fbpx

A belvizes tavasz ellenére jók a terméskilátások Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 21.

Szolnok, 2013. május 19., vasárnap (MTI) – A kora tavaszi belvíz hátráltatta ugyan a talajmunkákat, ám érdemben nem rontott a kedvező terméskilátásokon Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a helyi kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője az MTI-vel.

Kiss Róbert szerint a megyében az őszi vetések fejlődéséhez, valamint a tavasziak vetéséhez, majd keléséhez az elmúlt hetekben viszonylag kedvezően alakultak az időjárási körülmények.

A napokban lehullott eső, illetve a nyárias meleg mérséklődése jótékony hatással volt mind az őszi, mind a kikelt, illetve kelésben lévő tavaszi növényekre.

Az őszi árpa és a búza kikalászolt, virágzásuk megkezdődött.

A fejlettségi állapotuk alapján jelenleg jók a terméskilátások.

A majdani termésmennyiség azonban nagyban függ a következő hetek időjárásától, hiszen a kalászosok vízigénye fejlődésük ezen szakaszában a legnagyobb.

A gabonafélék vegyszeres gyomirtása befejeződött – jelezte az igazgató.

A napraforgó és a kukorica vetése a végéhez közeledik.

Ahol a sok csapadék hatására belvízfoltok alakultak ki, jelentős a gyomosodás.

A március-áprilisban belvízzel borított területek egy részén napjainkra alakult ki olyan talajállapot, hogy a magágy készítést és a vetést el tudták kezdeni a gazdálkodók – mondta.

 

 

A belvizes tavasz ellenére jók a terméskilátások Jász-Nagykun-Szolnok megyében

 

A főbb tavaszi növények közül eddig árpából 4189 hektárt, zabból 3751 hektárt, míg magborsóból 985 hektárt vetettek be.

Kukoricából a tervezett 43 303 hektárból 38 692 hektáron, míg napraforgóból az előre jelzett 72 757 hektárból 65 692 hektáron került vetőmag a talajba.

A magágy-előkészítés tavasziak alá az előirányzott 156 530 hektárból eddig 148 395 hektáron történt meg, az őszi kalászosok fejtrágyázását 152 185 hektáron végezték el a termelők.

A gyepek és a lucerna első kaszálása befejeződött, mindkét növény jó tömeget és minőséget adott.

A hónap elején a megye fóliás termesztői megkezdték a káposztafélék, a paradicsom, a paprika, az uborka és a szamóca piaci értékesítését – tájékoztatott a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője.

 

 

MTI 2013. május 19.