Magyart vagy külföldit?

A magyar növénynemesítés nemzeti értékünk és érdekünk!

Mivel elsődleges szakterületem a növénynemesítés, ezért erről fogalmaztam meg jelen rövid írásomat.

150 éves múlt

A magyar növénynemesítésnek az 1862-63. évi katasztrofális aszály adott lendületet, amikor Mokry Sámuel (1832–1909) Békés megyei birtokán elkezdte a búza nemesítését. Kitartó munkáját és szakértelmét fényes siker koronázta. Kenessey Kálmán 1874-ben erről megjelent könyvének hatására számos uradalomban megindul a nemesítőmunka. A korszak további kiemelkedő növénynemesítőinek (főként az uradalmakban) köszönhetően a magyar növénynemesítés a világ élvonalába került. Villax Ödön (1944) Növénynemesítés című könyvében Cserháti Sándort, a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanárát nevezi meg a tudományos magyar növénytermesztés és növénynemesítés megalapozójaként.

A 2. világháborúban a nemesítési anyagok zöme megsemmisült, a nemesítőtelepeket államosították. Ennek ellenére a szocialista állami nemesítésben is újabb eredmények, kiváló növényfajták születtek. A legeredményesebb nemesítők az 1968-ban alapított és máig adományozott Fleischmann Rudolf díj kitüntetésben részesültek. A rendszerváltás után magára hagyott állami növénynemesítés és az újraéledő magánnemesítés viszont még mindig jelentős eredményeket produkál, amelyet A magyar növénynemesítés eredményei az ezredfordulón című, 2019-ben kiadott könyvben részletesen bemutatunk. Egyre veszélyesebb helyzetet okoz azonban a magyar fajták drasztikusan csökkenő részaránya a hazai vetésterületeken. Már ott tartunk, hogy a kukorica, napraforgó és repce után kiváló búzafajtáinkat (árpát, tritikálét, rozsot is) kiszorítják a piacról a külföldi cégek fajtái, amelyek „meggyőző” lobbierejével lehetetlen versenyezni.

Magyarországnak ez a folyamat nem lehet érdeke – ezzel egyre szegényebbek és kiszolgáltatottabbak leszünk. Felháborító, hogy az ebben érdekeltek újabban már nemcsak az itt termeltetett vetőmagot mondják megtévesztően magyarnak, hanem az itt nemesített külföldi tulajdonú fajtákat is „magyar fajtaként” emlegetik. Magyar az a növényfajta, amelynek nemesítője (tulajdonosa) a magyar állam vagy magyar természetes személy és/vagy magyar tulajdonú gazdasági társaság. Magyar vetőmag pedig az ezekből a magyar fajtákból itthon előállított vetőmag – egyedül az igazi magyar fajták és az abból előállított vetőmagok növelik az innovációnkat és gazdagítják Magyarországot. Élelmiszer-előállításunkat elsősorban magyar biológiai alapjainkra (fajta és vetőmag) kell építeni, amelyeknek a kiváló ökológiai adottságokkal rendelkező Kárpát-medence a bölcsője. Vissza kell szerezni elvesztett itthoni és export vetőmagpiacainkat – ez hazánk elemi érdeke. Következésképpen a magyar növénynemesítést nemzeti értékként és érdekként kell kezelni, hogy folytatni tudja több mint 150 éves küldetését egy önellátó, szuverén élelmiszer-gazdaság megteremtésében. A külföldi fajta és az abból Magyarországon „összeszereltetett” – megtévesztően „magyarnak” nevezett – vetőmag a magyar növénynemesítés és az ország gazdasága és szuverenitása ellen dolgozik! Ráadásul az így előállított és külföldön értékesített vetőmagot sokan tévesen magyar vetőmagexportnak is tekintik, holott ez nem Magyarország bevétele, nem az országunkat gazdagítja.

A fejlettséget az innováció jelenti

Jelenleg a magyar termőföld 80%-án már külföldi fajta vetőmagja terem. Ez a kedvezőtlen tendencia a magyar növénynemesítést néhány éven belül a megszűnés szélére sodorja. Mi, nemesítők a vetőmag- és növénytermesztőkkel nagyobb összefogásra törekszünk, de ez kevés. A döntéshozóknak is a magyar növénynemesítés és a magyar nemesítésű vetőmag mellé kell állniuk minden lehetséges módon, mert ez hazánk érdeke.

Egy ország akkor lehet gazdag, ha jelentős kutatás-fejlesztése, innovációja van. Jelenleg a magyar növénynemesítés és vetőmagtermesztés gyarmatosítása folyik, amely az élelmezésbiztonságunkat és szuverenitásunkat is veszélyezteti. A legnagyobb problémát a szántóföldi növénytermesztés kitettsége (80%) jelenti, mert erre épül az élelmiszer-gazdaságunk jelentős része. Viszont növelni kell a kertészeti termesztésben is a magyar biológiai alapok előállítását és használatát! Az élelmezésben az önellátás létfontosságú – különösen ebben a háborús időszakban –, amely a biológiai alapoknál kezdődik! A vetőmag – és újabban a növényfajta – vonatkozásában is tudatosan „összemosott”, a külföldit is magyarnak tekintő szemléletet – elsősorban országunk érdekében – fel kell hogy váltsa a tisztánlátás! A külföldi a magyar innovációt (nemesítést) gyengíti, szegényíti és kiszolgáltatottá teszi – gyarmatosítja Magyarországot.

A magyar tulajdonban (állami és magán-) lévő növénynemesítés és az erre épülő vetőmagtermesztés, növénytermesztés, majd élelmiszer-előállítás viszont növeli az innovációnkat, gazdagítja és szuverénné teszi Magyarországot. Farkas Bertalan vadászpilóta, kutató űrhajós, dandártábornok, tiszteletbeli professzor (lásd kép!) is elkötelezett híve és támogatója a magyar növénynemesítésnek és az igazi magyar vetőmagnak, mint magyar értéknek és érdeknek.

A kalászosgabonaalapú tömegtakarmánytermesztés (szilázs) biológiai alapjai

Szerencsére ezen a területen – az intenzív külföldi nyomás ellenére – még a kiváló magyar fajtáink uralkodnak.

A Ryefood rozst egyre nagyobb mértékben termesztik zöldtakarmánynak (rozsszilázs), amelynek nagy előnye, hogy korán ad jó minőségű tömegtakarmányt – ezzel biztosítva a tömegtakarmány-szükséglet egy részét. A fajtát termesztők nagyra értékelik a növény levélbetegségekkel szembeni kiemelkedő ellenálló képességét, a tetszetős és kivételesen széles leveleit. Ezeknek a jellemzőknek, valamint az egyre igényesebb növénytermesztésnek köszönhető, hogy évről évre egyre jobb minőségű, egyre értékesebb szilázsokat készítenek belőle. Ebben az évben gyakori volt a 20% fölötti nyersfehérje-tartalom (sőt a legjobbaknál 23% is előfordult!) – természetesen a legfontosabb paraméter mellett, mely a kimagasló rostemészthetőséget jelenti. Ez kulcsfontosságú tényező, melynek köszönhető a jó étvágy, a tejelőállományt olyannyira megviselő nagy meleg ellenére is színvonalas termelés. Hasonlóan kiválóan teljesítenek a Hungaro és Dimenzio tritikáléfajták és pillangós keverékeik (őszi bükkönyös és őszi borsós) is – a rozs után 10–14 nappal betakarítva. A tápanyag- és vízigényük szintén kicsi, a téli csapadékkal és főként N-műtrágyával kielégíthető. A területet a betakarításuk után – a rozshoz hasonlóan –még tavaszi fővetésű növényekkel eredményesen lehet hasznosítani. Nem zsarolják ki a talaj tápanyag- és vízkészletét.

Logikusan várható Magyarországon a tömegtakarmányként (szilázs) történő termesztés és hasznosítás további növekedése, mert ezzel az állattenyésztés (főként a tejelő tehenek) magas (16–23%) fehérjetartalmú és sok emészthető rostot (75–80%) tartalmazó tömegtakarmányhoz juthatnak. Az utóbbi években a rozsszilázsnak különösen nagy jelentősége van a tejelő tehenészetek takarmányozási stratégiájában, amit nagyszerűen ki lehet egészíteni tritikálészilázzsal és őszi borsós vagy őszi bükkönyös (szöszös és pannon) keverékeivel. A tritikálé később betakarítva (a szem tejes érésekor, amikor a növény még zöld) kiváló és nagy mennyiségű (40–60 t/ha szilázs) tömegtakarmányt biztosít a növendék- és hízómarháknak is. Ezek a fajták a gyengébb termőhelyi adottságú területeken is kiváló minőséget és jó hozamot biztosítanak.

Az évről évre javuló eredmények záloga a kiváló minőséget és emellett nagy szilázshozamot is biztosító magyar fajták választása – emellett a termesztési célt támogató színvonalas agrotechnika. Az így előállított szilázs a hazai hagyományos tömegtakarmányok kiváló kiegészítője – sőt, a rendkívül aszályos előző év is bebizonyította, hogy egyre inkább ezekre a gabonaszilázsokra lehet biztonságosan alapozni a tömegtakarmányozást!

Dr. Kruppa József
PhD-növénynemesítő, címzetes egyetemi tanár, ügyvezető – Kruppa-Mag Kutató Kft., www.kruppamag.hu, a Magyar Növénynemesítők Egyesülete elnökhelyettese,
az MTA Növénynemesítési Tudományos Bizottság tagja,
a Magyar Űrtevékenységet Támogató Egyesület alelnöke, a Vitézi Rend tagja