A jó tehénné fejlődő üszőt belülről nyújtják, bendősítik

Kapcsolt vállalkozásban, vagyis egymást kiegészítve, mégis önállóságát megtartva tevékenykedik Rácalmáson a Március 15. Mezőgazdasági Szövetkezet, a Fincsi Tejüzem, Cseprekál István e.v. és a Szeminátor 96 Kft. Ez utóbbi társaság egy családi cég, vezetője ifjú Cseprekál István, a kaposvári egyetemen tanult agrármérnök, az ő tiszte a 220 tehén és a szaporulatát számláló telep gondozása valamint a növénytermesztés irányítása.

A fejőházból kikerülő tejből Fincsi márkanév alatt tej és tejtermékek készülnek a teleppel szomszédos tejfeldolgozó üzemben, amit három saját üzletükben és egy mozgó boltban értékesítenek jellemzően Fejér és Pest megye településein.

Házigazdánkkal a szarvasmarhatelepen beszélgettünk, aki a szerteágazó tevékenységi körből néhány mondatba sűríti a juhágazat ismertetését, amelybe jelenleg 450 anyajuh és a szaporulat tartozik.

Az állatokat két juhász gondozza, megszokott, extenzív takarmányozási gyakorlatot követnek, még arra sem ügyelnek nagyon, hogy épp Szent György napján, netán előtte, esetleg utána hajtják-e ki az állatokat a mezőkre, legelőkre.

Amint tavasszal az időjárás engedi, kihajtják őket, ősszel pedig hodályba zárják.

Télen szénát és silót etetnek velük. A juhok, vagyis az „utókaszálásra használt személyzet”, egy évben így is kétszer ellenek.

A kosbárányt értékesítik. Az állomány vérvonala nem rossz, a merinóra ráhelyezett texel F1 generációja.

Őshazájában a holland, német beütésű jószágot legelőkertben tartják, itt nem nagyon akad erre lehetőség, a keresztúri bárányoknak sokat kell menniük a legelőkön az élelmük után.

Azért használják ezt a fajtát, mert szépek a bárányok, jó a húskihozatal, s könnyű eladni.

Tartanak sertést is, egyelőre csak a Bóly Zrt-nek hizlalják fel vágásra érett korukig a 25-30 kilósan idehozott malacokat.

A bérhizlalási forma most indult be, a második turnusban jelenleg 1200 malaccal foglalkoznak.

 

 

 

 

Felvállalták a bemutató telep szerepet

A szarvasmarha telep a Március 15. szövetkezet tulajdona, a régi istállók egy része ma is működik, többet felújítottak, átalakítottak közülük.

A vállalkozások fő bevételét a növénytermesztés adja, ezt követi a tehenészet, illetve a tej.

A szükséges takarmánynak valókat, közte a kukoricát, a kalászosokat, a szenázsokat és a szénákat egyaránt megtermelik.

Cseprekál István elmondja, tavaly ősztől, pontosabban az idei első kaszálás óta alternatív takarmányokat is használnak, például rozsszenázst.

Most kaszálták első alkalommal a tavaly telepített rétet is. Csaknem 3 tonnás átlaggal fizetett a széna, beltartalma első osztályú, az állatok szívesen eszik.

A nitrogénnel trágyázott 200 hektárnyi kaszálón egy 40 hektárnyi részen hét-nyolcféle keverékből vetettek, közte olasz és angol perjét, vörös és fehérherét, tarackos tippant.

Nagy mennyiség termett az új kaszálón, jövőre újabb 30 hektárnyi területen folytatják a fejlesztéseket.

A siló kukoricánál a százezer szempont között a legfontosabb az etetni való energiatartalma, a jó emészthetősége.

Lucernából túl nagy választék nincs, lehet ragozni, méricskélni a fajták fehérje tartalmát, de mint Cseprekál István kifejti, ha fehérbimbós állapotban kaszálják, mindegyik kiváló lehet.

A szarvasmarha szénából nagy mennyiséget igényel, de ennél is lényegesebb a széna beltartalma.

Folyamatosan ellenőrzik a kaszálókat, a fűfélék értettségét, s amikor eljött az ideje, minden munkát félretéve, azonnal aratják.

Fűszenázst eddig nem csináltak, jövőre szeretnének, addig szálas takarmányként számítanak a szénára.

 

A lucerna és a rozs etetésével elégítik ki a jószágok fehérje igényét.

Ha sikerül jó tömegtakarmányt előállítani, kevesebb fehérjepótlót kell a takarmányba keverni.

Az Altech a tavaly indított fehérjeprogramja keretében rábírta Cseprekál Istvánt, hogy bakteriális fehérjét is etessen a tejelő tehenekkel.

Utána olvasott, megtárgyalta sokakkal, végül felvállalta, hogy a családi vállalkozásuk bemutató telep legyen Közép-Magyarországon.

2012 szeptemberétől az Alltech fehérjeprogramjának résztvevőjeként, a fehérjehordozók csökkentése és a több tömegtakarmány etetése a legfőbb cél.

„Ha a számoknak és az újságoknak szeretnék dolgozni, meg az elismerésnek, akkor 10-12 ezer literes laktációs termelést mondhatnék – ám a valóság ezzel szemben, hogy átlagban 7,5 – 8,5 ezer liter a két laktációs idő között a tejhozam, pedig a három hete fejt teljesítmény alapján akár 9 ezer litert is elérhettünk volna.

Hogy miért lesz végül kevesebb? Például július 12.-én 35 Celsius fokot mértünk az istállókban!

A hőség, az időjárás befolyásolja az állatok étvágyát, az pedig kihat a tejtermelésükre.

A tejtermelés így is átlag fölötti, miközben a tejelő állatok egészségi állapota jóval kedvezőbb az átlagnál, például július közepéig idén nem volt elhullás, s nem azért, mert elküldtem a betegség tüneteit jelző jószágot kényszervágásra.”

 

 

 

Folytatják a fajta átalakító keresztezést

Ráckeresztúron a két ellés közötti idő jelenleg 470- 475 nap.

Első ránézésre soknak tűnik, ám emlékezzünk, tavaly júliusban, augusztusban és szeptemberben minden nap magasba szökött a hőmérő higanyszála.

A nagy melegben, a száraz forróságban nem fogant meg az állat, felborult a tehenek szaporodásbiológiája.

Utólag visszatekintve, hiba volt, hogy nem változtattak a takarmányozáson.

Nem vették időben észre, hogy az egybe kiadagolt tömegtakarmányból a tehenek nem fogyasztották el a szükséges szénamennyiséget, ellenben az etetnivalóba kevert abrakból válogattak többet.

Ez egy enyhe acidózishoz vezetett, megváltozott az állatok ph-ja, savasodott a méhük is.

Csökkenteni kellet volna az abrak mennyiségét fehérje tartalmát és növelni a könnyen emészthető tartalmat – fogalmazható meg a tavalyi eset fő tanulsága.

Később sikerült a jószágokat vemhesíteni, mára stabilizálódott a szaporodási adatsor, sőt néhány területen javult a helyzet.

Mostanában havonként 20-25 ellést jegyeznek fel, ilyen egyenletes ellésszám korábban soha nem fordult elő a telep történetében, hol 35, máskor 4 borjú született egy hónapban, ami nem jó, mert az eltérő igényű és fejlettségű növendék állomány gondozása több odafigyelést követel meg.

Az egyenletes szaporulatszám elérése minden bizonnyal összefüggésbe hozható az Altech program hatásaival.

Cseprekál István úgy tartja, jobb eredményt ér el, ha kisebb létszámú tejelő csoportokat alakít ki.

Esetükben nem vált be a régen elfogadott 45-50-es csoportosítás, nem tudták elfogadható minőségben elvégezni az almozást, a tehenek nem fértek hozzá az ivóvízhez.

Mondja, ha a korcsoportokat nagy létszámban összekeverjük, az óhatatlanul kialakuló kialakuló hierarhiában és viszálykodásban az első laktációs üsző a maga 550 kilójával gyenge marad egy 800 kilós tehénnel szemben.

 

A tehén el fogja verni a jászoltól, az üsző csökni fog, súlyos esetben tönkremegy.

Ennek elkerülésére külön tartják az első laktációs üszőket 240 napig, de a többlaktációs teheneket is három csoportra osztják.

Az apasztós csoport után már mindegyik találkozik a szárazonálló csoportban, hiszen időközben az üszőből tehén lesz.

A Bos-Genetic-kel a háttérben fajta átalakító keresztezés folyik éve óta.

Annak idején a magyar tarkából indultak ki, a Holstein fríz-fajta felé kezdték el az irányítást.

Cseprekál István 9 éve vette át a telep irányítását, s a korábbi hosszú évek munkájával együtt most 75 százalék körül közelítették meg a tiszta vérvonalat.

A tejüzem számára fontos a folyamatos és a nagy mennyiségű tej egyaránt.

Ráckeresztúron sosem volt gond a tej zsírtartalmával, 4 fölötti.

Az átalakítással párhuzamosan 350 darabra növelnék a tehenek létszámát.

Megtartanak minden üszőt, az egyedi párosításban támaszkodnak a Bos-Genetic javaslataira, tanácsaira.

A kis bikákat hizlalják, illetve értékesítik. A bika hizlaldába egyszerre 100-120 állatot tudnak elhelyezni.

Mivel nincs annyi tehenük, hogy minden hónapban kiállítsanak több tízes-tízes csoportokat, összevárnak több borjat.

Eközben a helyi gazdáknak is eladnak havonta 5-10 hízónak valót.

A fehérjeprogram szerinti takarmányozás a tejelő állomány esetében kifizetődő, kérdés, milyen takarmányozási stratégiát érdemes követni a növendék állatok és a szárazon tartott állatok esetében?

Az Altech ebben is partnere Cseprekál Istvánnak, aki a tavaszra kialakult takarmányhiány miatt kénytelen volt a tejelő tehénnel is etetni az egyébként a növendékeknek szánt rozsszilázsból.

A rozsnak magas a fehérjetartalma, az első év tapasztalata, ha többet vetne belőle, annyival kevesebb kukoricát stb. kellene etetni az állatokkal.

Jó az emészthetősége, olcsó. Ez a stratégia: rozst etetni, réti szénát és lucerna szenázst kevés abrakkal kiegészítve.

A silókukorica is része a takarmánykeveréknek, de most ezzel híján állnak a tavalyi aszályos időjárás okozta kevés termésnek köszönhetően.

Most júliusban tavalyhoz képest kedvező a helyzet, amint eljön az ideje, levágják a kukoricát és betárolják a silókba.

A növendék üszők takarmányozásában a bendősítés fontos cél. Ráckeresztúron úgy tartják, jó tehén úgy lesz, ha belülről nyújtják az állatot, növelik a bendőjét.

Emellett ügyelnek a jószág növekedésére, illetve, hogy kifejlődjön az összes szaporodási szerve, minél kevesebb jószág legyen majd meddő.

 

 

Gyorsan elfogyott a rozsszenázs

Sokan idegenkednek a rozstól, inkább a magja miatt termesztik, s nem a száráért, főleg nem szenázsként etetik.

Ma felkapott téma, ősszel elvethető, április 20 utáni napokban levágható, néhány napos fonnyasztás után mehet a tárolókba, majd az állatok elé a jászolba.

Cseprekál Istvánék a rozs után másodvetésnek silókukoricát vetettek. Megfordult a fejében, adhatja-e a frissen készített rozsszenázst a tejelő tehénnek?

Kérdezte is az Altech tanácsadóját. Kiderült, a hő okozta stressz kivédésére az egyik legjobb takarmány.

Az tudott volt, az állat nagyon szereti a rozst. Ugyanakkor megjegyzi, nehezen kezelhető a betakarítás után.

A csöves szára miatt sok fejtörést okozott a levegő kipréselése a szecskára vágott szárból. Nehéz megtaposni a szenázsnak valót, mindenképpen vékony kerekű traktorral kell tömöríteni.

„Sajnálatos módon nálam gyorsan elfogyott, egyébként kezelve és lezárva akár 7-8 hónapig tárolhattuk volna.”

Vetnek nagyobb mennyiségben takarmányárpát, ám a termést az utolsó szemig eladják, csak a szalmáját hasznosítják alomként, illetve feletetik a szárazonálló állatokkal.

 

Az árpánál fontos a fehérjetartalom, s hogy a magját ne fertőzze toxin.

Sok jószággal küszködtek a mérgezések okozta bajaik kezelésével.

Újabban toxinkötőket etetnek a jószággal. Az Altech tanácsát már akkor megfogadták, amikor még híre sem érkezett meg a tejbe került toxinoknak.

Nem tagadja, valamennyi fertőzött takarmányuk nekik is volt, nem sok, de volt, ám a toxinkötők etetésének köszönhetően egy liter nem sok, annyi tejet nem öntöttek ki a mérgezés miatt.

Növelve a biztonságot, azért felállítottak egy mini labort a fejőházban, hogy minden nap ellenőrizzék a tejet.

„A szalmát, szénát és a lucernát kockabálázzuk, kazalba rakjuk a szérűskertben – mondja. Idén bérbálázókat is hívtunk, sőt szalmát is vásároltunk.

Győztük volna a bálázását, de az időjárástól tartva a gyors betárolás mellett döntöttünk. Megázik? Nem ázik?

Pénzbe került, de az is sokba lenne, ha kevés lenne megint a takarmányunk, és venni kellene. A lucerna első és az utolsó vágása mindig szenázsnak készül.

Az első kaszálás idején esik az eső vagy nem, újabban 35 fokon égeti a nap, nem lehet kiszámolni a lucerna várható minőségét. A második vágás sokkal szebb, jobb a minősége, nem beszélve arról, tavasszal esetleg vastag lesz a szár, esetenként a beltartalma nem ideális.

Vettünk vizsgálati mintákat a kaszálásokból rostra, fehérjére és a nagy átokra, a ligninre, ez utóbbit a jószág nem tudja megemészteni. Fás részeket főleg az első kaszáláskor találtunk.”

Az állattartók nagy gondja a trágya elhelyezése. Az volt régen, és az ma is. Tavaly mondatott ki, október 15-től február 15-ig nem létesíthető trágyakazal, és nem juttatható ki a földekre.

Cseprekál István nem a dátumok miatt írta ki magának a „trágyarendeletet”, noha a dátumok kissé szokatlanok egy szakmai embernek, inkább, hogy bármikor elővehesse, nehogy beleütközzön valamilyen korlátba.

Az istállók környékén mindig sok a trágya, Ráckeresztúron, ahol tetemes mennyiségű szalmával almoznak, tehén férőhelyenként hetente 480 kilogramm trágyával számolnak.

Ehhez a mennyiséghez alakították ki a trágyatárolót, ami nem négy, hanem akár 8 hónap mennyiségét befogadja.

Az építmény 1800 négyzetméter területű, betonozott magas falú, szulfát és vízálló réteget kapott.

A beruházáshoz kisebb pályázatot nyertek, utófinanszírozással, vagyis hitelt vettek fel, ami után fizetik a kamatokat.

„A trágyát 8 hónapon át mindig, így most is kihordjuk, a földeken depózzuk.

Lejön a búza, leszedem a szalmát, gyomirtózom a területet, altalajlazítás, trágyázás, szántás, s az így művelt mintegy 70-80 hektárnyi területre kerül a kukorica vagy a napraforgó a következő tavasszal.”

 

 

 

Nagy állomány, két kedvenc

A jószágok etetése egy jó ideje már nem egy vasvilla és ember függvénye, mint azt a neoromantikus háztáji gazdálkodást pártolók gondolják.

Cseprekál Istvánék amennyire lehetett, gépesítették a folyamatokat. Mint mondja, ahol ember dolgozik, ott hiba is lehet, illetve, amit nem ellenőriz le, az a munka elmaradhat.

Ezért vettek és állítottak üzembe egy takarmánykeverő és kiosztó kocsit, amit traktor vontat. Egy informatikai rendszer rögzíti az etetés előkészületeitől a munka befejezéséig a takarmányozást.

A gépesítés egy gazdaságban elengedhetetlen, amely mégsem váltja ki, és nem gyengíti az állatok iránt érzett szeretetet. Cseprekál István szívéhez két jószág áll igen közel a 220-as állományból, Macska és Bábu.

Macska már elpusztult, nagyon jól tejelt, de rossz volt fejni, csálén álltak a tőgyei, ráadásul nagyokat rúgott.

Cirádás fekete fehér rajzolattal áldotta meg a sors, ezért kapta a Macska nevet.

A másik kedvenc, Bábu pedig olyan nyugodt, ahova állítják, nem lépked jobbra, balra, helyben marad, ha máshova, akkor ott várja meg a gondozóját.