fbpx

Nagy volt az elvárásunk, ezért választottuk a PETKUS-t

Az Akácvölgye Kft. olyan szárítóberendezést és ahhoz tartozó technológiát keresett, ahol a termény nem érintkezik közvetlen gázzal, füsttel. Jól körbejárva a piacot, végül a PETKUS hőcserélős egységgel ellátott technológiája mellett tették le a voksukat.

Beért a kitartó munka gyümölcse

Kocsi Ferenc sógorával 1995-ben kezdett 40 hektár területen szántóföldi növénytermesztésbe, gyümölcstermesztésbe és állattenyésztésbe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse térségében. Napjainkra olyan mértékre növelték a gazdaságukat, hogy egy nagy teljesítményű szárító- és tisztítóberendezésbe is beruházhattak.

Petkus Kft.Kocsi Tamás, édesapja, Ferenc és Gergely Sándor, a PETKUS – Közép-Európa Kft. cégvezetője (balról jobbra)

Időközben Ferenc fia, Tamás is csatlakozott a vállalkozáshoz. A napjainkra cégvezetővé vált Tamást arra kértük, mutassa be, hová fejlődött a gazdaságuk az elmúlt 25 év során.

– Édesapám és keresztapám kitartó munkájának köszönhetően 441 hektár területen végzünk ökológiai szántóföldi növénytermesztést (kukorica, napraforgó, olajtök, tönkölybúza). Emellett lucernaterületünkön a 250 magyar tarka szarvasmarhát látjuk el, amik a szerves trágya egy részét biztosítják a tápanyag-utánpótláshoz. A 48 hektár gyümölcsösben almát és körtét termesztünk, a 150 hektár gyep és kaszáló a szálas takarmányt biztosítja az állatállomány részére. A gazdaságunkhoz tartozik 100 hektár erdő és egy hűtőház is.

Megbízható és hatékony technológiát kerestünk

Miért döntöttek egy ilyen nagyvolumenű beruházás mellett?

– Eddig mobil szárítóval dolgoztunk, amivel október végétől december közepéig szárítottuk a kukoricát, a nap 24 órájában, és ami időnként meg is hibásodott.

Olyan hatékony, megbízható, lényegesen nagyobb teljesítményű berendezést kerestünk, amely kevésbé munkaerő-igényes is. A biogazdálkodásnál fontos a pontos vetésváltás, hogy optimális időben vethessük például kukorica után a kalászost, ami szintén nagy teljesítményt igényel.

Miért épp a PETKUS mellett döntöttek?

– A térségben viszonylag sok gazdaság választotta a PETKUS-technológiát. Többek véleményét megkérdeztük, néztünk gépet működés közben is. Persze más gyártók technológiájával is összehasonlítottuk, de végül a PETKUS-ba vetettük a bizalmunkat.

Kiváló családi együttműködésben valósult meg a beruházás

Mennyi időt vett igénybe a kivitelezés?

– Gergely Sándor cégvezető legalább öt alkalommal személyesen ellátogatott hozzánk, hogy a kapacitást és a technológiai sort is tökéletesen a saját igényeinkre szabhassuk. Édesapám kissé túlzásnak tartotta az óránkénti 18,5 tonnás szárítási kapacitást, de azzal győztem meg, hogy ne a mának, hanem a jövőnek tervezzünk. Ezzel később akár bérmunkát is vállalhatunk. 2020 decemberében kötöttük meg a szerződést, s kezdődhetett meg a zöldmezős beruházás. A betonozási, alapozási munkák, valamint az infrastruktúra kiépítésén kívül a PETKUS – Közép-Európa Kft. mindent felvállalt. A kivitelezés során számunkra a gyorsaságnál sokkal fontosabb volt a precíz megvalósítás. Célként tűztük ki, hogy az idei kukoricabetakarításra megvalósuljon a beüzemelés, ami meg is történt. A PETKUS szakemberei mindig készségesek voltak, lehetőségeikhez mérten tartották a határidőket.

A kivitelezés igényes megvalósítása édesapám érdeme is, hiszen sok időt töltött az építkezésen, s kért olyan módosításokat, amikkel még inkább az igényeinkre szabottá vált a beruházás.

A biogazdálkodáshoz jól illeszkedik a hőcserélős technológia

Hogyan áll össze a technológiai sor?

– A 18,5 tonna/óra kapacitású szárítóberendezés, valamint az ahhoz tartozó tisztító egészül ki a 30 tonnás kiszolgálósorral, mint az utótisztító, tranzittartály, illetve a tárolócsarnok, ahová később felsőpályás betárolást tervezünk. Mivel biogazdálkodással foglalkozunk, olyan technológiát kerestünk, ahol a termény nem találkozik közvetlenül füsttel, gázzal. Erre a PETKUS megoldása az indirekt hőcserélős egységgel ellátott szárítóberendezés.

Jó döntésnek bizonyult a PETKUS-technológia alkalmazása. Ezzel olyan jövőbe mutató beruházást valósítottunk meg, amit szükség esetén akár bővíthetünk is. A berendezéssel egy hét alatt kezelhetjük a közel 200 hektáron termelt kukoricát.

 

Petkus

 

Csomor Zsolt