Nagy a kivárás a piacokon a termelők és a feldolgozók körében is. Ilyen bizonytalan időkben az első biztos és kedvező ajánlatot meg kell ragadni – javasolja GOSZ elnöke a nyári terménypiaci kampány előtt. Petőházi Tamás szerint már nemcsak a fajtaszerkezet, de a fajdiverzifikáció is lendületesen halad a magyar mezőgazdaságban.
Kivárásra rendezkedtek be
A gabonapiacot az elmúlt években jellemző globális feszültségek – köztük a háborús hatások, az inflációs nyomás és az inputanyagárak hektikussága – után idén új típusú bizonytalanságok befolyásolják, amelyek érdemben hatnak a növénytermesztési kilátásokra is. Petőházi Tamás GOSZ-elnök szerint az árak alakulását 2025-ben sem elsősorban a hazai terméskilátások, hanem a külpiaci folyamatok, kereskedelempolitikai intézkedések és a nemzetközi befektetői magatartás határozzák meg. A szakértő úgy látja, az év elején kialakult vámháborús kommunikáció, illetve annak elhúzódó lecsengése határozza meg jelenleg a piaci hangulatot. A bizonytalanság miatt mind a felvásárlók, mind a kereskedők kivárásra rendezkedtek be. A termelők számára ez újfajta értékesítési stratégiát kíván. Petőházi Tamás azt javasolja, a gazdálkodók folyamatosan figyeljék a gabonaárakat. – A soktényezős bizonytalanságban ragadják meg a nyereséget hozó árat. Nem érdemes egy még magasabb árra várni, hanem amint egy elfogadható, kiszámítható nyereséget biztosító árszint megjelenik, célszerű elindítani az értékesítést – mondja az elemző.
Jelentős átalakulás, átrendeződés zajlik
A gabonapiac idei évének másik fontos jellemzője a tőkeerős gazdaságok térnyerése. Petőházi szerint bár ezt az átalakulást nem mindenki értékeli az ellehetetlenülés jeleként, a világban zajló területi koncentráció itthon is érzékelhető, bár az állami támogatások révén némileg lassabban. Az átalakulás egyik további hajtóereje a generációváltás: sok gazda érzi úgy, hogy a jelenlegi kiszámíthatatlan piaci környezetben már nem vállalja a folytatást, és élne a készülő gazdaságátadási jogszabály által kínált lehetőségekkel.
A GOSZ elnöke szerint a 2025-ös év kilátásai a fajtaszerkezet és fajdiverzifikáció terén is átrendeződést mutatnak. A három nehéz év – köztük a különösen aszályos 2022 és a gyengébb 2024 – után számos termelő ismét a stabilabban termelhető kalászosok felé fordult. Úgy tűnik, a vetésszerkezeti döntésekbe már beépült a tanulság: az alternatív növények lassú terjedése nem hátrány, hanem azzal a piaci oldallal is összehangolt alkalmazkodást teszi lehetővé, amely végső soron a felvásárlói keresletet jelenti.
A szója esetében például épp a túltermelés kockázatára hívták fel a figyelmet. (A nemzetközi piacokon egyre inkább érzékelhető a kínai import csökkenése, ami nagy mennyiségeket áramoltat a világpiacra – a szerk.) Petőházi Tamás szerint ezért is különösen fontos, hogy ne történjenek ugrásszerű, hirtelen nagy változások a vetésterületben, ha a feldolgozóipar, a piacok erre még nem fogadókészek. Ezzel elkerülhetők azok az ismétlődő helyzetek, amelyekre a 90-es évek példái világítottak rá, amikor egy-egy növény ára egyik évről a másikra a harmadára zuhant.

Jó és baljós jelek a hazai agráriumnak
A külpiacok alakulása is figyelmet érdemel. Az olasz felvevőpiacok újbóli érdeklődése a magyar áru iránt biztató jel. Úgy tűnik, az Ukrajnából származó gabona hosszabb távon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, részben a logisztikai és minőségi nehézségek, részben a finanszírozási sajátosságok miatt. A GOSZ vezetője szerint az olasz partnerek ismét nyitottak a magyar beszállítók felé, de ők is a kivárást választják, ami tovább fokozza a piaci bizonytalanságot.
Ami Ukrajna uniós integrációját illeti, a magyar agrárszakma egyértelmű fenntartásokkal él. Többen arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán szabályozási környezet jelenleg nem felel meg az EU-s élelmiszer- és takarmánybiztonsági normáknak, és az ország területének mérete, valamint a mögötte álló befektetői kör komoly feszültséget hozhat az uniós támogatási rendszerbe is. A belépésre vonatkozó tárgyalások időzítése és feltételrendszere ezért meghatározó jelentőségű lehet az elkövetkező években.
Összességében a szakértők úgy látják: a piaci árakat jelenleg nem a hazai hozamok, hanem a külpiaci feszültségek és a globális gazdasági-politikai folyamatok mozgatják. A legjobb stratégia az óvatosság, az árak aktív követése, a diverzifikáció és a pénzügyi stabilitásra törekvés.