fbpx

Bemutatjuk a forradalmi Kramp alkalmazást

Írta: - 2022 március 12. -Hirdetés

A vevőinkkel együtt tervezett Kramp alkalmazás közvetlenül ruházza fel kereskedőinket a hatékony termékkeresés erejével, bárhol is legyenek. Az évek során a Kramp a mezőgazdasági ágazatban új, úttörő technológiai megoldásairól vált ismertté. Mi adtuk az ágazatnak az első CD-ROM-ot, majd az első internetes áruházat. 

Most pedig a Google Clouddal együttműködésben fejlesztett, Android és Apple eszközökre egyaránt elérhető Kramp alkalmazás még könnyebbé teszi a gazdálkodók, a gépalkatrész szervizek és kereskedők életét. A szántóföldön, a bemutatóteremben és a raktárban is. 

Miért is kellene letöltenem a Kramp alkalmazást? 
Az alkalmazást kifejezetten azzal a céllal terveztük, hogy időt takarítsunk meg a felhasználóknak. Hogy hogyan? Úgy, hogy megkönnyítjük és kényelmesebbé tesszük az alkatrészek keresésével, azonosításával, kiválasztásával, rendelésével és nyomon követésével járó, számos napi feladatot, továbbá felgyorsítjuk a rendelések teljesítésének a folyamatát. Minél több alkatrészt kell megtalálnia és megrendelnie, annál több időt fog megtakarítani, ez ennyire egyszerű. 

Az előnyök még hangsúlyosabbak, ha nem egy kereskedésben kell a megfelelő terméket fellelni, vagy amikor éppen valamelyik mezőgazdasági gép belsejében igyekszik a probléma okára rájönni. Ez esetben arra sincs szükség, hogy visszamenjen a kereskedésbe, vagy akár bekapcsolja a számítógépét. Sőt, talán még arra sincs szükség, hogy bármit begépeljen az alkalmazásba: egyszerűen fényképezze le a cserélni kívánt alkatrészt, hogy a Kramp alkalmazás azonosíthassa azt, és megmutassa a lehetőségeket. 

Ez az egész legfurfangosabb része: a fényképről azonosítás. Ezen a legmodernebb funkción a Google Clouddal dolgoztunk partnerségben. A funkció jelenleg bétastádiumban van, ami azt jelenti, hogy már használható, viszont folyamatos további fejlesztésen megy keresztül. Ennek oka, hogy a színfalak mögött speciális algoritmusok és gépi tanulás biztosítja, hogy az alkalmazás megtanuljon felismerni minden beküldött fényképet. Tehát minél több fotót töltenek fel Önök, a vevők az alkatrészek azonosítása érdekében, a válaszok annál pontosabbak és átfogók lesznek. Jelenleg a legjobb eredményeket úgy éri el, ha az adott alkatrészt semleges színű háttér előtt, tisztán sikerül lefényképezni. 

Melyek az alkalmazás fontosabb funkciói? 

  • Bejelentkezés nélkül is azonnali hozzáférés a Kramp teljes termékkínálatához 
  • A termék vonalkódjának beolvasásával azonnali hozzáférés minden termékinformációhoz 
  • A termék megtalálása érdekében fénykép importálása a galériából 
  • Fénykép készítése a termékről, hogy az alkalmazás segíthessen a termék azonosításában 
  • Keresés a Kramp termékkatalógusában kulcsszó alapján vagy a kategóriák segítségével 
  • A megtalált termék azonnali megosztása e-mailen vagy üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül az ön kereskedő partnerével, így gyorsítva, egyszerűsítve és pontosítva a megrendelés folyamatát 

Regisztrált kereskedelmi partnereink számára az alábbi funkciók is elérhetők:

  • A megrendeléssel kapcsolatos legfrissebb információk áttekintése 
  • Szállítás átvételekor a szállítási vonalkód beolvasásával a csomag teljes tartalmának automatikus megtekintése – még arra sincs szükség, hogy kinyissa a dobozt 
  • A vevői bejelentkezés alapján hely és nyelv azonosítása 
  • Lehetőség a visszajelzésre az alkalmazás finomításának az elősegítése, valamint a jövőbeli funkciók irányának meghatározása érdekében 
  • Hozzáadhatja termékeit kívánságlistájához, és egyszerűen meg is rendelheti a listán szereplő termékeket 

És ez még nem minden! Még ez évben további időt megtakarító funkciók jelennek meg. Még többet megtudhat, ha továbbolvas… 

Hogyan segítettek a vevők a Kramp alkalmazás tervezésében? 

A legjobb újítások – legyenek azok gépek, alkalmazások vagy üzleti folyamatok – sikere mögött az áll, ha azokat kifejezetten egy probléma megoldására tervezik. Ennek megfelelően a Kramp fejlődése során a vevők visszajelzései mindig is alapvetően alakították a változásokat, és különösen igaz ez a digitalizáció terén végzett munkánkra. 

Olyan üzleti partnerinekkel működtünk együtt, akik már korábban is dolgoztak velünk fejlesztési projekteken. Megkérdeztük tőlük, milyen funkciókat szeretnének látni egy mobilalkalmazásban, illetve mik lennének a legértékesebb, az időmegtakarítás irányába ható jellemzők. 

Így már ezzel a kívánságlistával a kézben kezdhettük meg a tervezési tevékenységet. Majd az eredményeinkkel, visszajelzések kérése céljából mindaddig felkerestük ezeket a vevőket, amíg tökéletesen elégedettek nem lehettünk. 

A következő lépésben megépítettük az alkalmazás prototípusát, ami lehetővé tette a tesztfelhasználók számára az alkalmazáson keresztül elérhető teljes élmény kipróbálását. Ez a felhasználói élmény dönti el minden alkalmazás sorsát; a felhasználói tesztek nyomán finomhangolhattunk vagy vezethettünk be funkciókat. 

Az eredmény egy letisztult, rendezett alkalmazás, amelyet valóban könnyű használni, és azonnali segítséget nyújt. Az alkalmazást bárki ingyenesen letöltheti, és azonnal elkezdheti annak használatát akkor is, ha egyébként nem a Kramp ügyfele. Ez azt jelenti, hogy a munka kellős közepén a berendezések hibás működését tapasztaló gazdálkodó azonosíthatja a szükséges alkatrészt, és értesítést küldhet a kereskedőjének, hogy azt rendelje meg. 

Ha pedig már a vállalat vevője, a Kramp fiókhoz tartozó adatokkal való bejelentkezés révén a funkciók teljes köréhez hozzáfér. 

Ráadásul vevőként Ön továbbra is fontos szerepet játszik a Kramp alkalmazás tökéletesedésében. Az alkalmazásban található visszajelzés gomb segítségével küldheti el nekünk elképzeléseit, javaslatait. 

Milyen funkciók lesznek a következők? 
A fényképes azonosítás folyamatos, napi szintű automatikus továbbfejlesztése és finomítása mellett egy sor jellemző van már fejlesztés alatt. 

  • Kapcsolatfelvétel termékspecialistánkkal az alkalmazáson keresztül vagy támogatáskérés csevegés funkcióval 
  • Teljes rendelések újrarendelése 
  • Szállítási értesítések és friss nyomon követési információk 

Ha a Kramp alkalmazáson keresztül bármikor – akár e pillanatban – egy terméket kiválaszt, az Ön országához tartozó internetes áruházban találja magát, és máris rendelhet. A beépített egyszeri bejelentkezési funkciónak köszönhetően nincs szükség külön bejelentkezésre. Idéntől pedig még zökkenőmentesebbé vált az élmény, mert az alkalmazásból közvetlenül lehet rendelni, és a fiókkal kapcsolatos minden adat ott van egy helyen. 

Mikor válik elérhetővé az alkalmazás? 

Már most is az! 

Az alkalmazás elérhető, teljesen ingyenesen letölthető a  Google Play és Apple App Store felületeken.

Miért lenne hasznos, ha a kereskedők is támogatnák az alkalmazást? 
A teljes mezőgazdasági ágazat a digitalizálódás folyamatában van. A technológia megfelelő használata – csakúgy, mint magában a gazdálkodásban – hatékonyabbá és termelékenyebbé teszik a vállalkozásokat, segítenek mindinkább kivételes szolgáltatásokat nyújtani a vevőknek. Ezzel együtt a technológia világa folyamatos, állandó fejlődésben van, a régi munkamódszereket újabb és újabb kihívások érik. 

A kereskedők a leginkább úgy tarthatják meg vevőiket, és nyerhetnek meg új ügyfeleket, ha kiemelkedő személyes ügyfélszolgálat révén egyszerű és pontos folyamatokat biztosítanak a gazdálkodóknak. A Kramp alkalmazáshoz hasonló fejlesztések ebben segítenek: felgyorsítják és zökkenőmentessé teszik a folyamatokat és feladatokat, így pedig a vevői elégedettség kerülhet az előtérbe. 

Töltse le még ma az ingyenes Kramp alkalmazást, hogy már holnap saját vállalkozása megújításába kezdhessen. 

Egyszerűen kattintson az Önhöz tartozó eszközáruházra, vagy olvassa be a QR-kódot. 

AndroidStore
AppleStore

WEBLAP: https://www.kramp.com/shop-hu/hu/l/kramp-app