonyság is elfogadhatónak tekinthető.

Vírusterjesztés szempontjából nagyon fontos a levéltetvek és kabócák elleni védelem.

Az őszi árpa két legfontosabb vírusa az árpa sárga törpeség vírus (BYDV), amit levéltetvek terjesztenek, valamint a búza törpeség vírus (WDV), amelynek vektora a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus).

A levéltetvek tömeges felszaporodásával csapadékos ősz esetén kell számolni, míg a kabócák a szárazabb időjárás esetén lepik el tömegesen a táblákat.

Kiegészítő kémiai védekezés csak ezekben az esetekben válhat szükségessé, a rovarölőszeres csávázás jó hatékonysággal gyéríti a fajszámukat.

 

 

Csíkos gabonakabóca

 

A kalászosokban a legközönségesebb bogárfajok a vetésfehérítő bogarak: a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus), valamint a kéknyakú árpabogár (Oulema lychenis).

Utóbbi az árpát jobban kedveli, mint a veresnyakú árpabogár.

Mind az imágók, mind pedig a lárvák a levéllemezt rágják, azonban a kifejlett bogarak által okozott hosszirányú, érközi rágás jelentőségében a lárvák hámozgatásához képest lényegesen elmarad.

 

 

 

Veresnyakú árpabogár

 

Az imágók talajban, gyepben, avarban telelnek, a gabonatáblákba áprilisban telepednek be.

Néhány napig tartó érési táplálkozás után párosodnak, majd ezt követően tojásaikat 10-20-asával, gyöngyfüzérszerűen a főér mentén, a levél színére helyezik.

A tojásrakás után kb. egy hét múlva indul meg a lárvák kelése.

A vetésfehérítő bogarak kártételére minden évben számítani lehet.

Az imágók betelepedése a búzaföldekre tavasszal történik, mikor a hőmérséklet napi maximuma tartósan 15ºC fölé emelkedik.

Először a táblák szélén alakul ki nagy egyedszám, majd a hőmérséklet alakulásától függő tempóban történik a tábla benépesítése.

Az előrejelzés az imágók és a lárvák elleni védekezés időzítésére szolgál.

Az imágók ellen a tömeges betelepedés idején kell védekezni, melynek idejét a tábla szegélyén végzett fűhálózással, vagy a napos időben a növények felső részén tartózkodó bogarak számának szemrevételezésével lehet megállapítani.

Védekezés akkor indokolt, ha az imágók még a szegélyzónában tartózkodnak, és itt több mint 8 bogár van egy m² területen, vagy 10-15 bogarat találunk 10 hálócsapás után a hálóban.

A lárvák elleni védekezés szükségességéről és idejéről a leveleken megjelenő hámozgatási csíkok mennyisége alapján döntünk.

Eredményes védekezés ugyanis csak a fiatal lárvák ellen lehetséges, a csíkok megjelenése pedig a tömeges lárvakelést jelzi.

Védekezni akkor kell, ha a felső levelek 20%-án megjelennek a lárvák jellegzetes hámozgatási csíkjai, és még vannak tojások a területen.

Agrotechnikai védekezésként szóba jöhet a szőrös levelű fajták kiválasztása, mivel az ilyenfajtákra rakott tojás nagyobb százalékban szárad ki.

A kártevő elleni kémiai védekezés jellemzően a fiatal lárvák ellen történik, azonban áprilisban a szegélyzónában tartózkodó imágók ellen még a tojásrakás megkezdése előtt végrehajtott kezelés a későbbi károk kialakulását jelentősen mérsékelheti, és átlagos években önmagában is elegendő lehet.

 

A lárvák elleni kezelést a tömeges kelést követően május végén kell elvégezni.

A zöld részeket pusztító állati kártevők, így a vetésfehérítő bogarak esetében is fontos, hogy a búzavetés tápanyagellátása harmonikus legyen, kerüljük a túlzott nitrogénellátást.

A kártevő ellen rövid hatástartamú, érintő hatású piretroid, valamint tartamhatással is rendelkező tiametoxam hatóanyagú készítménnyel védekezhetünk, mely kezelés az ekkor már megjelenő gabonapoloskák és levéltetvek ellen is hatásos lehet.

Figyelembe kell azonban venni, hogy a lárvák elleni kezelés idején a tábla mellett virágzó erdősáv lehet, így ebben az esetben csak méhekre mérsékelten veszélyes készítményt szabad választani, melyet méhkímélő technológiával kell kijuttatni.

A Gabonapoloskák közül a szerecsenpoloska (Eurygaster maura), az osztrák poloska (E. austriaca), valamint a közönséges szipolypoloska (Aelia acuminata) a fontosabb fajok.

 

 

 

Szerecsenpoloska

A gabonapoloskák megjelenésére csak egyes években kell számítani.

Kitavaszodástól aratásig károsítják a gabonaféléket, azonban szívogatásuk következtében kialakult kártétel a kalászhányástól viaszérésig terjedő időszakban a legjelentősebb.

Szárbaindulás előtt a megszúrt hajtások elpusztulnak és a tő kóros sarjadzásnak indul.

Szárbaindulás után a fő- és mellékhajtásokat károsítja, azok elszáradnak, elmarad a kalászolás.

Kalászhányás idején szívogatásuk hatására a kalász hasban marad, érés időszakában okozott kártételük pedig léha kalászokat, töppedt, csökkent sütőipari értékű szemeket eredményez.

A kifejlett poloskák erdőszélen, avarban, árokpartokon telelnek.

A tojásokat csomóban rakják le a gabona levelére, majd szárára és a kalászokra.

A lárvák ötszöri vedlés után az aratás időszakában érik el a kifejlett állapotot.

A gabonapoloskákra jellemző a gradációra való hajlam.

Amennyiben a május és június hónapok időjárása legalább két egymást kövező évben meleg és száraz, számíthatunk tömeges megjelenésükre.

Már kora tavasszal, bokrosodás előtt tömegesen telepedhetnek be a gabonaföldekre.

Az előrejelzés bokrosodás előtt, szárbainduláskor, kalászhányáskor, tejeséréskor és viaszérés idején a tábla több pontján végzett fűhálózással történik.

Amennyiben bokrosodás, szárbaszökkenés és kikalászolás idején 20-30, tejesérés és viaszérés időszakában pedig 150 poloskát találunk 100 hálócsapásban, indokolt ellenük a védekezés.

A Gabonalegyek (búzalegyek) közül a legfontosabb fajok az őszi fekete búzalégy (Phorbia fumigata), az ugarlégy (Delia coarctata), a tavaszi fekete búzalégy (Phorbia haberlandti) valamint a fűlégy (Opomisa florum).

Hajtáspusztulást, növénypusztulást és állományritkulás okoznak.

Rajzáskor fűhálózással győződhetünk meg a jelenlétükről, állományban pedig hajtás vizsgálattal.

Telelési módjuk eltérő, főként azok a fajok okoznak jelentős kárt, amelyek ősszel a kelést követően vagy tél végén kezdenek károsítani.

A báb alakban telelő fajok esetében a kalászosok már megerősödtek, a nyüvek nem okoznak jelentős kárt.

Ahol van rá mód, elsősorban a nem kémiai védekezést kell előnyben részesíteni, többek között fajtahasználattal, vetésváltással, termőhely gondos megválasztásával és zöldmunkával.

Túl korai vetés (a korai kelés miatt) az őszi fekete búzalegyek betelepedésének és tojásrakásának kedvez, ezért a korán vetett állományokban gyakran erős őszi fekete búzalégy kártételek vannak.

A túl kései vetések az ugarlégy, tavaszi fekete búzalégy és a fűlégy kártételének kedvez.

A gyenge fejlettségű, bokrosodás előtti, bokrosodáskezdeti növényállomány a tél végén kezdődő gabonalégy (ugarlégy, tavaszi fekete búzalégy, fűlégy, őszi fekete búzalégy tavaszi nemzedéke) ellen kevésbé védett.

A gyenge fejlettségű állományokban tél végén, (tavasz kezdetén) súlyos gabonalégy károk alakulhatnak ki, ezért a fajok kártételével szemben az optimális időben vetett őszi búza állományok a legvédettebbek.

A már megtámadott (hajtás-pusztulásban szenvedő) növényállományban kémiai növényvédelemmel nem lehet eredményesen védekezni a gabonalegyek ellen.

(Arra csak preventív, inszekticides vetőmagcsávázással és a legyek rajzásidején végzett permetezéssel nyílik lehetőség.)

Rajzó legyek ellen az előrejelzés során megállapított optimális időpontban (rajzáscsúcsban) védekezhetünk eredményesen.

Engedélyezett készítmény (hatóanyag) hiányában a velük egy időben rajzó kártevők (például vetésfehérítő bogár, levéltetű) ellen engedélyezett hatóanyagok jöhetnek számításba.

A hajtásban károsító búzalégy lárvák kártételével szemben az időben elvégzett tavaszi fejtrágyázás a legeredményesebb beavatkozás, így a gyorsan fejlődésnek induló növények hamar túlnövik a kártétel szempontjából érzékeny fenológiát. (

Régebbi, de találó megfogalmazás szerint kinőnek a kártevő foga alól.)

Kártétel mérséklő hatása van a monokultúra (és a káros táblaszomszédság) kerülésének is.

A megfelelő időben elvégzett talajmunkák mechanikailag a talajban telelő fekete búzalégy bábok és ugarlégy tojások számát csökkentik, szántáskori mélyre-forgatásuk bizonyos mértékű befulladásukat idézi elő.

 

 

 

Búzalégy

A Szalmadarázs (Cephus pygmaeus) egynemzedékes, kizárólag egyszikű növényeket károsító faj.

Csak a lárvája okoz kártételt a gabonaszár belsejének megrágásával, fentről lefele haladva.

A búza vagy egyéb kalászos gabonák szármaradványaiban lárva alakban telel pergamenszerű gubóban, majd tavasszal bábozódnak a talajban, ahonnét az imágók májusban kezdenek rajzani.

A virágporral táplálkozó kb. 10 mm-es sárga csíkos, feketetestű szalmadarazsak ilyenkor gyakran keresik fel az egyszikű növényeket.

A nőstény imágók petéiket a búza szárába helyezik, majd az S-alakú lárvák a szár belsejét végigrágják.

Károsításuk nyomán a szár elvékonyodik, eltörik, kevesebb és kisebb szemek fejlődnek.

A lárvák a táplálkozásuk után a talaj közelében gubót készítenek a szár belsejében, és ott áttelelnek.

Esetenként 15-20%-os tőfertőzöttséget is okozhatnak.

A monokultúrás termesztés és a meleg, száraz tavasz egyértelműen kedvez a felszaporodásának.

Egyedsűrűségéről fűhálózással győződhetünk meg. 100 hálócsapásban 6-8 vagy több egyed esetén indokolt a kémiai védekezés.

Agrotechnikai eljárásokkal a kémiai védekezés jelentősen csökkenthető, akár ki is váltható.

Legfontosabb a vetésváltás betartása. A tarlómaradványok aratás utáni közvetlen aláforgatásával az egyedszám jelentősen gyéríthető.

Az populációt a korai aratás és az alacsony tarló is csökkenti.

Az ebben az időszakban rajzó vetésfehérítő bogarak ellen engedélyezett hatóanyagok eredményesen irtják a rajzó szalmadarazsakat.

 

Zsolnai Balázs