Milyen tanulságokkal szolgált a 2012-es termésverseny?Az aszály nem okozott mindenhol gondot, a Hajdúság egyes területein, a Nyírségben a jobb talajadottságú részeken, például Nyírderzs környékén, Nyugat-Dunántúl néhány régiójában az időjárás kedvezett a kukoricának.
Ezt a 13-16 tonnás termések bizonyítják. Szép eredmények születtek a Tiszához közel eső laposokon is.
A jól kiválasztott területekhez jól megválasztott fajták sok versenyzőnél 2-3-szoros többlettel fizettek.
2007-hez hasonlóan nem volt teljesen kedvezőtlen az időjárás az ország keleti és nyugati peremvidékein, de a középső régiókban akkor is és most is nagyon súlyos volt az aszály.
A veszteségek nagyobb részét általában nem önmagában okozza az időjárás.
Ilyenkor az egyes elkövetett hibák hatása felerősödik, amit a kukorica később, ha az időjárás továbbra sem kedvez, már nem képes kiheverni.
Szélsőségre hajló évjáratban jellemzően sok a gyengén kelt, kezdetben kiegyenlítetlen állományú parcella, több a kártevő, felerősödnek a talajszerkezeti és tápanyag-ellátási hibák, erősebb a gyomirtó szerek fitotoxikus hatása.
De ilyenkor ismerszik meg a gazda is, előtérbe kerül tudása, tapasztalata, alkalmazkodási képessége és az önmérséklete.
Ez utóbbi esetben mire gondol?
Kockázatok felvállalására, amikor valaki túlzottan bízik a szerencséjében – eltér az idő-optimumoktól, egyes műveleteket elkapkod, másokat halogat, s mondjuk, egy aszályos év után dönt úgy, hogy nagyobb tőszámmal kezd dolgozni.
Akkor tesszük jól, ha alapozunk a tudományos ismeretekre, illetve a nagyobb időtávokat átölelő statisztikákban jobban hiszünk, mint a saját megérzéseinkben.
A genetikai alapok használatát másként kell értelmezni.
Ott rendkívül gyors a váltás, nincs idő kiismerni az egyes hibridek tulajdonságait.
Emiatt óriási szerepet, egyben felelősséget tulajdonítok a vetőmagellátók tanácsadói és marketing tevékenységének a tekintetben, hogy a gazdák milyen tájékoztatást kapnak a forgalmazott termékekről és azok használatáról.
Baj, hogy ez a szerep túlzott mértékben rájuk hárul, és nem áll a háttérben egy megfelelően szervezett független tanácsadó rendszer.
A gazdák számos esetben a megfelelő tájékozottság hiányában, nem kellően felkészítetten kénytelenek dönteni.
Hosszabb időt töltöttem Japánban minőségbiztosítási rendszerek és a mezőgazdasági marketing tanulmányozásával.
Régen ott vízivó parasztnak (water drinking peasant) csúfolták a nincstelen paraszt embert, az akkori átlagos termelőt.
Japán nem tudta ellátni magát élelmiszerrel és az átlagos birtokméret 0,8 hektár volt.
A legnagyobb szegénység idején, a háború után a japán állam fölépített egy ellátó rendszert, megszervezte az agrárgazdaság ellátásától a megtermelt áru piacra jutásáig tartó hosszú folyamatot.
Idővel elérték, hogy amikor hazament a „vízivó”, a fax-készülékén, majd a komputerén már várták a tőzsdei hírek.
Nyolc-tíz paraszt közös biztosítást kötött, pedig korábban nekik sem volt rá pénzük.
Egy „parasztnál”, ahol dolgoztattak is, garanciát adtak egymásnak a közösen beszállított tej minőségére, amiért helybe megy a gyűjtő kocsi.
Ma Japán a rendelkezésére álló Dunántúl nagyságú mezőgazdasági területről (az összes szántóterület nagyjából megegyezik magyarországival) az alapvető élelmiszerek tekintetében majdnem önellátó (130 millió lakos), miközben a mezőgazdaság nagyobb részt részfoglalkozásnak (part time farming) számít!
A szövetkezetek teljes élelmiszerláncokat tartanak fenn.
Jegyezzük meg, hogy egy igen erős nemzetgazdaság védőernyője alatt.
Amikor hazatértem, a hozott ismeretekkel elmentem a minisztériumba.
Megmosolyogtak, mondván, ez itt nem Japán és nem is Nyugat-Európa!
Holott akkor, húsz évvel ezelőtt kellett volna mindezt megkezdeni, hiszen épp ott tartottunk, ahol Japán vagy Nyugat-Európa a háború után.
Máig fájlalom. A szövetkezéshez és a civil kezdeményezések elindításához a kormányzatnak kellett volna megteremteni az infrastruktúrát.
Kezében volt! Ha így indulunk, nem keletkezik általános szolgáltatási vákuum, s például ma gazdák szervezetei tarthatnák kézben az információforrásokat, mint például a kereskedelmi fajták vizsgálatát is, és nem szorulnának e tekintetben még mindig gyámolításra.
Milyen erős és gyenge pontokra figyeltek fel a versenyt ellenőrző szakértők?
A termesztési eljárások finomításával újabb költségek nélkül, költségátrendezéssel, vagy kisebb többlet felhasználásával lehetne emelni a termésátlagokat.
Ez egyértelműen kitűnik mind a versenyparcellák, mind a kísérleti parcellák ellenőrzéseiből.
Jó minőségű vetéssel, megfelelő gyomirtással, talajfertőtlenítéssel, helyes vetési sorrenddel, a rovarok elleni védekezéssel tágítható a hazai kukoricatermesztés gazdaságossági határa.
Egy gazda rendre a legfrissebb tapasztalataira épít, csakhogy ritkán hasonlít az egyik év a következő esztendőre.
A 2011-es szárazság miatt rossz előjelként értékelték, hogy kevés víz volt a talajban.
Idén sokan hozták előbbre a vetést, ami önmagában nem lett volna hiba, de emiatt megkéstek a kelés utáni gyomirtó permetezésekkel.
Mindez két gondot okozott.
Ahol a vetéskor kellően nedves volt a talaj, ott sem a kukoricán keresztül párolgott el a felső rétegben összegyűlt kevés víz, hanem a gyomokon át.
A másik, hogy a megkésett permetezésekkel már nem csak a gyomot irtották, hanem a kukoricát is gátolták.
Pontosan kell időzíteni a gyomirtást, el kell találni azt a pillanatot, amikor a vegyszer kellően hatékony és a legkevésbé károsítja a kukoricát.
Mi történik, ha a kukorica kinövi a permetezés szempontjából kedvező fejlődési fázist? – az előrehaladott gyomosodás miatt növelik a vegyszer adagot, hogy biztosan hatásos legyen.
A késedelem és a kukorica mérgezése végül azt eredményezte, hogy nagy területeken a szárazság esélyt sem adott a hátrányos helyzetbe került kukoricának a regenerálódásra.
Különösen az Alföldön lehetett ilyen, sok esetben már a címerhányás előtt kiszáradt táblákkal találkozni.
Szólni kell a rovarkárokról is.
Sajnos sok gazdálkodó elfelejtette, hogy a rovarölő szeres vetőmag csávázás korlátozott hatású eszköz, s igazán akkor segíti a növény védelmét, ha nem túl nagy a kártevő jelenlét, vagy más intézkedéssel együtt használják.
Túlzottan bíztak a csávázó szerben, nem használtak talajfertőtlenítő szert a hatás erősítésére.
A drótféregről például azt kell tudni, hogy a pattanóbogár a fűfélékre, így a gabonafélékre rakja a petéit.
A következő évben a kukoricavetés talajában fejlődik a lárva (drótféreg), s mivel mást nem talál, a kukoricát kénytelen tápnövényének tekinteni.
Belerágja magát a csírázásnak induló magba, mindent megrág, ami a föld alatt van, és előszeretettel rágja be magát a merisztéma csúcshoz.
Ez a növény pusztulásához vezet.
A vetési bagolypille, ősidők óta tudjuk, a széles levelű gyomokra teszi a tojását.
A posztemergens védekezés lényege, hogy a kukoricának kellőképpen ki kell gyomosodni ahhoz, hogy a vegyszerek kifejthessék hatásukat.
A gazda nagy peckesen kipermetezi a gyomirtó szert, s nem teszi fel a kérdést, hogy mi ennivalója marad a kikelő hernyóknak?
Pedig a válasz egyszerű: a kukorica!
A drótféreghez hasonlóan a mocskospajor is tudja, melyik a legfinomabb és legtáplálóbb rész.
Amíg a növény fiatal, csak berág a hajtáscsúcsig és továbbáll a következőhöz, de később, a fejlettebb növénybe bele is költözik, miközben elrágja a hajtáscsúcsot.
A növény a továbbiakban csak senyved, többnyire el is pusztul, a kukoricatábla „ligetes” lesz.
Mindkét kártevőről tudni kell, hogy különösen száraz években szaporodnak fel mértéktelenül és okoznak súlyos károkat.
Idén ezek a hibák mind összeadódtak ahhoz, hogy már az első szárazság hullámban károsodjon a kukorica.
A drótféreg ellen talajfertőtlenítéssel, a mocskospajor ellen rovarölő szerrel kiegészített gyomirtó permetezéssel meg lehetett volna előzni a kialakult károkat.
Egyesek a vetésforgót hiányolják, azt mondják, hogy négy fő „ellenség”, a kukorica, búza, napraforgó és a repce uralja a szántóföldeket. Szűk a vetéskultúra?
Pontosan erről van szó.
Egy pillanatra vállalom akár az ördög szerepét is azzal, hogy az „ellenségek” jegyzékéhez még hozzá teszem a szántás nélküli művelés terjedését is!
Szántóföldjeink 85 százalékán az említett négy növényt termesztik, ezt (közgazdaságilag meghatározott) adottságként el kell fogadni.
Ha még mulcsművelést is alkalmazunk, felfokozva ezzel a növény-egészségügyi szempontból veszélyes kórokozók és kártevők által előidézett fertőzéses nyomást, s nem szervezzük meg ugyanakkor az ellenük való védekezést, óriási, hektáronként tonnákban, s minőségromlásban nemzetgazdasági szinten milliárdokat kitevő veszteségeket idézünk elő.
Hiába óvjuk a talaj szerkezetét és nedvességtartalmát, ha a tetején gombatenyészetet, moly- és pajorneveldét üzemeltetünk, s a morzsalékosságot a gyommaghalmaz biztosítja.
Kissé talán sarkítva, de ezzel azt akartam mondani, hogy összefüggéseiben kell látni a dolgokat, s ha egy rendszer egy elemét megváltoztatjuk, elemezni kell, hogy hol marad lefedetlen lyuk ott, ahol addig esetleg nem volt.
A gazdaságos (versenyképes, fenntartható) termelés érdekében igenis be kell vetni a tudományos és technológiai vívmányokat, mert a termesztés egyensúlya másként nem tartható fenn!
Mondjak példát? Az egyik versenyterületen alig volt található 50.000 tő hektáronként.
A gazda 72.000 magot vetett, ez abból maradt. Tíz tonna körüli volt az eredmény.
Elemeztük a táblát, s megállapítottuk, hogy a hiányzó 20.000 növény úgy elfért volna, hogy az átlagos 20 dkg-s csősúly éppúgy elérhető lett volna.
Pedig mindent megtettek: mulcsművelés, új vetőgép, talajvizsgálatra alapozott műtrágyázás, levéltrágyázás, stb.
Most mit mondjunk? Idén szép volt a 10 tonna is, vagy azt, hogy hiányzik négy?
Fordítsuk le magyarra: ha leszűkült a vetésszerkezet és megnöveltük fertőzéses nyomást – márpedig akármelyik növényt nézzük a felsoroltak közül, ez történt, ráteszünk egy lapáttal a reziduumok felszínen tartásával, nem termelői szintű gondokat idézünk elő, hanem térségieket.
Térségi problémát pedig nem lehet úgy megoldani, hogy Pista a gatyáját is elkölti permetezőszerre, a szomszédos Jóska pedig kezét ölbe téve gondoskodik arról, hogy Pistának legyen mit permetezni.
Tényszerűen: A kukoricamoly elképesztő károkat okoz Magyarországon, s minél nagyobb a szárazság, az amúgy is csökkent termésből annál többet visz.
A mulcsművelés melegágya az újrafertőzésnek.
Ahol kiterjedten alkalmazzák a forgatás nélküli talajművelést, és kevésbé finnyásak, mint mi, ma már nemesítéssel oldják meg a védekezést.
Nekünk más módszert kell alkalmazni, de ahhoz, hogy a terméscsökkenésnek és a gombatoxinok felszaporodásának gátat vethessünk, valamit tenni kell!
(A vetésváltás ez esetben nem kínál megoldást.) Mi történt idén?
A kukoricamoly nemcsak a mennyiségben okozott kárt.
Kiszállításkor a méregtartalom ellenőrzésénél komoly meglepetésekre számíthatunk.
Ismert, hogy a fuzárium gombák által termelt toxinok rontják a kukorica értékét.
A moly kártételének megfigyelésekor felfigyeltünk az aflatoxint termelő Aspergillus flavusra, egy kifejezetten trópusi gombára is.
Spórával terjed, de a kukorica megfertőzéséhez a moly nyitja meg számára a kaput.
Meleget kedvelő gomba, ott lép fel, ahol erős a molyok jelenléte.
Én térségi védekezéssel kötelezném a molyirtást, amelynek a rajzása pontosan előre jelezhető.
Úgy vélem, a molyok kártétele sok helyen az idei gyengébb termésből is elvitt 2-3 tonnát.
Ha védekeznénk, az aszály dacára is lehetett volna országosan 5-6 tonnás átlagtermés.
Nem kell mindenkinek drága permetező berendezést hadrendbe állítania, a térségi védekezés egy bérleti díjas rendszerben az ilyen gépekkel rendelkező gazdálkodók, bérmunkát végző vállalkozók bevonásával megteremthető.
A költség sem csillagászati, egy védekezés mindennel együtt hektáronként mintegy 30 ezer forintot tesz ki.
Hasonló a helyzet a kukoricabogárral, jóllehet ott a vetésváltás önmagában is segíthet.
Más kérdés, hogy a kukorica olyan előnyökkel csábítja a gazdákat, hogy egyes térségekben lehetetlen a monokultúra teljes kizárása.
Megjegyzem, oka van annak is, hogy éppen a másodéves kukoricák vannak leginkább kitéve a kukoricabogár kártételének, s ezt még nem tekinti a rendelet sem monokultúrának.
Jóllehet, a lárvával fertőzött területbe a kukorica újbóli vetését tiltják – tehát ebben az esetben szó sincs talajfertőtlenítésről, vagy rovarölő szeres csávázásról, mint törvényes megoldásról.
Ha az eddigiekhez még a gyapottok bagolylepkét is hozzávesszük – mindhárom kártevő kitűnően előre jelezhető – térségi védekezés elrendelésével és végrehajtásával minimálisra lehetne csökkenteni az általuk okozott kárt.
S mi történt a második hullámban?
Az előbb már beszéltem a rovarkártevőkről.
Csak emlékeztetőül ismétlem a kukoricamoly, az amerikai kukoricabogár imágója és a gyapottok bagolylepke által okozott közvetlen és közvetett károkozásokat.
Ezek időszaka éppen az augusztusi hőhullámmal esett egybe.
A károkat fokozta a helytelen tőszámmegválasztás és az egyenetlen tőelosztás.
Az április végi–május elejei csapadékot már rég elfelejtették a földek, s a júliusit szinte pillanatok alatt eltüntette a hőség.
Aki okosan gondolkodott, és figyelembe vette a talajok hiányos vízkészletét, lejjebb vette a tőszámot.
A vetőmag forgalmazók elég széles sávban jelölik meg az egyes hibridek vethető tőszám határait.
A gazdák épp az utóbbi években a jobb eredmény reményében a megadott értékek felső határai felé kezdtek kacsintgatni, jóllehet a sokéves tapasztalatok és a hazai szakirodalomban található következtetések mindig mérsékletre intenek.
Azt a Kukorica Termésverseny parcelláin is tapasztaljuk, hogy az igazán nagy terméseknél „a kukoricának is ott kell lenni”.
Ezeken a parcellákon általában 65-70.000 vagy afeletti a tőszám hektáronként, s az igazán jóknál 80.000 körüli.
Ne feledjük, hogy ezek a parcellák egyébként is minden tekintetben megkülönböztetett kezelésben részesülnek (művelés, trágyázás, növénykondicionálás, stb.), s a gazda tudja, hogy ilyen magas tőszámok esetében a kockázat is megnő.
De ki az a versenyző, aki nem kockáztat!?
A köztermesztésben más célokat kell kitűzni. Itt a kockázatnak nagyobb a súlya.
Nem véletlen, hogy Franciaországban a tengerhez közeli régiókban 90 ezer a használt tőszám, Észak-Amerikában a jobb területen a vetett tőszám 80 ezer feletti, a miénkhez hasonló adottságú területeken ott sem vetnek többet 70.000-nél.
Több műtrágyával, gondosabb növényvédelemmel, jó csapadékellátás mellett mindez nálunk is eredményes lehet.
A magyar gazdák általában 70 -72 ezer kivetett maggal terveznek, s ebből 60-65.000 termőtövet várnak.
E fölé csak a legkiválóbbak merészkednek. De nem is ezzel van rendszerint a baj, hanem a tőelosztással.
A vetőgépeknek van egy, a szerkezeti sajátosságaikból adódó, általában elég szűk tartományhoz tartozó optimális munkasebessége.
Ha ezt nem tartják be, a tövek egyenlőtlen távolságra kerülnek egymástól, megnövekszik a hiányhelyek és a meddő tövek aránya.
Száraz körülmények között, ahol a nincs a közelben másik növény, ott a kukorica kicsivel nagyobb csövet fejleszt – kompenzál, ahol több is áll sűrűn egymás mellett, egymástól vonják el a vizet, tápanyagot, napfényt, s egyik tövön sem lesz jó termés, esetleg semmit sem teremnek.
A hiányhelyeken megjelenik a gyom, a sűrűn a meddő tövek töltik be a gyom szerepét, gátolva a többit.
Ez egy nagyon komoly probléma manapság, s tényleg tonnák múlnak rajta.
Komoly teljesítményű versenyparcellákon mértük a tőelosztás lehetséges hatását, s nem egy helyen bizonyítottuk, hogy 1-2 tonnával a 13-15 tonnás termést is meg lehetett volna fejelni!
Idei nyári amerikai tapasztalatom, hogy igen nagy hangsúlyt fektetnek a minél jobb tőelosztás elérésére, s a vetőgép fejlesztések nagy része éppen ennek a gyakori hibának a kiküszöbölésére irányul.
Az aratással vége a versenynek. Mi történik a visszamaradó kukoricaszárral?
Mint szervezők, csak azt írjuk elő a versenyzőknek, ami a szabályzatunkban áll.
Ezek többnyire előfeltételek, nyilatkozatok, hozzájárulások.
Ezen felül mindent szabad, amit a törvény nem tilt.
A verseny minden elemében nyilvános, ellenőrizhető, az ellenőrök bármikor megnézhetik a területet, beletekinthetnek a parcellára vonatkozó adatokba.
A betakarítás nyilvános. A gazdákra és tanácsadóikra van bízva a technológia meghatározása.
Ez a lényeg, ezért lehet elereszteni a fantáziát, s akár meglepő újdonságokkal is előállni!
Az értékelés kiemelt szempontja a terméseredmény. Mi tehát a terméseredményre és a hozzá vezető útra vagyunk kíváncsiak.
Ha az otthagyott kukoricaszár egy következő versenyeredményhez vezet valamikor, akkor nézünk majd annak is utána.
Helyezések és díjazások
Kárpát-medencei Nagydíj:
1. Papp György, őstermelő, Nyírderzs, 16496 kilogramm/hektár (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András)
2. Borsos Csaba, Kontakt Kft. Adorján (Szerbia) 14272 kilogramm/hektár (tanácsadója: Justus Lilla)
A meghirdetett művelési kategóriákban, országos és régiónkénti értékelésben díjat kapott:
Papp György, őstermelő, (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András), Papp Mihály, egyéni vállalkozó, Nyírderzs (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András)
Kardos Csaba, Kardos Farm Kft., Hajdúböszörmény (tanácsadója: Kovács Zsuzsanna)
Nagy Sándor, egyéni vállalkozó, Nádudvar (tanácsadója: Dobi Mihály)
Kovács Sándor, Kov-Perm Kft., Tetétlen (tanácsadója: Kovács László, Kovács András, Vígh József)
Körmendi Szilárd, családi vállalkozó, Komárom (tanácsadója: Takács István, Térmeg János)
Nagy Szabolcs, szántóföldi növénytermesztő, Pér (tanácsadót nem nevezett meg)
Hegyi János, Linco Kft., Szilsárkány (tanácsadója: Szobi Géza)
Deák István, családi gazdálkodó, Murakeresztúr (tanácsadója: Major László)
Németh Ferenc, családi gazdálkodó, Hetes (tanácsadója: Lovász József)
Kozári Tibor, Zöldmező 2000 Kft., Magyaregres (tanácsadója: Lovász József)
Ötvös Tibor, családi vállalkozó, Jánoshalma (tanácsadója: Ficsór Béla, Gyuris Kálmán)
Vavró István, Hergevica Kft., Jánoshalma (tanácsadója: Papp Károly, Gyuris Kálmán)
Schieber Markus, Jabba Kft., Bácsbokod (tanácsadója: Papp Károly)
Menyhárt Dániel, Menyhárt Farm Kft., Kokad (tanácsadója: Kovács László, Gyuris Kálmán)
Deák István, Héjja Testvérek Kft., Felgyő (tanácsadója: Kiss Ákos Péter, Gyuris Kálmán)
