fbpx

Nagy utazásra invitálta partnereit a HORSCH

Írta: Agrárágazat-2021/11. lapszám cikke - 2021 november 05.

A kétévente megrendezésre kerülő AGRITECHNICA ebből az őszi szezonból hiányzik, de a német HORSCH gépgyártó konstruktőrei gondoskodtak róla, hogy ne maradjunk innovációk nélkül. Egy országjáró roadshow keretében a magyar termelők is testközelből találkozhattak a talajművelésben, a vetéstechnikában és a permetezésben is meghatározó gyártó legújabb gépeivel.

Klímaválság, egészség és digitalizáció

Korunk gazdáit – és gyakorlatilag mindenkit – az alcímben szereplő három tényező foglalkoztat leginkább. Könnyen belátható, hogy a termésátlagok nem srófolhatók a végtelenségig, sőt, a fejlődés dinamikája lelassult. A technológia még talán rejt magában valamennyi potenciált, a nemesítők eközben már „csak” finomítanak, ugyanakkor a szigorú környezetvédelmi szabályozások a technológiai kereteket is szűkítik. A korunkat egyébként is behálózó digitalizáció mellett épp ezeket a kiutakat keresik a gépgyártók – hangzott el a Jabba Kft. Baja melletti telephelyén is, Markus Schieber gazdaságában, ahova szinte a teljes HORSCH-repertoár és demókamion is felvonult, és a talajszerkezet megóvásán és a növényvédelem finomhangolásán volt a fókusz.

Joker 5CT, kicsit másképp

A frissítések részeként az új Joker CT megkapta a Joker RT-nél már bevezetett tárcsalaptartót az optimalizált tárcsadőlésszöggel. Ennek eredményeképpen a megmunkálás felületének minősége tovább javítható. A tárcsa enyhe dőlése biztosítja azt is, hogy a kapillárisokat teljes felületen átvágja a sekély munkavégzés során. Ez csökkenti a vonóerő-szükségletet és takarékoskodik a rendelkezésre álló nedvességgel. A munkagép frissítéseinek további részei az új oldalkorlátozó tárcsák a pontos lezáráshoz a fordulókban vagy a szántóföld szélén, és egy könnyen le- és felszerelhető kiegészítő súly a középső kerethez, hogy nehéz, száraz körülmények között a gép optimálisan egyensúlyozott legyen.

vetőgép HorschMegújult a HORSCH Joker vetőgépe is

 

A jól ismert Pronto is megújult

Az új Pronto nemcsak, hogy biztos kelést garantál mulcsvetés, szántás vagy intenzíven átdolgozott munkamenetek után, hanem a különböző vetési eljárásokhoz is alkalmazható. A klasszikus növényfajták – repce, gabona vagy árpa – mellett a gazdálkodók a Pronto DC-vel köztesnövényeket, fűféléket, tönkölyt és hüvelyeseket, például szántóföldi babot vagy szójababot is tudnak vetni. A Pronto-elv, melyet három egységre oszthatunk (magágy-előkészítés, visszatömörítés, vetés) teszi ezt a gépet különösen sikeressé. A jövőben 18 colos méretben is elérhetőek lesznek a hosszabb élettartamú, speciális gumikerekes hengerek, melyek a jó visszatömörítést garantálják. Az új tartálygenerációnál a HORSCH a ventilátorokat közvetlenül a tartályba építette be. Ez azt az előnyt kínálja, hogy a magasabbra történő beépítés miatt alig kerül kosz és por az adagoló- és az elosztórendszerbe. A Pronto 6 DC esetében már most kapható a 4 000 literes, nagyobb területteljesítményű szimpla tartály. A PPF dupla tartálynál a második elosztótorony most a tartály mögött van, és így jobb hozzáférést és nagyobb térfogatot kínál az ügyfelek számára.

Pronto vetőgépKülönböző vetési eljárásokhoz is alkalmas az új Pronto

 

Cura 6 SC gyomfésű

A hárompontos függesztésű Cura ST gyomfésű fogai egyedileg vannak rögzítve és rugóztatva, így a fogak oldalirányú stabilitása is biztosított. A fogak pozíciója a támasztókerekek magasságállításával állítható. Akár 11 támasztókerék is hordozhatja a Cura 12-15 ST-t, ezeknél a hátsó támasztókerekek opcionálisan még egy fésűvel is felszerelhetők. A fogak hajlítottak a központi erőátvitel érdekében, így megbízhatóan követik a nyomot. Nagy mennyiségű növényi maradvány esetén vagy extrém laza talajhoz kaphatók különböző szögállású fogak is, valamint kötött, nehéz talajok esetén opcionálisan keményfém bevonattal rendelkező fogakkal is rendelhető a Cura ST gyomfésű.

Finer SL – a mechanikus „gyomirtó”

A permetezőfejlesztések korszakában nem feledkezhetünk meg a mechanikus gyomirtásról sem. Az 55 cm-es keretmagasságú Finer SL ultrasekély kultivátor egy nagyon kompakt kapamezővel, 15 cm-es húzástávolsággal és a 22 cm-es lúdtalpkapáival biztosítja a sekély gyomok elleni védelmet, közvetlenül a vetés előtt. Emellett a magágy-előkészítéshez vagy a kikelt gyomok elleni mechanikus védelemhez is használható.

A bérvállalkozók kedvence a Versa KR lesz

A Versa KR vetőgép és mechanikus SmartClip adagolórendszere különösen a mezőgazdasági bérszolgáltatók körében lesz kedvelt, mert a különböző művelőút-variációkat a gépkezelő állíthatja be a cellakerék és a bütykös tárcsa közötti zárószeleppel, a vetőmag függvényében. A vetőmagtartály az alapgépben 900 literes, és 2 fokozatban, összesen 1500 literre bővíthető. Az elektronika teljes mértékben az ISOBUS-standard alapján kommunikál. A kezelési koncepció az érintőképernyős Touch Terminálra optimalizált, és lehetővé teszi az egyedi, személyre szabott beállításokat és megjelenítési módokat. A kifejezetten a Versa sorozatra optimalizált DuoDisc duplatárcsás csoroszlya a már bevált TurboDisc csoroszlyák alkatrészein alapul, és a pontos, egyenletes maglehelyezésről gondoskodik.

Bevált a HORSCH új adagolórendszere

A HORSCH Maestro vetőgépen súber szabályozza, hogy hány szem kerül be az adagolóba, és ezáltal a szemek utánpótlását a vetőtárcsán. Az adagolórendszer egyszerű felépítésének köszönhetően csak nagyon kevés beállításra van szükség. A vetéshez a vákuum, illetve a túlnyomás szintjét kell beállítani. A vetőmagot a rendszer egy furatos adagolótárcsára szívja, illetve nyomja. Az AirVac és AirSpeed adagolóinak vetőtárcsái gyorsan és egyszerűen cserélhetők, és az egyes növénykultúrák közötti váltás is problémamentes, néhány kézmozdulattal elintézhető. Az AirVac adagolónál akár 12 km/óra munkasebességgel is nagy területteljesítmény és megbízható szemenkénti adagolás érhető el, ami az AirSpeednél 15 km/órára is növelhető.

Megérkezett a függesztett Leeb

A Leeb CS konstruktőrei az ismert modellek bevált technológiájára támaszkodtak; a Leeb CS a CompactSprayer, azaz „kompakt permetező” rövidítése, és ennél a gépnél pontosan fedi is a valóságot ez az elnevezés. A három ponton függesztett permetező a traktorral együtt kompakt és jól kezelhető egységet képez, és elsősorban kisebb szántóföldi gazdaságokba ajánlott.
A gépet olyan kiemelkedő műszaki tartalommal ruházták fel, mint a függesztett kategóriában egyedülálló aktív BoomControl szórókeret-vezérlés, a CCS Pro folyamatos belső tisztítás, a vegyszerbemosó, de az időközben elterjedt 25 cm-es fúvókaosztás is elérhető az új Leeb CS-nél. A gép minden funkciója a Leeb LT/GS sorozatokból ismert HORSCH kezelőfelületen vezérelhető. Az új CS modellek három különböző, 1 400, 1 800 és 2 200 literes tartálymérettel kerülnek piacra, de a sorozathoz hamarosan egy kiegészítő fronttartály is elérhető lesz.

Hazánkban már 13. éve az AXIÁL Kft. forgalmazza a HORSCH gépeket, így a szakszerviz és az alkatrészellátás is garantált. Évente 80-90 demógépet helyeznek ki a termelőkhöz, a saját körülmények közötti kipróbálásra. Az AXIÁL és a HORSCH kollégái a roadshow-n is biztatták a termelőket, hogy próbálják ki a most látott technológiát, hogy a digitalizáció vagy épp a növényvédelem legújabb eredményeit ne csak saját szemmel láthassák, de saját földjükön tapasztalhassák is.

Sándor Ildikó