A lyoni világversenyre mehet a hazai bajnok nehézgépszerelő. A WorldSkills – Lyon 2024 nehézgépszerelő verseny döntőjét a MATE Mérnökinformatikai Központjában, Gödöllőn rendezte meg a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), melynek szakmai támogatója idén is az Axiál Kft. volt.
A lyoni világversenyre mehet a hazai bajnok nehézgépszerelő
Előző
Hatékony posztemergens kukorica-gyomirtás változó körülményekreKövetkező
Szervizkapacitás növelése és költséghatékonyságKapcsolódó hírek
-
A héten két fontos pályázattal indul az üzemfejlesztés!
Két fontos mezőgazdasági pályázati felhívás a héten: a szárító-tároló és vetőmagüzemek mellett a kisüzemek számára.
-
Több mint egy tonna élelmiszer gyűlt össze jótékony célra az OMÉK-on
Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum (AMC) jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK).
-
Nagy volt az elvárásunk, ezért választottuk a PETKUS-t
A PETKUS hőcserélős egységgel ellátott szárítóberendezése jól illeszkedik az ökológiai gazdálkodáshoz is.
-
Juhágazat: megvannak a tervek az ágazat fejlesztésére
30%-ban a géneken, 50%-ban a takarmányozáson múlik a jövedelmezőség – íme, a juhágazatot érintő legfrissebb eredmények a Debreceni Egyetemtől!
-
Pénzdíjas Kwizda-pályázat nyílt a giliszták védelmében
A mezőgazdaságot közelről érintő pályázat a giliszta védelmét állította a fókuszba.
