fbpx

Az aszály szabotálja, de eddig sikerrel „fogtuk” a vizet

Írta: Kohout Zoltán - 2025 július 12.

A rendkívüli vízmegtartási erőfeszítések eredményeként egyelőre hatalmas, a Balaton víztömegének harmadát kitevő mennyiséget sikerült a tájba, tározókba gyűjteni. Ezzel a hét elejére biztosított volt a lakossági és mezőgazdasági vízigények kielégítése. Az utóbbi napokban a vízhiány és a folyók példátlanul alacsony vízállása miatt az öntözési célú vízművek feltöltését fel kellett függeszteni.

A Balaton harmada

Az elmúlt hetek forró, csapadékszegény időjárása súlyos vízhiányt eredményezett a Tisza és a Tisza-tó térségében – hívta fel a figyelmet Hubai Imre, a Belügyminisztérium államtitkára. A Tisza vízhozama csökken, és a Tisza-tó vízmérlege is negatív irányba tolódott. Ugyanakkor az Aszályvédelmi akcióterv és a március óta tartó vízmegtartási gyakorlat révén jelenleg 650 millió köbméter vízkészlet áll rendelkezésre a főművi csatornákban, tározókban és holtágakban. Ez megközelítőleg egyharmad Balatonnyi víztömeget jelent. Ez a tartalék biztosítja a lakossági, ökológiai és mezőgazdasági vízigények kiszolgálását, és folyamatosan pótolják a készleteket. Biztató továbbá a hétfőn-kedden érkezett csapadékos, hideg időjárás, ami pótolhatja némileg a termőtalajok vízhiányát is. hiányzó Az államtitkár bizakodásra ad okot, hogy a következő napokban jelentősebb lehűlés és csapadék várható. (Kérdés, mire lesz ez elég a kapásnövények terméskilátásai szempontjából – erről ebben a cikkben írtunk nemrég.)

természetes víztározó a tájban
Fotó: Shutterstock

Meglehet a cél: 3 milliárd köbméter víz tározása jövőre

Az agrártárca célkitűzése, hogy 2026 végéig legalább 3 milliárd köbméter vizet tároljanak a tájban és a talajban – ez másfél Balatonnak megfelelő víztömeget jelent. Ezért 4,7 milliárd forint gyorsforrást különítettek el az Aszályvédelmi akciótervre, több száz beavatkozási ponton zajlik szivattyús és gravitációs vízpótlás, a holtágak, tározók és csatornák víztározási kapacitásait is helyreállítják, és ismét ingyenes az állami művekből történő vízhasználat.

Emberek és gépek százai „fogják”  vizet

A vízmegtartási intézkedésekkel országszerte 512,6 millió köbméter vizet sikerült visszatartani (124 millió m³ medrekben; 97 millió m³ holtágakban, tározókban, táji elárasztásokkal; 291 millió m³ duzzasztott szakaszokon). További 50–100 millió m³ víz áll rendelkezésre halastavak vízpótlására. Jelenleg az ország 10 vízügyi igazgatósága 54 vízhiánykezelő körzetben dolgozik, ahol 885 ember és 190 gép összesen 4315 munkaórában vett részt a védekezésben. Összesen 38 öntözési célú, harmadlagos vízmű feltöltése történt meg, de a múlt héten a további munkálatokat a rendkívül alacsony vízállás miatt ideiglenesen fel kellett függeszteni.

Vízügyi beavatkozások és kilátások

A vízügyi szektor 250 km többletcsatornát vont be a vízpótlásba, a „Vizet a tájba” típusú beavatkozások hatásterülete mára megközelítette az 55 ezer hektárt. A 4,7 milliárd forint keretösszegből eddig 815 milliót használtak fel, további 1,2 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget. Kiemelt figyelmet fordítanak a Tisza-tóra, a Felső-Tiszára és a TIKEVIR rendszerre, amelyek együttesen 520 millió m³ víztömeget tárolnak, biztosítva az Alsó-Tisza ökológiai vízigényét és a szolnoki ivóvízbázist is. A Szolnoknál mért vízállás jelenleg 10 centiméterrel alacsonyabb az eddig mért legalacsonyabb értéknél, de az ivóvízellátás az úszóműveken keresztül zavartalan marad.

Rövid távú kilátások és határon túli hatások

A következő napokban a Tisza külföldi vízgyűjtő területére 16–60 mm, a hazai vízgyűjtőkre 14–46 mm csapadék várható. Ez lehetőséget teremthet újabb vízművek feltöltésére és a vízhiány enyhítésére. A parajdi sóbánya balesete a Maroson keresztül érzékelhető, de a román vízügyi szervek vízhígító intézkedéseinek köszönhetően a vezetőképességi értékek nem közelítik meg a határértéket (900 µS/cm mérés, 1500 µS/cm a megengedett felső szint). A szeghalmi, korábban tíz évig száraz Koplaló-holtág feltöltése is megtörtént – ide mintegy 400 ezer köbméter vizet emeltek át a Sebes-Körösből ökológiai céllal.

(forrás: AM)

▼Hirdetés

▼Hirdetés