A napraforgó vetésének műszaki kérdései

Az már bizonyos, hogy tavaszi munkálataik során ismét nagy kihívásokkal néznek szembe a mezőgazdasági gazdálkodók. Az elmúlt év csapadékos időjárása, a talajok nedvességgel való telítettsége, a soha nem látott belvizes területek aránya, stb. nemcsak az őszi talajmunkákat hátráltatták, hanem a (kora)tavaszi talaj-előkészítéseknél és vetéseknél is kedvezőtlenül befolyásolják gazdálkodásukat.

A napraforgó termesztéstechnológiájának egyik legkritikusabb eleme a vetés, mert az ott elkövetett hibák agrotechnikai-technológiai beavatkozásokkal később már nem kompenzálhatók. A jó vetéstechnika megköveteli a megfelelő magágyat, a vetésidő körültekintő megválasztását, az optimális termőtőszám meghatározását, a jó technikai állapotú vetőgép alkalmazását és a pontos vetést. A következőkben a napraforgó vetéséhez – annak gyakorlati megvalósításához – kívánunk tanácsokat és ajánlásokat adni.

A napraforgóvetés gépei

A napraforgó vetése a termesztés egyik legfontosabb technológiai művelete, és a jó vetéstechnika az eredményes napraforgó-termesztés meghatározó eleme. A napraforgó megfelelő időben és magszámmal, közel azonos tőtávolságra végzett hibátlan vetése egyenletes fejlődést, egyöntetű állományt biztosít, végső soron pedig jobb minőségű, nagyobb hozamú termést eredményez.

A napraforgó vetésére a pneumatikus rendszerű kukorica szemenkénti vetőgépeket használják. Ezek elsődlegesen a kukorica vetésére készültek, de megfelelő vetőtárcsák/vetődobok használata esetén a napraforgó vetésére is jól használhatók. Szemenként vetésről akkor beszélhetünk, ha a gép a növény meghatározott sortávolsága mellett – ez napraforgónál 70-75-76,2 cm – a napraforgó magot még a soron belül is egymáshoz közel azonos, előre beállított tőtávolságra és mélységbe, szemenként helyezi a csoroszlyák által nyitott barázdákba.

A napraforgó vetésére a szemenként vető gépek számos típusát gyártják, azok igen sokféle változata áll a termelők rendelkezésére. A gépek függesztett vagy vontatott kivitelűek lehetnek, hazánkban a függesztett gépek 4-6-8-, ill. a könnyű építésű 12-soros, a vontatott gépek 6-8-12-soros változatait használják. A vetőgépek tárcsás, vagy késes (csúszó) csoroszlyákkal vannak felszerelve, és pneumatikus vetőszerkezetük szívó/nyomó légáramú megoldású lehet. Magtartályaik (magládáik) soronkénti (elemenkénti) elhelyezésűek vagy központi kialakításúak. A vetőelemenkénti elhelyezésű magládákat általában a szívó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépeknél alkalmazzák, míg a központi magtartályokat leggyakrabban a nyomó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépekre építik. A vetőszerkezetek meghajtása soronként (a tömörítő kerekekről lánchajtással), vagy központilag (a járókerekekről előtéttengely és a hajtómű közbeiktatásával) lánchajtással van megoldva. A vetési mélység beállítása a különböző gépeknél mechanikus úton – általában csavarorsós mechanizmussal –, vagy kombinálva (pneu-mechanikus úton) több fokozatban valósítható meg. A gépek többsége talajfertőtlenítőszer (inszekcitid) kiadagoló és „starter” műtrágya-kijuttató adapterekkel is fel van szerelve. A vetőgépek nyomjelzői tárcsás kivitelűek, emelésük, süllyesztésük, átváltásuk hidraulikus munkahengerek segítségével végezhető el.

Az ismertebb – a napraforgó vetésére is alkalmazott – kukoricavető gépek főbb műszaki jellemzőit az 1. táblázatban foglaltuk össze.

A vetőgépek felkészítése

A jó minőségű vetési munkákhoz szükséges műszaki feladatok legelső lépése az egyes vetőgépek gondos előkészítése. Ez természetesen más-más feladatokat jelent egy új gép esetében – főleg, ha egy új, ismeretlen típusról van szó –, mintha a gyakorlatban már hosszabb ideje használt, pozitív és negatív „tulajdonságait” is megismert, kopottabb vetőgépet kell felkészíteni a vetési idényre. A vetőgépek elő-/felkészítésének sokrétű feladatait – azok sokféle típusa és különbözősége miatt – nem áll módunkban részletezni, így azok közül csak a legfontosabb teendőkre utalunk.

Egy új gép esetében az első feladat az összeszerelés, illetve az új típus megismerése.

A kukoricavető gépek esetében erről azért is kell szólni, mert a jó minőségű vetésnek egyik alapfeltétele a gép kellő ismerete és annak gondos beállítása. Az új gép(ek)hez mellékelt „Kezelési és karbantartási utasítás” – a gépkönyv – gondos és részletes áttanulmányozásával megismerhetők a vetőgép(ek) azon sajátosságai, amelyeket nem ismerve, nem is lehet azokat minden esetben célszerűen használni. A típus kellő ismerete nélküli összeszerelés, majd a későbbi üzemelés során „derülnek” ki a gép sajátosságai, újdonságai, előnyös/hátrányos tulajdonságai, ami a vetés időbeni végrehajtását hátráltatja.

Egy új vetőgép-sorozat hazai bevezetése esetében a nagyobb mezőgazdasági gépforgalmazók (pl. Axiál, KITE, stb.) több esetben speciális tanfolyamokat, gyakorlatokat is szerveznek, amelyeken a leendő gépkezelők (traktorosok) megismerkedhetnek a gépek felépítésével, kezelésével, beállításukkal, esetleges javításukkal. A traktorvezető-gépkezelőknek célszerű ezeken részt venni, hiszen már ott – a vetés előtt – megismerik a gépekkel kapcsolatos legfontosabb teendőket, amelyeket a későbbiekben a vetés végrehajtása során hasznosíthatnak.

Az „öreg”, használt vetőgépek üzemelésre történő felkészítése az átlagosnál jóval gondosabb munkát igényel.

Ennek figyelmen kívül hagyása a vetési szezonban bosszulhatja meg magát. Az elmúlt évben a „még kibírja a vetés végéig” szemlélettel üzemeltetett, majd úgy hagyott, a vetési szezon előtt elővett és csak nagyoltan feljavított gépek újbóli használatuk során – törvényszerűen – meghibásodhatnak, és meg is hibásodnak, ekkor javításuk már nemcsak körülményesebb és drágább, hanem a kényszerű állás miatt kieső vetésidő a termelés eredményeit is befolyásolja.

Az üzembe helyezés előtti ellenőrzések feltétlenül terjedjenek ki a vetés technikai megvalósítása lehetőségének (talajkerék és lehajtás; lánckerekek-hajtóláncok; hajtómű állapota és feltöltöttsége, stb.) felülvizsgálatára; a járókerekek gumiabroncs-nyomásának beállítására; a hidraulikus funkciók (pl. nyomjelző v. teleszkópos váz) működtetésére; a teljes vetőrendszer (tömítetlenségek megszüntetése, ventilátort meghajtó ékszíjak megfeszítése, megfelelő vákuum/túlnyomás biztosítása, stb.) átvizsgálására. Ellenőrizni kell továbbá a vetőcsoroszlyák, maglesodrók, magkilökők állapotát, és szükség esetén azok kicserélését is el kell végezni. A kivetendő magfajta (hibrid vetőanyag) méretfrakciójának (alakjának és ezermagtömegének) megfelelő vetőtárcsa (celláskerék) kerüljön beszerelésre a vetőházakba, a gépkönyvekben leírtaknak megfelelően. (A napraforgó vetésére a 2,5-3,5 mm furatátmérőjű, általában a 18-24-26-30 furatos vetőtárcsák – celláskerekek – használatosak.) Beszereléskor ügyelni kell továbbá az egyes vetőtárcsák oldalaira is, amelyek a vetőházhoz vagy a szívótérhez illeszkednek. A vetés megkezdése előtt az egyes vetőelemek (vetőkocsik) sortávolságát is ellenőrizni/beállítani szükséges, amely – a napraforgó esetében – általában 70-75 vagy 76,2 cm. Az egyes sortávolságok beállításánál mindig az üzemeltető erőgép geometriai középpontjából kell kiindulni, és az egyes sorok távolságát minden esetben a vetőcsoroszlyák csúcsainál – tárcsás csoroszlyák esetében a tárcsalevelek meghosszabbított vetületénél – kell mérni, illetve beállítani. A szemenként vető gépek felkészítésénél fontos még a starter-műtrágya, talajfertőtlenítőszer kiadagoló berendezések (tartályok; ejtőcsövek; meghajtás; adagolók, stb.) ellenőrzése és beállítása. A különböző adagmennyiségek („dózisok”) kijuttatására valamennyi vetőgép „gépkönyv”-ében részletes útmutatás található meg, és a különböző vetésellenőrző készülékeket a gyártói előírások szerint kell csatlakoztatni, illetve kalibrálni. Ezen előkészítő (felkészítő) munkák után lehet azt mondani, hogy vetőgépünk üzembe helyezésre kész állapotában várja a vetési szezont.

A gépek üzembe helyezése

Az előzőleg felkészített vetőgépek üzembe helyezését már jóval a vetés időpontja (ez napraforgónál április 2-3. dekádja) előtt kell elvégezni, amikor még senki sem „idegeskedik” amiatt, hogy nem megy a vetés. A tényleges üzembe helyezéshez fél-, de akár egynapi munka is szükséges, amikorra „beindul az üzem”. A vetőgépek üzembe helyezésének időpontját úgy kell beütemezni, hogy a vetés folyamatos végrehajtása előtt valamennyi – feltétlenül szükséges – beállítást, feltöltést (esetleges alkatrész cserét) nyugodtan el lehessen végezni. Amennyiben ezek a munkaműveletek átcsúsznak abba az időszakba, amikor már ténylegesen vetni kellene, megtörténik, hogy a több időt igénylő beállításokat elnagyolják, rosszabb esetben el is hagyják, és a vetőgép sokszor helytelenül beállítva kezdi – sok esetben végzi (!) is – a vetést.

A napraforgó vetésének megkezdése előtt a legfontosabb feladat a hektáronkénti kivetendő magszám, illetve az állománysűrűség v. tőszám – helyesebben a magtávolság – meghatározása, annak beállítása. Kiemelnénk, hogy ez a vetőgépen való beállítást jelent és nem a tőszám (vagy magtávolság) meghatározását jelenti, mivel az kizárólagosan agronómiai feladat, amelynek során a betakarításkor elérni kívánt (termő) növényszámból visszaszámolva kell meghatározni a műszakiaknak az egyes gépbeállítási értékeket (a vetőmag csíraképessége; a talajállapot; a magágy minősége és esetleg az alkalmazott munkasebesség) az adott vetőgéptípus esetében.

A kivetendő magszám/magmennyiség meghatározása

A napraforgó vetőmagot a termelők osztályozva, méretre kalibrálva (és természetesen csávázva) a vetőmag üzemektől kapják. A fajtára, ill. a hibridre jellemző fizikai tulajdonságok között nagy jelentősége van az (ezerkaszat) ezermagtömegnek. Ez az érték egy fajtán (hibriden) belül attól függ, hogy melyik magfrakciót szállította a vetőmag-üzem. A vetőmag ezerkaszat-tömege és térfogata között lineáris összefüggés van, így a vetőgépek helyes beállításánál erre az értékekre is alapozhatunk. Fontos még a mag alakjának (hosszúkás, ovális, lapos) ismerete is. A beállítható tőtávolságok értékeit, a szükséges áttételeket – a gépkönyvekben ajánlott gyári beállítási értékeken kívül – számítással is meghatározhatjuk. A napraforgó vetésére használt gépek vetőszerkezetét a talajkerekeikről hajtják meg. A tőtávolságot a talajkerék és a vetőtengely közötti áttétel változtatása, valamint a vetőtárcsa- (vagy vetődob) sorokhoz tartozó furatainak száma – ezek cseréje – határozza meg. A tőtávolság (t), a vetőtárcsa/vetődob furatszáma (f), a meghajtó talajkerék – cm-ben mért – kerülete (T_K), illetve a gépen belüli áttétele (i) között a következő összefüggés áll fenn (a képlet nem veszi figyelembe a talajkerék – 5-8%-os – csúszását, „slip”-jét, ez közelítő számításoknál elhanyagolható):

Az egyes vetőmagvak – a vetés szempontjából szükséges – főbb jellemzői a 2. táblázatban kerültek összefoglalásra.

2. táblázat: Napraforgó vetőmagvak, vetési jellemzők

A 2. táblázat adatainak megfelelően meghatározható a vetőmagvak használati értéke (H_é), amelyet a két legfontosabb értékmeghatározó és minősítő tulajdonság – a csírázóképesség (Cs %) és a vetőmag tisztaság (T%) – szorzatát százzal elosztva kapunk meg.

A vetés során meghatározott mennyiségű vetőmagot, illetve csíraszámot kell kivetni. A területegységre vonatkozó vetőmagmennyiség (kg vagy db) az ún. vetési norma (Q). Értéke eltér a kelés utáni, ill. a betakarításkori tőszámtól. Az eltérés oka a magok 100 százaléknál kisebb csírázóképessége, illetve a szántóföldi kelés további vesztesége, valamint a kipusztulással, állati kártétellel (pl. madárkár) járó tőszám csökkenés.

A vetőgépek tőtávolság értékeinek beállítására a hajtó talajkerék és a vetőtárcsa tengelye közötti áttétel szolgál. Az áttételek száma igen nagy, mégis a gyakorlatban csak ritkán adódik olyan áttétel, amely a kiszámított tőtávolság-értéket adja ki. Ezért a kiszámított értékhez legközelebb eső beállítható értéket kell választani, ami gyakorlatilag nem okozhat számottevő eltérést a tervezett vetéstől.

3. táblázat: A tőtávolság (magtávolság) változása a sortávolság és a hektáronként kivetett magszám függvényében

Gépbeállítások és a vetés végrehajtása

A gépbeállításoknál mindig az adott vetőgép gépkönyvében előírtak szerint kell eljárni! Az előzőekben meghatározott magszám, ill. tőtávolság beállítása a mai korszerű pneumatikus kukoricavető gépek esetében tulajdonképpen már igen egyszerű művelet, és gyakorlatilag csupán az alkalmazott vetőtárcsák fordulatszámának változását jelenti. Valamennyi kukoricavető gép esetében a hajtókerekek (talajkerekek) és a vetőtárcsák közötti hajtásrendszerben lévő áttétel módosításával (különböző fogszámú lánckerekek cseréjével, az esetlegesen beépített fordulatszám-váltó hajtómű fokozatának átkapcsolásával) történik a fordulatszám változtatása. A magszám (tőtávolság) helyes beállítását a vetőgép magládáinak feltöltésével és üzemszerű működtetésével, felszíni próbavetéssel kell ellenőrizni. Természetesen a kivetendő maghoz előírt vákuum – v. túlnyomás – beszabályozása és a maglesodrók egyszemes vetésre történő átállítása az ellenőrző „próbavetést” megelőzi. A maglesodrók helyes beállítása a legtöbb gépnél az ún. „kémlelő” ablakon keresztül is nyomon követhető. Már a vetőterületen, kinn a táblán, következhet a vetési mélység helyes beállítása: ezt valamennyi vetőelemnél el kell végezni és a talaj állapotától, típusától függően 4-8 cm értékre kell beállítani. A vetőbarázdák lezárását, a talaj visszatömörítését a vetőelemek hátulján lévő tömörítő kerekek pozicionálásával lehet beszabályozni, illetve próbahúzással a beállítások helyességét ellenőrizni. További beállítási művelet a csatlakozó sortávolság – a nyomjelzők hosszúságának – kimérése, amelynek módjai a traktorvezetők előtt közismertek, és annak helyességét helyszíni méréssel ellenőrizni is szükséges. A műtrágya- és talajfertőtlenítőszer-dózisainak beállításakor a kezelési utasítás előírásai a mérvadóak.

Az előbbiekben ismertetettek szerint előkészített és beállított gépekkel, megfelelő – vetni jól tudó – traktorvezetővel a vetés megkezdhető. A vetési művelet végrehajtását a forgók „beszegésével” kezdik, ami a gyakorlatban 2-4 gépalj szélességet jelent. A vetés munkaművelete általában és átlagos körülmények között 8 km/h körüli sebességgel végezhető úgy, hogy ilyenkor még megfelelő minőségű a munkavégzés. Az átlagosnál kedvezőbb körülmények – ideális talajnedvesség, jó magágykészítés – esetén egy korszerű vetőgéppel a 10-12 km/h munkasebesség is megengedhető, míg a korszerűtlenebb, régebbi gépek és rosszabb magágy, túl száraz vagy éppen nedves talaj esetén célszerű kisebb sebességet (6-8 km/h) választani.