fbpx

Komplex rendszerbe integrált technológiában bizonyíthat a PETKUS

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2020 november 23.

Ma több mint 250 PETKUS szárítóberendezés dolgozik szerte az országban. A nyírteleki beruházással most olyan komplex technológiai rendszer egyik fontos elemeként bizonyíthat a német márka, ahol szinte emberi kéz érintése nélkül zajlik a jövőben a terményfeldolgozás.

 

Történelmi jelentőségű beruházás a Vitafort Zrt. életében

A Vitafort Zrt. számára kiemelkedő jelentőségű az idei esztendő, hiszen a vállalat 2021-ben ünnepli 40. születésnapját.

A hazai takarmánygyártók között elsőként, 1989. január 2-án részvénytársasággá alakult Vitafort számára azért is fontos a következő év, mert történetének egyik legnagyobb projektjébe kezd. Az 5 milliárd forintnyi beruházással a dabasi telephelyén 12 hektár területen Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb üzemi komplexuma valósul meg a takarmánygyártás teljes vertikumára kiterjedően.

 

Keverőüzemek teljes körű kivitelezése már meglévő partnerek számára

A Vitafort Zrt.-t alapvetően olyan takarmányozási rendszer szolgáltatójaként ismerjük, amelyhez különféle szervizszolgáltatások is kapcsolódnak. A társaság azonban már több évtizede keverőüzemeket is telepít. Kulik Zoltán vezérigazgatót arra kértük, mutassa be ezt a tevékenységüket részletesebben:

– A hazai piac 2019-ben 3,8 millió tonna kész keveréktakarmányt állított elő, amiből 960 ezer tonna a Vitafort Zrt. nevéhez kötődik. Magyarországon jelenleg valamivel több mint 1200 olyan nagyüzem működik, amely 1000 hektárnál nagyobb területen végez szántóföldi növénytermesztést, emellett nagyüzemi állattartó teleppel is rendelkezik. Ezek közül a társaságunk mintegy 420 üzemmel áll szerződéses kapcsolatban.

 

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója
Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója

 

Az ilyen méretű üzemegységek jelentős része keverővel is rendelkezik, a kiszolgáltatottság elkerülése érdekében. Ezt felismerve kezdtük meg a kétezres évek elején kizárólag már meglévő partnereink számára keverőüzemek teljes körű telepítését. A jelenleg hazánkban működési engedéllyel rendelkező, s aktív termelést végző 380 üzemből körülbelül 65 rekonstrukcióját végezte a Vitafort Zrt.

Ez számunkra szinte nonprofit szolgáltatás: célunk, hogy ezekkel a partnerekkel a továbbiakban is akár évtizedekig együtt dolgozzunk. Évente 2-3 keverőüzemet valósíthatunk meg, habár az igény ennél gyakran jóval nagyobb.

 

Ez a projekt a munkaerőhiányra is megoldás

– Jelenleg Nyírteleken hajtanak végre nagyobb volumenű beruházást. Mi ez pontosan?

– Az Agro-City Zrt. a sertés- és szarvasmarhatelepe mellett szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozik az állatok takarmányellátása érdekében. A rendszer első és második lépése a PETKUS tisztító- és szárítóberendezés, az anyagmozgató rendszer – ami PETKUS rédlereket is tartalmaz – és az ahhoz tartozó vezérlés kialakítása. A második lépés lesz a takarmánykeverő üzem rekonstrukciója, amivel létrejön a komplex egység. Ennek köszönhetően szinte emberi kéz érintése nélkül valósul meg az állatállomány takarmányozása. Ezen rekonstrukciók eredményeként komplex telepi anyagmozgató rendszer valósul meg 3 db (6-os, 8-as és 3-as) silócsoport, valamint a takarmánykeverő és terményszárító között is. Olyan komplex rendszert hozunk létre a társaságnál, ahol bármelyik technológiai elemtől bármelyikhez eljuttathatjuk a terményt. A zárt rendszernek köszönhetően mindennemű fertőzésveszély is kiküszöbölhető.

 

A tökéletes kivitelezés alapja a megfelelő előkészítés

– Mi alapján választják ki az igényeik számára leginkább megfelelő alvállalkozókat?

– A keverők létrehozását a tervezéstől a kivitelezésig fővállalkozóként társaságunk tartja kézben. Ennek köszönhetően kollégáink azokat a folyamatokat is átlátják, amelyeket alvállalkozók végeznek. Szeretünk akár évtizedekig ugyanazokkal az alvállalkozókkal dolgozni, de csak olyanokkal, akik azonosulnak ezzel a filozófiánkkal.

A beruházás során rendkívüli jelentőségűnek tartjuk a mérnöki munkát, hiszen az előkészítés és a tervezés az alapja a tökéletes kivitelezésnek. Egy hiba nem csak a projektet veszélyeztetné, de akár egy sokéves partnerkapcsolatunkat is kérdésessé teheti. Ezért csak olyan alvállalkozókkal dolgozunk, akikkel növelhetjük a hatékonyságot és az eredményességet.

 

 

A német precizitás bizonyult a legalkalmasabbnak

– Miért a PETKUS-ra esett a választásuk szárítóberendezés tekintetében?

– A teljes beruházás energiahatékonysági pályázat keretében valósul meg, ezért korántsem mindegy, hogy milyen szárítóberendezést építünk a technológiai sorba. A PETKUS energiahatékonysága kiváló, gázfogyasztása pedig kiemelkedően alacsony, hővisszanyerős rendszerének és szigetelésének köszönhetően. Ráadásul porleválasztása és porkibocsátása a jelenlegi előírásnál lényegesen kisebb. A Vitafort Zrt. hosszú távra választja alvállalkozóit: megbízható beszállító partnerként örömmel esett a választásunk a PETKUS-ra.

A német precizitású PETKUS jól ismert magas minőségéről és megbízhatóságáról, berendezéseiből ráadásul több mint 250 dolgozik már hazánkban. Ezek közül többet meg is néztünk, amelyekről a tulajdonosok elégedetten nyilatkoztak.

A Magyarországon megvalósult PETKUS-kivitelezések egy részében közreműködött a jelenlegi projektünk vezető tervezője, aki sokéves tapasztalatai alapján szintén a német technológiát javasolta számunkra.

Természetesen mindettől függetlenül komoly tenderezésen estek át a jelentkező gyártók, de az Agro-City Zrt. igazgatójával közös egyetértésben a PETKUS mellett tettük le a voksunkat.

 

A gyakorlat is azt igazolja, hogy jól döntöttünk

– Miből áll össze a PETKUS technológiai sora?

– A PETKUS technológia a korábbi DSZP orosz szárítóberendezést cseréli le. A 40 tonnás szárító kiszolgáló rendszer magában foglal egy óránként 15 tonna/óra kapacitású PETKUS DDU25-14 típusú szárítót PETKUS A09 típusú elő- és utótisztítóval, részben PETKUS anyagmozgatókkal, valamint felsőpályás betárolással.

Nagyon örülök, hogy olyan régi partnerünkhöz jutottunk el a PETKUS-sal közösen, aki számunkra kiemelkedő jelentőségű. A beüzemelés már megtörtént, aminek tapasztalatai is azt igazolják, hogy minőségben kiemelkedő a PETKUS, tehát jól döntöttünk.

A Vitafort Zrt. minden olyan beruházást üdvözöl, amely magyar tulajdonban lévő nagyüzemi állattartással foglalkozó vállalkozáshoz kapcsolható. A komplex nagyüzemi állattartó teleppel rendelkező Agro-City Zrt. is ilyen, ahol a mostani, nagyon nehéz időszakban is értékteremtő beruházás valósult meg, mindössze 5 hónap alatt.

Csomor Zsolt