fbpx

Stimulálni márpedig kell!

Írta: Barna Ferenc - 2022 február 28.

Középpontban a stressz, de most a talaj és a kultúrnövények szempontjából – tartalmas, szakmai előadássorozaton „stimulálták” az érdeklődőket és a növényvédelmi szakembereket a „VI. Pest megyei Szakmai Nap a Tápanyag-gazdálkodásról” című rendezvényen február közepén.

Erdész Ferenc, elnök
A rendezvény karmestere: Erdész Ferenc, megyei elnök (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A gyakorlatban alkalmazható, korszerű tudás transzferje

A szakmai napot a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest Megyei Szervezete rendezte meg, a helyszínt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) biztosította.

Az eseményt Erdész Ferenc, megyei elnök vezette le. Elmondta, hogy céljuk az inputanyag gyártók tudását közvetíteni a szakembereknek, de nem hatóanyag vagy termékismertetésen keresztül. A gyakorlatban alkalmazható, ok-okozati összefüggések feltárását segítő ismeretek átadását tekintik feladatnak.

A tanácskozás zárásakor kiemelte, hogy a célt sikerült elérni, a meghívott vendégek, a vállalkozásuktól független, szakmai ismereteket átadó előadásokat tartottak.

Szükség van az egységes, iránymutató szakmai tudásra, képzésre

A rendezvényt Prof. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora nyitotta meg. Elmondta, hogy az egy éve létrejött intézményt úgy alakították át az integráció során, hogy Közép-Európa egyik legerősebb, meghatározó, agrárfókuszú egyetemévé tudjon majd válni a fejlődés során. Kiemelte, hogy az egyetem nem kulloghat a gyakorlat után, hanem előtte kell járnia, a korszerű tudást kell képviselnie, átadnia.

Fontosnak tartja a képzés szerepét a mai agrártársadalomban, hiszen a növénytermesztéssel foglalkozók szakmai képzettsége alacsony, közel 4%-uk rendelkezik felsőfokú-, alig több mint 10%-uk pedig középfokú végzettséggel.

Az újonnan létrehozott egyetemen elkezdték az oktatás és a képzés modernizációját, ennek része az is, hogy partnerséget kínál az agrárvállalkozásoknak és a szakmai szervezeteknek. Ez a tanácskozás ennek a kezdeményezésnek a része, az egyetem részéről is igény van az ilyen jellegű együttműködésekre.

A tanácskozás során feldolgozott témák és előadók:

  • A növénytáplálás talajtani összefüggései (Prof. Dr. Michéli Erika intézetigazgató, akadémikus MATE);
  • Stimulálni márpedig kell (Takács József szakmai vezető, Malagrow Kft.);
  • A humin- és fulvósavas lombkezelések hatása a szőlőmust minőségére stressz körülmények között (Vaszily Zsolt területi vezető, Huminisz Kft.);
  • Az aszály okozta stressz növény élettani hatása (Dr. Parádi István egyetemi docens, ELTE TTK);
  • A növény tápanyag felszívó képességének növelése a műtrágyaárak tükrében (Szegedi Márton Béla szaktanácsadó, Hechta Kft.);
  • Mezo- és mikroelemek a nitrogén szolgálatában (Téglás-Kovács Zoltán szaktanácsadó, FitoHorm Kft.);
  • A herbicid stressz minimalizálása állománykezeléssel (Balogh Lajos tulajdonos, szaktanácsadó, Hed-Land Hungária Kft.);
  • A növények kórélettani változása okozta stressz zöldségnövényeknél (Dr. Varga Zsolt szakmai vezető, Valcum Agro Kft.);
  • Mikrobiológiai oltóanyagok – tények, érvek, eredmények (Varga Sándor szakmai vezető, Phylazonit Kft.);
  • Gazdaságos termesztés komplex mikrobiológiai technológiája (Daoda Zoltán szakmai igazgató, AGRO.bio Hungary Kft.);
  • Átrendeződik-e, átrendeződhet-e az elemek aránya a szántóföldi tápanyag utánpótlásban? (Gyuris Kálmán vezető szaktanácsadó, YARA Hungaria Kft.(;
  • Kulcs a magasfokú tápanyag-hasznosuláshoz (Kürthy-Molnár Zoltán marketing menedzser, Timac- Agro Hungária Kft.);
  • Mikorrhiza – többszáz millió éve a növények támasza (Körmendy Zsolt szaktanácsadó; Danuba Kft.).

A rendezvényre nagy volt az érdeklődés, több mint 200-an regisztráltak. Erdész Ferenc a zárás alkalmával elmondta, hogy jövőre is tervezik a tanácskozás hasonló körben. Szívesen veszik a témajavaslatokat, az érdeklődők küldhetik azokat a kamara weblapján megadott emailcímekre.