fbpx

Heti árlisták, áremelések jellemzik a piacot

Írta: Barna Ferenc - 2022 április 10.

A pandémia és a jelenlegi ukrajnai helyzet egyik következménye a mezőgazdasági gépek áremelkedése, ez a hatás mostanra csak erősödött, akár hosszabb távon is számolnunk kell vele – olvasható ki a MEGFOSZ közleményéből.

Tavaszi munka, gépekkel a földeken
A mezőgazdasági gépek alkatrészellátásának területén folyamatos áremelkedés tapasztalható (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A MEGFOSZ tagvállalataitól több visszajelzés is érkezett

Nemcsak a gépek esetében, hanem az alkatrészellátás területén is jelentős problémák adódtak.

Többen jelezték, hogy a gazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása érinti magát a gépgyártást, ezáltal a szállítást, illetve az alkatrész utánpótlást is.

Fontos, hogy a probléma kettőshatású, hiszen szoros a két terület között a kapcsolat, a szállítási idők hosszabbodtak, illetve a gépek és az alkatrészek árai folyamatosan emelkednek.

Mivel az alapanyaghiány már tavaly óta probléma, vélhetően ennek köszönhető, hogy az alkatrészekre várni kell, s ez kihat a gépgyártásra is. Kiemelten érintettek az acélalapanyagú termékek, hiszen az acél ára már tavaly több mint 50%-al nőtt. Ez mellett nagyon nagy gondot jelent a chiphiány, ami a mai modern, digitális mezőgazdasági gépek alapját jelenti, s ez hatással van az elektronikai alkatrészek árára is.

Orosz és ukrán fém most egyáltalán nem jön

Egy német alapanyag behozatali elemzésből jól látható, hogy korábban közel 700 millió tonna fém alapanyag jött be Oroszországból és 100 millió tonna Ukrajnából az európai piacokra. Ez a jelenlegi helyzetben teljesen megállt! Van még alapanyag a gyártó cégeknél, de előbb utóbb nagyobb hiányok lehetnek, nem tudják pótolni ezt a giga mennyiséget.

Ehhez társul még a humán erőforrás bérigényének emelkedése is a növekvő élelmiszer árak miatt.

A szállítási határidők az egy-két hetes csúszásoktól az akár 12 hónapos időtartamig is kitolódnak az alkatrészek és a gépszállítások területén egyaránt. Ez nagyon megnehezíti mind a gépforgalmazók, mind a gazdák helyzetét, hiszen nem tudják, pontosan mikor kaphatják meg a már esetlegesen megrendelt gépet.

A fentiek következtében azonban nagyon nehéz tervezni, ütemezni

A szezon már elindult, a tavalyi év folyamán nyertes pályázatokkal sok termelő juthatott mezőgazdasági géphez, fejlesztésekhez.

Az alkatrészellátás területén folyamatos áremelkedés tapasztalható, a 3%-tól egészen akár az 50%-ig. Előfordul olyan, hogy visszamenőleges áremelést, illetve heti árlistákat alkalmaznak a gyártók. Több forgalmazó is jelezte, hogy szinte csak annak az alkatrésznek az ára tekinthető fixnek, amelyik már beérkezett.

A gépek esetében ez még nagyobb gondot jelent. A beruházásoknál nagyon előre kell gondolkodni, a gépeknél az áremelések a 3%-tól akár a 100%-ig is terjedhetnek, legyen szó erő-, vagy munkagépről! Ez kiszámíthatatlan és bizonytalan helyzetet eredményez, nehéz helyzetben vannak a gyártók, forgalmazók és így a termelők is. Sok esetben a forgalmazók árat sem tudnak mondani azokra a gépekre, amelyeket az év második felében, vagy jövőre kellene leszállítani.

Mezőgazdasági munka géppel
Nem érdemes halogatni a mezőgazdasági gépbeszerzést, mostanában nem lesz olcsóbb (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Nem érdemes várni a gépbeszerzésekkel

Az áremelkedés hosszútávon fennmarad – állapítható meg a jelenlegi helyzetet elemezve. A már megrendelt gépeket is érdemes kivárni, nem tanácsos visszamondani, mert későbbi rendelés esetén még bizonytalanabb szállítási határidők és magasabb árak várhatóak.

Egyes elemzések szerint a pandémia és a háború negatív gazdasági hatásai csak 2024/25 körül fognak lecsengeni.

A gépforgalmazók országos szövetsége és annak tagjai természetesen mindent meg fognak tenni, hogy a hazai mezőgazdasági termelés és élelmiszer-ellátás folyamatos legyen. A termelők versenyképességét és munkájuk zavartalan működését a korszerű eszközök és gépek segítségével, valamint a megfelelő alkatrész utánpótlással és szervizeléssel szeretnénk fenntartani.

Forrás: MEGFOSZ/Közlemény
Összeállította: Barna Ferenc

CÍMKÉK