fbpx

A Déli-Farm Kft. is mindent megtesz a partnereiért

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 március 26.

Lehetséges, hogy a múlt héten, de az is lehet, hogy évekkel ezelőtt vásárolt tőlünk utoljára. Ettől függetlenül Ön ugyanannyira fontos nekünk.

A jelenleg kialakult helyzetben a legnagyobb érték az ember és egészségünk megőrzése. Ezért közös érdekünk, hogy megtegyünk mindent a koronavírus ellen.

Az agráriumban – legyen az állattenyésztés vagy növénytermesztés – kiemelten fontos, hogy az ellátás biztosított legyen, és a gazdálkodási folyamatok működni tudjanak. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy mindezt a legmegfelelőbben és magabiztosan koordináljuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy erőt próbáló időszak elé nézünk, de meggyőződésünk, hogy közös összefogással, át tudjuk hidalni az előttünk álló nehézségeket. A „Jó Gazda” szemlélet ma még inkább fontos!

A Déli-Farm Kft., stabil működésének köszönhetően, biztosítani tudja partnereinek, hogy az áruellátás folyamatos legyen, elegendő raktárkészlettel rendelkezzen és a kiszállítás időben megtörténjen.

Cégünk elmúlt 30 évének megfontolt gazdálkodása lehetővé teszi, hogy a jövőben is építkezni tudjunk. Azt látjuk, hogy a jövőben még nagyobb jelentősége lesz az online értékesítésnek, ezért webáruházunkat tovább korszerűsítjük, és hamarosan megújítjuk. Számos új szolgáltatást vezetünk be, amivel kényelmesebbé tesszük Ön számára a vásárlást. Ezen túl szakmai információkat nyújtunk, hogy Ön minél felkészültebb legyen a vásárlás és a termékhasználat során.

Webáruházunk – www.delifarm.hu – 0-24 órában folyamatosan fogadja online megrendeléseiket, amiket a GLS futárszolgálattal akadálytalanul szállítunk Önöknek. Javasoljuk, hogy webáruházban, emailben vagy telefonon keresse ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink 8:00–17:00 között állnak rendelkezésükre.

A biztonság mindig kiemelt figyelmet kapott cégünknél, de jelen helyzetben még fokozottabban odafigyelünk. Személyes vásárlás során üzleteinkben biztosítjuk vevőinknek a higiéniai feltételeket, az üzletben és a raktárban lévő árut kollégáink nagy gondossággal kezelik, hogy Ön biztonságban legyen.

Beszállítóinkkal és a szállítmányozó cégekkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, hogy mindenkor pontos információnk legyen az áru érkezéséről. A jó üzleti kapcsolatnak köszönhetően beszállítóink folyamatosan ellátnak áruval, és így raktárkészletünket a megszokottnál jobban fel tudjuk tölteni. Szervizhálózatunk továbbra is zavartalanul működik.

A Déli-Farm Kft. vevőszolgálata és szaktanácsadói hálózata továbbra is az Ön rendelkezésére áll. Keressen bennünket, hogy a legtöbb szakmai segítséget megadhassuk Önnek!

Eszközüzletág vevőszolgálat, árurendelés:

Takarmányüzletág vevőszolgálat, takarmányrendelés:

 

Összefogással dolgozzunk együtt egy közös, biztonságos jövőért!

 Déli-Farm csapata