fbpx

A LEMKEN továbbra is a növekedés útján

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 26.

“Az a tény, hogy egy újabb évben is növekedést tudtunk elérni, az leginkább az alkalmazottaink rendkívüli elkötelezettségének és motivációjának köszönhető”, tette hozzá a LEMKEN ügyvezető igazgatója, Anthony van der Ley. Ezen felül, a vállalat különböző beruházásai a gyártási technológia és a logisztika területén hatékonynak bizonyult a meglevő gyártási kapacitás lehető legrugalmasabb kihasználásában. Az alkalmazottak száma 7%-al 1.144 főre nőtt.

Egy új csiszolórobot beállításával jelentősen megnőtt a LEMKEN ekegyártó kapacitása.

Egy új csiszolórobot beállításával jelentősen megnőtt a LEMKEN ekegyártó kapacitása.

“A pozitív eredményünk a termelők és a bérvállalkozók jó bevételein is alapszik, akik professzionális munkagépekbe ruháznak be a vállalkozásaik jövőbeni bebiztosítása végett” folytatta van der Ley. Ez központi szempont a hazai, német piacon, ahol a LEMKEN 11% növekedést produkált, jóllehet a kereslet a nemzetközi piacokon is következetesen nőtt. Franciaországban, mely jelentős mezőgazdasági piacnak számít, a vállalat 20%-os növekedést ért el, az Egyesült Királyságban pedig sikerült elérni az eladások 45%-os növekedését. Az orosz LEMKEN leányvállalat 4% növekedést ért el, ahogyan a többi kelet-európai ország is. Csak a projekt-eladások maradtak viszonylag alacsonyan 2013-ban, de ez alig volt hatással a teljes eredményre.

Az eladások felettébb sikeresek voltak Kanadában, valamint az új piacokon – az USA-ban és Dél-Afrikában, ahol a LEMKEN létrehozta az értékesítési hálózat alapjait. Az eladási számok magukba foglalják az indiai Nagpurban lévő gyár termelését is, amely már egy éve működik, valamint a kínai Qingdaoban nemrég elindított összeszerelést is. Mindkét gyár az adott hazai piacra termel gépeket. Az export aránya közel állandó maradt, 72%.

Az új Swingcut aktív rezgéscsillapító rendszer elnyerte a DLG ezüstérmét az Agritechnica kiállításon.

Az új Swingcut aktív rezgéscsillapító rendszer elnyerte a DLG ezüstérmét az Agritechnica kiállításon.

Az elmúlt pénzügyi évben a LEMKEN jelentős, 10,8 millió EUR értékű fejlesztést hajtott végre a kutatás és fejlesztés területén is, az innovációban betöltött vezető szerepének kiterjesztése érdekében, mely ismételten látványos megerősítést nyert a 2013. évi Agritechnika kiállítás során Hannoverben, a világ legnagyobb mezőgazdasági kiállításán. A félig-függesztett kultivátorok talajfelszín-követése, valamint a Swingcut rendszer, a permetező szórókeretek aktív rezgéscsillapítása is ezüstérmet nyert a DLG-től (Német Mezőgazdasági Társaság). A LEMKEN Juwelt, a világ első ISOBUS-vezérlésű ekéjét továbbá a nemzetközi szaksajtó „Az év munkagépének” választotta. Az eladások növekedése minden termékcsoportban jelen volt, legerősebben azonban a rövidtárcsák csoportjában. Összesen több mint 17.200 munkagép készült Németországban, a LEMKEN Alpen, Föhren és Meppen településeken lévő gyáraiban.

A LEMKEN a termékcsoport szerinti legnagyobb növekedést a rövidtárcsák eladásának területén érte el. Új típus a termékkínálatban: a Rubin 12.

A LEMKEN a termékcsoport szerinti legnagyobb növekedést a rövidtárcsák eladásának területén érte el. Új típus a termékkínálatban: a Rubin 12.

A vállalat folyamatos növekedésének tükrében a LEMKEN 50 millió EUR beruházást tervez végrehajtani egy öt éves időszak alatt. Ebből az alkalmazottak új parkolója Alpenben már megvalósult 2013-ban, valamint megkezdődött az építkezés a beérkező áruk területén és a logisztikai csarnokban. A további gyártási és ellátási létesítmények jelentősen megnövelik a LEMKEN gyártási és összeszerelési kapacitását. A fejlesztési létesítmény építése 2014. elején kezdődik, melynek épülete a vállalat jelentősen megnőtt tervezői részlegnek ad majd otthont, valamint a tesztcsarnoknak.

Van der Ley úgy gondolja, hogy az eladások 2014-ben is ezen a magas szinten maradnak, a mezőgazdasági termékek jelenlegi termelői áraira alapozva, melyek kis mértékben csökkentek ugyan, de továbbra is magasak. A LEMKEN mérnökeinek legambiciózusabb projektje, melyet 2014-ben folytatnak, a szemenkénti vetési technológia további fejlesztése, melynek koncepciós tanulmányát az Agritechnika kiállításon mutatták be. Ezen felül piacra kerül az új Rubin 12 rövidtárcsa, a szállítási futóművel szerelt Karat kultivátor, valamint a Zirkon 12K forgóborona.

LEMKEN Hungária Kft.