A szántóföldi kultúrák kitöltik a nagykátai határt

Írta: Szerkesztőség - 2015 február 11.

Nadrágszíj parcellák

Nagykátán nincsenek százhektáros táblák. A rendszerváltozás idején sok apró birtok alakult ki. Házigazdánknak is van olyan bérleménye, ahol három darab földterülete nem ad ki egy hektárt. Amikor szétosztották a szövetkezet földjeit, akkor senki nem gondolt a kicsi parcellák nagyteljesítményű gépi művelésére. Akad olyan határrész, ahol az összes érintett gazda 0,7 hektár területet vett a nevére. A nadrágszíjparcellák megnehezítik a földek művelését, és tartani lehet tőle, hogy kicsi az esélye egy új egyezségnek. Hogy mindezt csak mi tekintjük gondnak, vagy az itt élők is, nem tudni, azt azonban megerősítik a helyiek, hogy mindenki tiszteletben tartja a kialakult helyzetet, sőt még a bérleti kapcsolatokat sem bolygatják, feszegetik, nem ígérnek egymásra, hogy ezzel mások elé tolakodva növeljék a területeiket.

Negyven-ötven éve még rét

A szántóföldi kultúrák kitöltik a nagykátai határt. A közigazgatásban mindig térségi központot betöltő városban jelentősebb kertészetek, fóliázó vállalkozások még a házak végeiben sem alakultak ki. A múltból örökölt gyümölcsösöket és szőlőket kevesen művelik, szemlátomást több az elhanyagolt szőlős kert, mint a gondozott. A legnagyobb területeket a kukorica foglalja el, a sort a napraforgó után a kalászosok követik, és évente változó kedvvel, kisebb parcellákon vetik a borsót, időnként a mákot. A kukorica és a napraforgó hagyományosan jól terem, tavaly például hektáronként egyes táblarészeken 10 tonna súlyú mennyiségeket jegyeztek fel, pedig sem a kukoricának, sem a napraforgónak nem kínál ideális körülményeket a természet. A központi szerephez hozzájárulhatott, hogy a térségben itt találhatóak a legjobb, könnyen művelhető középkötött barna erdőtalajú földek, de Nagykátát bármely irányban elhagyva romlik a szántóföldek minősége. A várost körbeölelő szántók egy részét negyven-ötven éve még rétként használták, az idősebbek emlegetik fel, gyerekként sokat fürdőztek a megrekedt vizekben. E vizeket elvezették, hogy örökre megszabaduljanak a pangó tavaktól. A csatornázásnak kevés köze volt a vízgazdálkodáshoz, a szándékokat főként a víz okozta károk megelőzései vezérelték, s nem a felgyülemlő víz egybeterelése, netán egy öntözés gondolata. Ezzel együtt hiába kanyarognak a csatornák, egy tartós és nagyobb esőzéskor, mint most ősszel, megáll a víz a lapos szántóföldeken, másutt a lassan visszahúzódó talajvíz borítja el a földeket.

A mezőgazdasági kötődés

Zsemle Zsolthoz igyekszünk, aki a negyvenes éveinek elejét taposó gazdálkodók egyike. Házigazdánk tősgyökeres nagykátai, holott nem a járásközpontként neves mezővárosban, hanem a szomszédos Farmoson született. Farmosról meleg szívvel tesz említést, ahol állatorvos édesapja sok éven át dolgozott. A nagyszülők mindegyike kátai gyökerekkel büszkélkedhetett, a korán özveggyé lett nagyapja földmívesként élte az életét, tartott állatokat, csirkét, sokoldalúságát, leleményességét dicséri, hogy még ketreces tojókkal is foglalkozott. A mezőgazdálkodás szeretetét így minden bizonnyal a nagyapjától vagy édesapjától örökölte, de a fölművelés szeretetét sokkal inkább agrármérnök nagybátyjától, akivel tíz éven át közös vállalkozást vittek, 2008-ig. Jövőjüket végül másként kanyarította a sors, békével elváltak egymástól, a gazdaságot megosztották, ettől kezdve Zsemle Zsolt a maga útját járja feleségével a családi gazdaságában.

Fejlődési lehetőség után kutatva

A város szélén, ahogyan az itt élők nevezik, a Kerektói árok felé tartó út mentén Zsemle Zsolt egyik megvásárolt földje is szőlőként szerepelt a nyilvántartásban, ide építi új telephelyét egy fedett csarnokkal. Szomszédja gyümölcsöt, meggyet termeszt. Egy meggyes ültetvény telepítése megfordult az ő fejében is. Úgy gondolja, a gyümölcs, a meggy akár lehetne a fejlődés egyik járható útja. A kukorica és a többi növény hozama bármennyire ígéretes, nem növelhető az égig, és a gazdaság bővítéséhez nincs újabb és újabb művelésbe vonható nagyobb területű föld, sem állami, sem szabaddá váló, eladó birtok. Akárhogyan járja körbe a fejlődés lehetőségét, azon kell gondolkodnia, hogyan tudja ésszerűen működtetni a mind drágább, de szükséges gépeket, illetve vállalkozásában milyen új lábakra állhat, milyen tevékenységgel bővüljön.

– Úgy látom, Nagykátán, egy-két kivétellel szemben, minden család folytatja a gazdálkodást, az idősödő gazdák helyébe mindig lépnek vállalkozó kedvű fiatalok – mondja. – Ez azt jelenti, hogy senki nem számolhat a földterületének lényeges növekedésével. Ennél jobban aggaszt, hogy nincs a környéken mezőgépészképzés, ilyen végzettségű fiatalt szinte lehetetlen a városban fellelni. Traktorosaim, gépkezelőim évek óta velem dolgoznak. Ők még a téeszes időkben vállalták fel a gazdálkodói, földműves életmódot. Ahogyan múltak az évek, ők jobban kötődnek a használttá lett öreg típusú gépekhez, mint egy mai berendezéshez. Embereim jó szándékát mindenben érzem, de el kell fogadnom, nekik már nehéz megtanulniuk, főleg megszeretniük a modern, automata és GPS-szel felszerelt típusokat.

Nem számol a repcével

Zsemle Zsolt összesen 350 hektár területen gazdálkodik, ebből 200 hektár szerepel a család nevén, illetve integrált keretet ad a leginkább idős földműves embereknek, kisebb birtokosoknak. E rendszerben mindenki elvégeztetheti vele az időszerű munkákat, mások egy-egy alkalommal igénylik a segítségét, illetve az együttműködés kiterjed a közös beszerzésekre, értékesítésekre. A kukorica termesztése áll a gazdasága középpontjában. Kisebb szerepet ad továbbá a mintegy 100 hektáron vetett napraforgónak és az ugyancsak 100 hektárt elfoglaló őszi kalászosoknak. A repce, mint a legtöbb nagykátai termelő esetében, jó ideje kiesett a kegyeiből. Minden évben történik valami, ami gyengíti a repce mellett szóló érveket. Hol a szárazság, hol a nagy esőzések. A repcével tehát nem számol, az új gépek megtérülését azoktól a növényektől várja el, amelyek magasabb hasznot ígérnek, és teljesítenek is. Évek óta elhessegeti magától azokat az ötleteket, amelyek kétes eredményre vezethetnek.

Fejlesztés csak megfontoltan

Siet mégis hozzátenni, egy gazdaság működtetése soha nem lesz kockázatok nélküli. Erre gondolva hiába új vagy újszerű, még inkább korszerű a legtöbb munkagépe, a bevételekből mindig tesz félre némi pénzt egy kínálkozó újabbra, korszerűbbre.

A munkája utáni bevétel ugyan az övé, de annak a jelentősebb részéből kell kigazdálkodnia a következő szezon vetőmagjait, a szükséges műtrágyát és minden egyebet. Mondja is, a pénzbeosztás az egyik legnehezebb kihívás például az, amikor összehasonlítja a kiállításokon látott gépeket, technológiákat, elgondolkodik, melyik a jobb, melyik a szimpatikus, de mielőtt döntene, megbeszéli a feleségével a fejlesztés szükségességét, ha kell, érvel is mellette, hiszen a felesége kezeli a vállalkozás pénzügyeit, és írja pályázatait.

?Tavasszal vásároltam egy modern vetőgépet. Még jól működött az előző is, de úgy gondoltam, ez sokkal jobb, hatékonyabb. Az új géphez igazítottan megváltoztattuk a talajművelést, de mivel a kukorica esetében egy kimagasló év van mögöttünk, korai lenne leszűrni a tapasztalatokat. Előttem is kérdés, mi volt a szerepe az új technikának, technológiának a jó termésben, vagy mi és mekkora mértékű az időjárás érdeme. Abban azonban nem kételkedem, hogy a jó eredmények érdekében a jövőben egyre inkább a tápanyagpótlásra kell figyelni. Technikai fejlesztéssel, módosításokkal vagy fajtaválasztással tonnában is mérhető többletet már aligha lehet hozzátenni?

Tudatos kísérletek, de szerencse is kell

?Minden évben beállítok kukorica- és napraforgó-kísérletet, hogy meggyőződjek a fajták képességeiről, mit nyerek, vagy éppen mit kockáztatok az egyes fajtákkal, fajtasorokkal. Az árukukorica fajtaválasztásban soha nem törekszek kizárólagosságra. Egy csökkentett területen a bevált régiekből is megtartom a legjobbakat. Ha az újfajta sikeres lesz másodszor is, a neki szánt területet növelem, de megfontoltan, szinte csak csipkedve a régiek elől. Az eddig követett tápanyag-utánpótlással nagy valószínűséggel elértem az egyes fajtákban rejlő lehetőség felső határát. Idén csak azért nem termett több kukorica, mert a megszokott mennyiséget követve, vagyis kevés műtrágyát adagoltam ki. Végeztem fajtasorkísérletet, volt +1 tonnás parcellám, vetettem 65 és 75 ezer tőszámmal egyaránt. Egy okos telefonba mindig rögzítem a műveleti időpontokat, a munkák körülményeit, az állomány állapotát, táblánként, fajtánként feljegyzem a fontos adatokat. Így nem kell fejben tartani az adatokat, történéseket. A tavaszi szárazságban szenvedett a búza, a február végén alászórt műtrágya nem olvadt el, és április végén szemekben állt a rögök között. Itt idegeskedtem, mitévők legyünk, végül hoztunk folyékony műtrágyát, a permetezést azonban elhibáztuk, leperzseltük a leveleket. A hiba szerencsére előnyünkre fordult. A nagyon várt esőtől a vetés megújult, a búza kiheverte a permetezés okozta stresszt. Véletlenül, de jól jöttünk ki az esetből. Az a legjobb, ha igyekszünk elkerülni a stresszhelyzetet. A kukorica esetében pedig beigazolódott, hogy egy meleg, de csapadékos időjárásban a magas FAO-számú fajták többet teremtek az átlagnál.?

Ez után arról beszélgetünk, hogy a kukoricatermés mennyiségének 99 százalékát nedvesen értékesíti. Augusztus végén 30-35 százalék szemnedvességgel vágta az első táblákat, a feldolgozó üzem fogadta a szállítmányokat. A szállítási szerződésben ugyan kikötötték, a szemnedvesség legfeljebb 28 százalék lehet, de augusztusban nemcsak Nagykátán, hanem másutt sem volt 30 alatti kukorica. Az első időszakban tonnánként 47 ezer forintot fizettek, az utolsó aratású, novemberi tengerit 31 ezer forinttal számolták el. Igaz, ebből még lejön a tetemes szállítási költség, de ezzel együtt több maradt a zsebében, mert a száraz kukorica ára mindeközben 32-34 ezer forint között alakult. Augusztus végét is számolva, három időzítéssel törték le a kukoricát, azonnal szállítottak, nehogy befülledjen a nedves termés.

Talaj lazítva és forgatva, porhanyósan

Zsemle Zsolt él a forgatásos és a talajlazításos talajműveléssel egyaránt. Elfogultság nélkül használja mindkettőt. A 2010-es vizek okozta bajok máig befolyásolják döntéseit, ezért a teljes területet lazítja, ahol indokoltnak ítéli, traktor után akasztja az ekéket is. Hozzáteszi, amint végeznek a búza aratásával, azzal a lendülettel állnak hozzá a tarlóhántáshoz. A gyomosodástól függően ápolják a tarlót, a lazítással mindig megvárja a hűvösebb heteket. A napraforgó és a búza területét évek óta csak lazítja, általában 50-60 centiméter mélységig. A kukorica esetében nincs kibékülve a talaj felszínén maradó szármaradvánnyal. Szükséges a lazítás az összetaposott földeken, felszakítják az eketalpat, de a műveleti sort szántással zárják. A néhány ezer forint összegű többlet ráfordítás szerinte bőven megtérül a talajélet javításával, a vízfoltok körüli taposások megszüntetésével. A szármaradványok földbe forgatásával pedig megelőzi, csökkenti a kórokozók, baktériumok esetleges áttelelését. Megjegyzi, fontos az egyes műveletek időzítése, például a lazítást csak akkor szabad felvállalni, ha porhanyós lesz utána a talaj.

A kukorica tavaszi munkáinak indításával megvárja, hogy ruganyos legyen az ősszel elmunkált talaj. Elsőként kombinátorral dolgozik, csaknem magágy minőséget alakít ki. Folyékony műtrágyát ad a vetés alá. Ha szükséges, a vetés előtt megismétli a puhítást, azzal a feltétellel, hogy még véletlenül se szárítsa ki a talajt.

Gyomok és kártevők ellen

Előtte vagy utána? A kukoricát kelés előtt jó tíz év óta nem gyomirtózza, kivárja a gyomok kelését, szemmel tartja a gyom növekedését, ez alapján dönt a szükséges kezelésről. A későbbi sorközművelést sem a gyom kordában tartása miatt végzi elsősorban, inkább a párolgás, a vízveszteség csökkentése és a tápanyagpótlás a célja.

A talajfertőtlenítés korlátozásáról nincs jó véleménnyel. Elismeri, nem ismeri a méhek életét, ?lelki világát?, de egy ellenőrzött technológia tiltása helyett inkább a permetezéseket kellet volna kordába szorítani. A talajfertőtlenítő készítmények erős mérgek, mégsem adnak kellő védelmet a kelés után az állományt károsító kártevők ellen. A kukoricabogár esetében pedig úgy vetődik fel a kérdés, rászánjuk a pénzt a védekezésre vagy vessünk mást a kukorica helyett. A hidas permetező kapcsán pedig megjegyzi, minden esetben nagy taposási kárral kell számolni.

Korai pálcát törni a napraforgó felett

Nagykátán sokan termesztenek napraforgót, amelyről sokan úgy tartják, zsigereli a talajt. Ezen a felvetésünkön Zsemle Zsolt csak mosolyog, mert szerinte akármelyik kultúrát nézzük, minden növény felveszi a növekedéséhez szükséges tápanyagot és vizet.

Önmagában csak azért ne vessünk napraforgót, mert zsigereli a talajt, ennyire nem kellene sarkítani a helyzetet. Ha a tápanyagot odatesszük a napraforgó mellé, és jól alakul az időjárás, végül bő terméssel fizet. Megjegyzi azonban, augusztusra valóban leszárad a levele, így a sorok közé besüt a tűző Nap, illetve az aratásig kinőhet a gyom a sorok közt, ez természetesen kiszáríthatja a talajt. De érdemes megfigyelni, hogyan viselkednek a különböző kukorica fajták a nagy hőségben.

Összehúzódik, furulyázik, a talajt itt is süti, kiszárítja a Nap. Vagy épp ellenkezőleg, szétterül, és így gátolja a talaj kiszáradását. Nehéz ebben is megmondani, melyik a helyes út. Ezért úgy gondolja, korai ítéletet hozni a napraforgó, de akár az egyes kukorica fajták esetében, mert minden év más és más, mindig találkozni figyelemre méltó újdonsággal, nyitott szemmel kell járni, próbálni tanulni a hibákból, de ettől még érheti csalódás a gazdát.

Pihenés közben is kíváncsi

A családi gazdaság készülő új telephelye már mutatja leendő körvonalát, befejezése tavaszra várható. Búcsúzáskor csak megkérdezzük, az előttünk álló alig két hónapban jut-e ideje a családra, pihenésre? – Még nem döntöttünk – mondja, annyit azért elárult, kirándulásaikra velük tart gimnazista lánya és fia, valamint a közel négyéves kisfiuk egyaránt. Szeretnek síelni, túrázni, nyáron pedig kerékpárra pattan az egész család.

Jártak a Passau-Bécs útvonalon, körbetekerték már a Balatont is. Biciklizés közben jut ideje rácsodálkozni a vidékre, a tájra, de nem titkolja – miért is tenné ?, kijut a figyelméből az út menti vetésekre is. Mondja, autóval csak elsuhanna, de biciklizve más oldaláról látja a természetet. – Mint minden röghöz kötött ember, én is rácsodálkozom mások munkájára – mondja jó kedéllyel. – Passau környékén szót váltottam egy kaszáló gazdával, tíz tonnás búzát vágott. Egyfolytában panaszkodott, mondván, nagyon gyenge lett a termése, mert kevés volt a csapadék. Mennyi volt, kérdeztem. Legyintve mondta, 650 milliméternyi. Elmosolyodtam, nem akarta elhinni, hogy Nagykátán sokszor két év kell ennyi esőnek, ritka felénk a bőséges égi áldás. Szeretek utazni, szeretem látni, mások mit és hogyan csinálnak. Nem tagadom, gondolatom egy rugóra jár. Ha elmegyünk valahová, egy hét után számomra a legszebb utazás is kínszenvedéssé válik, attól kezdve mindig arra gondolok, vajon mi lehet otthon.

Bálint Tóth János