fbpx

A Borsodi Sörgyár a terveknek megfelelő eredményekre számít az idén

Írta: - 2013 november 11.

A terveknek megfelelő eredményekre számít az idén a Borsodi Sörgyár Kft., a várhatóan szűkülő piac mellet is – összegezte a cég ügyvezető igazgatója a menedzsment 2013-as gazdasági várakozásait pénteken Budapesten.

Petr Kovarik a háttérbeszélgetésen emlékeztetett: a magyar sörpiac elmúlt évekre jellemző stagnálása, enyhe növekedése 2013-ban megállt.

Az eddigi adatok alapján várhatóan 5 százalékkal csökken a piac, ismét 6 millió hektoliter alá.

 

 

A Borsodi Sörgyár a terveknek megfelelő eredményekre számít az idén

 

 

Az okok közé sorolta a kedvezőtlen nyári időjárást, a gyenge fizetőképes keresletet, valamint a söripart negatívan érintő adóváltozások.

Ezen hatások alól a Borsodi Sörgyár sem tudja magát kivonni – mondta az igazgató.

Jelezte: a cég a kihívásokra a termékek átstrukturálásával, a prémium kategória arányának növelésével válaszol.

Ezért kezdték el gyártani például az egyik, Magyarországon is kedvelt márkás cseh sört.

Jó lépésnek bizonyult – mondta Petr Kovarik -, azóta a jelentős keresletnek köszönhetően megduplázódott ennek gyártása.

A Borsodi Sörgyár Kft. piaci részesedése Magyarországon 23-24 százalék.

A termékek arányában a prémium szegmens 15 százalék, míg a középkategóriás termékek aránya egyharmad körüli.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálata által közzétett információk szerint a cég tavalyi nettó árbevétele 33,255 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag megegyezett az előző évi 33,242 milliárd forinttal.

A cég mérleg szerint 8,675 milliárd forint veszteséget könyvelt el, a 2011-es 3,148 milliárd forintos veszteség után.

 

 

MTI 2013. november 8.