A napraforgó legfontosabb kártevői

A napraforgó a legfontosabb és a legnagyobb területen termesztett olajnövényünk, ezért meghatározó szerepe van a hazai növényolaj-termelésünkben. 2019-ben 573989 hektáron (2018ban 627.940 ha) termesztették hazánkban, kapásnövények közül csak a kukorica előzi meg. Termésátlaga 2019-ben 3 tonna/ha volt.

Hazánk éghajlata a napraforgó termesztésére mindenütt alkalmas, mivel a növény meleg- és fényigényes, de nagy termésmennyiség eléréséhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Ami sajnos az utóbbi években nem volt egyenletes eloszlású. Növekedése kezdetén kevesebb vízzel is beéri, a tányérkezdemény kialakulásakor azonban a virágzás idejéig ez 40-45%-ra emelkedik, az olaj képződésekor pedig ez néhány százaléknyit csökken. Ha ezekben az időszakokban vízhiány van, akkor az olajtartalom csökkenése várható. A magas olajsavas hibrideken (HO) – elsősorban e növények eltérő szöveti felépítettsége miatt – a kártételek fokozódása valószínűsíthető. Emellett a klímaváltozás által okozott növény-egészségügyi helyzet mindenképp új megvilágításba helyezheti a napraforgó kártevők elleni védelmét.

Talajlakó (polifág) kártevők

A talajlakó kártevők az elsők a sok közül, amelyek még a csíranövény felszínre bukkanása előtt károsítsanak. A kaszatból kibúvó gyököcskét szinte azonnal károsíthatják a talajlakó kártevők. Nagyon fontos az asszimilációs felület, a levél épségének a megőrzése, amely már a napraforgó csírakorában is fontos, a barkók előszeretettel rágják ilyenkor a leveleket. A napraforgót károsító polifág fajok elleni védekezést már vetés előtt, a talaj-előkészítést megelőzően el kell kezdeni, hiszen a talajban fejlődő polifág rovarok lárvái a pajorok (cserebogarak lárvái), a drótférgek (pattanóbogarak lárvái) és az áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) a gyökerek megrágásával jelentős menynyiségű csíranövényt is el tudnak pusztítani.

1. kép. Hegyesfarú barkó kártétele csíranövényen (fotó: Molnár Szilárd)

2. kép. Fekete répalevéltetű kártétele a tányéron (fotó: Molnár Szilárd)

A cserebogárpajorok az első vedlésükig humusszal táplálkoznak, így nem okoznak kártételt. Ezután azonban felhagynak a humusz és a korhadó növényi részek fogyasztásával, és ezek után a zöld növényi részeket fogyasztják. Teleléskor, illetve száraz időben a mélyebb talajrétegekbe vonulnak (ez döntő jelentőségű a tavaszi talajfertőtlenítések helyes időpontjának megválasztásakor is!). A pajorok nemcsak a gyökerek megrágásával, hanem a főgyökér kiodvasításával is jelentős károkat okoznak az idősebb állományokban. Kártételüket a foltokban elpusztult növények jelzik. A fent említett fajcsoportok lárvái több évig fejlődnek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen akár több évig is számítani lehet (kell). Vetés előtt jelenlétük előzetes előrejelzési módszerrel (talajmintavétellel) felmérhető, s egyedszámuk talajfertőtlenítő granulátum alkalmazásával hatékonyan visszaszorítható. A polifág kártevők között mindenképp említést érdemel a kiemelt jelentőségű vetési bagolylepke (Scotia segetum). Lárvája valódi hernyó, amely éjjel aktív, így a fejlődő napraforgó közelében nappal a talajrögök között megbújik, és onnan éjjel előbújva a sötétben károsítja a fiatal növény hajtásait. A faj gradációjakor látványosan, foltszerűen pusztulhat a vetés. A fajnak évente két nemzedéke fejlődik, azokban az években szaporodik fel, amikor az ősz meleg és hosszú, így válik lehetővé a hernyók teljes kifejlődése. A kártételek megelőzését az imágók elleni permetezéssel úgy kell időzíteni, hogy az a rajzáscsúcsot – amit feromoncsapdával kiválóan jelezni lehet – követő 7-10 napon belül mindenképp megvalósuljon.

A napraforgó fejlődését nézve a sziklevelek védelme alapvető a növény későbbi fejlődésének alakulásában. Ebben az időszakban kárt okozhat a hegyesfarú barkó (Tanynmecus palliatus) és a sároshátú bogár (Opatrum sabulosum). A napraforgó tavaszi időszakában mindig több faj együttes károsítására kell számítani. A fent említett fajok közül elsősorban a hegyesfarú barkót kell kiemelni, mivel a kukoricabarkóval szemben ez a faj elsősorban kétszikű tápnövényeket fogyaszt-károsít. A faj kétéves fejlődésű, imágó alakban telel, szabálytalan alakban rágja a fiatal napraforgó levelét. Súlyos kártétel esetén a napraforgó további fejlődése attól függ, hogy a tenyészőcsúcs épségben maradt-e (1. kép). A súlyos kár elkerülése érdekében mindenképp védekezni kell, ha a területen 1-3 barkó/m2 található.

Védekezés a talajlakók ellen

Agrotechnikai védekezés: fontos a megfelelő táblakiválasztás. Kerülni kell a mély fekvésű, belvízveszélyes területeket. A rendszeres talajművelés és a mechanikai gyomirtás hatékony védelmet nyújt, különösen nagyobb gradációk esetében. Gabona-elővetemény elsősorban a pattanóbogarak lárváinak kedvez. Számukra kedvezőtlen a talaj felső 8–10 cm-es rétegének időszakos kiszárítása (pl. sorművelő kultivátorozással).

Kémiai védekezés: a vetés előtt talajvizsgálat szükséges. Ha négyzetméterenként 2–3 darab L1–2 nagyságú vagy 1 db L3-as nagyságú pajor, vagy 1–2 db drótféreg (vagy áldrótféreg) található, akkor feltétlenül védekezni kell.

Levélkártevők

A zöld növényi részeket károsíthatja a fekete tücsök. Az imágó tavasszal jelenik meg, amikor az idő száraz, meleg, szélcsendes és a talaj hőmérséklete 15 cm-es mélységben eléri a 13°C-ot. A telelő lárvák nagy tömegben a napraforgótáblák szélén és az erdősávok mentén károsítanak. A napraforgót főként szikleveles állapotában károsítja. A szár megvastagodása után kártétele csökken, ilyenkor már csak a fiatalabb levelek széleit tudja károsítani, tehát kinő a foga alól.


3. kép. A zöld cserebogár a pollent is fogyasztja (fotó: Molnár Szilárd)


4. kép. A mezei poloska veszélyes napraforgó-kártevő (fotó: Molnár Szilárd)

A napraforgó levelét (fészekvirágzatát) párás időszakban már 3-4 levél-páros stádiumtól az egész vegetációs idő végéig kolonizálhatják a levéltetvek. Közülük a jelentősebb fajok a fekete répalevéltetű (Aphis fabae; 2. kép) és a sárga szilva-levéltetű (Brachycaudus helichrysi). Évente több, akár 10-15 szűznemző nemzedékük is fejlődhet. Szívogatásuk hatására a levelek erősen torzulnak és besodródnak.

A zöld és a rezes cserebogár kivételével a bogarak a napraforgó lombozatát ritkán károsítják. E tekintetben a legsúlyosabb kártételeket a zöld cserebogár (3. kép) okozza. Szórványos lombkártételt okozhat még a rezes cserebogár, a májusi cserebogár és a pusztai cserebogár, azonban a fent említett fajok lárvái a fő kártevők. A napraforgó 4–6 leveles stádiumában indul meg a mezei poloskák imágóinak betelepedése (4. kép). Az imágók elleni védekezéssel akadályozzuk meg a peterakást. Amennyiben a tömeges lárvakeléskor végezzük az első permetezést, amikor a napraforgó már virágzik, már kizárólag méhkímélő technológiát alkalmazhatunk. A napraforgó 5 lombleveles állapotától a virágzás időszakáig tömegesen jelentkeznek és okoznak kárt a mezei poloskák (5. kép). Közülük is a legjelentősebb a molyhos mezei poloska (Lygus rugulipennis), de kialakított kárképekhez hozzájárul a változó mezei poloska (L. pratensis), a lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus) is. Ezek a poloskák kétnemzedékesek, pete vagy imágó alakban telelnek. Kártételük során (amikor is a levélnyélbe süllyesztik petéiket) az intenzíven fejlődő napraforgó szára felszakad, repedezik, torzul. A kikelő lárvák által okozott nyitott sebzések később utat nyithatnak sebparazita gombák (pl. szürkepenészes rothadás) számára. A napraforgó levelét és virágzatát két említhető vándorlepke-faj károsítja, a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera; 6. kép) és a gamma-bagolylepke (Autographa gamma; 7. kép). E lepkék már hazánkban is át tudnak telelni, így a már a tavasz közepén megjelenő imágói nem kell, hogy délről felvándoroljanak, tehát kártételük is hamarabb jelentkezik. Mindkét lepke hernyója a napraforgó tányérján is rág és nyit utat gyengültségi kórokozóknak (Rhizopus spp.).

5. kép. A mezei poloska lárvák súlyos tányérkártétele (fotó: Molnár Szilárd)

6. kép. A gyapottok bagolylepke a napraforgó generatív részét is károsítja (fotó: Molnár Szilárd)

A tányér megrágása és ürülékkel, rágcsálékkal történő szennyezése néhol érzékeny termésveszteség kiváltója lehet. E fajok kártételére minden évben számítani kell, de fokozottabb fellépésükre elsősorban száraz, aszályos években kell felkészülni. Száraz időszakban súlyos levélkártételt okozhat a kétfoltos takácsatka (Tetranicus urticae). Szövedékének védelme alatt szívogatásával csökken a levelek asszimilációs felülete, így a növény éhezik, sínylődik, és ezzel csökken a kaszatok olajtartalma. A takácsatka tömeges elszaporodásához a 22°C fölötti hőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya rendkívül kedvező. Évente több nemzedéke alakul ki; a nyári nemzedékek kifejlődése 2-4 hét alatt, szárazabb, melegebb időben gyorsabban végbemegy. Két nagyon fontos tényező járul hozzá az atkák felszaporodásához. Az első a gyomos terület és a késői gyomirtás. Sok gyomfajt is kedvelnek a takácsatkák, így azokon nagyszerűen fel tudnak szaporodni. Egy késői mechanikai gyomirtás esetén az elszáradó gyomokról a kultúrnövényünkre vándorolnak. A második ok a helytelen növényvédőszer-használat. A takácsatkák tömeges elszaporodásához vezet a széles hatásspektrumú rovarölő szerek (a szintetikus piretroidok) használata, amelyek kiirtják a természetes ellenségeiket, a ragadozó poloskákat és a katicabogarakat. Az atkák nem a rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak, ezért nem kell azon csodálkozni, ha a sok rovarölő nem gyéríti a létszámukat, sőt, a természetes ellenségeik kiirtásával gyakorlatilag akadálytalanul tovább terjednek.

Az üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum; 8. kép) alkalmi kártevőként lép fel, de kártétele ennek a fajnak sem elhanyagolható.

Virág- és kaszatkárosítók

A már kialakult virágzaton és a fészekpikkelyek között a már említett fekete répa-levéltetű szívogat, ennek következtében a tányér eltorzul. A tányér kaszat felőli oldalán megtelepedő fekete répalevéltetű-telepek részleges sterilitást is okoznak. A napraforgó „csillagbimbós” fenológiai stádiumától a már említett mezei poloska fajok okoznak érzékeny károkat. Kártételük a „nyitott bimbójú” hibrideknél különösen látványos a virágkezdeményeken okozott sérülésekkel, mézgaszerű kifolyásokkal. A poloskák kártétele nagymértékben hozzájárul a kaszatkezdemény elhalásához, a kaszatbélbarnulási tünetekhez. A kaszatok beérésével az egész vegetációban károsító mezeipoloska-fajok kártétele jelentősen csökken.

Fontos megemlíteni még a napraforgómolyt (Homoeosoma nebulellum), amelynek tápnövényi köre a fészkes virágzatúak közül kerül ki. Fő tápnövénye a napraforgó, ezen kívül a kerti őszirózsán (Gallistephus), a bókoló bogáncson, az acat- és bojtorjánfajokon is ki tud fejlődni, és fel tud szaporodni.


7. kép. A gamma bagolylepke is alkalmanként károsítja a napraforgót (fotó: Molnár Szilárd)

8. kép. Az üvegházi molytetű nevével ellentétben a szabadföldön is károsít (fotó: Molnár Szilárd)

Kárképe jellegzetes, a virágot, a magkezdeményeket és a magot rágja meg, a szövedékével összeszövi az egész tányért. A magvaknak általában a felső részét károsítja. Nedves évjáratban a megrágott magvak megpenészednek. Évente 2, esetleg egy részleges 3. nemzedéke is lehet. A hernyó telel át a talajban. A nyári, első nemzedék lepkéi július közepétől augusztus elejéig rajzanak. A lepkék a napraforgó virágzatába rakják le petéiket, akár 200–300 db-ot nőstényenként. A petéket egyesével a napraforgó-tányér frissen kinyílt virágaira helyezik.

Fontos eleme a védekezésnek a legelőkön, útszéleken, árokpartokon a tápnövényeit adó fészkes virágzatú gyomnövények irtása. Ellenálló napraforgófajtákat és hibrideket vessünk, melyeket jellemez egy, a maghéjon virágzás után néhány nap elteltével kialakuló páncélsejtréteg (a melanin vagy fitomelán). Ennek következtében a hernyó a maghéjat nem tudja átrágni. Mesterséges pótbeporzással is csökkenthető a kártétel, mivel a lepkék nem petéznek a már megtermékenyült virágokba. Szükség esetén a virágzás kezdetén méhkímélő technológiával védekezzünk.

Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera; 9. kép) imágói is súlyos károkat tudnak okozni a napraforgó növényeken. A korai érésű, elvirágzott kukoricatáblákról folyamatosan települhetnek be a virágzó napraforgó táblákba. A táplálkozó bogarak jellegzetes rágásai jól láthatók a tányér szélén elhelyezkedő nyelves virágokon, de a csöves virágok bibéjének károsításával mérhető termésveszteséget is okoznak. A megtermékenyült nőstények a napraforgón táplálkozva, itt le is rakják talajba tojásaikat.


9. kép. Az amerikai kukoricabogár a napraforgó pollenjét is fogyasztja (fotó: Molnár Szilárd)

10. kép. A madarak érzékeny veszteségeket tudnak okozni (fotó: Molnár Szilárd)

Az érőben lévő kaszatokat a vadgerle (Streptopelia turtur), a balkáni gerle (S. decaocto), a parlagi galamb (Columba livia), verébfajok (Passer spp.) fogyasztják, illetve verik ki a tányérokból, amivel érzékeny termésveszteséget okoznak (10. kép). Felhívom a kedves olvasó figyelmét, hogy a napraforgó virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédőszereknél kötelező! A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor: Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.

A napraforgó-termesztésben a következő hatóanyagok állnak a termesztők rendelkezésére a teljesség igénye nélkül: Lambda cihalotrin, cipermetrin, tiakloprid, teflutrin.

Takács Attila
növényvédelmi entomológus

 

 

károsítók kártevők klímaváltozás napraforgó növényvédelem