A „csodahenger” és „piros 6-os”!

– A Pest megyei Szentmártonkátán gazdálkodom, jelenleg 160 hektáron. Talajaim jellemzően barna erdőtalajok, 20-45 aranykorona közöttiek. A vetésforgómban hagyományos szántóföldi kultúrák találhatóak – mutatta be a családi gazdaságát Karai Károly.

Hogyan és mikor került kapcsolatba a Väderstad márkával?

– Bő 15 éve vásároltam egy új, 90 lóerős traktort, amivel az akkori gyűrűs hengerem húztam. Majd 4 év után elfáradt a henger anyaga, felkapta a hátsó kerék a hengert, és majdnem összetörtem a traktort. Ez volt az a pillanat, amikor új hengerben kellett gondolkodnom. Olyat kerestem, amelyik legalább 2-3 műveletet elvégez, és minél kevesebb hibalehetőséggel dolgozik, illetve egyszerű karbantartani. Így találtam rá a CrossBoard simítóval és Crosskill gyűrűtípussal felszerelt, robusztus Rollex 620 hengerre. Bár az én akkori 90 hektáromhoz mérten nem volt olcsó gép, de azt rögtön láttam, hogy rengeteg időt megspórolok vele. A környékbeliek a mai napig csak csodahengernek hívják.

A „piros 6-osból” akkor van még 5!
Melyek ezek a gépek?

– 2011-ben áttértünk a szántás nélküli technológiára, ekkor egy Cultus 350-es kultivátort vásároltunk, mely a szármaradványokat gyönyörűen bedolgozza a földbe. Majd 2013-ban egy 5 méteres Carrier tárcsát is beszereztünk. Az előtte lévő tárcsámmal sok volt az „üresjárat”, illetve ha tárcsáztam, minél előbb le kellett zárnom a talajt. Olyat kerestem, amire a baktériumtrágya-tartályt is fel tudtam szerelni. Így ez lett a Carrier, amivel a fogyasztásom is kedvezőbben alakult, és időben sokkal gyorsabbak voltunk: a régit nyolc, ezt pedig 12-14 km/h-val húztam.

2015-ben egy Rapid vetőgép lett a piros 4.! Olyan vetőgép kellett nekem, amit itthon meg tudok egyedül pakolni; ebbe belemegy 3 bigbag zsák, azaz 30 mázsa vetőmag. Ekkoriban már teljesen egyedül maradtam a munkákkal. Le is tudtam tesztelni, de ez azért nagy falat volt nekem anyagilag. Viszont a Vaderstad Kft. szakemberi maximálisan segítettek, és végül meg tudtunk úgy egyezni, hogy nekem és a cégnek is megfelelő volt a fizetési ütemezés. Ezeket a gépeket valóban egyszer kell megvenni, és aki vigyáz rájuk, annál örök életűek.

A Rapidnak köszönhetően homogénebb lett a kelés; ez a betakarításnál is sokat jelent, és a mélységet is jobban tudta tartani. Hangsúlyozom, én magam vagyok! Nem mindegy, hogy elvetek 1 nap 60 hektárt vagy csak 20-at. A Rapid 3 az 1-ben. A régi vetőgéppel egész nap dolgoztunk ketten, és kellett még 1 ember, traktor, pótkocsi, ezzel meg mindent magam megoldok. Sőt, ha hazaérek, nem az van, hogy semmihez nincs kedvem, mert fáradt vagyok… Hanem tudok a családdal is még esetleg sütni, főzni vagy csavarogni. Na, ez a nem mindegy!

Ekkortájt vettem még egy NZ Aggressive 5 méteres kombinátort is; itt már nem néztem szét a piacon. Az NZ-vel egyenletesebb lett a magágyam, s a szemnek is sokkal mutatósabb lett a talaj.

A piros 6-os 2018-ban vált teljessé, egy Tempo 6 soros vetőgéppel. Ez is nagyberuházás volt, de nagyon megérte! A piaci kínálatban ezt lehetett nagy sebességgel úgy húzni, hogy a vetés minősége és a magok tőszáma is egységesen változatlan maradt. Én 18-km/h-val húzom, mindenki nevet rajtam, hogy mit „szaladgálok” ilyen gyorsan a vetőgéppel. Őszintén mondom: robbanásszerűek a keléseim. Ebben a hektikus időjárásban – mint említettem – nagyon nem mindegy, hogy egész nap 15-öt vagy 70 hektárt vetek be. Ráadásul minden megy egyszerre: mikrogranulátum, talajfertőtlenítő, műtrágya… Ettől gyorsabb és egy menetben több műveletre képes vetőgépet még nem láttam. Nem is gondolkoztam más márkában! Számomra a piros 6-os – mert én csak így hívom a palettámat – tökéletesen bevált.

Azoknak a gazdálkodóknak, aki szeretnék biztonságban tudni a növényeiket, szeretnének alaposan, gyorsan és nyugodtan dolgozni, hogy este szintén nyugalomban tudjanak lefeküdni, mindenképp ajánlom a márkát. Tudjuk, az idő pénz, és igen, ezt még mindig nagyon kevesen hiszik el!

carrier Croskill CrossBoard Cultus henger kombinátor kultivítáor magágy NZ Aggressive Rollex tárcsa Tempo 6 tőszám vaderstad vetőgép