fbpx

Napraforgótermés: a hőhullám sem mosta el az optimizmust

Írta: Agrárágazat-2024/8. lapszám cikke - 2024 augusztus 05.

E cikk írásakor, július közepén az ország döntő részén néhány hete tart a napraforgó virágzása, a déli megyék korán elvetett állományai pedig már el is virágoztak. A kánikula július 12-re az elviselhetetlenségig fokozódott. A legtöbb gazdaságban éppen ezek miatt a hőhullámok miatt szavaztak bizalmat a napraforgónak a kukorica helyett. Mennyire vált be a számításuk?

Tavaly a KSH adatai szerint Nógrád és Tolna vármegyében aratták a legszebb napraforgótermést, 3,3 t/ha feletti átlagokkal, míg Békés száraz földjein csak 2,25 t/h-os hozamokat tudtak elérni a gazdaságok. Idén azok a térségek a legoptimistábbak, ahol közepes mennyiségű eső hullott, és a július 10-e környéki kánikula idején is befutott egy kiadós zápor.

napraforgó termésátlagok
Napraforgó termésátlagai 2023-ban (kg/ha) (forrás: KSH)

Többnyire elégedett a keleti országrész

„330 hektárról 800 hektárra emeltük idén a napraforgó területét, a kalászosok helyét foglalta el. Fajtában a hagyományos gyomirtású, magas olajsavas Tutti mellett tettük le a garast” – mondja Bács-Kiskunban egy Duna melletti nagygazdaság vezetője. Azt mondja, ha az időjárás átlagos, akkor a vetésforgó, a talajművelés és a genetikai potenciál dönti el a termést, túl sok tápanyagra, kényeztetésre nincs szüksége a napraforgónak. „Kap persze káliumot és foszfort, de nitrogént nálunk már nem, ahogy bóros-kénes lombtrágyából sem feltétlenül jut neki. A gyomirtás egy alap- és egy állománykezelésből áll, a gombaölőzést egy kezelésből szoktuk megoldani. 300 ezer forint körül kijön egy hektár nettó költsége – sorolja a szakember, aki a nyereséges gazdálkodást tartja szem előtt.

Mint mondja, ezeken a heterogén, átlagban 20 AK-s talajokon szinte minden terményből az országos átlagot szokták hozni. A napraforgótól 2,5–3 tonna közötti hozamot várnak. Az eladással pedig nem lesz gond a foktői gyár közelsége és a nagy mennyiség miatt. A vetésre náluk is, mint oly sok helyen az Alföldön, csak április második felében került sor. Májusban megérkeztek a nagy esők, és a kezdetben nehezen és heterogénen indult állomány kikupálódott. Az állományszárítás szükség esetén glifozáttal történik.

Bács-Kiskun azonban óriási vármegye, nagyon eltérő adottságokkal. Van, ahol a kezdeti heterogenitást és a gyomirtás időzítésének nehézségeit emelik ki, van, ahol ismét a vízhiány a legnagyobb baj. Bugac környékén évek óta a csapadékhiánnyal küzdenek, most sem jobb a helyzet: a gyatra kalászosaratás után a napraforgótábláktól sem várnak jó termést: „Hiába tavaszodott korán, a hőmérséklet adta lehetőségekhez képest csak egy hónappal később tudtunk olyan magágyat készíteni, amibe vetni lehet, így csak április 28-án került földbe a napraforgó. Június végére ezzel együtt nagyjából utolérte magát, csakhogy ekkora vízhiány bontakozott ki, júliusban pedig elkezdtek felsülni a növények. Semmi jót nem várok az idei terméstől.”

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elért gazdaságban szokás szerint április elején vetették a Clearfield Plusos, linolsavas hibrideket, és nem változtattak a szokásos 200 hektáron. „Eddig gyönyörűek voltak a táblák. Ezen a héten dől el, hogy túlélik-e a közel 40 fokot – mondja a cégvezető. A szezonkezdet jól indult nála, a gyomirtás jól sikerült, és a szokásos tápanyagmennyiséget, lombtrágyát is megkapták a növények. Gombaölő szerből elegendőnek látszott egy kezelést adni. „Úgy tűnt, hogy az elmúlt 5 év legjobb termése lesz belőle, ez nálunk 3,5 tonnát jelent. Most inkább azt mondom: nyugtával dicsérjük a napot…”

napraforgótányér
Egy hét kánikula után még sokan bíznak a jó termésben

Szabolcs-Szatmár-Beregből azt halljuk, hogy „életük legszebb” napraforgó-állományait látják: „30 ezer hektárról tudok számot adni. Itt még a forróságban is megkaptuk a 10–25 mm esőt, most már szinte biztos, hogy meglesz a 3,5 tonna.” Az elért szakember azt mondja, az április 10-én vetett állományok nehezen szedték össze magukat, mert jött rájuk egy kemény fagy, de két hónap alatt ezek is utolérték a hó végén elvetett társaikat. A május-június időjárása ugyanis „olyan volt, ahogy az a Bibliában meg van írva”. A környékben az Express-toleráns hibrideket részesítik előnyben, ezeket csak állományban gyomirtják, és egyszer kapával is meghúzzák a táblát. A napraforgó 2-3 évente kerül vissza ugyanabba a táblába, ezzel együtt az egyszeri gombaölő szeres kezelés a jellemző. Hidas traktorok nincsenek is az említett 30 ezer hektáros területen, drónok viszont igen…

A növény termelési költsége alacsony, az ára pedig ígéretes, ezért – és az AÖP egy pontjáért – egy 6–10 ezer forint hektárköltségű lombtrágyát a többség beilleszt a technológiájába. A táblák egy része már el is virágzott, 2-3 héttel hamarabbra várják az aratást idén. Deszikkálni szintén nem szokás a térségben. Ennek egyik oka, hogy ne lépjék át a 250 ezer forintos hektárköltséget, a másik az egészség: „Nem akarjuk a glifozátot viszontlátni az étolajban.”

Pest vármegyében, a Tápió völgyében meglepően szépnek látják az állományt a 37 fokos hőségben. A növény területe megduplázódott az elért nagygazdaságban, most 800 hektár átlagában tartja elképzelhetőnek a 3,5 tonnás átlagot a cégvezető. „Persze, ha nem jön eső, ez csökkenhet, de a tavasz olyan jól indult, olyan erősek a növények, hogy bízunk a pozitív kimenetelben. Nagyon sokat jelent, hogy októbertől május végéig 380 mm esőt kaptunk.”

Itt linolsavas hibridekkel dolgoznak Express-toleráns technológiában, és nagyjából 3 évente kerül vissza ugyanoda a napraforgó. Egy állománygyomirtást és egy gombaölő szeres kezelést tartalmaz a technológia, a növény tápanyaggal való ellátása azonban gondosabb az átlagnál. A sorok alá rakott káliumtúlsúlyos (NPK 10-26-30) komplexen felül 250 kiló pétisó is támogatja a fejlődő növényeket, és a lombtrágyák is kötelező elemei a permetezésnek. A termés harmadát már lekötötték, bonifikációval együtt 150 ezer lehet majd a kaszatok átvételi ára, a nettó termelési költség pedig 300 ezer alatt marad. Két tonna felett minden mázsa nyereség lesz.

A választott genetika terén kiegyensúlyozott portfóliót tartanak, mindhárom nagy nemesítőháztól egyenlő arányban vetnek hibrideket. Betakarítás előtt is három része osztják a nagy területet: lesz, amelyikre a szükséghelyezi engedélyes dikvát kerül, lesz, amelyikre glifozát, és végül olyan területek is, amelyek a természetes érést követően jutnak megfelelő állapotba a vágás idejére.

Békés vármegye déli részén szintén jól érzik magukat az állományok, a nagygazdaság vezetője magabiztosan jelenti ki, hogy meglesz a 3,5 tonnás átlag. Egy másik gazdaságban a nyulakra panaszkodnak, de a kudarc itt is viszonylagos: a 4,5 tonnás termésből 3 tonnát hagytak a vadak. Feljebb, a Szarvas környéki, jobbára öntözhető földeken a kukorica arányát növelték a gazdálkodók, és a napraforgóból van kevesebb. Emellett sokkal színesebbé vált a növénypaletta, olyan fajok jelentek meg a gazdaságokban, mint a cirok, a durum, a fénymag, a bíborhere, a mustár vagy a homoki zab – és mindegyik sikeresnek látszik, köszönhetően a május-júniusi bőséges esőknek.

A napraforgó már a virágzás végén jár. A kánikula betörése előtt kapott egyszerre 53 mm csapadékot. Ha mostantól kezdve nem esik, már akkor is rendben van” – jelenti ki egy szaktanácsadó, aki 800 hektár átlagában állítja, hogy meglesz a 3,5 tonna. Úgy látja, az tette jól, aki 150 körüli árnál leszerződött a szotyira, mivel nagy lesz belőle a kínálat. A gyomirtási technológiában az Express-toleráns megoldás terjed a térségben, illetve a Pulsar Plus a rezisztens gyomok miatt. Csak állományban szokás gyomkezelni a táblákat, és jellemzően csak egyszer juttatnak ki gombaölő szert is. Tekintve, hogy sokan szűk vetésforgóval dolgoznak, a Trichoderma hiperparazita gomba sem ismeretlen a termelők körében.

Ahol túl sok volt az eső

Az ország nedvesebb térségeiben nagyobb hagyománya van a repcetermelésnek, mint a napraforgónak, de idén ezekben a térségekben is a szotyi területe nőtt meg. Vas vármegyében már túlságosan is sok víz érte a növényeket, emiatt legfeljebb jó/közepes eredményre számítanak a helyiek. „Több folyó is megáradt, másutt simán víznyomásosak a táblák. Ami első pillantásra feltűnő: kisebbek idén a virágzó fejek, és a hőségben elkezdtek alulról felszáradni a levelek” – figyelte meg egy helyi szakember. Feltehetően levegőtlenek a talajok, nehezen vette fel a tápanyagot a növény, és a hőstressz is próbára teszi.

Már a repce is csalódást keltő volt. Túl gyorsan fejlődött, túl kevés elágazódással, túl rövid vegetatív fázissal. Ebben az időjárásban nincs esélyük a növényeknek kibontakoztatni a genetikai potenciáljukat” – fűzi hozzá. Emiatt 2,5–3 tonnánál nem remél több napraforgót a térségben. Az utóbbi években itt is Express-toleráns, magasolajsavas hibridek terjednek a termelők körében, linolsavas változatot már szinte keresve sem találni. „Egyszer gyomirtunk állományban, a sok olajnövény problémáját pedig Trichodermával tompítják a gondosabb gazdálkodók.”

napraforgótábla
Júliusban még mindig látni heterogén táblákat

Győr-Moson-Sopronban már ősz óta sokallják az esőt. Malmi búza gyakorlatilag nincs is a megyében. Az április elején elvetett napraforgó 10%-a is belefulladt a belvízbe. Voltak napok, amikor 80–90 mm csapadék hullott le egyszerre, de még július elején is mértek egyszerre 42 mm esőt.

Már az alapgyomirtásra sem bemosó csapadék jött, hanem inkább beöntés… A háromszor 30 mm már túl soknak bizonyult. Kétszer is meg kellett kultivátoroznunk az állományt, hogy helyrehozzuk a talajállapotot és a gyomirtási hiányosságokat, így viszont elhagyhattuk az Expresst. A környékben az esősebb klíma miatt a két gombaölő szeres kezelés a megszokott, de idén a döntő többség nem tudta elvégezni a másodikat. Lombtrágyázni itt mindenki szokott, mi a vadak miatt vadriasztót is keverünk ilyenkor a permetlébe. A csapadékos időjárás miatt a szezon végén elképzelhető, hogy a glifozátra is szükség lesz a táblák egy részében. Jó években 4 tonna feletti mennyiséget szoktunk aratni, most a víznyomásos részek miatt ezt biztosan nem érjük el. Szerencse, hogy amikor fent volt az olajosok ára, lekötöttem a termés egy részét 165 ezerre.”

Tolna most is dobogós lesz

Borsod, Zala és Tolna is sok, de nem özönvízszerű esőket kapott. Északon, a Hernád völgyében a vontatott kelést követően nagyon szépnek mondják a táblákat, csak egy probléma adódhat: olyan hirtelen ugrottak meg a növények, hogy a második gombaölő szeres kezelés elmaradt. Egy másik gazdaságban is azt mondják, hogy jó formában vannak a virágzó táblák, és a július 10. környékén betörő 35–38 fokos meleg nem érinti a növényt. Az elért gazdaságban kizárólag magasolajsavas hibridekkel foglalkoznak, ezek területét a tavalyi 100-ról 200 hektárra bővítették.

Zalában az elért gazdaságvezető arról beszél, hogy a 3,5–4 tonnás napraforgótermések a „normálisak” nála, de most, a 40 fokban inkább nem bocsátkozik becslésekbe. Egy biztos, a hagyományos technológiájú magasolajsavas napraforgó vetése április 20. körül időben megtörtént, és az alapkezelésre kiadós esők érkeztek. Felülkezelésre nem is volt szükség, a cserepesre döngölt talajfelszínt egyébként is meg kellett mozgatni küllős kapával. „Általában 110–130 hektár napraforgónk van, de most elvett tőle 40 hektárt a vetőmagnak szánt szója. A napra egy része is a vetőmag-előállítást szolgálja. Két gombaölő szeres kezelést csak ezek a táblák kaptak. Egy hete virágzanak, egyelőre bírják a meleget.”

Tolna vármegye kiváló átlagokkal jeleskedik a napraforgó-termesztésben, egy közel ezerhektáros gazdaságban most is 4 tonnás termést várnak a növénytől. „Nagyon korán, már március végén el tudunk vetni idén, mostanra el is virágzottak az állományok. A hőség ellenére azt mondom, nagy gond már nem lehet, egyenesben vagyunk” – mondja büszkén a cégvezető, akik Pioneer-genetikával dolgozik. „150 hektárról bővítettünk 200 hektárra a kukorica rovására. A tengeri most is rizikós állapotban van, jól döntöttünk” – állapítja meg a szakember.

A P64L185 hibrid még a 15 AK-s táblákban is jól néz ki. Egy korai/közepes tenyészidejű, Express-toleráns, linolsavas hibridről van szó. Emellett a régebbi nemesítésű LE136-o-s hibridet vetették még. „Áprilisban megkaptuk a talajherbicidre a bemosó csapadékot, a kétszikűek ellen pedig már nem is kellett védekezni. A növénytáplálásra odafigyelünk, de nem esünk túlzásba. Kap a növény a vetés előtt egy komplex trágyát, kap startert és állományban is egy összetett mikroelemes lombtrágyát. Gombaölőből elég egy lombvédelem. A legfontosabb, hogy minél kevesebbet bolygassuk a talajt, és igyekezzünk klímastabil fajtákkal dolgozni” – foglalja össze a tanulságot.

Milyen piaca lehet?

Június végén úgy festett, hogy 55 millió tonna napraforgómagot takaríthat be a világ 2024/25-ben, ebből az EU 10,8 millió tonnával részesedhet, ami mindenkori rekord lenne, és az ötéves átlagot csaknem 6%-kal haladná meg. Ukrajnában több mint 5 millió hektárt foglal el a növény, így ott akár 13 millió tonna termést is vághatnak (+2% vs 2023). Ebből az EU-ba kevés jut el mag formájában, annak is a 40%-a megáll Bulgáriában. Az EU egészen a multikrízisig önellátó volt napraforgómagból, az orosz-ukrán háború kitörését követően azonban 1,8 millió tonnára romlott a külkereskedelmi egyenlege (lásd grafikon). 2023/24-ben már javult az importarány, de a közösség felhasználása tovább emelkedett.

EU napraforgó
Az EU napraforgó-termelése, -felhasználása és -kereskedelmének egyenlege (forrás: DG AGRI)

„Az európai felhasználás növekedése magyarázható a helyettesítő termékek viszonylag magas árával és azzal, hogy kevesebb pálmazsírt fogyaszt az EU” – mutat rá az MBH Bank vezető elemzője, Héjja Csaba. Továbbá szem előtt kell tartani, hogy a legjelentősebb napraforgóolaj-importőr India és Kína, valamint Irán és Törökország. Az ő igényeiket kell szembeállítani az orosz és ukrán termeléssel. Az árakat ezenfelül befolyásolja a többi olajmag globális kínálata és a kőolaj értéke is. Héjja Csaba szerint a napraforgómag iránti kereslet továbbra is erős marad, míg a kínálati oldalon sok a bizonytalanság. Ezért középtávon alapvetően pozitívak a kilátások a napraforgómag piacán.

Július elején az ukrán exportárak 155 ezer forintos hazai árszintet feltételeztek, és valóban ez is alakult ki. Egy héttel később Ukrajnában 10 százalékkal csökkent, miközben Indiában ugyanennyivel nőtt a kaszat ára. A hazai ajánlatok 150 ezer forint alá zuhantak, de szeptemberig még sok minden történhet. Egyelőre úgy tűnik, a hazai termelés meghaladhatja a 2017-ben felállított 2 millió tonnás csúcsot, ami nem túl jó tárgyalási alap.

Gönczi Krisztina