A bendőt már belülről látjuk, de lesz marhahús az asztalon?

Miközben professzionális szenzorainkkal közvetlenül tudjuk követni a szarvasmarha élettani folyamatait, állapotát, az állattartásnak ez az ágazata mégis súlyos bizonytalanságok elé néz.

Sokfelé kell alkalmazkodnia az ágazatnak

Dr. habil. Húth Balázs, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi docense az MTA által rendezett szakmai konferencián (Hetedhét szűk esztendő? – A magyar mezőgazdaság kilátásai a klímaváltozás tükrében) arra a sok gazdálkodót és fogyasztót foglalkoztató kérdésre kereste a választ, lesz-e 10–15 év múlva is elérhető, jó minőségű tej és marhahús az asztalon. Megnyugtató üzenettel indított: szerinte igen, de csak akkor, ha a szakma kihasználja kreativitását, és alkalmazkodik a gyorsan változó gazdasági, társadalmi és klimatikus környezethez. Rámutatott, hogy a tejtermelés mára globálisan szervezett ágazattá vált. Nagyon eltérő agroökológiai adottságú területeken is képesek vagyunk tejet előállítani, eltérő tartás- és takarmányozási technológiákra építve. Az ehhez szükséges szaktudás rendkívül összetett, hiszen az adott régió klímájához, takarmánybázisához és humán erőforrásaihoz is igazítani kell a technológiát. Európában hagyományosan magas a tejfogyasztás – különösen Franciaországban és Észak-Európában –, miközben Magyarország a tejtermékeknél nagyjából 200 liter/fő körüli szinten áll, marhahúsból viszont továbbra is kifejezetten keveset fogyaszt.

Méret- és hatékonyságnövekedés

A globális trendek között az egyik legfontosabb jelenségnek az ágazat koncentrációját nevezte. A nagy értékű, bonyolult technológiák – például a fejőrobotok – csak bizonyos telepméret fölött gazdaságosak: egy robot 50–60 tehenet tud kiszolgálni, így 10–15 tehenes gazdaságok számára reálisan nem elérhető. Ahol viszont több robot működik, ott a fejősállomány és a telepek léptéke is folyamatosan nő. Ezzel párhuzamosan a genetikai előrehaladás is óriási: az elmúlt húsz évben a magyart tarka tehenek laktációs tejtermelése hazai viszonyok között is 4000 literről 8000 liter körüli szintre, míg a hazai holstein-fríz a világ élvonalában pedig 12–14 ezer literre emelkedett. Az ilyen szintű termelés ugyanakkor egészen más tartási és takarmányozási rendszert követel meg, mint a korábbi, alacsonyabb genetikai szinten lévő állományok.

Elvárások

Húth Balázs hangsúlyozta, hogy a szarvasmarha-ágazat ma több fronton is erős társadalmi nyomás alatt áll. Egyrészt a környezetvédelem és az üvegházhatású gázok – különösen a metán – kibocsátásának csökkentése miatt, másrészt az állatjólléti elvárások miatt. Utóbbiban Európa jár az élen: itt a fogyasztók egyre inkább elvárják, hogy az állatok jó körülmények között éljenek, és ezt a termelőknek nemcsak teljesíteniük, hanem kommunikálniuk is kell. A docens szerint egy korszerű telepen az állatok komfortja gyakran jobb, mint sok ember lakókörnyezete, de „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”: a jól működő istállókat átláthatóan, hitelesen kell bemutatni a társadalom felé.

A környezetvédelmi elvárások között kiemelte, hogy az állattartás a globális üvegházgáz-kibocsátások mintegy 14–15%-áért felel, és ennek jelentős része a takarmánytermesztéshez, illetve a kérődzők metánkibocsátásához kapcsolódik. A kibocsátás mérséklésének két fő útja szerinte: olyan genotípusok tenyésztése, amelyek jobb takarmány-értékesítéssel ugyanannyi tejet vagy húst állítanak elő kevesebb takarmányból, illetve a takarmánybázis átalakítása. Példaként említette a kukorica-szilázs bizonytalan termésbiztonságát és toxinkockázatát, különösen aszályos években. Ezzel szemben egyes korán betakarítható keveréktakarmányok (például nagy tömegű pillangós–fű keverékek) 22–25 tonna szárazanyag-hozamot is biztosíthatnak hektáronként, jó emészthetőséggel, kisebb növényvédelmi kockázattal, és a teljes kérődző diétába jól beilleszthetők.

A precíziós állattartás csodái

Az előadás másik súlypontja a precíziós állattartás (PLF – Precision Livestock Farming) volt. Egy hazai digitális agrárkonferencián a legnagyobb kockázatként a humán tényezőt és az adatbiztonságot nevezték meg az ágazati vezetők – nem a technikát. A modern automatizált rendszerek (fejőrobotok, szenzorok, takarmánykiosztó berendezések) ma már megbízhatóan működnek megelőző karbantartás mellett, a gyenge pont sokszor az emberi oldal: hogyan használják az adatokat, értik-e a rendszert, következetes-e a telepi fegyelem. A docens kiemelte, hogy a tenyésztési munka is alkalmazkodott a robotfejés terjedéséhez: már évek óta olyan teheneket szelektálnak, amelyek jobban illeszkednek az automata fejéshez (tőgyalakulás, lábszerkezet, viselkedés), így a hagyományos fejőházról robotra átálló telepeken ma már csak az állomány kis hányadát kell emiatt kiselejtezni.

Új kutatási iránynak nevezte az állatok tanulékonyságának és alkalmazkodóképességének mérését. A különféle szenzorok – aktivitásmérő nyakörvek, lépésszámlálók, rumen bóluszok – hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek a viselkedésről és az élettani állapotról. A cél, hogy ezekből olyan mutatókat képezzenek, amelyek alapján megállapítható: mely egyedek képesek jobban alkalmazkodni az automatizált technológiákhoz, gyorsabban szocializálódnak az új rendszerben – ezeket később a szelekcióban is előtérbe lehet helyezni.

A genetikai előrehaladás kapcsán Húth Balázs rámutatott: ma már léteznek olyan holstein-fríz tenyészetek, ahol a napi 70–80 kg tejtermelés 3,8%-os zsírtartalommal és 3,4% fehérjével párosul. A korábbi „sok tej – gyenge beltartalom” ellentmondásokat a tenyésztés céltudatosan feloldotta, a genotípus determinálta képességet pedig a tartási és takarmányozási környezettel kell „realizálni”. A korszerű istálló így már nem egyszerűen „tető az állat feje fölött”, hanem biológiai, műszaki és informatikai rendszerek integrált tere, ahol a szenzorok folyamatosan mérik a környezeti paramétereket és az állatok állapotát, az adatokat pedig elemezni kell – önmagában az adatgyűjtés még nem tesz senkit precíziós gazdálkodóvá.

A hőstressz kezelésénél a hagyományos hőmérséklet–páratartalom index (THI) mellett egyre nagyobb szerepet kaphatnak az állatból érkező jelek. A rumen bóluszok a bendő pH-ját, hőmérsékletét, a kérődzés gyakoriságát és más élettani paramétereket is mérnek. A hőstressz tehénszinten jóval azelőtt jelentkezik, hogy a tejtermelés 10–15%-kal visszaesne: előbb nő a vízfelvétel, és csökken a takarmányfelvétel és ennek eredőjeként a kérődzésszám. Ezeket a finom változásokat a szenzorok rögzítik, és ha ezeket mesterségesintelligencia-alapú algoritmusokkal összekapcsolják a telep klímatechnikai rendszerével, sokkal célzottabban és időben lehet beavatkozni.

A gazda szeme ma a szenzor

Az előadó végül visszakanyarodott az eredeti kérdéshez: lesz-e tej és marhahús az asztalon. Meggyőződése szerint igen, feltéve, hogy az ágazat él a precíziós technológiákban, a genetikai előrehaladásban és a takarmánybázis átgondolt átalakításában rejlő lehetőségekkel, és közben hitelesen kommunikálja a társadalom felé az állatjólléti és élelmiszerbiztonsági eredményeit. A „gazda szeme” a XXI. században szenzorok és algoritmusok formájában tér vissza – a cél ma is ugyanaz: jól ismerni az állatot, és ennek alapján felelősen dönteni.

Agrárágazat Tudástár: Precíziós szarvasmarha-tartás – A modern szenzorok már valós időben mérik a tehenek élettani folyamatait, ám az ágazat mégis komoly bizonytalanságokkal néz szembe. A versenyképességet a nagyobb telepméret, a genetikai előrehaladás, a takarmánybázis átalakítása és a metánkibocsátás csökkentése határozza meg. A precíziós rendszerekben az adat helyettesíti a „gazda szemét”, és kulcsszerepet kap a jólét, a hatékonyság és a klímaadaptáció.