Tárolni vagy eladni: ez itt a kérdés…

Shakespeare után nagyon szabadon, de alapvetően a legérzékenyebb pontokra tapintva kell beszélnünk az aratás utáni műveletekben meglévő fejlesztési lehetőségekről. Pusztán azért, mert támogatottan, jó sok pénzért építettünk tárolót, még nem kell mindenáron teletölteni. Magyarul, rég megbukott már az az elmélet, hogy aratáskor a legalacsonyabb a terményár, utána pedig – ahogy fogynak a készletek – szépen emelkedni fog.

Hol keletkezik a jövedelem?

A problémák egész tárházát lehetne most felsorolni, ami a növénytermesztést örökre megváltoztatja Magyarországon is. Ezek közül kiragadni csak olyat szabad, aminek kiemelt jelentősége van, és jól csinálva kirángathatja a szekeret a kátyúból. Ilyennek tartom a tárolás és értékesítés egymástól el nem választható tevékenységét. Sommásan hangzik, de úgy vélem, hogy a gazdálkodás minden elemére létezik és elérhető a megoldásokat tartalmazó legkorszerűbb információ, módszer, lehetőség. Probléma inkább a befogadóképességgel van. Aki ezen változtatni tud – méghozzá azonnal –, az előre-, a többiek hátramenetbe kapcsolnak. A változtatást a helyzet értékelésével kell kezdeni. Saját adottságaink számbavétele során elengedhetetlen annak feltérképezése, hogy mely tevékenységünkre energiáink mekkora részét fordítjuk. Ki fog derülni, hogy a tárolás és értékesítés az, amivel a legkevesebb időt töltjük, miközben jövedelmünkre ezek vannak a legnagyobb befolyással. A többi tevékenység legfeljebb az optimalizálás, költségcsökkentés, hatékonyságjavulás révén tud ahhoz hozzájárulni.

Tételenként, minőségenként tároljunk!

A megfelelően frakcionált, a minőséget megőrizni képes tárolás egy olyan szakma, amit nem sajátítunk el azzal, hogy építünk egy raktárt. Tárolási tevékenységünket a piac elvárásainak megfelelően kell kialakítani. Ehhez nem árt a piacon is rajta tartani szemünket, és megérteni annak mozgatóit. E cikk most nem erről szól, hanem a tárolás színvonalának felértékelődéséről. Ennek belátása érdekében fel kell rajzolni az árgörbéket. Egészen 2020-ig valóban volt olyan tendencia, hogy az aratáskor beesett a búza ára. Azóta azonban ez a trend egyre kevésbé mutatható ki. Bár az időjárás, a klíma megváltozása sok kérdést vet fel, azon talán nem kell gondolkodnunk, hogy gabonaexportőrök maradunk-e. Ha pedig ez így marad, akkor az exportpiacok igényeihez való alkalmazkodás a feladatunk. Ez pedig a búza esetében a minőségi, élelmezési célú felhasználást szolgáló, egyben megfelelő mennyiségi kínálat kialakítása. Furcsa ezt 2024-ben leírni, amikor évszázadok óta exportorientált a szektor, és még mindig nem jutottunk el idáig.

Talán még most sem késő. Szervezettségre, együttműködésre van szükség. Hogy ez nálunk elképzelhetetlen?! Én úgy látom, hogy napról napra, ahogy a likviditási gondok növekszenek, nő a gazdák nyitottsága a kérdésben. A nagy dilemma, hogy ki legyen a szervező, szakmai irányító. A kereskedő az atomizált termelésben érdekelt, hiszen árérdek-érvényesítő képessége így a legnagyobb. Alulról vagy felülről? Kívülről vagy belülről? Súlyos stratégiai kérdések, amelyeken sajnos nincs idő vacillálni. Már így súlyos lemaradásban vagyunk.

Egyetlen életképes lehetőséget látok, ez pedig az integrációban már gyakorlattal bíró nagytermelők köre. Nekik kell körbeülniük az asztalt, és mindannyiunk érdekében szervezőerővé válniuk. Ebben a tárolókapacitások működtetésének összehangolása egy nagyon fontos fejezet.

Találós kérdés

Bár ígértem, hogy e cikk nem a terménypiacok elemzéséről fog szólni, ezt azonban – éppen a gyorsuló változások okán – muszáj érintenünk. Nyilván extrém piaci időszakok vannak mögöttünk, de az előttünk lévők sem lesznek egyszerűen lekövethetők. Ennek az az oka, hogy az időjárás és a piaci viszonyok egy időben és hosszú távon változtak meg. Emiatt, ha a jövőnket akarjuk előre látni, akkor az EU déli tagállamainak termelési viszonyait kell megnéznünk. Ők a kalászosok esetében a miénknél 2–4 tonnával kisebb, a kukoricánál viszont stabilan 10 tonna feletti átlagos hektáronkénti hozamokat tudnak hozni. Ez utóbbi megfejtése mindössze annyi, hogy csak ott termelnek kukoricát, ahol erre megfelelőek a lehetőségek, így a miénknél akár nagyságrenddel kisebb területekről beszélünk. Ránk is ez vár. Immár kétéves előrejelzésemet továbbra is fenntartom: a hazai kukoricaterület 600–650 ezer hektár között fog stabilizálódni.

Egy találós kérdés közelebb vihet a megértéshez:

Mit tesz a gazda – legyen a világ bármely pontján –, ha magas a terményár? Növeli a termelését és készletez. S mit tesz, ha alacsonyak az árak? Hát, ugyanezt. Elég a világ gabonatermelését mutató grafikonra tekinteni, hogy ez alátámasztást nyerjen. Ebbe tenyerel bele a globális felmelegedés: leginkább az emelkedő átlaghőmérséklet, a hőségnapok számának emelkedése, az egyenetlen csapadékeloszlás és az UV-sokk. Ezek hatása a romló hozamokban és minőségben máris tetten érhető. Az alábbi termelési görbe emiatt lefordul majd. Lassan ugyan, de tartósan. A régóta stabil globális mérleg elkezd majd romlani. Középtávon pedig egyenesen az ellátás biztonsága kerül veszélybe – minőségi oldalon mindenképp. Ez áremelkedést jelent még akkor is, ha a pénzpiaci befektetők – ahogy történik az most is – másfelé keresik a pénzüket. DE MIKOR? Nem holnap. A felmelegedés északi irányban még a területbővülés potenciáljával kecsegtet, például a világ legnagyobb búzaexportőre, Oroszország számára. Az őszi vetésűek felé való elmozdulás a vetésszerkezetben is tartogat még mozgásteret a termelési színvonal fenntartására. Ugyanakkor a keresleti oldal töretlenül bővül. A termelési görbe ellaposodik, majd néhány éven belül elkezd csökkenni. Hol vannak a képletben a technológiai, genetikai fejlesztések? A lassító tényezők sorában.

Pató Pál-módra

A felmelegedés időszaka ugyanis még csak most kezdődik. Immár több mint egy éve minden hónapban megdőlnek a melegrekordok. Ráadásul a Kárpát-medencében a leggyorsabb a folyamat. A tőlünk északabbra gazdálkodók számára számos előnyt hoz ez a korszak, miközben mi szerkezetváltásra kényszerülünk, és csökkenő hozamokkal kell számolnunk. Hatalmas problémát látok az időjárás változása és a rá adott reakciók sebességének különbségében. A magyar gazdatársadalom inkább Pató Pál-módra reagál. Megadja a módját. Nos, erre nincs idő. Vannak, persze hogy vannak jogos kifogások: az engedélyek megszerzése, a szomszéd együttműködésre képtelensége, minden drága, de kifogyunk az időből.

S mivel a beavatkozás nem csak egy-két lépést, hanem egy teljes módszertanváltást igényel, a késésünk csak halmozódik. Már felsorolni sem érdemes a beavatkozási pontokat, hiszen gyakorlatilag tevékenységünk minden eleme beletartozik. Nemcsak a termés megvédése a feladat, hanem olyan termékek előállítása, amelyek gazdaságosan termelhetők, legalább középtávon. A terméskiesések ellehetetlenítik a termelői kör egy részét. Ez a koncentrációs folyamat gyorsulását idézi elő. A nagyobb gazdasági egységek kialakulása is egyfajta együttműködés, de mennyivel egészségesebb lenne, ha belátnánk (vagy már rég beláttuk volna!), hogy a stratégiai együttműködések nélkül ilyen léptékű változások nem képzelhetők el. Olyan méretű és minőségű árualapokat kell létrehozni, amelyek piaci, értékesítési lánccal bírnak. A meglévő ilyen láncaink mindkét végükön szakadoznak (mind a klímaváltozás okozta termelési bizonytalanságok, mind a piaci átrendeződés okán). Egyik oldalról a vetésszerkezetben már érzékelhetőek a változások, de– véleményem szerint – lassúak. Nagyon rugalmatlanok vagyunk, és ez sok gazdaság végét hozza el hamarosan. A búza, a kukorica, a repce és – egy rövid kiugrás után – az árpa területe trendszerűen csökken, míg növekedést az örök szerelem, a napraforgó és az új szerelem, a szója területe mutat.

Sokan sokféle dologgal, agrotechnikai eszközzel próbálkoznak. Gyűlnek a tapasztalatok. Ezeket meg kell osztani. Át kell lépni az árnyékunkat. Többször hangoztattam már e lap hasábjain is: a magyar agrárium jövőképe pozitív, de néhány nehéz év vár ránk, amikor levetkezzük a megszokásokat és beidegződéseket, újratanuljuk a szakmát és az együttműködést.

Ha már idézettel nyitottam, azzal is zárom soraimat: Rejtő Jenő szavaival élve a tárolás tekintetétben „a valóság a látszat ellen szól”. A címben feltett kérdésre pedig nincs általános válasz. Nálunk még a térségünk méreténél is kisebb és rosszabb minőségű a kukorica és a napraforgó termése. Mivel a gazdák láthatóan inkább ráülnek a készletekre, kialakult egy feszült várakozás. Ez el fogja a világpiaci trendektől szakítani a hazai árakat, de nem jelentős mértékben és nem tartósan. Ha emelkedést látunk, akkor számoljunk, és szálljunk ki! Ne a csúcsra, hanem a költségeinkhez mért haszonra tekintsünk!

Fórián Zoltán vezető agrárszakértő
Erste Agrár Központ, -Elemzés