Talaj- és pénztárcakímélés? Érvek a mulcshagyás mellett és ellen

A megfelelő tarlómaradvány-gazdálkodás kiválasztása az elvek mellett az erő- és munkagépek kínálatával, a talajszerkezettel, a legkevésbé változtatható időjárással, de leginkább a rendelkezésünkre álló anyagi háttérrel van összefüggésben.

Cikkemben a már sokat emlegetett mulcshagyó technológiát jártam körbe, leginkább az érveket és ellenérveket gyűjtöttem be, ugyanis egy-egy gépbemutatón megfordulva meggyőző érveket hallunk a munkaműveletek számának csökkentésére, sőt az üzemanyagárak jelenlegi alakulása mellett ezek elvitathatatlan indokok.

Ugyanakkor ehhez a technológiához már nagyobb teljesítményű erőgépekre és körültekintőbb, gyakran drágább növényvédelemre is szükségünk van.

A cikk végére sem fogok pálcát törni a forgatásos talajművelés felett, és a mulcshagyás mellett sem teszem le a voksom.

Csak érveket sorakoztatok fel, ebben pedig a lapunkban már ismert szerző, Dr. Mikó Péter, a SZIE MKK Növénytermesztési Intézetének egyetemi adjunktusa volt a segítségemre, tőle kértem tanácsot, amikor egy-egy új szemponttal szembesültem.

 

A szakirodalom is megoszlik a mulcshagyás arányainak megítélésében.

Az egyértelmű, hogy a szántással a növényi szármaradvány 15%-ánál kevesebb marad a talajfelszínen, az ún. csökkentett talajművelés esetében ez már 30%-ra emelkedhet.

A mulcshagyás egyes irodalmak szerint 30, míg más források alapján 50% növényi szármaradványt hagy a talajfelszínen.

Mi legyen a szalmával? Gazdasági szempontból aratás után legjobb lenne az állattenyésztés részére átadni a felbálázott szalmát, majd szerves trágyaként visszavinni a földbe.

Csak hát ehhez állatállomány kellene, ami nincs.

Tehát marad a szalma, és az csak a jobbik eset, ha ott marad, mert a biomassza erőművek vevők erre.

Ha rövid távú haszonnal vezérelve eladjuk a szalmát, akkor negatív tápanyagmérleget kapunk, mert sokkal több tápanyag kerül le a területről, mint amit oda kijuttattunk.

Tehát ott kell maradnia a szalmának úgy, hogy aratással egy menetben zúzom.

A legtöbb régi típusú kombájnra is vannak már szalmaszecskázók szerelve.

Az aratás szolgáltatási költsége kb. 1.000 Ft/ha-ral több, ha kérjük a szalmaszecskázást.

Régen sokkal jobban féltek a szármaradványoktól, mint napjainkban, még 10-15 éve is füstölt a határ, a tarlófelgyújtása óriási probléma, mert amellett, hogy a füst környezetszennyező, jelentős szerves anyag forrást pazaroltunk el.

Sőt elfüstöltük a nitrogént is, utána pedig vettük a drága ammónium-nitrátot.

Szerencsére ma már tarlóégetés nincs, a helyes Mezőgazdasági Környezeti Állapot is előírja, komoly szankciókra számíthatnánk.

 

Pro – későn lekerülő előveteményeknél

A napraforgót gabona vagy kukorica követi a vetésforgóban, így viszont nincsenek közös betegségek.

Miután napraforgót önmaga nem követ(het) egy sarkalatos pontja van a fertőző ágensek terjedésének, ez pedig a tábla széle.

Jellemzően egybefüggő nagy területeken termesztik, tehát a kórokozók átjuthatnak a szomszédos területekre.

Kukoricánál kisebb a rizikó, leggyakrabban – már csak kényszerűségből is – gabona követi a vetésforgóban, ahol a közös betegség csak a fuzárium.

De mivel ez a kórokozó kedvező körülmények között természetes módon (szaprofita) is él a talajban, tehát nemcsak a szármaradványokról tudná fertőzni a kultúrát.

Az ellene történő védekezés alapfeladat mindkét művelési mód esetében.

(Ugyanez fordított sorrendben, tehát gabona után kukoricát termelve már nem érvényes, csak akkor jelentkezik a betegség, ha jégkár vagy más mechanikai sérülés, pl. rovarrágás keletkezik a csövön, ugyanis ha az egy kis vizet kap, akkor bepenészedik).

Repce utáni napraforgóban az akár 5 évig életképes maradó szklerotínia okoz gondot, mivel a talajban átvészeli a kedvezőtlen időszakokat.

Épp ezért gyakorlatilag mindegy, hogy a szármaradványokat milyen mélyen forgatom a talajba, a fertőzési lehetőség adott.

Egy megelőző védekezés és repcében és a napraforgóban (is) szükséges.

A repce esetében ez egyértelmű, mert a rengeteg rovarkárosító miatt nélkülözhetetlen a vegyszerezés beiktatása.

A napraforgóban más a helyzet: az „egy védekezés nem elég, kettő viszont nem éri meg” szemlélet a jobb napraforgó átvételi árak miatt mára változott.

Azonban míg az első védekezés normál vegyszerezéssel megoldható, a 2. védekezésre nagyon szűk technikai lehetőségünk marad, hidas traktor hiányában és a légi növényvédelem szigorítása miatt szinte lehetetlen, tehát jönnek tányérbetegségek.

A nyár második felére ezek a betegségek egyébként is felszaporodnak a napraforgón, tehát a korai tavaszi fertőzések kiküszöbölésére kell a hangsúlyt fektetni.

A preventív védekezés megválasztásával viszont megvédhető a napraforgónk is.

 

Pro: talajvédelem

Dombvidékeken mindig kritikus időszak a tavaszi hóolvadás, mert egy kis lejtésszög is elegendő ahhoz – ha kellően hosszú a lejtő -, hogy a víz begyorsulva óriási árkokat ásson.

Dombvidékeken előfordulhatnak több méter mély eróziós árkok is extrém esetben (pl. Somogybabod 2010.)

A csapadék hatására intenzívvé váló erózió az ország számos pontján látványos felszíni változásokat produkált.

Hírként leginkább a Somogybabod közeli mély vízmosások kialakulása került a médiába.

Úgy tűnik azonban, hogy hozzá nem értésből, de még inkább a helyzet katasztrófa színezetének kiemelése céljából, a helyzet leírásában tökéletesen alkalmatlan fogalmakat („megnyílt a föld” és a „kráter képződött”) használtak.

Miről van ebben az esetben valójában szó?

Az elmúlt évi özönvízszerű esőzések vizét a már egyébként is erősen telített talajok képtelenek voltak elnyelni.

A fölösleg természetszerűen megindult a lejtőkön, és az erősen áramló vizek a kevéssé ellenálló talajok felületét megbontva kisebb-nagyobb barázdákat alakítottak ki, ami esetenként a talajok alatti alapkőzetbe is bevágódtak.

Somogybabod környékét, de Somogy és Tolna jelentős részét is szél fújta üledékek (futóhomok, finom szemű homokok és löszös üledékek) borítják.

Ezek egyik igen jellemző tulajdonsága a függőleges irányú állékonyság, ami a kőzet szerkezetéből következik.

Ugyanakkor laza, egyáltalán nem tömör üledékről van szó, amit a nagy energiával lezúduló időszakos vizek gyorsan megbontanak, rétegeibe belevágódnak, és erejüknél fogva a kimosott üledékanyagot a meredek lejtők aljáig kiszállítják.

Itt lerakódnak, betemetve a mezőgazdaságilag művelt területeket, gyümölcsösöket, de gyakori, hogy települések utcáit, kertjeit és házait is beborítják.

Ez a vízeróziónak igen típusos formája, és a Zselicben vagy általában a Dél-Dunántúlon rendkívül elterjedt.

Homokterületeken a művelési idényt igyekszünk minimalizálni, tehát ha már talajforgatásról van szó, azt lehetőleg tavasszal tegyük, vetés előtt.

De a legjobb megoldás az lenne, ha fennmaradna a mulcs, védve a talajt, hogy a „böjti szelek nehogy elvigyék”.

 

Kontra: gyomosodás

Ennyi idő kell ahhoz, hogy direktvetésre (tehát nem „csak” mulcshagyásról beszélünk, hanem ha tudatos, talajforgatás nélküli művelésről hosszú távon) koncentrálva kialakuljon egy nagyon vastag mulcsréteg a szármaradványokból.

Mivel nincs mélyebb művelés, nincs talajforgatás, az évelő gyomok előtérbe kerülnek.

A folyamat szemléltetését ugyan a direkt

vetéssel illusztráltam, de mulcshagyásnál is az a tendencia, hogy egyes gyomok elterjednek.

A jellemző gyomnövények:

• mezei acat
• apró szulák
• fenyércirok
• csillagpázsit
• tarackbúza

Ha a forgatásos talajműveléssel pl. 30 cm mélyre rakom a tarackokat, akkor onnan kevésbé tud előjönni, vagy fenyércirok esetében a talajfelszín közelébe kerülő rizómák egy része elfagy télen.

Ugyan a gyommagvak 30-40 évig is életképesek, de kb. 30 cm mélyre juttatva, jelentős részük elpusztulna.

Tehát mulcshagyás esetén ez a probléma mindenféleképpen egy plusz növényvédelmi költséget jelent, sőt ha 4-5 éven keresztül mulcshagyó technológiát alkalmazok, és közben a növényvédelem technológiájában hibázom, akkor fel tudnak ezek a gyomok szaporodni.

 

Pro: humusztartalom

A mulcsborítás miatt a tiszta felszínhez képest akár 2-3 ^oC-kal alacsonyabb talajhőmérséklet tapasztalható a felső rétegben hőségnapokon, az árnyékoló hatás, az evaporáció és az alacsonyabb hőmérséklet miatt több nedvesség megőrizhető a talajban, ez csökkenti a növényt érő stresszfaktorokat, így aktívabbak lesznek a biológiai folyamatok (földigiliszták, mikroorganizmusok).

Ezzel pedig a talaj szerkezetessége és tápanyagforgalma is javul.

Emellett már az is bizonyított, hogy a szénvesztőnek számító forgatásos műveléssel a szerves szén CO₂formájában elveszik a talajból, tehát csökkenne vele a humusztartalom.

Kontra: meztelen csigák elszaporodása

Egy nagyon szélsőséges példát hozunk, de a felmerülhető problémák között meg kell ezt is említeni.

A nedves avarban a csigák nagyon jól érik magukat, és ugyan alapjában nem egy szántóföldi károsítóról beszélünk, de tavasszal a 7 db kukorica/m² ill. 5 db napraforgó /m² állományunkban nagyobb területeken is végezhetnek a csigák tar rágást.

Ez ellen is elképzelhető tehát, hogy védekeznünk kell.

Nem számít reális veszélynek Magyarországon a csigainvázió, mert valamilyen talajápolási munkát még mulcshagyás esetében is végzünk.

 

Pro: üzemanyagköltségek

Az alábbi kísérletet Peresznyén (Vas megye) végezték, előrebocsátom, hogy a vizsgálat nem kizárólag a hajtóanyag felhasználásra szorítkozott, a teljes összehasonlításhoz termésmennyiségeket, átvételi árakat és természetesen üzemanyagárakat is ismernünk kellene, de ezen adatokat kalkulálhatjuk a nálunk aktuális értékekkel.

A táblázat nem tartalmazza a munkaidő-megtakarítást, ami érték, beszámítása szükséges, de gazdaságonként eltérő hangsúllyal történhet.

 

Hagyományos, forgatásos művelés		Forgatás nélküli, mulcshagyó művelés
tarlóhántás kultivátorral 16 cm	13 l/ha	tarlóhántás kultivátorral 12 cm	9 l/ha
alapművelés ágyekével 25 cm	25 l/ha	alapművelés kultivátorral 27 cm	20 l/ha
elmunkálás kombinátorral 10cm	14 l/ha	magágykészítés kombinátorral	12 l/ha
magágykészítés kombinátorral	12 l/ha	vetés gabonavetőgéppel	7 l/ha
vetés gabonavető géppel	7 l/ha	lezárás gyűrűshengerrel	3 l/ha
lezárás gyűrűshengerrel	3 l/ha
összes hajtóanyag felhasználás	74 l/ha	összes hajtóanyag felhasználás	51 l/ha
		megtakarítás	23 l/ha 31%
őszi káposztarepce termés	2,3 t/ha	őszi káposztarepce termés	2,5 t/ha

 

Hajtóanyag felhasználás, Peresznye 2008-2009

Kontra: beruházás

Ugyan üzemanyag megtakarítást jelent a technológia megvalósítása, a szükséges műszaki bázis már nagyobb birtokméretet és komoly anyagi forrást feltételez.

A technológia megvalósításához szükséges eszközök:

• mulcs-kultivátor
• mulcs-lazító
• mulcsvetőgép
• min. 200 LE teljesítményű erőgép

 

A magyar kisgazdaságok 50-100 ha-ig még MTZ-80-ra vannak gépesítve, ami nem is lenne gond, mert ekkora gazdaságokban csak kényszer megoldásként alkalmazzák a mulcstechnológiát, mikor „tárcsázásba vetnek”.

Elsősorban 200-300 LE-s traktorokhoz megoldás a mulcstechnológia, amikkel viszont a területteljesítmény is duplájára növekszik.

Tehát ahol 2-300 hektáron történik a saját gazdálkodás, és emellett legalább ekkora méretben még bérmunkát vállalnak a gépekkel, ott térül meg a 15-20 milliós erőgép ill. a kb. 10 millió forintos direktvetőgép beruházása.

 

Összegzés

A gazdálkodókat és kutatókat egyaránt megosztja a szántás szükségességének eldöntése.

Nemcsak hazánkban vannak többségében a forgatás hívei, akik évente akár többször is alkalmazzák ezt a bevált talajművelési megoldást.

A szántás előnyeként tartják számon a forgatóhatást, a gyomkorlátozást és a még mindig fontos szempontnak számító tiszta felszínt.

Mégis talán az a legnagyobb előnye, hogy többségében erre vagyunk berendezkedve, nincs különleges innováció- és tudás-igénye.

Ezek az előnyök az elmúlt két évben biztos vitathatóak voltak, hiszen a 2010-es rendkívüli belvízborítottság, illetve a 2011-es aszály mellett a forgatásos talajművelést nemcsak nehéz, de gyakran lehetetlen is volt.

A gyommagok mélyebbre juttatása viszont már beigazolódott, hogy nem végleges megoldás.

Az ún. seedbank gyarapszik, és folyamatos kelést biztosít.

A bemutatott mulcs hagyás viszont tagadhatatlan, hogy – eleinte legalábbis – nagyobb szakértelmet, és új gépparkot, de mindezek megléte esetén is min. szemléletváltást igényel.

 

 

Sándor Ildikó