fbpx

A drága tejet nem veszik meg a fogyasztók

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 20.

A német fogyasztók kevesebb tejterméket vásároltak, mivel magasak voltak az árak. Ennek következménye, hogy az eladatlan tej mennyisége növekedett, így jelentősen meghaladta a keresletet.

Tehén
Zuhan a nyerstej ára, bajban a termelők (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Túlkínálat esetén a tej ára csökken

Ennek ellenére a gazdálkodók és tejüzemek termelési költségei továbbra is magasak.

„Az elmúlt hónapok magasabb tejtermelői árára a megnövekedett termelési költségek miatt volt szükség. A lánc későbbi szakaszaiban – azaz a tejüzemekben és az élelmiszer-kiskereskedőkben – ennek megfelelően tudatosítani kell a problémát” – mondta Karsten Schmal, a Német Gazdálkodók Szövetségének alelnöke a 13. Berlini Tejfórumon.

A szakember szerint az iparágnak saját felelősségére kell megbirkóznia az ingadozó árakkal, a gazdák nem termelhetnek veszteségesen.

A tejtermékek értékesítési volumene alacsonyabb, mint korábban

A Tejipari Szövetség elnöke, Peter Stahl piacot elemezve elmondta, hogy a fogyasztók reagáltak az inflációval összefüggő áremelkedésekre tavaly, és kevesebb tejet, sajtot és vajat vásároltak. Az év végi rekordárak után az elmúlt hetekben a nyerstej árának zuhanása volt tapasztalható. Hiba volt arra számítani, hogy a tejpiac ebben az évben nem változok.

A fogyasztói vásárlási magatartás elemzései azt mutatják, hogy a kereskedelemben már a 2020-at megelőző szintre esett vissza a fogyasztás. Az infláció a vevőket arra késztette, hogy az olcsó tejet, vajat és sajtot tegyék a kosárba, a márkás és bio termékeket kerülik, de ez uniós szinten meglévő probléma.

A német gazdákat viszont az év végi rekord árak a nyerstejtermelés fokozására ösztönözték, miközben a kereslet csökkent.

A szakemberek szerint a termelők és a feldolgozók együttműködésével lehet az egyensúlyt megteremteni.

Itthon sem „fenékig tejfel a tejtermelés”…

Forrás: agrarheute